Európai Számvevőszék: az Európai Unió keveset tett a nemek közötti egyenlőség érvényesítéséért
Noha az Európai Unió elkötelezett a nemek közötti egyenlőség mellett, keveset tett a törekvés általános érvényesítéséért - közölte az Európai Számvevőszék szerdán.
Az Európai Unió luxemburgi központú számvevőszéke friss jelentésében kiemelte, az Európai Uniónak még nem sikerült létrehozni olyan eredményes keretet, amely támogatná a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítését, az uniós költségvetési ciklus pedig nem veszi megfelelően figyelembe a nemek közötti egyenlőség szempontjait.
A jelentés hangsúlyozta: a költségvetés-tervezés nem csak a nemek közötti egyenlőséget célzó kezdeményezések finanszírozásáról szól, hanem annak megértéséről is, milyen hatást gyakorolnak a költségvetési és szakpolitikai döntések a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos célokra.
A számvevők véleménye szerint az Európai Bizottság kevés figyelmet fordít az uniós szakpolitikák és programok ilyen jellegű elemzésére. Megállapították, hogy a 2014-2020-as időszak 58 kiadási programja közül csak négy rendelkezett kifejezetten a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos célkitűzésekkel, és csak öt határozott meg a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos mutatókat. Azokon a területeken azonban, ahol részletesen meghatározták a jogi követelményeket, a számvevők szerint ez megkönnyítette a nemek közötti egyenlőség szempontjának beépítését az uniós programokba.
Megjegyezték továbbá, hogy noha a 2020 és 2025 közötti időszakra szóló új nemi esélyegyenlőségi stratégia fokozza az uniós bizottságnak a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítése iránti elkötelezettségét, egyes alapvető előfeltételek továbbra sem teljesülnek, és konkrét intézkedésekre van szükség.
Mint emlékeztettek: a koronavírus gazdasági és társadalmi hatásainak orvoslására létrehozott Next Generation EU nevű helyreállítási csomag keretében az unió kötelezettséget vállal arra, hogy figyelembe veszi a nemek közötti egyenlőséget. A helyreállítási alap igénybevételére vonatkozó nemzeti terveknek pedig ki kell fejteniük, hogy a javasolt intézkedések hogyan kívánják előmozdítani a nemek közötti egyenlőséget. A számvevők ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a közös mutatók hiánya miatt nehéz lesz nyomon követni a fejleményeket, így a nemek közötti egyenlőség terén elért eredményeket is.
hírek innen, onnan
Nehéz szívvel osztotta meg Palik László: „Nekem ennyi időm már nincs”
Ezt már nem fogja tudni megtenni.
Szijjártó Péter fontos bejelentést tett a Paksi Atomerőműről: megérkezett a régóta várt szállítmány
A nukleáris fűtőelemek szállítását idén is megnehezítette a geopolitikai helyzet és egyes európai országok elutasító magatartása a...
Zágráb adventi vásár 2025: itt a vásár helyszíne, nyitvatartása, adventi programok, látnivalók
Zágráb karácsonyi vásár 2025: mikor kezdődik a zágrábi karácsonyi vásár 2025-ben és hol lesz a karácsonyi vásár Zágrábban? Mennyi...
Rendkívüli, mit kapott Orbán Viktortól Szabó Zsófi, erre elfogynak a szavak már
Újabb DPK gyűlést tartottak, ismét volt meglepetés.
Ki alkalmas a kormányzásra? – Rendívül szórakoztató, ahogy a Fidesz csekkolja a Tisza Párt politikusait
Nyilvánvaló, hogy nem mindegy, milyen emberek milyen képességekkel kerülnek be a nagypolitikába, a parlamentbe. Magyarországon ma a...
Nincs kivétel – Gyorshajtáson kapták a Mikulást
Hiába volt Mikulásnak öltözve egy veszprémi sofőr, a rendőrök megállította, majd igazoltatták. A férfi ugyanis túl gyorsan hajtott,...
Szájkarate: „Átteleltek a poloskák” vs. „A saját lakásában is fotózhatott csótányt”
Keressük 2025 legjobb mondatát. Melyik jobb: Orbán Viktor poloskázása vagy Vitályos Eszter csótányozása?
A lucfenyőnek ötezer, az ezüstfenyőnek hétezer forint métere idén
Az emberek negyede díszít karácsonykor műfenyőt.
