Erdőben kétszer idegpihentetőbb az edzés
Erdőben kétszer idegpihentetőbb az edzés, mint teremben - állítják a skóciai Glasgow Egyetem kutatói.
hirdetés
Kétezer alanyt vizsgáltak, és arra jutottak, hogy a nem súlyos mentális egészségügyi gondokat - enyhe búskomorságot, alvászavart, erős stresszt - sokkal jobban orvosolja a testedzés a természetben, mint mesterséges környezetben.
"Az nem lepett meg, hogy mentálisan jó hatású a természetes környezet, az viszont igen, hogy mennyivel jobb eredményű fás, füves terepen kocogni, gyalogolni vagy biciklizni" - idézte Richard Mitchell professzort, a tanulmány egyik szerzőjét a The Daily Telegraph című brit lap.
A felmérésből az is kiderült, hogy a testedzők közül a legtöbben lakhelyük utcáit használják mozgásra, a második helyen otthonuk, vagy a kertjük áll.
mti
hírek innen, onnan
Navracsics Tibor: az állami cégeknek a közjót kell szolgálniuk
Navracsics Tibor szerint az állami cégeknek a közjót, nem a magánjavakat kell szolgálniuk. A miniszterelnök-helyettes azon a sajtótájékoztatón beszélt erről Veszprémben csütörtökön, amelyen bemutatták a HM Verga Veszprémi Erdőgazd...
A magyar-bosnyák gazdasági kapcsolatokról tárgyal Szijjártó Péter
Magyarország és Bosznia-Hercegovina gazdasági együttműködéséről, valamint a Budapest és Szarajevó közötti közvetlen vasúti összeköttetés helyreállításáról is tárgyalt Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár Bosznia-Her...
Óvszert adnak? Pogó miért nem lesz?
Letiltották a kommentelést a vasárnapi állami párkereső táncest Facebook oldalán.
Afganisztánban is járt a Londonban meggyilkolt brit katona
Társai jókedvű, mindig mosolygó embernek írták le a 25 éves Rigbyt, akit szerdán kaszaboltak le.
Exkluzív: Félelem és rettegés Monte-Carlóban
Sakkban tartja a Mercedes az élmenőket és lehet, hogy van is mitől tartaniuk az ellenfeleknek - röviden így lehet leírni a Monacói Nagydíj előkészületeinek első fázisát. Az élmezőny a Mercedest favorizálja az Ezüstnyilak remek kva...
E-útdíj GPS-alapon: "A 6-os főúton olykor kimarad a jel"
Szakértők szerint nem bonyolult a flottakövető szolgáltatók együttműködésével felépülő rendszer, amit a nagy tömegű tehergépjárművek elektronikus útdíjfizetésének megvalósítására álmodott meg a szakminisztérium. A határidő továbbr...
Fordulat a tőzsdéken: már pluszban is járt a Dow
Eséssel kezdték a napot az irányadó amerikai indexek, a kereskedés közben azonban fordulat bontakozott ki, az indexek már tegnapi záróértékük felett
Aknagránát a városházán Lezárták a Károly körutat, kiürítették a környéket
Budapest, 2013. május 23., csütörtök (MTI) - Leállították a forgalmat a fővárosban, a Károly körúton, ami a 47-es és 49-es villamos, valamint a 9-es és 15-ös autóbusz közlekedését is érinti. A városháza tetőszerkezetében talált ak...
A vártnál kevesebb lesz a gyümölcs az idén
Budapest, 2013. május 23., csütörtök (MTI) - A hirtelen felmelegedés utáni gyors virágzás és a kevés méh miatt nem lehet kiemelt gyümölcstermésre számítani az idén az Állami Gyümölcskutató Intézet szerint.
A Jobbik a Hajógyári-szigetet is a főváros közvetlen irányítása alá rendelné
Budapest, 2013. május 23., csütörtök (MTI) - A Jobbik helyesli, hogy a Margitsziget a fővárosi önkormányzat közvetlen irányítása alá kerülne, s ugyanezt javasolja a Hajógyári-sziget esetében is.
PSZÁF: javult a befektetési szolgáltatók jövedelmezősége
Budapest, 2013. május 23., csütörtök (MTI) - Javult a befektetési vállalkozások jövedelmezősége a múlt év utolsó és az idei év első negyedévében, a vállalkozások egyértelműen profitálni tudtak a 2012. második felétől kezdődően ked...
Sport
A kecskeméti győzelem ezüstérmet érhet a Vidinek
Két mérkőzése van már csak hátra a Videotonnak az idei bajnokságból. A fehérváriak a hétvégén Kecskemétre látogatnak, mégpedig azzal a tudatta, hogy a nyernek és riválisaik közül az MTK és a Honvéd is botlik, akkor ezüstéremmel zá...
