Ezt olvasta már?

0

Esélyt adni. Magunknak is.

December 3-án van a Fogyatékkal élő Emberek Nemzetközi Világnapja

A megyei CSEÖH iroda, a Kerek Világ Alapítvánnyal, a Pécsi Kulturális Központtal, a Baranya megyei SINOSZ-szal és több más szervezettel együttműködve „Kapcsolataink Egy-Mással” Megyei Esélynap címmel tartotta meg december 1-jén egész napos rendezvénysorozatát az Apáczai Művelődési Központban.

Az esemény apropóját a december 3-i Fogyatékossággal Élők Világnapja adta.
Uzsalyné dr. Pécsi Rita, a CSEÖH irodavezetője köszöntőjében a többi között elmondta, „a hétköznapokban sokszor inkább arra fókuszálunk, mi az, ami nincs, amit nem érhetünk el, ugyanakkor ez a nap arról szól, hogy nem minden úgy tökéletes, ahogyan arról beszélni szoktak, de mégis lehet minden kerek, és valóban meg lehet tanulni az esőben táncolni, és a zene majd jön valahonnan. A mai napon sok olyan emberrel lehet találkozni, akik nem siránkoztak, hanem megnézték azt, hogy mit lehet tenni”.

– A mai napot nem úgy érdemes megközelíteni, hogy a résztvevő fiatalok esélyt adnak másoknak, hanem ellenkezőleg, mindenki magának ad esélyt, hogy megismerje a világ szélesebb szeletét, mert egészen új szempontokból lehet meglátni dogokat, embereket, helyzeteket. Ez azért is fontos, mert hiszek abban, hogy attól kerek a világ, ha mindannyian megtaláljuk benne a helyünket és a szerepünket – mondta köszöntőjében Kővári János, a Kerek Világ Alapítvány kuratóriumi titkára.

A program a diákok érzékenyítő órákon vehettek részt parasportolókkal, vakokkal és mozgáskorlátozottakkal, de előadták újra a „Magadról nem akarsz beszélni?” színdarabot is, amelyet a pécsi Playback Színház jegyez, és amelyben a Fogd A Kezem Alapítvány fogyatékossággal élő fiataljai, valamint romák is szerepelnek.
Volt még csörgőlabda bajnokság, Ability Café, alkalmi szépségstúdió és filmbemutató is, valamint sérültek által készített alkotásokból kiállítás.


(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

A Lépjünk, hogy Léphessenek Egyesület ismert magyar személyiségekkel készített videót a napra.

PNL







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Szoboszlai nagy meccse a BL-ben, gólt lőtt és gólpasszt adott a Frankfurt ellen

A németek 1-0-ra vezettek, majd kaptak ötöt. A Real Madrid Bellingham góljával verte a Juventust.

Kocsis Máté Pataky Attila dalával üzent Magyar Péternek: „Keserű könnye arcát mossa”

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője ironikus hangvételű bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán, amelyben köszönetet mondott...

A német klasszisnak elege van a kritikákból: A figyelem középpontjába akar kerülni, de nem érdekel

Alexander Zverev (világranglista 3.) német teniszező reagált honfitársa, a legendás Boris Becker kritikáira, aki szerint a német csak a...

Stephen Curry letaszította a trónról LeBron Jamest

Stephen Curry letaszította LeBron Jamest a trónról. Ez a Forbes idei, legjobban fizetett NBA-játékosokról szóló rangsorában történt.

Nincs olyan messze a világvége, mint hitted – japán és NASA-kutatók megmondták, mikor ér véget az élet a Földön

A szerzők úgy fogalmaznak: minden oxigénigényes életformának nagyjából egymilliárd éve maradt. De a cikk végén azt írják: ha addig...

Borzasztó jóslattal állt elő az időutazó, ha ez bekövetkezik, mindennek vége...

Időutazó jóslata: sötétség, tőzsdei összeomlás és furcsa jelenségek várhatók?

Orbán Viktor: a háborús pszichózis foglyul ejtette a lengyel kormány elméjét

Orbán Viktor szerint felháborító, hogy a lengyel külügyminiszter azt támogatja, hogy egy szabotázsakció keretében robbantsák fel a...

Felkavaró dologra bukkantak egy víztározóban

Igazi bűnügyi filmsorozatba illő dologra bukkantak Csehországban. A hatóságok egyelőre tanácstalanul állnak a dolog előtt.

A romantikus lánykérésből majdnem rémálom lett

A People magazin egy különös, de tanulságos történetről számolt be, ami egy Reddit-poszt nyomán vált virálissá.

Nagy fordulat a Teslánál!

Ismét növekedési pályára állt a Tesla, két visszaesést követő negyedév után. A friss számok ugyan biztatóak, de némileg elmaradnak...

Ha ezt a két dolgot egyszerre fogyasztod, a tested zsírégető üzemmódba kapcsol: szó szerint leolvad rólad a felesleg

Sokan keresik a gyors fogyás titkát, de kevesen tudják, hogy nem csodaporokra vagy drága étrend-kiegészítőkre van szükség – elég, ha...

