Pécsi Napilap - Eresz alatt fecskefészek

Ezt olvasta már?

Ezer lámpás az eltűnt gyerekekért

Hat magyar nagyvárosban tartják meg az Ezer lámpás éjszakája elnevezésű rendezvényt május 25-én, az eltűnt gyermekek világnapján.

0

Eresz alatt fecskefészek

Ha egy fecske nem csinál nyarat, hány fecske csinál kánikulát? Pécsett sok fecskemadár élhet, mert kemény nyarakat vagyunk kénytelenek elszenvedni. Nyáron természetesen a forróság a megszokott, így bosszúság helyett inkább ismerkedjünk most egy kicsit gyors röptű lakótársainkkal.


hirdetés

A lakott területeken az emberi környezetet kedvelő füsti és molnárfecske fészkel. A két faj fészkük alakja és fészkelési szokásaik alapján jól elkülöníthető. Míg a füsti fecskék az épületek belsejében, istállókban és egyéb gazdasági épületekben leggyakrabban a gerendázatra építik félcsésze alakú, nyitott fészküket, addig a molnárfecskék az épületek külső falait részesítik előnyben. Az ereszek alatt vagy a tornácok falain gyakran egymást érik a félgömböt formázó, zárt költőalkalmatosságok, amelyek megépítéséhez akár 2000 darab száraz fűszálakkal kevert sárgolyót is felhasználhatnak a madarak. A cementet ez esetben a fecskék nyála helyettesíti.

A zárt, csak egy szűk berepülőnyílású fészkekből álló molnárfecsketelepek évtizedenként egyszer felújításra szorulhatnak, emberi segítség hiányában a madarak akár új helye kényszerülhetnek költözni. A telepek lakhatatlanná válásának két oka van:  a sárfészkek megrongálódása, valamint a költési időszakban bekövetkező tartósan (egy-másfél hetes) hideg, esős időjáráskor bekövetkező madárpusztulások. Ilyenkor a fészkekben akár öt-hét éhezésben elpusztult madár − a fiókák és a szülők − teteme is felgyűlhet, fizikailag teljesen kitöltve, használhatatlanná téve a fészek belsejét.

Molnárfecske-telep (Fotó: Orbán Zoltán)

A telepfelújítás engedélyköteles tevékenység. Mivel a fecskék védettek, fészkeik eltávolítására a területileg illetékes zöldhatóság, a nemzeti park bevonásával, csak a költési időszakon kívül, október−március között ad engedélyt, amelynek megszerzése a kérelem benyújtásától néhány hét átfutási időt igényel. Ezt az engedélyeztetési kötelezettséget az építkezések, falújítások és falszigetelések tervezésekor is vegyük figyelembe!

Különösen a zsúfolt, egymásra épülő fészkekből álló telepeknél kell számolnunk azzal, hogy az alábbi okok miatt évtizedenként legalább egy, de akár több alkalommal is le kell szednünk és a madarakkal újjá kell építtetnünk a fészkeket.

A sárhéjszerkezet nagyon kemény és erős, de üvegszerűen rideg. A hőmérséklet és a páratartalom folyamatos változásának következtében a fészek egy idő után elöregszik, megrepedezik, saját vagy a fiókák és az etetni érkező madarak súlya alatt részben vagy egészben leszakad.

 

Az ilyen rongálódott fészkeket mi egyáltalán nem és a madarak is csak korlátozott mértékben tudják renoválni, ezért a fecskék hosszútávú megtartása csak úgy lehetséges, ha ezeket a költési időszakon kívül leszedjük. A telelőterületekről visszatérő madarak a felszabadult helyeken új sárfészkeket építenek, amelyek akár egy évtizeden keresztül is biztonságos költőhelyül szolgálhatnak.

Fecske parti

A tavalyihoz képest eggyel csökkent a partifecsketelepek száma Baranyában, idén csak 3 helyen találtak kolóniákat a homokbányákban. A költőpárok száma ennek ellenére növekedett. A tavalyi 686 párral szemben idén 890 párra becsülték az állományt, ami csaknem 30 százalékos növekedést jelent.

Forrás: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület






Uránban a Páfrány utca környékén rengeteg van - ott vijjognak és köröznek este és reggel órahosszat, és nincs is szúnyog egy darab se.



0
0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Westerwelle nem bízik a konferencia sikerében

Kétkedőnek mutatkozott május 18-án Guido Westerwelle német külügyminiszter a tervezett nemzetközi Szíria-konferencia eredményességével kapcsolatban.

Fair play díjasok a nagybajomi önkéntes tűzoltók

Május 18-án Nagybajom városa adott otthont a Siófoki és Kaposvári Katasztrófavédelmi Kirendeltségek illetékességi területén működő önkéntes tűzoltó egyesületek közötti versenynek.

