Ezt olvasta már?

Személyre szabott, aranybevonatú pacemakert ültettek egy betegbe Pécsen

Magyarországon pedig első alkalommal került sor ilyen eszköz beültetésére.

0

Esti fizika, etnojazz, táncház - ezeket semmiképp se hagyd ki!

Mint ahogy már megszokhattuk, ismét kihagyhatatlan programokkal várja az érdeklődőket a Zsolnay Negyed és környéke. Mutatjuk!

Egy kis esti fizika: Rezonanciában a világgal

Helyszín: Művészetek és Irodalom Háza – Breuer Marcell terem

Időpont: május 10. 19.00

A rezonancia jelenségét jól ismerjük és érezzük már gyerekkorunkban is: jól tudjuk, hogy akkor tudjuk magunkat „meglökni” a hintában, ha jó ütemben, vagyis a tömegünkkel terhelt hintával együtt rezgünk, vagyis rezonálunk. A mozgások és hanghullámok rezonanciája után az elektromágneses rezonanciákat vizsgáljuk, sok-sok kísérlettel: a rádióhullámokon át a fény és anyag kölcsönhatásának rezonanciájáig jutunk el. Rezegjünk együtt!

http://www.pecsprogram.hu/program/Egy_kis_esti_fizika_Rezonanciaban_a_vilaggal/2017-05-10/19:00

 

Metronóm Jazz Klub: Knutdut Men

Helyszín: Zsolnay Negyed – E78 – Koncertterem

Időpont: május 11. 20.00

Ágoston Béla zenei világát nem lehet skatulyákba zárni. Korát és a trendeket megelőzve 2000-ben etnojazz albumot készített a Kispál és a Borz számaiból, majd Víg Mihály örökzöldjeit bújtatta új köntösbe. A különböző formációkkal rögzített albumai mind emlékezetes momentumai a magyar jazzéletnek.

A Knutdut Men május 11-i E78-as koncertjén tiszta jazzt hallhatunk, annak is az avantgárd, afro-amerikai hagyományával. A csapat neve az Ágoston Bélára jellemző nyelvi játékokból fakad: visszafelé olvasva: „nem tudtunk”.

http://www.pecsprogram.hu/program/Metronom_Jazz_Klub_Knutdut_Men_/2017-05-11/20:00

Zenélő Zsolnay – A PTE Zsolnay Vilmos Fúvószenekar koncertje

Helyszín: Kodály Központ

Időpont: május 12. 19.00

A PTE Zsolnay Vilmos Fúvószenekar a Művészeti Kar Zeneművészeti Intézet jelenlegi és volt hallgatói, a PTE egyéb karainak és Pécs város tehetséges muzsikusai összefogásával, Neumayer Károly egyetemi docens, Liszt-díjas fúvószenekari karnagy kezdeményezésére jött létre 2014-ben. A zenekar megalakulásával emlékezni kíván a zenekedvelő és zeneművelő Zsolnay Vilmosra és családjára, valamint az elődökre, a Zsolnay gyár fúvószenekarára.

A zenekar repertoárjában magyar és európai eredeti fúvószenekari művek, komolyzenei átiratok, szórakoztató fúvószene, valamint kamarazenei művek találhatók. Célja a magyar kortárs fúvószenei művek megszületésének inspirálása, előadása, a közönséggel való megismertetése hangversenyek és hangfelvételek útján.

 

Játszik: PTE Zsolnay Vilmos Fúvószenekar

vezényel: Major András, Stauróczky Balázs, Szilágyi Lajos

http://www.pecsprogram.hu/program/Zenelo_Zsolnay/2017-05-12/19:00

 

PásztorHóra Moldvai Táncház

Helyszín: Zsolnay Negyed – E78 – Koncertterem

Időpont: május 13. 20.00

A PásztorHóra azért alakult 2014 nyarán, hogy talpad alá húzza a ropogós táncmuzsikát. Táncházaikban oly erősen sodor a lendület, hogy magával ragad! Fáradtságot nem ismerve szaggatják a vonókat, amíg a szenvedélyes tánctól mágikus hatalmú révület lesz úrrá testeden. Dobjaik szavára dübörög a parkett a lábad alatt, az extázis hatalmába kerít!

