Erasmus+ nívódíjat kapott a pécsi iskola
Egyszerű ötletek nagyszerű megvalósításáért kaptak nívódíjat azok a magyar pályázók, akik az iskolai órákat színesebbé, pedagógusaikat és diákjaikat pedig motiváltabbá tették az Erasmus+ program támogatásával.
A díjazottak között található a Pécsi Szakképzési Centrum Zipernowsky Károly Műszaki Szakgimnáziuma, amelynek gépész és elektronika-elektrotechnika szakmát tanuló diákjai külföldi szakmai gyakorlaton vehettek részt Ausztriában. Az Erasmus+ nívódíjat a program 30. születésnapja alkalmából rendezett konferencián vette át Budapesten Amrein György igazgató.
Egyszerű ötletek nagyszerű megvalósításáért kaptak nívódíjat azok a magyar pályázók, akik az iskolai órákat színesebbé, pedagógusaikat és diákjaikat pedig motiváltabbá tették az Erasmus+ program támogatásával. A kiválósági elismerésben részesült projektek olyan oktatási módszereket alkalmaznak a nemzetközi együttműködéseknek köszönhetően, amelyek hozzájárulnak a hazai oktatás és képzés fejlesztéséhez, emellett mások számára is inspirálóak és hasznosak lehetnek. Az idei Erasmus+ nívódíjakat a program 30. születésnapja alkalmából rendezett szakmai konferencián adták át Budapesten.
A díjátadón Verses István, a Tempus Közalapítvány Erasmus+ programvezetője elmondta: a közalapítványnál 15 éves hagyománya van annak, hogy nívódíjat kapnak a legkiemelkedőbb, uniós támogatással megvalósult oktatási együttműködések. Az Erasmus+ nívódíj a Tempus Közalapítvány kiválósági elismerése azoknak a projekteknek, amelyek példaértékű nemzetközi együttműködéseket valósítottak meg a köznevelés és a szakképzés területén.
A díjakat dr. Nemeslaki András, a Tempus Közalapítvány kuratóriumának elnöke és dr. Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára adta át.
2017-ben Erasmus+ nívódíjat kaptak:
Pedagógusaik nyelvi és módszertani fejlesztésére pályáztak az Erasmus+ programban, de a megvalósított tevékenységeik túlmutatnak egy mobilitási projekt határain. Átalakították a pedagógiai programjukat, összehangolták az iskolában a brit és a magyar alaptantervet, és új tanmeneteket vezettek be. Mindeközben közelebb kerültek egymáshoz az intézményben dolgozó amerikai, indiai, ír és magyar kollégák: a közös munkának köszönhetően jobban megértik egymást mind a nyelv, a kultúra, mind pedig az iskolában alkalmazott tanítási módszerek tekintetében.
Fontos elem volt a projektben, hogy az egész tantestületet bevonták a tevékenységekbe. Nemcsak a külföldi továbbképzésen részt vett munkatársak osztották meg, amit tanultak a partnereiknél, hanem minden pedagógus bemutathatott egy-egy játékot vagy módszert, amit az óráin – akár évek óta – alkalmaz. Így az iskolában közös üggyé vált az a szemlélet, hogy érdemes megújulni és egymástól tanulni.
Az iskola 22 éve működik együtt osztrák partnerével, és kölcsönösen biztosítanak szakmai gyakorlati lehetőséget gépész és elektronika-elektrotechnika szakmát tanuló diákoknak. A projekt koordinátora szerint azért nyerhettek nívódíjat, mert nem az Erasmus+ program célkitűzéseit próbálták meg adaptálni valamilyen ötletre, hanem az iskola céljai találkoztak a program elveivel.
A magyar diákok nemcsak az osztrák partner tanműhelyében végeztek gyakorlatot, hanem ipari termelőüzemekben is, és végig hangsúlyos elem volt a tanulók önállóságának biztosítása. Ezáltal olyan magas fokú precizitást és felelősségtudatot tanultak meg a diákok, ami a későbbi boldogulásuk szempontjából, illetve a munkaerőpiacon is hasznos lesz számukra.
A sikeres külföldi képzések kiváló motivációs eszközt jelentenek az intézmény valamennyi tanulója számára, a projekt pedig olyan jó gyakorlatnak számít, ami jelentősen növeli az iskola presztízsét.