Tőzsérék kibekkelték a pontot utolsó meccsükön

Nem hozott gólt a Tőzsér Dániellel felálló Genoa bolognai vendégjátéka a Serie A 38., utolsó fordulójában.

Szerettem volna nyerni, de nem volt rá esély - Michelisz Norbert

Michelisz a harmadik helyen végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) ausztriai versenyének vasárnapi második futamán

Pontot mentett és tartja harmadik helyét a Lyon

A Nice 1-1-re zárt otthon a Lyonnal a francia labdarúgó-bajnokság 37. fordulójának vasárnapi meccsén.

Hummels biztos abban, hogy mégis játszhat a Bayern elleni döntőben

A Dortmund középhátvédjének elmondása szerint nem olyan súlyos a szombaton összeszedett sérülése, mint hitték.

A Milané lehet a bronzérem Olaszországban

Sienában biztosíthatja be Bajnokok Ligája indulását a Milan csapata, magabiztos vendégsikert vizionálunk.

Az Anderlecht a bajnok, Kötelesék eggyel hátrébb csúsztak

Döntetlent játszott egyetlen előzésre esélyes üldözőjével, megvédte bajnoki címét a Jupiler League-ben az Anderlecht.

Futamgyőzelemmel az élre került Pedrosa

A spanyol Dani Pedrosa nyerte MotoGP-ben a gyorsaságimotoros-világbajnokság Francia Nagydíját Le Mans-ban.

A Málaga középpályása: Maradni szeretnék

A Málaga nehéz anyagi helyzete miatt több kulcsember is távozhat a nyáron, de Manuel Iturra nem tervezi az elszerződést.

Fidesz-nyelven nyilván

Aki elolvassa Rui Tavares most nyilvánossá tett jelentéstervezetét a magyarországi alapvető jogok helyzetéről, némi fáradsággal...

Mario Vargas Llosa Kolozsváron

Az egyetem bölcsészkara javasolta a perui író díszdoktorrá avatásátMHO/MTI Kolozsvárra érkezett Mario Vargas Llosa  Nobel-díjas perui író, akit hétfőn a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) díszdoktorává avatnak. Mario Vargas Llosa...

Sport

Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden

A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...

Nyert a Vidi, karnyújtásnyira a bajnoki ezüst

A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján. A székesfehérváriak tökéletesen használták ki legfőbb riválisuk, az MTK botlását, így hatalmas lépést tettek a bajnoki ...

Videó: Ronaldo és Mourinho sem vette át ezüstérmét az elvesztett Király-kupa utá...

A La Sexta spanyol tévécsatorna felvételein jól látszik, hogy sem Cristiano Ronaldo, sem pedig José Mourinho nem vette át ezüstérmét az Atlético Madrid ellen elszenvedett kupadöntő után. A Realt a díjak átadásakor Aitor Karanka ké...

Húzd meg! Hátizomerősítés fegyenc- és egyéb módra

Támadjunk több szögből, ne hanyagoljuk el a mozgásirányokat! Evezés, pull egy kézzel, súllyal vagy súly nélkül.

Magyar bokszoló a WBO interkontinentális öv birtokosa!

Kecskeméten rendezte meg soron következő profi boksz gáláját a Ferobox Event csapata a Messzi István Sportcsarnokban. Az izgalmas sporteseményt a létesítmény telt házas közönsége mellett a Sport 1 Televízió nézői is élőben nézhett...

A viszontagságok ellenére Michelisz a Salzburgringen is dobogóra állt

Minden jó, ha a vége jó, Michelisz Norbert szempontjából pedig végül is majdnem tökéletesre sikeredett a túraautó-világbajnokság ausztriai versenyhétvégéje. Majdnem, ugyanis az időmérőt követő büntetések miatt az első versenyt a 1...

Daganattal kezelik a Barca edzőjét New York-ban

A jövő héttől ismét New Yorkban kezelteti magát Tito Vilanova, a spanyol bajnok FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A Videoton nyert és három ponttal megelőzte az MTK-t

A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján.

Kozák Danuta hosszú idényre készül

Remekül szerepeltek az elmúlt hétvégén a magyar versenyzők Szegeden, a kajak-kenu Világkupa-sorozat idei első viadalán. A csapat mint a legeredményesebb nemzet - 18 érmet - hat aranyat, nyolc ezüstöt és négy bronzot gyűjtöttek a ...