Dinamikus, fiatalos, energikus, pörgős zenével vár rád a P H U C F B, azaz a PásztorHóra Urban Csángo Folk Band!

http://www.pecsprogram.hu/program/PasztorHora_Moldvai_Tanchaz/2017-05-13/20:00







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Menet közben kapott lángra egy BMW az M4-esen, végül teljesen kiégett

Menet közben gyulladt ki a BMW, ami végül teljesen kiégett, totálkáros lett.

Első kézből tudom: ilyen, amikor egy nárcisztikus férfi szakításra készül

Egy nárcisztikus kapcsolatban élni rendkívül megterhelő, és a szakítás folyamata sem egyszerű. Egy barátnőm történetén keresztül...

Mindenki ezt az autót akarja a használtautó piacon

A legfrissebb adatok szerint a hazai személyautók átlagéletkora folyamatosan nő, 2025 közepére elérte a 16,3 évet.

Rácz András: nem érdemes túl sokat várni a budapesti találkozótól

Rácz András Oroszország-szakértő hétfőn tíz pontban írt a tervezett budapesti Trump-Putyin csúcsról, amellyel kapcsolatban erősen...

A Tisza nyugdíjterve jobb, mint a Fideszé

Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke szerint minden fillér jó helyre megy, amelyet a nyugdíjasoknak folyósítanak....

Meglepetést okoztak a kínaiak

Az elemzők által vártnál némileg nagyobb ütemben nőtt Kína gazdasági teljesítménye éves összevetésben az idei harmadik negyedévben,...

Palik László a Legyen Ön is Milliomos. előtt tanult újra járni: a forgatás alatt is ápolni kellett.

Palik László a régi iskola szerint játssza a televíziós „játszmákat”. A műsorvezető hétfő este visszatér a „pályára” és a...

Újabb bankválságot okozhat az értékpapírosítás? - Figyelmeztetést adott ki a neves pénzügyi író

A hitelek értékpapírosítása továbbra is kockázatos pénzügyi gyakorlat, amely a tőkekövetelmények csökkentésével és a kockázatok...

Javul a hangulat, felpattanás a tőzsdéken

A múlt hét második felében az amerikai regionális bankszektor hitelezési gyakorlatával kapcsolatos aggodalmak rontották el a...

Rendkívüli műsorváltozás az RTL-en: hiába várják a nézők

Döntött a csatorna, elárulták az okokat.

Orbán Viktor: Nem állunk jól. Nem állunk jól

Vastaps és üdvrivalgás fogadta Orbán Viktort, amikor a Harcosok Klubja második edzőtáborában, Zánkán színpadra lépett. A Fidesz által...

0

Sport

A 91. percben kapott ki a Ferencváros, Gruber is betalált a Paksnak

Az NB III 12. fordulójában az FTC második számú csapata elszenvedte idei harmadik vereségét a Majos vendégeként, a Siófok fontos három pontot szerzett a Paks II ellen és kimászott a veszélyzónából.

Az FTC kapusának tahósága tette igazán emlékezetessé az Újpest elleni derbit

A lila-fehérek 1–1-es döntetlent értek el a Bogár Gergő vezetése mellett kisebb botrányba fulladó meccsen.

Gróf Dávid megszólalt, miután fellökött egy labdaszedő kisfiút az Újpest–FTC-derbin

A magyar rekordbajnok kapusa azonnali piros lapot kapott tettéért.

Kerkezt kikövetelik a csapatból, Szoboszlai valamivel jobb érdemjegyeket kapott

Pocsék a Liverpool, miért lennének sokkal jobbak a csapat magyarjai?

Csodagólt sarkazott a 75 milliós 198 centis csatár

Kiválóan kezdte a szezont a nyáron igazolt csatár.

A Ferencváros kapusa ezért kapott piros lapot a derbin

Gróf Dávid, a bajnoki címvédő FTC hálóőre harmadik alkalommal lépett pályára a 2025/26-os szezonban az Újpest elleni fővárosi derbin. A korábbi magyar válogatott kerettagot az utolsó percben kiállították.

Kubatov Gábor is reagált az Újpest elleni derbin történtekre

Pozitívan is meg tudta közelíteni a látottakat a klubelnök.

