Ezt olvasta már?

0

Európai Nemzeti Parkok Napja és a Magyar Nemzeti Parkok Hete

Európa-szerte május 24-én ünneplik az Európai Nemzeti Parkok Napját. Ezen a napon nemcsak a megőrzendő természeti értékek fontosságára, hanem az ismeretterjesztésre, a minket körülvevő természet bemutatására igyekeznek felhívni a figyelmet a szakemberek.

Hazánk tíz nemzeti parkja is csatlakozott a nemes kezdeményezéshez, számos szabadtéri programot kínálnak országszerte a kikapcsolódni vágyóknak. Részletes programokért keresse fel a természetvédelem hivatalos honlapját (www.termeszetvedelem.hu)!

Hazánkban 2007 óta rendezi meg a természetvédelemért felelős minisztérium a Magyar Nemzeti Parkok Hete rendezvénysorozatot. Idén június 7. és 16. között már hetedik alkalommal várják nemzeti parkjaink a kalandvágyókat különleges természeti élményekkel, ingyenes és kedvezményes programokkal. Gyermekek, felnőttek, családok számára is remek alkalom, hogy kikapcsolódás közben ismerjék meg hazánk legszebb tájait, gazdag természeti örökségét, gyalog, kerékpáron vagy vízen.

A rendezvény központi nyitóhétvégéjének június 7-9-én ezúttal a Hortobágyi Nemzeti Park és Debrecen ad otthont.

Június 7-én, pénteken a hortobágyi látogatóközpontba várják a szakmai közönséget a legnagyobb hazai ökoturisztikai konferenciára. A nemzeti parki ökoturisztikai termékfejlesztés lehetőségeiről neves szakemberek előadását hallgathatják meg a téma iránt érdeklődők.

A debreceni Emlékkertben péntek délutántól indul a „zöld forgatag”, és egészen vasárnap késő délutánig folyamatos programokkal várnak minden érdeklődőt. Tíz nemzeti parkunk bemutatkozása, hagyományőrző kézművesek bemutatói, szakvezetéses túrák hazánk első védett természeti területére, a Nagyerdőre, ifjú természetvédelmi őrök Kócsagőr-próbája, természetismereti játékok garantált nyereményekkel – csak egy kis ízelítő a széles programkínálatból. A leggazdagabb program június 8-án, szombaton várja az érdeklődőket, amikor kicsiknek és nagyoknak szóló koncertek, előadások, könyvbemutatók is színesítik a kínálatot. A program csatlakozik a Debreceni Pulyka Napok és a Debreceni Ünnepi Könyvhét rendezvényeihez is. A kínálatot tovább színesíti a 30 Y zenekar szombat esti Szentimentálé című koncertje a Kölcsey Központban.

A szombati napon mutatkoznak be először együtt a Nemzeti Parki Termék védjegy elismeréssel díjazott, különleges ízvilágú és minőségű termékek is. A védjegy garantálja, hogy az előállított termék védett természeti területen vagy Natura 2000 területen, elsősorban helyi alapanyagokból, a helyi hagyományok figyelembe vételével készült. Ezen a napon ünnepélyes keretek között adják át a védjegyet újonnan elnyert termékek védjegyhasználati jogosultságát igazoló okleveleket. A nap folyamán a látogatók meg is kóstolhatják ezeket a készítményeket a „Nemzeti parkok ízei” standon.

Június 9-én a terepi programoké lesz a főszerep: testközelbe kerül a hortobágyi puszta világa. Az érdeklődők ingyenes szakvezetéses túrákon vehetnek részt a nemzeti parkban gyalog, kenuval és kerékpáron. A hortobágyi látogatóközpont udvarán kézműves bemutató és vásár várja a látogatókat. Ezen a napon számos bemutatóhely, így a Hortobágyi Vadaspark, a Hortobágy-halastavi kisvasút, a Tiszavirág ártéri sétaút és tanösvény (Tiszafüred-Örvény) és a Tisza-tavi Vízi Sétány (Poroszló) is 50%-os kedvezménnyel látogatható.

A folytatásban, június 10–16. között valamennyi nemzeti parkunkban és további védett természeti területeinken gazdag programkínálat, izgalmas kalandtúrák, családi programok, különleges előadások várják a természetbarátokat földön, vízen és levegőben.

A Magyar Nemzeti Parkok Hete teljes időtartama alatt a csatlakozó falusi szállásadók 20%-os kedvezményt biztosítanak a szállás árából a rendezvényeken résztvevők számára. A kedvezményes szállást kínálók listája megtalálható a www.falusiturizmus.hu és a www.videkjaro.hu oldalakon.

Induljon el Ön is az „értékek és élmények nyomában”! Töltődjön fel élményekkel és ismeretekkel a Magyar Nemzeti Parkok Hete rendezvényein!

Kövesse figyelemmel a rendezvény programját a www.nemzetipark.gov.hu/mnph weboldalon és a www.facebook.com/VendegvaroNemzetiParkok közösségi oldalon.

 

Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája

 

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ismét medvét láttak Jósvafőnél, anyamedve és bocsa kóricált az Aggteleki Nemzeti Park területén

Szerencsére a medveszpottoló hely távol esik a túraútvonalaktól, látogatók elől elzárt, fokozottan védett területen található.

A kivándorolt magyarok hazacsábítására van egy minden kampánynál vonzóbb megoldás

Külföldön jól lehet keresni, nyugodtabb az élet, jobban megbecsülik a kemény munkát, mégis vannak, akik hazajönnének. Miért jó ez...

Nem örülhettek a befektetők a budapesti tőzsdén: ez az egy részvény mentette meg a napot

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 337,77 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel 133 372,63 ponton zárt kedden.

Barnamedvéket láttak az Aggteleki Nemzeti Parkban

A park egyik munkatársa látott egy anyamedvét és egy bocsot Jósvafőtől északra, a szlovák határ közelében.

Súlyos izraeli légicsapás történt Libanonban

Legalább kilenc halottról szólnak a hírek.

Így védekezik a Hírkereső tulajdonosa, miután támadások érték a vallomása után

Holló Gábor, a Hírkereső tulajdonosa ismét megszólalt, miután országos botrányt váltott ki a HVG-nek adott interjújával. A milliárdos...

Hodász András a miniszterelnök szavai után vallotta be, megbánta amit a meleg párokról mondott

Az egykori pap bejelentette, hogy megváltoztatta a véleményét a meleg párok örökbefogadásáról. Hodász Magyar Péter hétfői parlamenti...

Először készítettek felvételt fehér cápáról a Földközi-tengeren

Különösen ritka és tudományosan értékes dokumentáció.

80 éves a Vespa: egy héten át ünneplik a születésnapost

Az „Örök Város” egy időtlen ikon ünnepségeinek ad otthont júniusban. „Vespa Roma 2026 – Egy ikon 80 éve” – ezzel a címmel...

Alig indult el, máris váratlan problémába ütközött az orosz ellen-Starlink: köddé vált az egyik műhold

Elveszítette egyik műholdját Oroszország saját műholdas internetprojektje, a Starlink riválisának szánt Rasszvet hálózat –írja a The...

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

0






0