Videó: kiszórták a brutális szabálytalanság után balhézó Dzsudzsákot

Piros lapot kapott Dzsudzsák Balázs a Dinamo Moszkva Alanyija Vlagyikavkaz elleni meccsén, miután ő is belekeveredett egy tömegjelenetbe egy brutális szabálytalanság után a meccs 87. percében.

Bulvár

Ez aztán furcsa fordulat! Mégis ByeAlex nyerte a nemzetközi versenyt

Bár a kihirdetett eredmények szerint a 10. lett ByeAlex, kiderült, mégis ő a nyertes.

A világ legveszélyesebb tengerpartja - sokkoló videó!

A nyaralást egy becsapódó repülőgép zavarhatja megtémakör: Egyebek, kategória: Egyebekfejlesztő: Baleset a tengerpartonméret: 0 kB(teljes, idegen nyelvű)

Nem szégyenlősködött! Palvin Barbi egy szál bugyiban mutatta meg magát - Képek!

Palvin Barbi merész képeken pózol egy magazin felkérésére.

Időjárás - Vihar mossa el az estét

Csalóka lesz a mai nap! Délelőtt és délután is kellemes nyári idő várható. Délután azonban egy hidegfront érkezik.

Kiderült Alex titka

Előzményes oka van annak, hogy Nyíregyháza felé autózom megtekinteni Játékország magyarhoni fellegvárát. Az előzmény pedig emberöltőnyi: a történet 1932-ben kezdődik, vagy tán még egy kicsit előbb is

70 éves a vagyonát szegényekre hagyó magyar milliárdos

70 éves lett május 14-én az egyik leggazdagabb magyar, Demján Sándor, aki Etyekre költözött székely családban nőtt fel, és vagyonának 95 százalékát hagyja a szegényekre.

Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden

A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...

Tizedik lett ByeAlex így fogadta az eredményt

Tizedik lett ByeAlex az Eurovíziós Dalversenyen. 84 pontot szerzett a magyar fiú. Eddig csak kétszer szerepeltünk jobban a versenyen.

Károsíthatják a szemet a LED izzók

Az energiatakarékos LED izzót napjainkban a világítástechnika leghatékonyabb költségcsökkentő megoldásaként népszerűsítik. A madridi Complutense Egyetem kutatója szerint azonban a LED izzók fényének behatása visszafordíthatatlan k...

ByeAlex divatot teremtett Malmőben

ByeAlex nagy népszerűségnek örvend a svédek körében, nem csak a Kedvesem című daláért rajonganak az Eurovíziós Dalfesztiválra látogatók, de sapkájával és szemüvegével is divatot teremtett.

Botrány és káromkodás az Eurovízió után - videó

Míg a magyarok bekerültek a legjobb tíz közé, az idei Eurovíziós Dalversenyen, addig más esélyesnek tartott országok előadói hátul végeztek. Így szokott ez lenni, ám nem mindenki bírta leplezni a csalódottságát. Nézzétek csak!

blogmorzsák

Vörös áfonyás, csokis keksz

Az egészséges vörös áfonya az élvezetes csokis kekszbe keverve - tökéletes kombináció!

Ilyen rúzst hordj tavasszal

Vízes hatású kollekciót teszteltünk.

Lehet barát az ex,
vagy abból viszony lesz?

Ha az erotika tartotta össze a kapcsolatot, vagy annyira jó volt, hogy az már felülmúlhatatlan, akkor a kísértés még nagyobb.

Orbán homokozója

Kapitalizmus van? Ez a legnagyobb botrány.

Ínycsiklandó francia levesek

Ha már megy a hagymaleves, próbálkozzunk meg a lápvidéki zöld levessel is.

JW Anderson lenne az új Gianni Versace?

Gianni Versace valószínűleg forogna a sírjában, ha látná az új Versus-kollekciót.

Ötletek arra, hogy hogyan rejtsük el a TV-t

A nap nagy részében be sincs kapcsolva, és nem porosodik annyira ha elzárva tartjuk.

A túlnépesedés
és a Föld eltartóképessége

Mostanra a kormányok, az ENSZ és a közvélemény is rádöbbent végre: nem mindegy, hogy a föld népessége mekkorára duzzad.

A szlovákok ByeAlexet akarják!

Eurovíziós szerepléseik enyhén szólva siralmas eredménnyel zárultak - egy kivételével. Az sem egy hétköznapi sztori.

Matolcsy: A Mindent Látó Szem

Rejtett kamerás videó MNB-elnökünk személyes jelenlétéről a bankomatoknál.

Rezsicsökkentés - de hol a határ?

A kormány újabb rezsicsökkentésre készül, cél a -30% - a kampányidőszak minden logikát felülír.

Három fedélzeti kamera rögzítette a kényszerleszállást

A felvétel hátborzongató, de a pilóta túlélte.

0






0