Csak most derült ki: halálos mellékhatása van ennek a sokak által kedvelt gyógyszernek

Az Ozempic újabb veszélye: félrevezető diagnosztikai eredmények.

0

Sport

Óriási pofonba szaladt a Ferencváros az Európa-ligában

A portugál Benfica a 36. percben eldöntötte a mérkőzést.

Mi a jó ég történik a Liverpoollal?

Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd

Az MLSZ megbüntette Gróf Dávidot

A Ferencváros kapusa, Gróf Dávid súlyos sportszerűtlenség miatt 4 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban és pénzbüntetésben részesült.

Drámai győzelmet aratott a magyar válogatott

A magyar U18-as labdarúgó-válogatott egy 91. percben szerzett góllal aratott 1-0-s győzelmet a bosnyák korosztályos csapat felett a Telkiben rendezett szerdai felkészülési mérkőzésen. A győztes találatot a cserekén

Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző

Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.

Egyszerre botrányos és kabaréba hajló küldöttgyűlésen buktatták meg a síszövetség elnökét

A téli olimpia előtt 107 nappal elnöke és elnöksége sincs a sportágat irányító honi szervezetnek.

Slot otthon hagyta az egyik sztárját, újabb csapás a Liverpool csapatára

Szoboszlai Dominikék nehéz helyzetben várják az Eintracht Frankfurt elleni ma esti BL-meccset.

Lefújták a Barcelona történelmi meccsét

A La Liga sajnálkozik, Barcelonában eközben örülnek.

Fájdalmas büntetés vár Gróf Dávidra, amiért fellökte az újpesti labdaszedőt

Az FTC vezérigazgatója kijelentette, hogy a rutinos kapus szerződésében is vannak olyan tételek, amik fájnak.

Roy Keane kemény kritikával illette a Liverpool csapatkapitányát

A Manchester United legendájának, Roy Keannek nem tetszett a Pool csapatkapitányának, Virgil van Dijknak hozzáállása az Anfielden elszenvedett 2–1-es vereség után Rúben Amorim csapata ellen.

Bulvár

Havonta találkozott Semjén Zsolttal a szexuális zaklatással vádolt Hilarion metropolita a volt asszisztense szerint

Semjén Zsolt felesége állítólag receptet is kért az egykori asszisztenstől.

Kitört az üzemanyagválság: maximálták, mennyi benzint lehet venni

Mennyiségi korlátozást vezettek be az üzemanyagokra Oroszországban az egyre súlyosabb ellátási zavarok miatt.

Kitört a botrány Vlagyimir Putyin gépe miatt – Moszkva terrorral vádolja Varsót

Mélyponton a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok.

Megmutatták Rubik Ernő 2 milliárdos házát belülről, ilyet még nem láttál soha

Most bárki beköltözhet a legendás magyar feltaláló egykori villájába, a luxustól és a méretektől garantáltan eldobod az agyad.

Halott felesége titkos holmijai között kutakodott a gyászoló férfi: majdnem elájult attól, amit felfedezett

A feleség rákbetegségben hunyt el, az összetört szívű özvegy pedig épp a nő személyes holmijait szemrevételezte, amikor valami igazán hátborzongatóra bukkant.

A magyar színész 17 évig sztár volt a tévében: 61 évesen villanyszerelőkkel dolgozik

Gazdag Tibor ma a színészet mellett villanyszerelőkkel és még egy másik pályán is dolgozik.

5 hely, ahol sose fizess bankkártyával: ellopják a pénzed

A csalók minden lehetőséget megragadnak arra, hogy mások pénzéhez jussanak.

Ez a reggeli a 100 évig tartó élet kulcsa - Nem a tojás vagy a zabkása a kutatók szerint

A hosszú élet szakértője, Dan Buettner elárulta, mi a tökéletes reggeli kombináció, ha hosszú, egészséges életet szeretnél élni.

Donald Trump végre elmondta, miért nem találkozik Vlagyimir Putyinnal Budapesten

Kedden futótűzként söpört végig a magyar és a nemzetközi sajtón a váratlan hír: a közeljövőben mégsem találkozhat egymással Donald Trump és Vlagyimir Putyin, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljana

Óriási változás jöhet a rendelőkben: ezekkel a betegségekkel nem kell majd szakorvoshoz menni

A háziorvosok jogkörének bővítése meggyorsíthatja az ellátást.

Ezt a nőt szereti Bochkor Gábor: 20 évvel fiatalabb szépséget el is jegyezte a pletykák szerint

Bochkor Gábor és párja a pletykák szerint egy ideje már jegyben járnak.

blogmorzsák

Nagy csigatészta teszt

Legújabb vaktesztünkön a vasárnapi húsleves elmaradhatatlan részét, a csigatésztákat értékeltük.

Ilyen zenét Magyarországon senki más nem tud

Szombaton Dalmata Daniel est a Magyar Zene Házában!

A dark mezőny újabb tagja

A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is

0






0