Energiatakarékossági és szociális intézkedéscsomagot állít össze a pécsi önkormányzat
A pécsi önkormányzat az intézményeit és gazdasági társaságait érintő általános takarékossági javaslatokat dolgoz ki, új szociális támogatásokat vezetne be.
Emellett a közvilágítási rendszer korszerűsítését és a vízszolgáltató villamosenergia-függetlenedését célzó intézkedési terveket is megfogalmaz - mondta a baranyai megyeszékhely külsős alpolgármestere kedden, városházi sajtótájékoztatón.
Ruzsa Csaba közölte: energiatakarékossági intézkedéscsomag összeállításához látott hozzá a helyhatóság szakértők, a városi cégek és intézmények bevonásával. A még alakuló dokumentum jelenleg több mint száz javaslatot tartalmaz, a végleges változatot politikai vitára bocsátják majd a közgyűlés egy októberi ülésén - mondta.
Kiemelte, Pécsen a villamos energia árának emelkedése jelent komoly terhet, hiszen a lakóingatlanok csaknem felének, továbbá az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok és az intézmények által használt ingatlanok túlnyomó részének fűtését biomassza alapon működő távfűtéssel oldják meg.
Azt mondta, ha nem változtatnának semmit, a városi fenntartásban működő intézmények és az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok energiaszükséglete - jelenlegi árfolyamokon és árakon számolva - így is több mint 6,6 milliárd forinttal igényelne nagyobb forrást jövőre, mint 2022-ben.
Az intézkedéscsomagtól az önkormányzati fenntartású intézmények és cégek esetében 15-20 százalék energiamegtakarítás elérését várják - közölte, aláhúzva: az alapszolgáltatások gyakorlatilag változatlan formában működnek december után is, így a gyereknevelési és szociális intézményekben az energiamegtakarítási intézkedések nem korlátozhatják a szolgáltatások minőségét és mennyiségét.
A munkahelyek, intézmények tereiben maximálisan 20 fokos hőmérsékletet javasolnak a téli időszakra. Arra kérik az épületek használóit, hogy az olcsóbb fűtés érdekében optimalizálják telephelyeiket, korszerűsítsék a világítást, tartózkodjanak a nagyobb fogyasztók, például kiegészítő fűtőtestek használatától - ismertette.
A kulturális és sportlétesítmények esetében az általános hőmérsékletcsökkentés és takarékoskodás, valamint energiahatékonysági beruházások mellett csökkentett - például kiállításoknál előzetes bejelentkezéshez kötött - nyitvatartási időt vagy teljes lezárást javasolnak decembertől. Így például csak a komolyabb hideg beálltával nyitna ki a városi műjégpálya, s azt már február végén be is zárnák, továbbá a leghidegebb hónapokban több kulturális intézményt is - így a Pécsi Kulturális Központot - bezárnának.
A Zsolnay Kulturális Negyed a javaslat szerint télen hétfőn, kedden és szerdán csak csoportos igények esetén, előzetes bejelentkezés alapján lenne nyitva, hasonlóan a múzeumhoz, míg a népszerű pécsi házasságkötő helyszínt, a Boldogság Házát ideiglenesen bezárnák, a funkciót pedig elköltöztetnék a kultnegyedbe.
A javaslatok érintik az önkormányzati cégek, intézmények dolgozóit is, hiszen a javaslat szerint péntekenként otthoni munkavégzést javasolnak számukra, miközben munkavégzésük helyén legfeljebb 20 fok lehetne.
A spórolást szolgálná két nagyobb beruházás is - mondta az alpolgármester. Kifejtette: a közvilágítási rendszer még nem korszerűsített lámpatesteinek egymilliárd forintba kerülő cseréjével a mai áron évi több mint 400 millió forintot lehetne spórolni, míg a vízszolgáltatónál napelemek munkába állításával a jelenlegi 50-ről 100 százalékra lehetne emelni az önállóan előállított villamos energia részarányát. Mindezek megvalósításához pályázati vagy kormányzati segítséget várna Pécs - jelezte.
Ruzsa Csaba közölte: az intézkedések között olyan szimbolikus lépések is szerepelnek, mint a pécsi városháza vagy a TV-torony díszkivilágításának lekapcsolása a pénteki és a hétvégi napok kivételével, vagy a hivatali gépjárművek használatának csökkentése.
