Észt-magyar - A tallinni döntetlennel már nem juthat fel a válogatott
A magyar labdarúgó-válogatott elvesztette esélyét a csoportelsőségre a Nemzetek Ligája C osztályában, mivel hétfőn Tallinnban 3-3-as döntetlent játszott az észtek vendégeként.
Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a 20. percben hátrányba került az észtek első Nemzetek Ligája-találatával, de négy perccel később Nagy Dominik pontos lövésével egyenlíteni tudott. A szünet után a csapatkapitány Szalai Ádám már a vezetést szerezte meg a magyaroknak, és bár az észtek két szerencsés találattal fordítottak, Szalai fejjel újra egyenlíteni tudott.
A csoport másik mérkőzésén a finnek megőrizték százszázalékos mérlegüket, így biztossá vált, hogy a magyarok nem végezhetnek a kvartett élén, azaz nem juthatnak fel a B osztályba.
A sorozat egy hónap múlva folytatódik: a magyar válogatott november 15-én az észteket, majd három nappal később a finneket fogadja a Groupama Arénában.
Nemzetek Ligája, C osztály, 2. csoport, 4. forduló:
Észtország-Magyarország 3-3 (1-1)
---------------------------------
Tallinn, A. Le Coq Arena, 3043 néző, v.: Halis Özkahya (török)
gólszerzők: Luts (20.), Pikk (69.), Anier (79.), illetve Nagy D. (24.), Szalai (54., 81.)
sárga lap: Anier (23.), Luts (73.), Baranov (82.), illetve Nagy D. (75.), Pátkai (93.)
Észtország:
-----------
Mihkel Aksalu (Sergei Lepmets, 43.) - Taijo Teniste, Nikita Baranov, Joonas Tamm, Artur Pikk - Siim Luts, Ilja Antonov, Karol Mets, Konstantin Vassiljev, Henrik Ojamaa - Henri Anier (Ats Purje, 90.)
Magyarország:
------------
Gulácsi Péter - Lovrencsics Gergő (Bese Barnabás, 80.), Willi Orbán, Kádár Tamás, Baráth Botond - Nagy Ádám, Kleinheisler László (Pátkai Máté, 68.) - Nagy Dominik (Eppel Márton, 75.), Kovács István, Sallai Roland - Szalai Ádám
I. félidő:
----------
20. perc: Anier robogott el a bal oldalon, az ötösre érkező beadásából a középen berobbanó Luts Kádár mellől a kapuba lőtt (1-0).
24. perc: Nagy Dominik csapott le a labdára három észt védő között az ellenfél térfelének közepén, majd a 16-os vonaláról estében egy védő szorításában a bal alsó sarokba lőtt (1-1).
II. félidő:
----------
54. perc: Bal oldali szöglet után az észtek röviden és középre szabadítottak fel, Sallai visszafejelte a labdát az ötösön álló Szalainak, a csapatkapitány mellel átvette, majd egy védő szorításában még megfordulni is volt ideje, hogy aztán jobbal a léc alá zúdítsa a labdát (1-2).
69. perc: Pikk bal oldali beadása megpattant a becsúszó Pátkain, majd a labda Gulácsi felett a kapuba hullott (2-2).
79. perc: Arnier csapott le egy megpattanó labdára, és tíz méterről Gulácsi lábai között a kapuba lőtt (3-2).
81. perc: Kovács jobb oldali szögletét Szalai öt méterről a bal alsó sarokba fejelte, a kapus már csak belekapni tudott a labdába, amely a kapufáról a hálóba pattant (3-3).
Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a Finn-öböl partján tett átmozgató sétával hangolt az összecsapásra, amely előtt egy órával már tíz észt dobos teremtett hangulatot a stadion oldalánál.
A találkozó 12 fokos hidegben kezdődött, a 14 ezer fő befogadására alkalmas A. Le Coq Arena negyede sem telt meg. A helyszínen mintegy 250 magyar néző buzdította kedvenceit.
Tapogatózó játékkal indult a találkozó, az első, kaput eltaláló lövésre 18 percet kellett várni, de Vassiljev lövését Gulácsi magabiztosan hárította. Két perccel később az észtek megszerezték első találatukat a Nemzetek Ligájában. Ez nem fogta meg a vendégeket, viszont élénkebbé tette a játékot, négy perc múlva pedig már 1-1 állt az eredményjelzőn: Nagy Dominik első találatát szerezte a nemzeti együttesben. Az észt hálóőr ápolása miatt pár percig állt a játék, amely ezután lassabbá vált. A kényszerszünet nyomán megítélt négyperces hosszabbításban aztán felpörgette a ritmust a magyar válogatott, Szalai ugratta ki Nagy Dominikot, akinek ziccerét védte az észt cserekapus.
A fordulást követően újabb hosszas ápolás következett egy hármas összefejelés miatt, majd az 50. válogatott meccsét játszó Szalai szerezte meg a vezetést a magyaroknak - a csatár ezt megelőzően hat találkozón nem talált be a nemzeti csapatban. A magyar mezőnyfölény ezután is folytatódott, így meglepetésre egyenlítettek a hazaiak egy látszólag ártalmatlan szituációban. Az egyenlítés megzavarta a magyar együttest, ezt kihasználva a vezetést is átvették a házigazdák, ám Szalai második góljával ismét egyenlítettek a magyarok.
