Érintésmentes vásárlás: mobiljegy a Tüke Busz Zrt. járatain
Nemzetközi trendeket követő, a közösségi közlekedés digitalizációját támogató, és a virológiai kitettséget is csökkentő új elővételi jegyvásárlási megoldást tesz elérhetővé az utasok számára Tüke Busz Zrt.
A mobiljegy, mint elővételi menetjegy a koronavírus járvány miatt kialakult helyzetben biztonságosan, érintésmentesen használható megoldás. A társaság a pécsi közösségi közlekedésben 2020. április 29-étől vezeti be járatain a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által szolgáltatott készpénzmentes mobiljegyet. A megállapodás alapján azokat az utasokat, akik applikációban vásárolják meg jegyeiket a Tüke Busz Zrt járataira, nem terhelik plusz költségek.
Az elektronikus jegy ára 350 Ft, amely megegyezik a bérletpénztárakban vagy a Tüke Busz Zrt. viszonteladói partnereinél elővételben váltható, papír alapú jegyek árával és az érvényesítés pillanatától kezdődően jogosít fel utazásra.
A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. alkalmazásának segítségével a jegyek bárhol és bármikor megvásárolhatók, akár közvetlenül a járatok indulása előtt is. A szolgáltatás eléréséhez szükséges alkalmazás Android (Google Play Áruház alkalmazás) és iOS (Apple App Store alkalmazás) alapú mobiltelefonokon egyaránt elérhető. A mobiljegy használatához az utasnak előzőleg le kell töltenie a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által működtetett közlekedési mobiljegy alkalmazást és abban regisztrálnia kell magát. Az utasnak az autóbuszra történő felszálláskor érvényesítenie kell mobiljegyét a járműveken kihelyezett QR kódok segítségével.
Az utas az utazás igénybevételéhez szükséges jegy ellenértékét egyenlegéről, vagy bankkártyája segítségével tudja kiegyenlíteni.
A Tüke Busz Zrt. felhívja utasai figyelmét arra, hogy az applikáció használatához, a mobiljegy érvényesítéséhez aktív adatkapcsolat szükséges, de ugyanígy fontos a mobiltelefon megfelelő töltöttségi szintje is.
A mobiljegy használata:
A mobiljegy használatához az utasnak előzőleg le kell töltenie a Nemzeti Mobilfizetési Zrt., vagy a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. honlapján közzétett viszonteladó által működtetett közlekedési mobiljegy alkalmazást, és abban regisztrálnia kell magát.
A *-gal jelölt adatok megadása, valamint az üzletszabályzat és adatvédelmi tájékoztató elfogadása kötelező. A felhasználónév és a jelszó megadása után már nem lehet ezen módosítani. Sikeres regisztráció esetén a felhasználó e-mailt kap a megadott címre (erre a mail-címre kattintva aktiválhatja regisztrációját.)
A vásárlás menüpontban van mód a település (Pécs) és a szolgáltató (Tüke Busz Zrt.), valamint a díjtermék (menetjegy) kiválasztására. A fizetés egyenlegből (a regisztráció során a felhasználói fiókhoz készül egy belső számla, a regisztráció során a beállítások menüpontban van mód pénzt feltölteni a vásárláshoz), bankkártya terhére lehetséges. A járműre való felszállás előtt ki kell választani a már megvásárolt menetjegyet, majd megnyomni az „Érvényesítés járművön” feliratú gombot, így beolvasható az autóbuszon elhelyezett érvényesítő QR kód. Az elsőajtós felszállási rend szüneteltetésének ideje alatt a kódbeolvasás után az animációt nem kell bemutatni az autóbuszvezetőnek.
Ha a járaton menetjegy ellenőrzésre kerül sor, a felszálláskor érvényesített jegyen meg kell nyomni a „kód újraolvasása” feliratú gombot, majd ezt követően kell beolvasni az ellenőr által mutatott kártyát. A megjelenő animációt be kell mutatni az ellenőrnek.
Új telefon, vagy applikáció frissítése, újratelepítése, illetve a készülék beállításainak ehhez hasonló módosítása esetén korlátozott számban van lehetőség a megvásárolt jegy új telefonhoz rendelésére az applikációban.
A mobiljegy vásárlással kapcsolatban további részletes információk elérhetők a Tüke Busz Zrt. és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. honlapján (http://www.tukebusz.hu/, https://nemzetimobilfizetes.hu/), a Tüke Busz Zrt. bérletpénztáraiban és az autóbuszokon elhelyezett tájékoztatókon.
Tüke Busz Zrt.
Pécs, 2020. április 29.
hírek innen, onnan
Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát
A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...
Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia
Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...
Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót
Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...
Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson
Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...
EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények
A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett
Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...
Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"
Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.
Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek
Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.
Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét
Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...
Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell
A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...
Zöld csillagot azonosítottak a kutatók, mely elpusztult világok törmelékének köszönheti a színét
Egy friss kutatás szerint a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok világa sokkal színesebb, mint eddig sejtettük.
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
A lehető legrosszabb hírt kapta Mourinho: kiderült, hogy Vinícius Júniort hány meccsre tiltották el a hajhúzós piros lap miatt
A brazil szélső nem játszhat a Barcelona elleni klasszikuson sem.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Mourinhóba és Viníciusba is beleszállt az olasz foci nagyszájú megmondóembere
Antonio Cassano ezúttal sem fogta vissza magát.
A futball 10 csodagyereke, aki még azelőtt kiégett, hogy kihozta volna magából a maximumot és feljutott volna a csúcsra
Nem könnyű a következő Messinek, Pelének vagy Maradonának lenni.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Bulvár
Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját
Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár
Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót
Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.
„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon
Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






