Ezt olvasta már?

0

Északon nyaralt a pécsi Mikulás

Az idei évben harmadik alkalommal vett részt a pécsi Mikulás a Mikulás Világkongresszuson a dániai Bakkenben - írja a bama.hu.

– Már csak 111 nap van vissza Mikulás napjáig, de addig is sok a teendőm – mondta lapunknak a pécsi Mikulás, aki a napokban tért haza Dániából. – A Koppenhága melletti Bakkenben 1957 óta szervezik meg nyaranta a Mikulások nyári seregszemléjét, amelyen én is részt vettem, mint Magyarország Mikulás-nagykövete – tette hozzá.

Az idei évben 15 országból mintegy 150-en Mikulás vett részt a találkozón. A piros ruhás férfiak és nők négy napon át különböző szakmai programokon vehettek részt, a bakkeni vidámparkban és a dán fővárosban. A kiemelt programok között szerepelt egy sétahajózás Koppenhágában, majd Mikulás-felvonulás következett a belvárosban, a turisták nem kis meglepetésére. Ezután egy kis strandolásra is sor került a Bellevue Beach-en, de nem maradt el az akadályverseny és Mikulás-öttusa sem.

A magyar delegáció tagja volt a Krampusz is, aki bizony kevésbé ismert figura Dániában és az északi térségben. A barátságos küldött a „Szervusz Krampusz!” nevet viseli, ami a gyermekekkel való barátságkötést is egyszerűsítette és segítette. A pécsi Mikulás és Szervusz Krampusz! a virgács és a szaloncukor mellett idén – egy kis országimázs ápolás keretében – a Balaton szelettel is megismertette a dán gyerekeket és felnőtteket.

A kongresszust kihasználva a magyar küldöttség tisztelgett a dán meseíró, Andersen Koppenhágában található szobra előtt és felkereste Petőfi Sándor hitvesének, Szendrey Júlia műfordítónak Charlottenlundban található szobrát.

– Kevesen tudják, hogy Szendrey Júlia fordított először dán nyelvről magyarra Andersen-meséket. A műfordító tiszteletére 2018-ban állított szobrot a magyar kormány, közvetlenül Magyarország Nagykövetségének szomszédságában. A szobor Kligl Sándor életnagyságú bronz alkotása – mesélte a Pécsi Mikulás.

A magyar Mikulás-küldöttség mindkét szobornál egy-egy 15 centiméteres, 1848-as magyar huszárszobrocskával tisztelgett az alkotók előtt, amit Fekete Gyula készített.

 

bama.hu







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

112 km/h-val száguldott városban a magyar Taxi

Továbbra is rendszeres a sebességmérés a Nógrád vármegyei közutakon, ugyanis még mindig előfordul közlekedési baleset a megengedett...

Elkezdődött a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny

Jelentős érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis!...

Bárdosi Sándor a Békemenetről: "Érdekes módon itt senki sem bánt senkit"

Olimpikonok is tiszteletüket teszik a mai Békemeneten. Bárdosi Sándor számára az összetartozás és a hősök tisztelete becsületbeli ügy.

5 biztos jel, hogy nem a megfelelő ember mellett vagy

Minden párkapcsolatnak megvannak a maga nehézségei, de néha előfordulhat, hogy egyre inkább úgy érzed, hogy valami nincs rendben. Az...

Federer korábbi edzője: Djokovics újraírja a rekordok könyvét

Novak Djokovics 18. alkalommal jutott be az ATP Finalsra, beállítva Roger Federer rekordját, amit egykori riválisa edzője, Paul Annacone...

Medvegyev: Trump hadat üzent Oroszországnak, „teljesen az őrült Európához igazodott”

Putyin bizalmasa látványosan felháborodott a Trump által bejelentett szankciókon.

Törőcsik Franciska nem bírta tovább titkolni, hatalmas bejelentést tett a Hogyan tudnék élni nélküled? sorsáról

Törőcsik Franciska bejelentése felrobbantotta a színésznő közösségi oldalát.

Itt nézheted élőben Orbán Viktor beszédét

A miniszterelnök YouTube-csatornáján élőben közvetítik a beszédet. A Kossuth téren már várakozik a tömeg a kormányfőre.

Magyar Péter olyan fotót posztolt, amin bele lehet olvasni a délutáni ünnepi beszédébe

A Tisza Párt elnöke elárult egy kis kulisszatitkot a készülődés óráiból. Kiderült, hogy már az utolsó simítások is elkészültek.

Már a saját tanítóját is kiszorítja a mesterséges intelligencia

Úgy tűnik, a mesterséges intelligencia már nemcsak felhasználja, hanem el is szívja az olvasókat a Wikipédiától. A világ legnagyobb...

Továbbra is szenved az orosz ipar

Az orosz ipari termelés éves növekedése 0,3 százalékra lassult szeptemberben az augusztusi éves 0,5 százalékról (július: + 0,7...

