Érettségi: magyar írásbelikkel kezdődnek a vizsgák hétfőn
Hétfő reggel a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbelikkel kezdetét veszi a 2010/2011-es tanév tavaszi érettségi vizsgaidőszaka.
A magyar nyelv és irodalom közép- és emelt szintű írásbeli vizsga időtartama 240 perc. A magyar mint idegen nyelvből letehető középszintű írásbelire 180 perc, míg az emelt szintűre 240 perc áll rendelkezésre.
Magyar nyelv és irodalom vizsgatárgyból középszinten 1192 helyszínen 90 275 diák, emelt szinten 34 helyszínen 1292 tanuló tesz érettségi vizsgát. Magyar mint idegen nyelvből középszinten 60 helyszínen 119 diák érettségizik. Utóbbiból az idén nem lehet emelt szinten érettségi vizsgát tenni.
Magyar nyelv és irodalom
A magyar nyelv és irodalom középszintű írásbelije 240 percig tart. A vizsgázóknak két feladatlapot kell kitölteniük: a szövegértési feladatlapra 60 perc, a szövegalkotási feladatlapra pedig 180 perc áll rendelkezésükre. A diákok először a szövegértési feladatlapot oldják meg, csak ennek összegyűjtése után kezdhetik el a szövegalkotási feladatlap kitöltését.
A szövegértési feladat szövege általában egy esszé, ismeretterjesztő céllal íródott tanulmány, publicisztikai mű egésze vagy részlete. A feladatok megoldása többnyire a kérdésre adott válasz szöveges kifejtése, esetenként megadott válaszvariációk közötti döntés. Szövegalkotási feladatlap esetében a vizsgázó három eltérő típusú, műfajú és témájú szövegalkotási feladatból választ egyet. A diákok által választott feladat megoldásának elvárható terjedelme 500-1500 szó.
A magyar nyelv és irodalom vizsgatárgy emelt szintű írásbelije 240 perces. Az írásbeli vizsga nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból és három különböző szövegalkotási feladatból tevődik össze. Az érettségizők a rendelkezésére álló időt itt is tetszésük szerint oszthatják meg, és a feladatok megoldásának sorrendjét is meghatározhatják.
A nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsor egy alkotáshoz kapcsolódik. A nyelvi, illetve irodalmi műveltséget vizsgáló kérdések aránya hozzávetőlegesen 40-60 százalék. A három szövegalkotási feladat különböző témáról, adott szempontú és műfajú önálló szöveg alkotását írja elő. Az írásbeli vizsgafeladatok megoldásakor közép- és emelt szinten is helyesírási szótár használható, ebből vizsgacsoportonként legalább négy példány szükséges. A szótárról a vizsgát szervező intézmény gondoskodik.
Magyar mint idegen nyelv
A magyar mint idegen nyelv vizsgatárgy írásbeli érettségi vizsgája négy elkülönülő részből áll: a diákok az olvasott szöveg értése, a nyelvhelyesség, a hallott szöveg értése és az íráskészség című rész feladatsorait oldják meg. A középszintű írásbeli vizsga teljes időtartama 180 perc, az emelt szintűé 240 perc. Mindkét szinten a feladatok javítása központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik.
Az érettségiket idén is szigorú biztonsági intézkedések kísérik. A tételsorokat csak a bizottság tagjai ismerik, továbbá azok, akik összeállították, illetve átadják a nyomdának.
Az írásbelik kedd reggel a matematika vizsgákkal folytatódnak. Szerdán történelemből, csütörtökön angol, pénteken pedig német nyelvből vizsgáznak a tanulók. Május 9-én sor kerül a nemzetiségi nyelv és irodalom, nemzetiségi nyelv írásbelikre, ezután jön az informatika, a latin, a biológia, a társadalomismeret, a kémia, a földrajz írásbeli, majd a szakmai előkészítő tárgyak következnek. Az írásbeli vizsgatárgyakról és időpontokról bővebben az Oktatási Hivatal oldalán olvashatnak.
