Ezt olvasta már?

Telitalálat az ötös lottón, csaknem kétmilliárd a nyeremény!

Egy telitalálatos szelvény volt az e heti ötös lottón, értéke csaknem kétmilliárd forint - tájékoztatta a Szerencsejáték Zrt. az MTI-t.

0

Elutasította a cégbíróság a Ledina Kerámia Kft. bejegyzését

Elutasította első fokon a Kaposvári Törvényszék cégbírósága a pécsi önkormányzat által létrehozott Ledina Kerámia Kft. (LK) bejegyzés iránti kérelmét - közölte Matusik Gertrúd sajtószóvivő hétfőn az MTI-vel. A cég fellebbez a határozat ellen.


hirdetés

A pécsi közgyűlés a céget májusban azért hozta létre, hogy a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. - szerintük elkerülhetetlen - felszámolása esetén továbbvigyék a másfél évszázados gyár működését. Az új céghez már át is szerződött a Zsolnay több mint 170 alkalmazottjából mintegy 130 június elején. Matusik Gertrúd tájékoztatása szerint a törvényszék soron kívüli eljárásban bírálta el a Ledina Kerámia Kft. bejegyzését, valamint a Zsolnay által beterjesztett cégtörvényességi felügyeleti eljárás iránti kérelmet. Elmondta, hogy a bíróság első fokon a Zsolnay kérelmének helyt adott, egyben az LK bejegyzését elutasította. A döntés ellen 15 napon belül lehet fellebbezni - összegzett a sajtószóvivő. Szabó Iván ügyvéd, a Zsolnayban 19 százalékos kisebbségi részvénycsomaggal rendelkező pécsi önkormányzat jogi képviselője a fejleményre az MTI-nek úgy reagált: fellebbeznek a döntés ellen, amelynek okát "tartalmi hibának" nevezte. Kifejtette: a Zsolnay összeférhetetlenségre hivatkozott két olyan, a manufaktúrába korábban az önkormányzat által delegált felügyelő bizottsági taggal kapcsolatban, akik ugyan lemondtak tisztségükről, a Zsolnay azonban "munkájukra igényt tartva mégsem engedte el őket". Szabó Iván leszögezte, hogy a Zsolnayból az új céghez június elején átszerződött mintegy 130 alkalmazott munkaviszonya nincs veszélyben, "ők továbbra is megkapják fizetésüket". Bachar Najari svájci-magyar üzletember 2013-ban szerezte meg a Zsolnay 74,5 százalékos tulajdonrészét 180 millió forintért, vállalva, hogy 2014 őszéig félmilliárd forint tőkejuttatást is nyújt a gyárnak. A város és az új tulajdonos kapcsolata azonban megromlott, miután a cég a tőkejuttatást nem hajtotta végre határidőre, és kötelezettségét egy hajmáskéri ingatlan apportálásával teljesítette. A pécsi önkormányzat a vitatott ingatlanapport miatt 300 millió forintos kártérítési pert indított a zrt.-vel szemben a Fővárosi Törvényszéken július elején.

A tulajdonosok viszonyát tovább rontotta, hogy a kormány az idén februárban stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította a manufaktúrát a csődtörvény alapján, ehhez a fő tulajdonosi kör szerint nem volt jogalap.

A cégnél április végén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) büntetőeljárást indított költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával. A Zsolnayhoz június végén ideiglenes vagyonfelügyelőt rendelt ki a Zalaegerszegi Törvényszék. A korábban bűnügyi zárlat alá vett árukészletét azonban a porcelánmanufaktúra a múlt heti információk szerint visszakapta, miután a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség hatályon kívül helyezte a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága által kezdeményezett házkutatás és lefoglalás elrendeléséről szóló határozatot.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Nagyon elverték Bud Spencer ketrecharcos unokáját

39 másodpercig tartott csak a meccse.

Négy gólt lőttek a csapatok, mégis 1-0 lett a vége

Négyszer ítélt gólt a bíró a Sampdoria-Inter olasz bajnokin, hármat visszavont a VAR.

A szíriai fronton már állnak a bitófák

A dzsihadisták szorosabbra zárták soraikat az utolsó ellenzéki régió, Idlib ellen készülő offenzíva előtt. Trump kérlel, tárgyal,...

