Ezt olvasta már?

0
Pécsinapilap » Pályázatok » Építő vélemény

Építő vélemény

- rendhagyó kritikai pályázat a pécsi EKF beruházásairól

Rendhagyó kritikai pályázatot hirdetünk a FAL (www.afal.hu) weboldalon, a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program keretében megvalósult építészeti és köztérépítészeti beruházások témájában.

A pályázat közvetlen célja, hogy építő vélemények, elemzések szülessenek a város életében meghatározó építészeti beavatkozásokról, láttatva, tudatosítva azok eredményeit és tapasztalatait, így értékeiket, de akár hiányosságaikat is. Az írások közvetett célja ezzel egyszersmind az is, hogy a beruházásokról alkotott vélemények kerüljenek a felszínre, és érvek mentén is alakuljanak, ne csak előítéletek, pletykák és érzelmek alakítsák azokat. Az átgondolt vélemények megjelenítése által az építészeti teljesítmények is tudatosulhatnak, ezáltal az építészet és a társadalom közötti kapcsolat erősödhet, melyből a szakma és a közönség egyaránt profitálhatnak. És végül, de korántsem utolsó sorban a pályázat közvetett céljai között szerepel az is, hogy az építő párbeszédnek kialakuljanak formái, helyei, és erősödjön az a meggyőződés, miszerint a közösség ügyeiről véleményt alkotni értelmes formában érdemes.

A pályázat rendhagyó abban az értelemben, hogy az építészeti teljesítményekről folytatott diskurzust nem kényszeríti szigorúan véve az építészeti kritika műfaj keretei közé. Teret kívánunk biztosítani minden olyan megközelítésnek – műfajtól függetlenül – , amely az épületekről és/vagy a közterekről bármilyen szempontrendszer felől következetes és logikus elemzéssel szolgálhat. Így különösen érdekes lehet annak láttatása, hogy az adott építészeti mű miként felel meg az építészeti, és miként a laikus szempontoknak – a városlakóénak, a tereket, épületeket használókénak.

A pályázat rendhagyó a tekintetben is, hogy a véleményeket a szerzők – természetesen valós adataikkal való regisztrációt követően – a FAL (www.afal.hu) megjelölt fórumain kell, hogy közzé tegyék. Ily módon a felküldött írások a közzététel idejétől láthatók, s azok alakíthatják a későbbi hozzászólásokat.

 

Részletek

A pályázatban részt vesz minden olyan, a weboldalra a megjelölt témákban felküldött tartalmas, elemző hozzászólás, amely megfelel az alábbi feltételeknek:

- a szöveg tartalma illeszkedik az adott témához,

- a hozzászólás a pályázati időszakban került fel a weboldalra,

- a hozzászólás szerzője valós adatokkal regisztrált,

- a közölt vélemény nem sérti a moderálási elveket.

Egy pályázó több témában is közölhet írást, illetve egy azonos témában több írást is közzé tehet.

 

 

Témák:

- az új épületekről általában

- Pécsi Konferencia- és Koncertközpont

- Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont

- Zsolnay Kulturális Negyed

- Nagy Kiállítótér - az eltörölt változat

- Nagy Kiállítótér - a Zsolnay Negyedben

- Nagy Kiállítótér helyett: Múzeum utca rekonstrukció

- Modern Magyar Képtár

 

- a közterekről általában

- Tettye városrész és Havihegy

- Uránváros főtere és kapcsolódó közterületei

- Megyer városrész központi területe és kapcsolódó közterületei

- Köztársaság tér megújítása

- Világörökségi pufferzóna (Kórház tér) megújítása

- Rókus sétány megújítása

- Diána tér megújítása

- Városközpont - Széchenyi tér és környéke

- EKF városrész (Balokánytól a Zsolnay Gyárig)

- Pécs-Kelet központi területeinek megújítása

- Indóház tér és környéke rendezése

- Kossuth tér és Hal tér felszíni térrendezés

 

 

Határidő – pályázati időszak:

A pályázaton a 2011. november 2. és 2011. december 15. között közzétett írások, ’hozzászólások’ vesznek részt.

