Erre is figyeljen húsvétkor!
Súlyos allergiás reakciókat okozhatnak a hamis parfümök
Veszélyes és fertőző betegségeket is okozhatnak a hamis és ellenőrizetlen forrásból származó parfümök, amelyek hozzávetőleg 800 millió forintos kárt jelentettek hazánknak az elmúlt közel három évben, hívta fel a figyelmet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület.
Az ismeretlen eredetű, összetételű és ellenőrizetlen forrásból származó folyadékok akár súlyos allergiás reakciókat is okozhatnak a fogyasztónak, hiszen azok a gyártás során nem voltak kitéve a szükséges ellenőrzésnek.
A hamis termékek legjelentősebb forgalma az interneten keresztül zajlik, mivel a vásárlók számára nagyon vonzóak a non-stop elérhető és alacsony árakat feltüntető, többségében igényesen kialakított online felületek. Interneten keresztül történő rendelés esetén különösen körültekintőnek kell lenni azoknál a portáloknál, ahol nem derülnek ki a forgalmazó cég adatai. Ebben az esetben nem érdemes a vásárlásba belemenni, mert rendkívül nehéz, sőt gyakorlatilag lehetetlen a fogyasztói jogaink érvényesítése, ezért kerüljük az olyan webes vásárlási lehetőségeket, ahol nincs megjelölve a cégnév és az elérhetőség. Nemcsak az online vásárlásnál kell óvatosnak lennünk: a parfümök az aluljárókban, piacokon és az utcán is könnyen hozzáférhetőek. Érdemes tehát gyanakodni, ha a termék ára és csomagolása vagy külső megjelenése, de akár a színe eltér a megszokottól.
Az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatalának (EUIPO) egyik korábbi jelentése szerint az EU-ban lefoglalt hamis parfümök és kozmetikai termékek 52%-a Törökországból származott, értékük 26,1 millió eurót tett ki 2013-ban. Tavaly Magyarországon a NAV pénzügyőrei egy vámkezelés alkalmával 2 millió forint értékben 55 ezer darab hamis parfümre akadtak, amelyek lefoglalásra és megsemmisítésre kerültek.
Bíztató a HENT 2009. óta elvégzett éves fogyasztói kutatásának legfrissebb eredménye is. A hamis illatszerek, illetve kozmetikumok elutasítottsága egyre határozottabb: 2017-ben csupán a lakosság 10%-a jelezte, hogy talán venne, további 5% pedig, hogy bármikor venne ilyen terméket. Figyelemreméltó, hogy a hamis illatszerek, valamint kozmetikumok elutasítottsága 2011 óta folyamatosan növekszik: 2011-ben 66%, 2017-ben pedig már 85% az elutasítók aránya.
hírek innen, onnan
Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.
Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...
A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.
A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....
Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz
A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...
Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?
Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.
Két nap alatt több mint 140 ezer embert kellett menekíteni Franciaországban az erdőtüzek elől
Emmanuel Macron elnök péntek este mozgósította a hadsereget.
Ne félj tőle. Fogyaszd bátran ezt a nyári gyümölcsöt, ami extra gyorsan leolvasztja rólad a plusz kilókat
Tényleg igaz!
Dús és ragyogó hajzuhatagra vágysz? Egyetlen szál ebből a fűszernövényből a titka ennek a házi csodaszernek
Természetes gyógyír a hajhullás ellen.
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a Gysev-nél
Jövőre a Gysev-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a...
Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét
A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését
Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok
A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...
Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések
Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.
Félelmetes erdőtűz pusztít Spanyolország középső részén, egy nap alatt 40 ezer embert utasítottak evakuálásra vagy bezárkózásra
Több lakóház is megsemmisült, a lángokat egyelőre megfékezni sem tudják.
Sport
Gulácsi Péter szenzációs átigazolásával van tele az internet
LaLiga, BL, here we go.
Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru
Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.
A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool
Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók
Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.
Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon
Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.
Hiába a Mol, nincs annyi pénz, mint a Fradinál - Dárdai kimondta, mitől lehet élcsapat az Újpest
Aki nem vezér, zseni vagy melós, annak nincs helye Újpesten.
Néhány hete még úgy tűnt, hogy visszavonul, de most hosszabbított az aranylabdás legenda
Tovább folytatja a karrierjét Luka Modric.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
A Liverpool kölcsönadja a magyar futballistáját
Első osztályú csapathoz kerül a magyar kapus.
Hazatér az NB I-be az egyik legtöbbet emlegetett magyar légiós
Ez komoly meglepetés.
Bulvár
Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson
Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.
Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is
Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.
Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből
Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.
Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató
A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.
Népharag zúdult a fiatal lányra, mert nem adta át a kifizetett helyét a repülőn: a munkahelyéről is kirúgták miatta
Egy gyerek szeretett volna az ablak mellett ülni.
Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el
Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.
Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István
Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld
Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást
Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához
Takarítónőnek utaztak ki Németországba, másnap reggeltől valóságos pokol lett az életük
Öt fő ellen emeltek vádat.
Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj
A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.
Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal
Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.
Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