Magyar, cseh, spanyol és román partnerek együttműködésével, az Erasmus+ program támogatásával, online oktatójátékot fejlesztettek ki az agrárszakképzésben tanuló 17-18 évesek számára. A szakközépiskolai tananyagra épülő játék nemcsak a tanulást segíti, hanem a diákok mezőgazdasági és vállalkozói ismereteinek fejlesztését is. Az Agropoly az elméleti tudásanyag mellett esettanulmányok, szimulációk és játékos feladatok által ismerteti meg a diákokat egy működő vállalkozás mindennapjaival. Ez a fajta tanulás nem hagyja lankadni a tanulók érdeklődését és motivációját, ugyanakkor lehetővé teszi a tananyag egyszerű és hatékony elsajátítását.
A játék készítői nem bízták a véletlenre a sikert: a diákok körében felmérést készítettek arról, hogy milyen módszerekkel szeretnek tanulni, majd pedagógusok, tanulók és szakemberek segítségével tesztelték az anyagot, hogy végül minden partnerországban alkalmazható, valóban hasznos eszközt hozzanak létre.
Harminc évvel ezelőtt indultak el az Európai Unió oktatási együttműködési programjai, melyeknek támogatásával eddig már 9 millióan szerezhettek nemzetközi tapasztalatokat. A 2014-2020 között megvalósuló Erasmus+ programban Magyarországról várhatóan 110.000 fő vehet részt a köznevelés, a szakképzés, a felnőtt tanulás, a felsőoktatás és az ifjúsági szektor területéről.
További információ a pályázati lehetőségekről: www.erasmusplusz.hu
hírek innen, onnan
Nyugodt légkörre vágysz? 5 dolog, amit soha ne hagyj a nappaliban lefekvés előtt
Nem kell minden este nagytakarítást tartanod ahhoz, hogy másnap rendezettebb otthon fogadjon. Néhány apróság elpakolása is sokat...
Mindenkit sokkolt Petra és Joci végső döntése a Házasság első látásra fináléjában
Sokáig az évad egyik legígéretesebb párosának tűntek, az utolsó hetekben azonban egymás után kerültek elő a problémák.
A befektetők már látják, elég nagy a baj, új „beteg embere” van Európának: jöhet egy újabb euróválság?
Franciaországot egyszerre szorítják a kötvénybefektetők, a növekvő kiadások és az utcai tiltakozások. A francia államnak úgy kellene...
Normális a lihegés lépcsőzés után, vagy figyelmeztető jel?
Szinte mindenkivel előfordul, hogy néhány emelet megmászása után szaporábban veszi a levegőt. De vajon ez teljesen normális, vagy akár...
Antibiotikumkúra után minden borul? Ezek a tünetek jelezhetik a bajt
Egyes bakteriális fertőzések esetén elkerülhetetlen a gyógyuláshoz az antibiotikumkúra. Csakhogy közben olyan folyamatok is elindulhatnak...
„Pócs János! Kár tagadni a letagadhatatlant” - Molnár Áron súlyos dolgokat állít a képviselőről
A színész-aktivista szerint két helyi civil szervezet éveken át párhuzamosan vett fel állami támogatást a jászapáti aratónapra. A...
Nagy bejelentés a katáról: Kibővítik a rendszert, de politikai össztűz alatt az új adószabályok
Százezer kisadózónak hozhat fordulatot az új kata-rendszer januártól, miközben az ellenzékbe szorult Fidesz és KDNP éles adóemelést...
Herceg Erika elismerte, hogy ki hibázott a Megasztár botrányában
Nyilvános videóban tisztázta a felelősséget a Megasztár mentora A TV2 tehetségkutatójának legutóbbi válogató adása után...
Népszerűségi verseny: Magyar előnye rekordmagas Orbánnal szemben
Egy kutatásban Magyar Péter százból 63, Orbán Viktor pedig 25 pontot kapott.
Nagyon durvát mondott Donald Trump Volodimir Zelenszkijről
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nehezebb tárgyalópartner, mint orosz hivatali kollégája, és mostanra...
„Az a nagyon durva homofóbia, ellenséges hangulat, ami a gyámhatóságot jellemezte, megszűnt”
A kormányváltásnak tudja be több azonos nemű pár, hogy előrelépés történt örökbefogadásuk ügyében; van, aki ugyanannál a...
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
Bulvár
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van
A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k
14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek
Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka
Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”
Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország
Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek
Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