Megszűnik Bolgár György rovata a 168 Órában

A főszerkesztő szerint kár politikai összeesküvést keresni a döntés mögött, a 168 Órát pedig nem lehet kormánypártisággal vádolni....

Melyik angyal vigyáz rád? Csodásan szép teszt következik

Melyik angyal vigyáz rád? Melyik arkangyalt küldi Isten a leginkább a segítségedre? Ki az, akitől bátran kérhetsz, aki jóban, rosszban...

Tassi dobogós a TCR Európa-kupában

Óriási hajrá kell majd Barcelonában, hogy legyen magyar dobogós a szezon végén.

Igen, ezért választották őt a világ legszebb mellű nőjének

Kevesen tudják, de 2017-ben a People magazin olvasói Emily Ratajkowskit választották a világ legszebb mellű nőjének. A szépséges modell...

Áder János megtekintette a vecsési káposztafesztivált - képek

Petz Márton például megmutatta a köztársasági elnöknek a káposztaszeletelő helyes használatát. Majd ő maga is kipróbálta.

Áder János megtekintette a vecsési káposztafesztivált - képek

Petz Márton például megmutatta a köztársasági elnöknek a káposztaszeletelő helyes használatát. Majd ő maga is kipróbálta.

Remekel a csapat, de erre biztosan nem lesz büszke Dárdai Pál

Több szempontból is történelmi a Hertha Berlin focicsapatának szezonkezdete.

Tóbiás és Balambér kalandjai - Vége a Nyárnak, itt az Ősz

Vége van, megjött az eső, itt a szél, hideg is van, mindjárt tél. Az Ősz beköszöntött, és jó sokáig kell búcsút intenünk a nyári...

Első az elsők közt Keszthelyi Vivien

Hihetetlen, hogy 5 év leforgása alatt mekkorát fordulhat a világ. A szemünk láttára lett egy tehetséges 12 éves magyar lányból...

0

Sport

Egy amerikai tehenészfiú birkózta le a verhetetlennek hitt orosz óriást

A Karelin-Gardner sztori az egyetemes sport egyik leghihetetlenebb története. Ahogy Gardner egész élete az.

Magyar-szlovák közös közlemény a pénteki huligánakció után

A hoki nem háború, hanem fesztivál, írják a szlovák huligánok akcióját elítélő sportvezetők.

Maszkos szlovákiai huligánok vertek nőket és gyerekeket Miskolcon - videóval

A DVTK Jegesmedvék-HKM Zvole jégkorong-meccsen tört ki a balhé, akit értek, ütöttek a családi szektorban.

Csodanap a Bundesligában: gálázott a Hertha, Sallai 7 perc alatt gólt lőtt

Történelmi bemutatkozás Freiburgban, Dárdaiék vezetik a bajnoki tabellát!

A videobíró segítette győzelemhez a Real Madridot

A Lopetegui-csapat továbbra is veretlen, a francia világbajnok vezette győzelemre az Atléticót.

Megunta a szakállat: alig lehet ráismerni Messire - fotók

Hosszú idő után levágta szakállát Lionel Messi, a Barcelona 31 éves sztárcsatárja.

Puskás-díjas gól Angliából, ennél tökéletesebb lövés nincs

Az Aston Villa szurkolók egy ideig nem felejtik a csodát, aminek szemtanúi lehettek.

Továbbra is hibátlan a Liverpool, botlott a Manchester United

A címvédő Manchester City a Cardiff vendégeként győzött 5-0-ra.

Joshua ezúttal is KO-val védte meg vb-címeit

A nehézsúlyú bokszvilágbajnok álmosan kezdett, de a hetedik menetben kiütötte Povetkint.

Sallai Roland történelmi bravúrral mutatkozott be a Bundesligában

A magyar válogatott szélső gyorsan letette a névjegyét a Freiburg csapatában.

0

Bulvár

Szomorú hírt közölt Kállay-Saunders András

Váratlan bejelentést tett Kállay-Saunders András. Nagyon sajnálja, és rajongói megértését kéri.

Szoboszlói fürdőtörténelem: nagy robajjal tört fel a 72 Celsius-fokos termálvíz

Hajdúszoboszló korabeli városvezetése nagyon gyorsan felismerte, hogy hatalmas lehetőséget jelenthet számukra az 1925 őszén feltört termálvíz.