Írások, vélemények 2011. december 15., a pályázat lezárását követően is szabadon feltölthetők, de ezek értelemszerűen díjazásban nem részesülhetnek.

A pályázati határidőt Kiíró belátása szerint – de legfeljebb 2 hónappal – meghosszabbíthatja. Amennyiben a meghosszabbításra sor kerül, annak tényét Kiíró a weboldalon közzéteszi ezen a helyen: www.afal.hu/szerintem/kritikai_palyazat

 

 

Terjedelem – rövid és hosszú szövegek közzététele:

A terjedelmet a Kiíró nem határozza meg, és a szövegek terjedelme alapvetően nem befolyásolja a szövegek értékelését. A rövid és hosszú szövegek közlésének egyaránt teret kívánunk biztosítani – azonos értékű, de eltérő jellegű megjelenéssel.

A 4000 leütésnél nem hosszabb szövegek teljes terjedelmükben közölhetők.

A 4000 leütésnél hosszabb szövegek csatolt dokumentumként küldhetők fel. Ebben az esetben a szöveg szerzője a szövegmezőben a csatolt dokumentumként felküldött írás rövid kivonatát, illetve ajánlását kell, hogy közzé tegye. A csatolt szöveg a dokumentumok méretkorlátozása miatt ne tartalmazzon képet, vagy ábrát!

Kép, vagy ábra – a kötöttségek betartása mellett – bármilyen terjedelmű szöveghez feltölthető.

 

Díjak:

 

A pályázat díjazására fordítható összeg 200.000,- forint.

 

A díjak maximális összege :

I. díj: 100.000,- forint

II. díj: 70.000,- forint

III. díj: 30.000,- forint

 

Díjban nem részesülhet az a hozzászóló (pályázó), aki a bírálók valamelyikével egyenes ági rokonsági, vagy valamely vállalkozásában tulajdonostársi viszonyban áll.

 

 

A bírálók:

A honlapra felküldött írásokat zsűri bírálja el. A zsűri tagjai:

Kovács Dániel – művészettörténész, a Hg.hu főszerkesztője

P. Müller Péter – színház- és irodalomtörténész, az ECHO volt főszerkesztője

Zubreczki Dávid – blogger, az urbanista.blog.hu szerzője

Patartics Zorán – a FAL ötlet- és lapgazdája, építész, az ECHO volt rovatvezetője

 

 

Az elbírálás szempontjai:

- A vélemény logikus, érthető kifejtése.

- Szabatosság.

- Az írás, a probléma megközelítésének színvonala és stílusa.

 

A díjak odaítélhetők egy kiemelkedő írásért, vagy azonos szerző több írásáért egyaránt.

 

 

Eredményhirdetés, megjelenés:

A pályázat eredménye a FAL weboldalon, a FALiújság rovatban kerül kihirdetésre.

A díjak kifizetését a Kiíró kezdeményezi a pályázó által a regisztráció során megadott e-mailen címen. Amennyiben a kapcsolatfelvétel során arra derül fény, hogy a pályázó nem valós adatokat adott meg (beleértve az álnevet is), úgy a díj utólag érvénytelenítésre kerül.

A pályázatról való tudósítással számos médium is támogatja az ügy megjelenítését, különösen is: epiteszforum.hu, hg.hu, Pécsi Újság.hu, Új Dunántúli Napló, Eozin Magazin,

I Love Pécs, Pécsi Hírek, MR6, Pannon TV.

Reményeink szerint a támogató médiumok sora tovább nő a pályázat időszakában.

A tudósító médiumok és a Kiíró a FAL-on megjelenő tartalmakat – a szerző és a forrás megjelölésével – korlátozás nélkül felhasználhatják. A szövegek szerzői ehhez a közzététellel automatikusan hozzájárulásukat adják.