Babos Tímea egyelőre jól érzi magát Párizsban
Gond nélkül jutott túl a Roland Garros selejtezőjének első körén Babos Tímea. A 20 éves magyar teniszező a hazai színekben versenyző Myrtille Georges ellen nyert két játszmában, következő ellenfele pedig az a lengyel Paulo Kania l...
Kiss Péter lezuhanhatott, Erőss Zsolt eltűnt a Kancsendzöngán, megvertük a Portu...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Higuaín elfogadta a Juventus ajánlatát
Megállapodott a Juventus csapata Gonzalo Higuaínnal, már csak a Real Madriddal kellene megegyezniük a támadó vételárában.
Spanyol hegymászó: nem volt elég idő és kötél
Időben kockázatosnak és kötelek hiányában veszélyesnek is találta az utolsó, kevesebb mint 300 méternyi magasság megmászását Carlos Soria spanyol hegymászó, ezért nagyjából 8300 méter magasan úgy döntött, visszafordul a Kancsendzö...
Erőss Zsolt felesége: a kislányunk tudja, hogy apa nem jön haza többé
Erőss Zsolt felesége már nem reménykedik abban, hogy a Himalájában eltűnt férje visszatér, hiszen ismeri a körülményeket, amelyek közt utolsó napjaikat töltötték az ugyancsak eltűnt Kiss Péterrel. Sterczer Hilda elmondta, tudja mi...
Schmittről tárgyal az olimpiai bizottság
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a jövő heti következő ülésén foglalkozik a doktori címétől megfosztott Schmitt Pál ügyével - írta az Origo.
A Manchester United is harcba száll a Barcelona irányítójáért
Spanyol források szerint a Manchester City után a United is bejelentkezett Thiago Alcántara játékjogáért.
Szilágyi Áron hegymászással és BL-döntővel készül a vb-re
Szilágyi Áron kihagyta a legutóbbi varsói kard Grand Prix versenyt. Távolmaradásának egy örömteli és egy szomorúbb oka volt. Örömteli, hogy jelenleg is vezeti a világranglistát, így nem kellett újabb pontokat szereznie az előrelép...
"Nincs most semmiféle mentőexpedíció" spanyol hegymászó Erőssékről
"Hát ki menne fel?" - mondta a Kancsendzöngán eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter segítségére induló esetleges mentőexpedícióról a Desnivel hegymászással foglalkozó portálnak a 444.hu szerint Carlos Soria. A spanyol hegymászó - aki ...
Erőss Zsolték meghaltak
Az erdélyi magyar sportember tizenhárom évesen kezdett hegyet mászni. Eddig hatan haltak meg mellette. A hetedik áldozat saját maga lett.
Erőss Zsolt felesége már nem reménykedik
A magyar hegymászó felesége, Sterczer Hilda már akkor tudta, hogy baj van, amikor kiderült, hogy egy egész napig tartott a csúcstámadás.
Bulvár
Kolléganőjével csalta meg feleségét! Vége a műsorvezető házasságának
15 év házasság után elválik feleségétől a műsorvezető.
Eltörlik az összes jelszót és PIN-kódot: mi lesz így a biztonsággal?
Megreformálják vagy teljesen lecserélik a jelenleg használt felhasználónév-jelszó rendszert.
Eltűnt magyar hegymászók - megkerülhetnek?
Eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter, a Kancsendzönga-expedíció két csúcsmászója ereszkedés közben, 8000 méteres magasságban, Az eltűntek megmentésére nincs bevett módszer a Himalájában, a bajba került magyar expedíció szóvivője szeri...
Tájékoztató arról, hogy ki minősül saját jogú nyugdíjasnak
2012. január 1-jén bekövetkezett jogszabályváltozások következtében azon személy minősül a magyar jogszabályok szerinti saját jogú nyugdíjasnak, aki
Erőss Zsolt felesége: Már akkor tudtam, hogy baj van
Szinte semmi remény nincs arra, hogy a magyar hegymászók életben vannak - mondta a "Magyarok a világ nyolcezresein" expedíció szóvivője, Vincze Szabolcs az M1 Híradóban.
Erőss Zsolték - ez történhet most a hegyen
Még nincsenek friss hírek a magyarokról.
Miattuk hízol hasra: képeken 7 népszerű étel, aminek magas a sótartalma
A sós mogyoró és a felvágottak a hasi hízást segítik elő.