Egy amerikai tehenészfiú birkózta le a verhetetlennek hitt orosz óriást

A Karelin-Gardner sztori az egyetemes sport egyik leghihetetlenebb története. Ahogy Gardner egész élete az.

300-900 ezer forintot ér egy kód annak, aki jól írja meg

Hetedik alkalommal rendezi meg az NNG a C++ Grand Prix-t. A programozóversenyen tavaly bebizonyosodott, hogy a tapasztalat nem minden harmadik helyen egy középiskolás csapat végzett.

Mikor ne együnk szőlőt?

A szőlő is lehet tiltott gyümölcs. A szőlő egyike lehet a nem kívánt gyümölcsöknek. Most kiderül, miért tiltakozhat ellene a szervezet.

Török Gábor: ezek az új fiúk egy pillanat alatt Orbán hátába döfik a kést, ha az az érdekük

A magyar miniszterelnök lett Emmanuel Macron Gyurcsány Ference - vélekedett Török Gábor az ATV-nek és a Népszavának adott interjúiban. A politológus szerint Merkel és Macron ugyan az orbánizmust átemeli, de Orbán nélkül. Török továbbá úgy vélte, a kormányfő távolabb került az európai döntési pozícióktól és ezt egy új, szélsőjobboldali frakcióban már sehogyan sem kaphatja meg.

Társasházkezelők: új világ jön 2019-től

A Vállalkozói Tudástár szakértői cikkében a 2019. január 1-től hatályos fontos változásokra és az azokkal járó kötelezettségekre hívja fel a figyelmet Soósné dr Gáspár Gabriella ügyvéd.

10 dolog, amit teljesen elvesztettünk, amióta van internet és mobil

Mutatunk tíz alapvető szokást, amiben felnőttünk, de többé már nem létezik, a digitális kor ugyanis elsöpörte.

5 csillagjegy, akinek Tilos visszamennie az exéhez

A próbálkozásnak keserű vége lesz

Lesz egy új kapcsoló a Gmailben, érdemes lesz átpöccinteni

A tavasz nagy ráncfelvarrással érkező egyik funkció az "okos válaszok" volt, ami azonban sokkal inkább zavarja a felhasználókat, mintsem örülnének neki.

blogmorzsák

A migráns és a kovászos uborka

A magyarok megszokták, hogy pa­rancs­ra valakit gyűlölni kell. Remény­kednek, hogy ha a hatalom elvárása szerint gyűlölnek valakit, akkor talán őket békén hagyják.

Ennek az apácának négy unokája van

Miután meghalt a férje, Barbara pályára állította a két lányát, majd kolostorba vonult.

Lana Del Ray tízperces új dalt és klipet mutatott be

A kritikusok szerint világsláger.

Látványos felvételek a Kelenföldön pusztító tűzről

A beszakadt födém nehezítette az oltást, a lebontásra váró raktár üresen állt, nem sérült meg senki.

Kövér László előadást tartott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Újságírás nem létezik, az EP aberráltak mellett áll ki, a közszereplőket pedig aljas módon tá­madja a média az Országgyűlés elnöke szerint.

Leszedték az Il-20-ast

Az izraeli akció következménye: az oroszok tartják ellenőrzés alatt a szíriai légteret.

Része vagy a NER-láncnak

Ez a nemzet ilyen, sőt nemcsak ilyen, hanem nincs minimálisan akcióképes alternatív ideája sem a politikai közösségnek.

Miért imádják ennyire a magyarok Terence Hillt és Bud Spencert?

Mert ők a gonoszt legyőző népmesei hősök? Mert folyton ismétli a filmjeiket a tévé?

Orbánnal rio­gatják majd a nyugati polgá­rokat az uniós válasz­tási kampányban?

Saját fegyverét fordítják most az eu­ró­pai liberálisok Orbán Viktor ellen.

A fika kicsiny könyve

Ez egy nagyon helyes kis könyv, pont arra való, hogy egy jó kávé mellett végiglapozgassuk.

Bulgária nem csak a tengerpartból áll!

Itt található a Balkán legmagasabb csúcsa, rengeteg gleccsertó, sziklás hegyoldalak és fenyők.

0






0