Arne Slot a Manchester United elleni vereség után: Természetesen aggódom

Arne Slot és Van Dijk is megszólalt a Manchester United elleni találkozó után, amely a Liverpool sorozatban negyedik nyeretlen meccse volt.

Újabb Vasas-siker, nem tud nyerni a Honvéd, Szegeden szakadt meg a listavezető veretlenségi sorozata

Az NB III 12. fordulójában a Vasas II hét mérkőzésen nem talált legyőzőre, a Honvéd nem tud kimászni a veszélyzónából. Újra a tabella élén a Gyula, a Monor elszenvedte első idei vereségét.

Gróf Dávid is reagált a kiállítást érő mozdulatára

Az Újpest–Ferencváros bajnoki rangadó utolsó perceiben Gróf Dávid, a zöld-fehérek kapusa piros lapot kapott sportszerűtlen viselkedésért. A korábbi magyar válogatott kerettag felidézte a történteket.

Megint kikapott az ETO, a hajrában mentett pontot az Újpest, tovább menetel a Gyirmót

Az NB III 12. fordulójának kiesési rangadóján a négyszeres magyar válogatott támadó, Simon Krisztián gólja egy pontot ért az Újpest tartalékcsapatának Szombathelyen, az ETO Akadémia gólelőnyből szenvedett veres

Gróf Dávid tette brutális ellenszenvet váltott ki, Lisztes Krisztián is üzent neki

A kapuba beállt Varga Barnabásnak a magyar válogatott csapattárs, Szappanos Péter üzent.

Bulvár

Atomot robbantott a Karmelitában a magyar minisztérium: nagy a baj az orosz olajjal

Az orosz partnernek való kitettségből fakadó kockázat kivédése nemcsak Magyarország, de a régió érdeke is. Erre figyelmeztet az Energiaügyi Minisztérium egy háttéranyaga. Az aktualizált nemzeti klímatervből kider

Elhunyt a 98 éves bácsi, ami a végrendeletéből kiderült, az egész országot sokkolta

Mindenki ismerte, de senki nem sejtette, milyen titkot rejteget.

Végbélrák - A betegség kialakulása, első tünetei

A végbélrák fiatalkorban ritka, az esetek döntő többsége 50 éves kor fölött jelentkezik. Míg a vastagbélrák azonos arányban fordul elő mindkét nemben, a végbélrák a férfiak esetében gyakoribb.

Hamarosan megkezdődnek az utalások: 51 ezer forintot kaphatnak egyes magyar családok

Fontos tudni, hogy a juttatást nem automatikusan folyósítják.

Elképesztő fordulat a nyugdíjasok számára: így számolja át a nyugdíjat a kormányzat

Miközben a nyugdíjkasszát a költségvetés legkülönbözőbb forrásaiból táplálják, a minisztérium portálunkkal közölte: a jövő évben a költségvetés nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra összesen

Példátlan történet az ATV-n, botrányos szerelmi történet derült ki

Elképesztő összegről van szó, elmenekült az egyik szereplő.

Bemutatják a babát a golden rertievereknek: a reakciójuk sírva fakaszt

Az első találkozásoknak mindig van valami varázslatos vonása. De ha kutyák és babák találkoznak, az mindig valami különleges.

A 91. percben kapott ki a Ferencváros, Gruber is betalált a Paksnak

Az NB III 12. fordulójában az FTC második számú csapata elszenvedte idei harmadik vereségét a Majos vendégeként, a Siófok fontos három pontot szerzett a Paks II ellen és kimászott a veszélyzónából.

Ilyen fanszőrzetért bolondulnak a férfiak, most elárulták

Szinte már tinikorunktól fontos kérdéssé válik, hogy mit csináljunk a fanszőrzetünkkel.

Angelina Jolie merész szettben lépett a vörös szőnyegre – mindenki őt nézte

Angelina Jolie nyitott hátú ruhája vitte el a show-t új filmje római premierjén. 

blogmorzsák

Káli, a szelíd óriás

Hogyan került hosszú út után Indiából Múzeumunkba egy elefánt csontváza?

Putyin aranyhídja

Én, kérem, nem állítom, hogy a budapesti csúcs el fog maradni. De azt állítom, hogy elmaradhat. Van rá esély.

0






0