Ezt olvasta már?

0

Építményadó-csökkentésről és ipari célú telekvásárlásról döntött a pécsi közgyűlés

Építményadó-csökkentésről, rendkívüli lakásfenntartási támogatás bevezetéséről és egy városszéli egykori laktanya területrészének megvásárlásáról döntött szerdai rendkívüli ülésén a pécsi közgyűlés.

A testületi ülésen módosították a helyi városi adórendeletet, így az 50 négyzetméternél kisebb - magánszemélyek tulajdonában álló és üzleti célt nem szolgáló - lakások után 2023 januárjától megszüntetik az építményadó-fizetési kötelezettséget, míg az 50 és 150 négyzetméter közöttieknél sávos csökkentést hajtanak végre.

Péterffy Attila (Pécs Jövője) polgármester a lépés indokai között megemlítette: a magas infláció, a növekvő üzemanyag- és energiaárak jelentős terhet rónak a családokra, a város a jogszabály módosításával kíván segíteni nekik.

Schmuck Roland képviselő, a város költségvetési és gazdasági bizottságának MSZP-s elnöke azt mondta: a változtatással a kisebb alapterületű lakások adómentességén túl az ingatlan méretével fordítottan arányos módon kapják a tulajdonosok a kedvezményt.

Ismertetése szerint például egy 52 négyzetméteres ingatlan esetében csak két négyzetméter után kell megfizetni az adót. (Az önkormányzat közgyűlést követően kiadott sajtóanyagából pedig kiderül, hogy egy 64 négyzetméteres lakás esetében 32, egy 100 négyzetméteres lakás esetében 17, egy 120 négyzetméteres lakás esetében pedig 10 százalékkal kell kevesebb építményadót fizetni jövőre, mint az idén.)

Közölte: az adócsökkentés a lakástulajdonosok 95 százalékát érinti és az intézkedés hatására 122 millió forint marad a pécsieknél, ami a pécsi magántulajdonú lakások után egy évben befizetett teljes építményadó összegének ötöde. A kieső bevétel fedezetét a Pécsre az utóbbi három évben betelepült vállalkozások által befizetett helyi iparűzési adótöbblet fogja fedezni a 2023. évi költségvetésben - fűzte hozzá a képviselő.

Csizmadia Péter, a Fidesz pécsi városházi frakciójának vezetője azt mondta: a városvezető koalíció "szemfényvesztéséről" szól a rendeletmódosítás, ugyanis a változtatás érdemi segítséget nem fog nyújtani a pécsieknek, annak legfeljebb szimbolikus üzenete van.

Közölte: azért döntenek pusztán mégis a javaslat támogatása mellett, mert minden adócsökkentéssel egyetértenek, annak ellenére is, fűzte hozzá, hogy a mai rendeletmódosítással családonként, éves szinten mindössze egy-két ezer forinttal lesz kevesebb az emberek fizetnivalója.

A testületi ülésen rendkívüli lakásfenntartási támogatás bevezetéséről is határoztak, amit a pécsi lakóhellyel rendelkező, szociálisan rászoruló, egyszemélyes háztartásban élő és gyermeküket egyedül nevelő pécsiek igényelhetnek.

A döntés értelmében jövő év január 20. és március 31. között egyszeri, 50 ezer forintos támogatást kapnak azok a pécsiek, akik egyszemélyes háztartásában a havi jövedelem nem haladja meg 71 250 forintot, továbbá azok a gyermeküket egyedül nevelő szülők vagy gyámok, akik háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem 62 700-nál alacsonyabb.

Határoztak arról is, hogy az önkormányzat - az Európai Beruházási Bank által biztosított hitel terhére - visszavásárolja a 2010 előtt regnáló szocialista városvezetés idején egy befektetői csoportnak értékesített, a város keleti külvárosában álló egykori tüzérlaktanya 23 hektáros ingatlanrészét nettó egymilliárd forintért. A lépés azt a célt szolgálja, hogy az ingatlanon a jövőben európai uniós támogatások segítségével ipari parki fejlesztések jöhessenek létre.







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Kegyetlenül csapattak a hóban egy lovasfogattal itthon

Ki mondta, hogy nem elég “két lóerő” ahhoz, hogy szabályos fánkokat rajzoljon valaki a behavazott aszfaltra? Itt a bizonyíték, hogy elég.

5 különleges téli úti cél Skorpió jegyűeknek, ahol elmerülhetnek a lélek mélységeiben

Skorpió jegyűként fontos számodra a lélek mélységeinek feltérképezése, ezért érdemes olyan úti célt választanod, ahol megélheted...

Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV január végén

Az adóhatóság munkatársai január második felében is ellenőriznek, többek között az alkalmazottak bejelentését vizsgálják majd.

Égő házban lelte halálát egy középkorú férfi Kazincbarcikán

Nem zárható ki, hogy a tüzet elektromos hősugárzó okozta.

Nehezen indult a MÁV-nak a vasárnap: sorban jönnek a hibák, jelentősek a késések

A Nyugati pályaudvaron, valamint Szolnok és Szajol között is hibák lassítják a vonatközlekedést.

Majdnem belerohant a rendőrökbe egy figyelmetlen autós Tatabányán

Tatabányán, a Mártírok útja – Március 15. út – Táncsics Mihály út kereszteződésében történt az az eset, amire a...