Európa is újabb szankciókat fogadott el Oroszország ellen, ez már a tizenkilencedik

Elfogadta az Európai Unió Tanácsa az Ukrajna elleni folytatódó háború miatt a tizenkilencedik szankciós csomagját, amely további orosz...

0

Sport

Szoboszlai világklasszis produkcióval a meccs embere, lábai előtt hever a brit média

Olyan osztályzatot is kapott a magyar válogatott csapatkapitánya, amit nem szokás adni.

Az MLSZ megbüntette Gróf Dávidot

A Ferencváros kapusa, Gróf Dávid súlyos sportszerűtlenség miatt 4 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban és pénzbüntetésben részesült.

Dühöngenek a Liverpool szurkolói Szalah miatt, Wirtz beismerő vallomást tett

Hiába az Eintracht Frankfurt elleni győzelem a BL-ben, az egyiptomi sztár önzősége komoly feszültséget szül.

Drámai győzelmet aratott a magyar válogatott

A magyar U18-as labdarúgó-válogatott egy 91. percben szerzett góllal aratott 1-0-s győzelmet a bosnyák korosztályos csapat felett a Telkiben rendezett szerdai felkészülési mérkőzésen. A győztes találatot a cserekén

Szoboszlai-show a BL-ben: gól, gólpassz és szenzációs teljesítmény

Megszakadt a Liverpool negatív szériája, köszönhetően többek között Szoboszlai Dominiknak is.

Egyszerre botrányos és kabaréba hajló küldöttgyűlésen buktatták meg a síszövetség elnökét

A téli olimpia előtt 107 nappal elnöke és elnöksége sincs a sportágat irányító honi szervezetnek.

Ezt üzente Szoboszlai, akivel az UEFA kibabrált az elképesztő teljesítménye után

A Liverpool a magyar középpályást választotta meg a meccs emberének, nem véletlenül.

Lefújták a Barcelona történelmi meccsét

A La Liga sajnálkozik, Barcelonában eközben örülnek.

Vezetőedzője Szoboszlait méltatta a mészárlás után, a magyarnak már a taktika átalakításában is főszerep jut

Arne Slot öröme ugyanakkor nem lehet felhőtlen: két alapembere is megsérült Frankfurtban.

Slot: Ez mutatja meg a legjobban, mit gondolok Szoboszlairól

A magyar középpályás egy góllal és egy gólpasszal jelentkezett az Eintracht Frankfurt elleni BL-meccsen.

Szoboszlai gyönyörű találata zárta le, öt gólt vágva fordított a Liverpool Németországban

A magyar válogatott csapatkapitánya a Mersey-partiak egyik legjobbja volt a találkozón.

Bulvár

Havonta találkozott Semjén Zsolttal a szexuális zaklatással vádolt Hilarion metropolita a volt asszisztense szerint

Semjén Zsolt felesége állítólag receptet is kért az egykori asszisztenstől.

5 hely, ahol sose fizess bankkártyával: ellopják a pénzed

A csalók minden lehetőséget megragadnak arra, hogy mások pénzéhez jussanak.

Puzsér Róbert: Ami itt látszik a Tóth Gabi viselkedésén, az a Soroksári úti prostituált viselkedése, attitűdje, kultúrája

A Megasztárban történt egyik szóváltás kapcsán fejtette ki véleményét a kritikus. Szerinte a showműsor morális mélyponton van, és az énekesnő ebben kulcsszerepet játszik.

Különleges vendégek vesznek részt a Békemeneten október 23-án, most jött a bejelentés

Október 23-án lesz a Békemenet és a Tisza Párt rendezvénye is Budapesten.

Fotók: Káosz a Margit hídon – felmentek a hídra a Békemenet résztvevői, miközben még járnak a villamosok és a buszok

Sokan már nem a járdán tartózkodnak, hanem az úton, illetve a villamossíneken, akadályozva ezzel a 4-6-os villamosok menetrend szerinti közlekedését. Elvileg csak 11 órakor kellett volna indulniuk.

Molnár Anikó elvesztette szüzességét: „Most voltam életemben először nővel”

Molnár Anikó eddig még nem volt nővel. De csak eddig.

Százezrek maradhatnak fűtés nélkül Magyarországon – Egyre súlyosbodik a rezsiválság

Az Európai Unióban jelenleg 47 millió ember él energiaszegénységben, vagyis ennyi embernek nem biztosított a lakhatásához szükséges alapvető energiaellátás. Ez nemcsak az életminőséget, hanem a társadalmi egyenl

Szoboszlai meglepte a világot, síri csend lett, amikor kiejtette a száján Budapest nevét

Szoboszlai Dominik a Liverpool legjobbjaként támasztotta fel csapatát a hamvaiból. Irány a magyar főváros?

0






0