Szörnyű baleset! Kizuhant autójából a népszerű énekes - A szemtanú vallomása
Menet közben akarta becsukni a kocsija ajtaját George Michael.
Nagy bérnövekedésre számítanak
Az alacsony infláció és az adóváltozások miatt nőttek a reálbérek, de a bérkiáramlás üteme nem veszélyezteti az inflációs célt - vélik az elemzők.
Nős férfi fejét csavarta el Liptai Claudia - Hűtlen magyar sztárok képeken
Több magyar sztár is házasságban élt még, amikor új szerelem köszöntött az életébe.
Addig kísértette a Sorsot
Szinte reménytelen. Innen már aligha van visszaút. Erőss Zsolt és társa, Kiss Péter eltűnt a Himalája halálzónájában. A kiváló hegymászó egész életében kísértette a sorsot. Eddig mindig megúszta... Most azonban úgy tűnik, tényleg ...
Kullancs ne dőljünk be minden tévhitnek
Rengeteg tévhit kering az interneten a kullancsok viselkedéséről vagy eltávolításáról. Nem árt tisztázni, hogy melyeknek van valóságalapja. Élőhelyük és előfordulásuk esetén is találunk téves információkat, mint például azt, hogy ...
blogmorzsák
Laknak-e a budai Váralagútban?
Sok éve hallani, hogy az alagútban közlekedők időről-időre embereket látnak kijönni vagy éppen bemenni az építmény oldalába.
A Hegymászó megpihen
Az életben két veszélyes dolog van. Az álmainknak élni és lemondani az álmainkról. Mondd, Te mit választanál?
A Nagy Testvér a hűtőnkre is figyel
A jövőben elképzelhető, hogy a villamosenergia-hálózat terheltségének függvényében távolról lekapcsolják háztartási eszközeinket.
A „tenyerünkből olvas”
a japánok szkennere
A tervek szerint a gyártó még idén piacra dobja.
Az óvatos ködösítés
a legrosszabb variáció
A barátságból egyoldalú szerelem lett és a srác azon gondolkodik most, hogy inkább nem találkozik többet a lánnyal.
Focisták az utakon
Aki vezetői engedélyt szerez, és autóval, vagy egyéb járművel közlekedik, az tisztában van vele, hogy mit vállal. Mások életéért is felel.
Új helyen a Varieté Bisztró!
És egy igazi magyar klasszikus burgerrel nyit!
Hölgyek a vörös szőnyegen
Nézzük ki mit viselt az elmúlt napokban a cannes-i vörös szőnyegen! És kiderül mit viselt Palvin Barbara, aki szintén Cannes-ban pörög.
Valóra vált női álom
Mi más is lehetne, mint az éjjel-nappali vásárlás?
Ilyen rosszat még nem ettem
A csiga még elment, mert azt nem lehetett elrágni. A java utána jött.
Életre kelnek a csokimadarak
Ez lehet a 3D-s animgif.

- Felgyorsult a Magyarországról történő kivándorlás növekedése
- Együttműködik a NATO KEKK a pécsi orvostudományi karral
- Hiperaktív gyermekek – Még mindig nem a pszichiáter a megoldás
- A vietnami közszolgálati rádió "újrahangolja" kapcsolatát a Magyar Rádióval
- Vidékfejlesztési program Nógrád megye 51 településén
- Aláírták a bérmegállapodást a BKK-nál
- Kötelező tüdőszűrést rendeltek el Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
- Kevesebb a haltetem a szokásosnál a Balatonban
- Keresik a Diósgyőriek a Pécs gyenge pontjait
- Nyereségesek voltak a pécsi önkormányzati cégek
- Engem vigyél haza!
- Megverte a Pécset, még életben a Siófok
- Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak
- "Pécs ledarálja a Siófokot"
- Beolvad a Tettye Forrásház Zrt.-be a Pécsi Vízmű Zrt.
- Fidesz: folytatódik a rezsicsökkentés politikája
- A baloldalon totális a káosz
- Orbán: Európa problémája a gyengülő versenyképesség
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Pécsett is hódít a Rukkola
- Vándorgyűlést rendez a történelmi társulat
- Legyen újra természetes az uránvárosi KRESZ-park és környéke!
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Török segítség Pécs oszmán építészeti értékeinek ápolására
- Sikerrel zárult a pécsi akció
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Aszpik - Alkotói piac
- Forgalmi rend változások Pécsett
- Elhunyt Székely György színháztörténész
- Kocsis Zoltán egyelőre nem vezényel és zongoraestet sem ad Pécsen
- Expedíciózz a háztartásban! - Ismét Pécsen