A város pluszbevételeket szerezne a növekvő energiaköltségek finanszírozása érdekében - közölte Ruzsa Csaba, példaként említve, hogy önkormányzati tulajdonú ingatlanokat - bérlakásokat és kihasználatlan épületeket - adnának el több mint egymilliárd forint értékben.
A kormányzati kompenzációs tárgyalásokról szólva a kiemelt pécsi célok és javaslatok között említette: szeretnék elérni, hogy a bölcsődék és óvodák, a szociális intézmények 2022 és 2023 közötti energiaköltség-növekményét térítse meg az állam, segítse a közbiztonság érdekében a közvilágítás korlátozásmentes fenntartását, emellett egy civil - közművelődési és szociális - szervezetek, valamint egy helyi vállalkozások támogatását szolgáló alap felállítását, valamint a kulturális és sportintézmények energetikai célú fejlesztését.
Nyőgéri Lajos (MSZP), a város szociális ügyekért felelős alpolgármestere azt mondta, a rászorulókat, az egyedülállókat, az időseket, a családokat támogatná a város: ennek megfelelően az önkormányzat újra csatlakozott a Bursa Hungarica pályázathoz a felsőoktatásban tanuló gyereket nevelők érdekében, iskoláztatási támogatást vezetne be a gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak részére, emelnék a tűzifaadományozás mértékét, a már meglévő gyógyszertámogatás mellé kiegészítő, jövedelmi határhoz kötött támogatást nyújtanának, továbbá rászorultsági szintenként a megélhetést is segítenék.
Ruzsa Csaba közölte: a tervek szerint még e hónapban véglegessé válik a város energiatakarékossági stratégiája, az intézkedési terv és a szociális intézkedések köre, novembertől pedig mindezeknek megfelelően hozza meg döntéseit az önkormányzat.
hírek innen, onnan
Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett
Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...
Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"
Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.
Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek
Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.
Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét
Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...
Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell
A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...
Zöld csillagot azonosítottak a kutatók, mely elpusztult világok törmelékének köszönheti a színét
Egy friss kutatás szerint a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok világa sokkal színesebb, mint eddig sejtettük.
Putyinék bajban: már 7 százalék fölé ugrott az infláció Oroszországban
Már most túlnőtt az éves inflációs célon a friss mutató.
Most jobb, ha vigyáz a pénzére ez a 2 csillagjegy: könnyen megcsappanhat a pénztárcájuk
Most két csillagjegynek is érdemes visszafognia a költekezést, mert a következő időszak könnyen próbára teheti a pénztárcájukat. Egy...
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
EL: Hosszas VAR-ozás előzte meg a Fradi második gólját, a Plzen csak a hajrában tudott szépíteni - videó
Kristoffer Zachariassen duplájával hazai pályán is sikerrel indított a Fradi a főtáblán.
Második meccsét is megnyerte a Fradi az EL-ben
Az Üllői úton 2-1-re verték a cseh Plzent, a 36 csapatos tabella 7. helyén állnak.
Tovább írja sohasem látott tündérmeséjét a Ferencváros a nemzetközi porondon
„Szokás szerint” az ezúttal duplázó Kristoffer Zachariassen volt az El-hős.
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
A lehető legrosszabb hírt kapta Mourinho: kiderült, hogy Vinícius Júniort hány meccsre tiltották el a hajhúzós piros lap miatt
A brazil szélső nem játszhat a Barcelona elleni klasszikuson sem.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Mourinhóba és Viníciusba is beleszállt az olasz foci nagyszájú megmondóembere
Antonio Cassano ezúttal sem fogta vissza magát.
A futball 10 csodagyereke, aki még azelőtt kiégett, hogy kihozta volna magából a maximumot és feljutott volna a csúcsra
Nem könnyű a következő Messinek, Pelének vagy Maradonának lenni.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
Hősies küzdelem a pálya szélén: madarakat nézett az edző, csak a sajtós dekoltázsát ne kelljen.
A videó már bejárta az egész világot.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Bulvár
Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját
Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár
Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót
Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon
Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






