Esett a hó Székesfehérváron
Igaz, idén sem lehetett fehér a karácsonyunk, de az ünnep végével a meteorológusok ígértek némi havazást.
Mint az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-oldalán írta: „Délután a Dunántúlon és az ország középső részén gyenge(látvány) havazás, havas eső várható.”
Székesfehérvárnak pedig kijutott a jóból, ugyanis vékony fehér hóréteg fedte be a helyi Sóstó háborítatlan környezetét.
Székesfehérvár, 2020. december 27.
Hóval borított napágyak a székesfehérvári Sóstónál 2020. december 27-én.
MTI/Vasvári Tamás
hírek innen, onnan
Összeroppant a gyásztól Vágó István özvegye: a közeli barát szívszorító dolgot árult el
Megszakad a szív.
Végre beismerték: egymásba szeretett a TV2 két sztárja
Ami eddig csak pletyka volt, az mára hivatalossá vált.
Hirtelen fordulat: Ukrajna hozzáférhet a régóta várt dollármilliókhoz
Nem azonnal érkezik meg a segítsé, és az is számít, pontosan mire költi el Kijev a több százmillió dollárt.
Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok
Mutatjuk a részleteket!
Még egyszer utoljára reptér lesz a Szigetből
A közös történet több mint két évtizede, 2002-ben indult el, és idén ér véget.
Hány lóerőt tud igazából a leggyorsabb utcai Mustang? Lemérték.
A Mustang GTD a gyáriak szerint 815 lóerőt tud. Most kiderítették, hogy igazából mennyi az annyi.
A vártnál sokkal jobban nőtt a gazdaság az Orbán-kormány utolsó hónapjai alatt
A KSH adatai szerint a magyar GDP 0,8 százalékkal bővült az első negyedévben, éves szinten pedig 1,7 százalékos volt a növekedés. A...
László Panna is csatlakozik a Friderikusz TalkShow-hoz – három társműsorvezető váltja egymást Friderikusz Sándor mellett
László Panna újságíró is szerepet kap a Friderikusz TalkShow új évadában: Kovácsovics Fruzsinával és Semjén Nórával felváltva...
Kezdődik a hajsza a Balatonnál: már megjelentek a lárvák a vízben.
A szakértői bizottság idén is a célzott, biológiai beavatkozás mellett döntött, amely a déli part kritikus területein indul el.
Változás az 1-es villamos közlekedésében – Erre kell figyelni a következő két szombaton
Az 1-es villamos nem közlekedik a Göncz Árpád városközpont és a Lehel utca-Róbert Károly körút között május 3-án és 10-én...
Sokkoló tragédia rázta meg Magyarországot! Fejbe lőtte magát egy magyar férfi: óriási a pánik
Felfoghatatlan tragédia.
A magyar export zuhanását még mindig nem sikerült megállítani
A nemzetközi közeg sem kedvez a trend megfordulásának, az import is stagnált márciusban.
Sport
Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető
Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.
Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!
Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss
NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ
Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.
Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt
Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.
NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír
Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.
Bajnokok Ligája: Büntetők "döntötték el" az Atléti-Arsenal elődöntőt - videó
Két tizenegyesgól döntötte el az Atlético Madrid-Arsenal Bajnokok Ligája-elődöntőt.
Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt
A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.
Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának
Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.
Szoboszlai Dominik egészen elképesztő üzenetet kapott a Real Madrid sztárjától
A Liverpool magyar klasszisát már többször hírbe hozták a Real Madriddal.
Váratlan fordulat: Szoboszlai Dominik elhagyta Angliát
Mutatjuk, miért!
NB II: A Vasast feljuttató edző Kecskemétről is beerősített
Itt az NB II 27. fordulójának válogatottja - összegyűjtöttük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.
Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában
Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.
Bulvár
Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát
Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h
„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?
Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.
Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről
Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.
„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?
Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.
Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik
Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.
„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt
Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha
Videón az édesapa, aki ájultan esett a földre, mikor felesége a második gyermeküket hozta a világra
Futótűzként terjed a közösségi médiában az édesapa videója, aki elájult második gyermeke születése során.
Megrendítő hír érkezett: elhunyt a Magyar Rádió legendás bemondója
Erőss Anna hangja egy korszakot jelentett.
Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik
Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.
Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől
Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb
Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel keresnek: különösen aljas új módszerrel dolgoznak a csalók
Nagyon vigyázz, ha ilyen hívást kapsz!
Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg
Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.
blogmorzsák
Hitler halála - legendák és összeesküvés elméletek
Ma 81 éve, hogy bejelentették Hitler halálát, de a világ nem hitt benne: holttestét nem mutatták be, a szovjetek pedig titkolóztak.
Fáradtság, sérülések, gyengébb teljesítmény
Sok sportolónál ez áll a háttérben.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