A nemzeti csapat sorozatban nyolcadik idegenbeli találkozóján maradt nyeretlen, 2016 októbere óta két döntetlen mellett hatszor kapott ki.
hírek innen, onnan
A Toyota villanyautók helyett speciális üzemanyagot javasol
Szerintük nem az elektromos autó az egyetlen megoldás a kibocsátás csökkentésére.
Érdemes betenni a gyertyát a fagyasztóba, mielőtt meggyújtod? Meglepő, mi derült ki a régi házi praktikáról
Ahogy rövidülnek a nappalok, egyre gyakrabban gyújtunk gyertyát a nappaliban, az étkezőasztalon vagy egy meghitt esti fürdőzéshez. A...
Ma összeül a Fidesz maradéka, hogy megfejtsék, hogyan tovább
Lakiteleken tartanak országos találkozót a Digitális Polgári Körök. A kétnapos programban pedig mintha hűlt helye lenne Orbán Viktornak.
Mégis mennyibe kerül a megyék átnevezése? Nem is hinnénk, mekkora összegről van szó
Több százmillió forintba kerülhet a megyék elnevezésének visszaállítása.
Elfoglalták az ukrán erődvárost az oroszok
Elfoglalta az orosz hadsereg Dobropillja várost a donyecki régióban - jelentette Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari...
A magyar nézők 10 kedvenc halloweeni filmje - Tim Burton és a 90-es évek viszik a prímet
A TOP 10-es filmek közül nyolc a kilencvenes években készült, négyet pedig Tim Burton írt vagy rendezett. Háromban Johnny Depp a...
Moldovának is elege van az orosz műveletekből – 17 óra alatt 5 orosz drón csapódott be náluk
Moldova határozottan elítélte Moszkvát, miután kevesebb mint 24 óra alatt 5 orosz drón csapódott be az országban.
Feljelentést tett Kátai-Németh Vilmos, közpénzből is mehetett a kampány a fideszes Koncz Zsófia választókerületében
A választások előtt alig két hónap alatt több mint 600 millió forint ment el szerencsi rendezvényekre a Családbarát Magyarország...
Nem kell kidobnod a skinnydet – ha ezzel a cipővel viseled, divatos leszel
Jó hírem van: az ikonikus, lábszárhoz simuló és ősszel kifejezetten praktikus fazonoktól idén sem kell búcsút venned – de nem árt...
Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor.
Debütáltak a virtuális lapok a futballban.
Újabb történelmi pillanat, ezúttal Uruguay-ból...
Sport
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották
Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.
Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik
Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.
Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban
A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.
Az edző dühöng, a kapus szerint jogtalan volt a 11-es, a cseh sajtó a Fradit magasztalja
Borbély Balázs meglepte a Plzent.
Hansi Flick agyondicsérte: visszaveheti az FC Barcelona a három éve eladott játékosát
Megvan ehhez a szerződéses joguk is.
A Külügyminisztérium segítsége kellett hozzá? Kerkez Milos lekerült az Ukrajna ellenségei listáról, de édesapja továbbra is szerepel rajta
Fordulat történt a labdarúgó ügyében.
Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga
Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt
Hatalmas balhét csapott a világbajnok – az FC Barcelonánál köthet ki
Tettek és következmények.
„Alkalmatlan a topfutballra” – itt a dokumentum, ami kis híján elpusztította Lionel Messi karrierjét
Akadt edző, aki eltanácsolta a La Masiáról a 13 éves kis zsenit.
Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések
A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt
Légiósok: Partvonalon kívülre került a nagy reményekkel igazolt magyar támadó külföldön
A Raków vezetőedzőjének türelme elfogyhatott Molnár Ádinnal szemben.
Bulvár
Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort
Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az
Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben
Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b
Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.
Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan
Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.
Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek
Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.
Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben
Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!
Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”
Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va
Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium
Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...
Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez
Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban
Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...
Az állásinterjún törvénytelen dolgot kérdeztek tőlem – ezt válaszoltam rá
Két éve ültem egy állásinterjún, amire hónapokig készültem, mire egy váratlan, törvénytelen kérdés mindent felborított. Most elmesélem, mi történt, és mit tettem volna másképp, ha tudtam volna, amit ma tudok.
Egy rendőr az ügye elsikálását ígérte egy 17 éves lánynak, majd megkérdezte, megcsókolhatja-e
A Magyar Helsinki Bizottság nyújt jogi képviseletet az ügyben.
blogmorzsák
Roppan a virsli, omlik a tészta? Teszteltük!
Tizenkét virslis péksüteményt kóstoltunk vakon. Meglepetés: a legdrágább csak 9. lett!
1984-ben végigröhögtük a szilveszter estét
Ebben a kor talán összes népszerű művésze segítségünkre volt, Hofitól a Markos-Nádas-Boncz trióig.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