Eljött a joghorror kora, Orbán Viktor és társai azt hiszik, törvényen felül állnak, mert megválasztották őket

A nem létező Tisza-csomagról szóló bírósági ítéletek a Fidesz egyik legfontosabb kampányüzenetét ássák alá, így nem véletlen (de...

Kigyulladt egy bevásárlóközpont Karacsiban, legkevesebb hat ember meghalt

Sokan megsérültek, több ember az épületben rekedt.

Balkon növények télen – 10 faj, ami januárban is bírja a hideget

Fedezd fel azokat a különösen ellenálló balkonnövényeket, amelyek januárban is túlélnek, és ismerd meg a leghatékonyabb módszereket a...

Kritikus a helyzet: ha Brüsszel most meghátrál, Trump még többet követelhet

A Német Gép- és Berendezésgyártók Szövetsége (VDMA) azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy fontolja meg a kényszerítésellenes...

0

Sport

Kipukkadt a magyar válogatott, ezt maga a kapitány ismerte el

Két nap alatt kétszer kapott ki az Egyesült Államoktól a női vízilabda-válogatott.

Ezt már a Liverpool-szurkolók sem bírják cérnával, Szoboszlai szóba sem került

Arne Slot újra magyarázkodni kényszerült, miután csapata nem bírt az újonc Burnley-vel.

Súlyos büntetést kapott a magyar kézist leütő lengyel játékos

Wiktor Jankowski az első meccs 34. percében kapott piros lapot, és könnyen lehet, hogy ennyi volt számára az Eb.

Tóth Alex hajnali utazása: nem Bournemouth-ba indult

Továbbra sem ismert, az FTC kivel pótolja a két meghatározó futballistát, Tóth Alexet és Varga Barnabást.

Kikapott az olimpiai döntős a férfi kézi Eb-n

A szegedi légiós kettő, a veszprémi öt góllal járult a sikerhez.

Szoboszlai hatalmas hibája után ítéletet hozott a Liverpool edzője

A Liverpool 45 éve nem látott kudarcot kerülne el a Premier League-ben.

Füttyszóval indult és zárult a Real Madrid hazai bajnokija, Mbappé és Vinícius is gúnyolódott

A második félidőben húsz lövéssel próbálkozott a csapat Álvaro Arbeloa madridi bemutatkozásán.

Balhé a kézilabda Eb-n: a torna sztárja beleszállt az edzőbe, földrengés jöhet

A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.

Döbbenetes edzői baki után a kézilabda Eb egyik esélyese a kiesés szélén

Két válogatott már bejutott a legjobb tizenkettő közé.

Szoboszlai tizenegyest rontott a Premier League-ben, a Liverpool botlott

A kapusnak nem volt esélye, de így sem tudott betalálni tizenegyesből Szoboszlai Dominik.

Egy éve Kecskemétre készült, ha nincsenek az amerikaiak, talán sosem lesz rekorder

A zöld-fehérek nem lehetnek elég hálásak a New York Citynek, sem a futballista bizonyítási vágyának.

Az Újpestet lenyomva, 3 millió euróért találhatta meg Varga utódját az FTC

Szlovén források szerint eldőld a kérdés, klubrekordot dönt a magyar bajnok.

Bulvár

Példátlan fordulatot vett a dorogi hókotró-autó ügye, itt a vége, az ország ezt örökre megjegyzi

Az extrém időjárás és a rengeteg hó a legtöbbeknek bosszúságot okozott, azonban vannak olyan emberek, mint Péter, aki nemcsak magáért, hanem mindenkiért tett Dorogon és a környéken.

A holnapi nap brutális lesz, és senki sem lesz kivétel alóla

Január harmadik hétfőjét az év legnyomasztóbb napjának tartják, ami könnyedén maga alá temethet minket. Ne hagyd, hogy ez történjen!

Mínusz 20 fok, ónos eső: nem kegyelmez az időjárás az ország ezen részének

Nem örülhettünk sokáig az enyhülésnek ,extrém formában térhet vissza a hideg hazánk egyes részein.

Lőtávolságra a világháború: felkészül Norvégia, Putyin támadását várhatják

Trump Grönland-mániája dominóhatástól való félelmeket kelt Észak-Európában: az agresszív amerikai külpolitika nyomvonalán Putyin kihasználhatja, hogy megfeszült a NATO-szövetség – európai védelempolitikai sza

Teljesen kiakadt Szijjártó Péter az RTL-re, miután beszámoltak arról, hogy honvédségi géppel utazott Belgrádba

A szóvivője szerint a gyorsaság és a biztonság volt a fő szempont, de a költségeket nem árulta el. Gáspár Evelin megmutatta, milyen reggelit szolgáltak fel a rövid repülőúton.

Orbán Viktortól ezt kapta születésnapjára Tóth Gabi, kíméletlenül lecserélték

Január 17-én ünnepelte születésnapját a magyar énekesnő, azonban amit a miniszterelnöktől kapott ajándékba arra igazán nem számított.

Titkos orosz kórház áll Magyarország közepén, a látványtól azonnal padlót fogsz

Valami egészen különlegeset felejtettek itt, hátborzongató a hidegháborús látvány.

0






0