 

 

Moderálási elvek és más szabályok:

Az elemző szövegekre vonatkozik a FAL weboldal házirendje ( klikk ide! ), azon belül is a moderálásra vonatkozó szabályok. Nem vehetnek részt az értékelésben azok az írások, amelyek a moderálási elveket megsértik, így különösen azok, amelyek másokat szándékosan megsértenek, alaptalanul vádolnak, illetve trágár kifejezéseket használnak. Az ilyen tartalmak részben vagy egészben moderálásra kerülnek.

A pályázat, illetve a fórum nem kíván teret biztosítani a politikai célú, vagy pártpolitikai szempontú írásoknak. A politikával kapcsolatos szempontok megjelenítése csak annyiben elfogadható, amennyiben annak az építészeti eredményre hatással bíró szerepét elemző módon mutatja be, és amennyiben az nem valamely politikai erő mellett, vagy ellenében érvel.

A pályázatban részt vehetnek azon írások is, melyek más felületen korábban már megjelentek, természetesen amennyiben az eredeti szöveg szerzője és a pályázatban résztvevő szerző azonos. (A korábbi megjelenés feltüntetése ajánlott.) Értelemszerűen nem díjazható olyan szöveg, amelyet korábban a pályázótól eltérő szerző korábban máshol már közölt, illetve szerzői jogokat sért.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Donald Trump rendkívüli bejelentése – Irán lőtte ki a legendás amerikai helikoptert

Donald Trump amerikai elnök szerint Irán áll egy olyan incidens mögött, amely során egy amerikai Apache harci helikoptert lőttek le a...

A zaj hatása az egészségünkre

Minden olyan hangot, amely káros élettani vagy pszichés hatással van az egyénre, zajnak nevezünk. A zaj ártalmas hatása nem csak a hangerő...

Ennyi vizet kell innod az életkorod szerint, főleg nyáron

A víz szerepe pótolhatatlan, és bár más italok is hozzájárulhatnak a folyadékbevitelhez, egyik sem képes olyan gyorsan és hatékonyan...

Atomrobbanást szimuláltak egy csőben, erre lehet számítani a detonáció után

Amerikai kutatók egy plazmacső segítségével vizsgálták meg, miként kondenzálódnak a radioaktív elemek egy robbanás után.

Ennyi év után derült ki az igazság. Ennek a híres tévésnek írta meg a szakdolgozatát Bakács Tibor

Meglepő részletet osztott meg múltjából Bakács Tibor Settenkedő. A médiaszemélyiség egy interjúban arról beszélt, hogy évekkel...

Az egyik legkegyetlenebb vadászati módszert akarja eltöröltetni 25 ezer magyar

A kotorékozás ellen indított civil kezdeményezés kevesebb mint két hét alatt vált országos üggyé, miután átlépte a 25 ezer...

Annyira erőlködött a WC-n egy hongkongi nő, hogy amnéziás lett, tíz évnyi emlékét vesztette el

Egy hongkongi nő két hétig tartó székrekedés után átmeneti amnéziát kapott. Az orvosok szerint a túlzott erőlködés miatti...

Bekeményít az Európai Unió: ez rendesen odavághat Putyinnak

Az EB elnöke bemutatta az uniós végrehajtó testület javaslatait az újabb büntetőintézkedésekre.

Kár volt felvenni a telefont: 47 millió forintba került a beszélgetés

Közel negyvenhétmillió forintot emeltek le egy váci cég számlájáról, miután a sértettet egy magát kiberbiztonsági munkatársnak kiadó...

Felkészülési mérkőzés: Magyarország-Kazahsztán - eredménykövetés

A magyar válogatott kedden este Kazahsztán ellen lép pályára a debreceni Nagyerdei Stadionban. Kövesd élőben a csakfoci.hu-n az eredmény...

Alakul az alaptörvény-módosítás: mégsem kap vissza mindent az állam a sokat vitatott alapítványoktól

Az alaptörvény 16. módosításának szövegéből a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekva) vagyonát nemzeti...

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

0






0