Az írásbeli érettségik május 2-án kezdődnek és május 23-ig tartanak. Az emelt szintű szóbeli vizsgák június 2-án kezdődnek és június 8-án zárulnak, míg a középszintű szóbeli vizsgák június 14-től 28-ig zajlanak majd.
Az egyes vizsgákról hétfőtől folyamatosan beszámolunk, oktatási oldalunk, az Eduline.hu közreműködésével.
hírek innen, onnan
Tudatos élet végi tervezés
A halál az a téma, amiről sokan nem beszélnek szívesen, ám rengeteg nehézségtől lehet megkímélni a rokonokat, családtagokat, ha valaki...
Összeomlott a magyar zenész, most derült ki: válik feleségétől
A botrányairól ismert rapper, Missh újabb fordulatos fejezetet nyitott életében: január óta külön él feleségétől, és most válásuk...
Veszélyes vírus terjed a népszerű európai üdülőhelyen
Az esetek többsége ráadásul helyi fertőzés, nem köthető külföldi utazáshoz.
Meghalt Kopeczky Lajos – Halála előtt háromszor is visszatért a klinikai halálból
90 éves korában elhunyt Kopeczky Lajos, az ország egyik legismertebb sportújságírója és televíziós műsorvezetője, aki több mint öt...
A lánc történetében először magyar tervezővel újíthatják fel a Budapest szívében található luxuséttermet
Tizenöt év után újul meg az ázsiai étterem, ahol ezentúl éjszakába nyúlóan élvezhetjük a különleges fogásokat és italokat. Mi...
100 millió dollárt tehet a Kapu Tibort űrbe juttató cégbe – így építi űrbirodalmát az egyik leggazdagabb magyar
További 100 millióból pedig közösen fejlesztene adatközpont-rendszereket a houstoni céggel. Megjelent a Forbes legfrissebb listája a...
Orbán Viktort Václav Klaust fogadta
Konferenciára érkezett a volt elnök.
Ruben Amorimnak egy teljes idényt akarnak adni a Manchester United élén
A Manchester United vezetősége, elsősorban Sir Jim Ratcliffe, nem áll szándékában meneszteni Rúben Amorimot még akkor sem, ha a holnapi...
A Chelsea vezetőedzője szerint a Liverpool a legjobb csapat Angliában
Enzo Maresca, a Chelsea menedzsere elismerően nyilatkozott a Liverpoolról. A két csapat holnap a Stamford Bridge-en csap össze, miután a...
Sokkoló fordulat: a rendőrök lőtték le véletlenül az egyik áldozatot a manchesteri zsinagógánál
Az első pénteken nyilvánosságra hozott vizsgálati eredmények szerint a manchesteri zsinagóga elleni előző napi terrortámadás...
Elhunyt a legendás sportriporter
90 éves korában elhunyt Kopeczky Lajos, a korábbi sportújságíró, televíziós műsorvezető.
Salát Gergely: A globális kormányzással pont az a legnagyobb probléma, hogy nem nagyon működik.
Kína újabb lépést tett a globális világrend átalakítása felé: Hszi Csin-ping öt pontos javaslata kapcsán szakértők szerint nemcsak az...
Sport
Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák
A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.
A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni
Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.
A Roma edzője a három kihagyott büntetőről: „Ilyet még nem láttam”
Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője értékelte a látottakat, miután csapata vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.
Bejelentették: Győrben folytatja az Inter korábbi védője
Hivatalos Facebook oldalán jelentette az ETO FC Győr, hogy a belga középhátvéd, Senna Miangue játékjogát is megszerezte.
Hosszú időre kidőlt a Liverpool alap-embere, ami váratlan magyar esélyt hozhat el
Minden bizonnyal csak a novemberi válogatott szünet után térhet vissza megsérült futballista.
„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle
Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.
Elképesztő titok derült ki: Willi Orbán kiszökött a magyar válogatott bázisáról
A Lipcse alapembere Németországban adott interjút, amelyben a tavalyi Európa-bajnokság is szóba került.
Új hírek érkeztek a magyar hegymászókról, Nagy Mártont kórházban vizsgálják
Klein Dávid a közösségi médiában üzent.
Varga kihagyott büntetője is belefért, bravúrgyőzelmet aratott az FTC Belgiumban
Két forduló után négy ponttal áll a magyar rekordbajnok az Európa-ligában.
Kubatov Gábor a Fradi El-győzelme után: Genk zöld-fehér.
A Plzen elleni döntetlen után győzelemmel folytatta az Európa-liga 2025-2026-os idényét a Ferencváros, amely a belga Genk otthonában aratott 1–0-s győzelmet.
Kerkezt is beleértve kidobott pénznek tűnik a Liverpool 450 milliós transzfercunamija
Persze még korai a szezon, de többen is csalódást okoznak.
Wayne Rooney kifogásolta Slot kíserleteit Szoboszlaival
Wayne Rooney keményen bírálta Arne Slotot a Liverpool két egymást követő veresége után, melyeket a Crystal Palace és a Galatasaray ellen szenvedtek el.
Bulvár
Juhász Péter forrása elmondta „Zsolt bácsi” teljes nevét, de a volt politikusból „kínzások árán is nehéz lesz kiszedni”, mi hangzott el
Bizonyíték nélkül nem mond vezetéknevet.
Orbitális drágulás jön egy friss rendelet miatt: akár 80 százalékos is lehet az áremelkedés
A reklámhordozó papírok EPR-díja 114 százalékkal, a nyomdai papírok ára pedig 50-80 százalékkal emelkedik meg.
Juhász Péter: Van egy rossz hírem „Zsolti bácsinak”, hamarosan kiderülhet a teljes neve
A volt politikus pénteken megy tanúkihallgatásra az Ügyészségre.
Szakértő leplezte le Orbán Viktor példátlan húzását, nem akármi folyik a háttérben
Ennek köszönheti a Fidesz a sikerét, Magyar Péternek esélye sincs?
Ebben a pillanatban jött a hír. Lemond a király, Vilmos ülhet a trónra
Lemond a király, fia ül a trónra.
Ezért lehet egészségügyi áttörés a D-vitamin és a magnézium együttes szedése
A D-vitamin és a magnézium külön-külön is alapkövei az egészségnek, de együtt szedve még hatékonyabbak lehetnek: a kutatások szerint szinergiájuk kulcsszerepet játszhat az immunrendszer, a csontok és az idegrendsze
Szokatlan történet terjed Mészáros Lőrincről, Felcsúton különös eset történt
Egy ismert magyar tévés mesélte el a megdöbbentő történetet, ami Felcsúton történt vele, miután egy fekete autó kezdte el követni.
„Mindent a feleségem csinált és termé-szetesnek vettem” – Férfiak amikor rádöbbentek, hogy pocsék partnerek voltak
Előfordul, hogy valaki utólag világosodik meg, hogy tehetett volna többet is a kapcsolatért.
Angela Merkel: Orbán miniszterelnök úrnál furcsa játék zajlott
Eddig nem hallott történeteket mesélt el a volt kancellár Budapesten.
Dán miniszterelnök: Nem engedem, hogy Orbán Viktor egyedül dönthessen egész Európa jövőjéről
Zelenszkij szerint a magyar kormányfő a választási kampány miatt blokkolja Ukrajna csatlakozását.
Bochkor Gábor és párja közös fotón: ez a kép kering róluk a neten
Bochkor Gábor féltve óvja párját a nyilvánosságtól, közös fotójuk azonban kikerült a Redditre.
Brutálisan megdrágultak a ezek az előfizetések: tömegesen mondják le a felhasználók
Az Xbox Game Pass előfizetési díjainak jelentős emelése miatt a játékosok tömegesen mondják le előfizetéseiket,
blogmorzsák
Vásárlás hulladék nélkül: olcsóbb vagy drágább?
A zero waste életmód valóban olcsóbb és jobb, vagy a gyakorlatban nehezen megvalósítható és költségesebb alternatíva?
Tündérmese és gőzűrhajó
"Előzzük meg a Cyberpunk káoszt. Magyar szív kártya!"
Lesújtó képet fest a magyar autóállomány
És a helyzet drasztikusan romlik tovább.


- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.