A háború egyik legnagyobb légicsapását hajtotta végre Oroszország, ebből nehéz lesz felállni
Ukrajna villamoshálózatának javítása hetekig is eltarthat, miután az oroszok a háború valószínűleg harmadik legnagyobb légicsapását...
Rejtélyes módon került a bokorba a ritka sportkocsi
A szerencsének – vagy a skót szellem kegyelmének – köszönhető, hogy nem lett szegényebb a világ egy Lamborghini Countach-sal. Nem sokon...
Leleteket hoznak fel a kincseshajók elveszett, 18 milliárd dolláros „Szent Gráljából”
300 éve hever a tengerfenéken, most mégis újra napfényt lát a kincseshajók 18 milliárd dolláros „Szent Grálja” – mutatjuk, milyen...
A legendás távcső utolsó adatsora 30 kozmológiai elméletet döntött meg
Az Atacama Kozmológiai Távcső utolsó mérései nagyjából harminc, a Hubble-feszültség megoldására szánt kozmológiai modellt zárnak ki,...
Sport
Kifakadt a Szpari edzője: Húszan ülnek a VAR-szobában... ha az kiállítás, akkor ez tizenegyes
Az NB I 16. fordulójában a Diósgyőr 2–0-ra nyert a Nyíregyháza ellen, a találkozót követően a két vezetőedző értékelte a látottakat az M4 Sportnak.
A világ egyik leggazdagabb klubja akarja leigazolni a Fradi magyar tehetségét
Már akár télen eligazolhat.
Lamine Yamal apját kivezették a nézőtérről, mielőtt megverték volna a Betis szurkolói
Nem nyugszik az izgága szülő.
A padra száműzütt Mohamed Szalah kifakadt: Meg akarnak szabadulni tőlem
Mohamed Szalah, a Liverpool egyiptomi gólvágója a Leeds United elleni bajonki találkozó után, amelyen egy percet sem kapott, nyilvánosan élesen bírálta a klubot és Arne Slot vezetőedzőt.
Nem Norris, nem Verstappen, nem Piastri: minden borul az F1-záráson?
Lewis Hamilton vesszőfutása balesettel folytatódott.
Mohamed Szalah állítja, valaki nagyon nem szeretné, hogy a Liverpool játékosa maradjon
„A klub egyszerűen a busz alá dobott engem” – mondta a rendkívül csalódott egyiptomi támadó.
Már azt hittük, győztes gólt lőtt Szoboszlai Dominik, a mezőny talán legjobbja
Válogatottunk csapatkapitánya gyilkos kritikát fogalmazott meg.
Történelmet írtak a női kézilabda-vb-n, de ezt a magyar válogatott és Budapest is lepipálja
Németországban nézőszám-rekordot ünnepelnek a világbajnokságon, ami sehol sincs a magyar csúcshoz képest.
Boxeralsója miatt állították ki a játékost a meccs előtt
Iker Guarrotxena, az FC Goa csapatkapitánya különös esetet okozott az Indiai Szuperkupa elődöntőjében
Drámai hajrá után kapott ki az angol listavezető
Birminghamben maradt pont nélkül az Arsenal.
Hiába Szoboszlai Dominik gólja, a Liverpool megint a hajrában veszített pontokat
A Liverpool 3–3-as döntetlent játszott a Leeds Uniteddel a Premier League 15. fordulójában. A találkozó a második félidőre tartogatta az izgalmakat, minden gól ebben a játékrészben született. Ekitiké duplázott, S
Nézze meg Szoboszlai Dominik gólját, amely a Liverpool harmadik találata volt a Leeds elleni mérkőzésen.
Szoboszlai Dominik szerezte csapata harmadik gólját a Liverpool Leeds United elleni szombat esti mérkőzésén. A Premier League tavalyi bajnoka egy hosszabbításban kapott találatnak köszönhetően azonban csak 3–3-as dö
Bulvár
„Az orvos az ujjait bennem tartva kérdezte az asszisztenst: ennek most mi baja van?”
Egy nő, aki segítséget kérni érkezik, de megaláztatással, értetlenséggel és falakkal találkozik. Dóra története nem egyedi – mégis megrázó abban a részletességben, ahogyan megmutatja, hogyan tud szétesni egy
Nem fognak örülni az autósok: mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk hétfőtől
Hétfőtől drágulás várható az autósok számára.
Megkapta a tűzparancsot az amerikai mesterlövész – tűpontos lövést adott le a droghajóra egy helikopterről
Az Egyesült Államok parti őrsége újabb nagyszabású akciót hajtott végre a Csendes-óceán keleti részén, Mexikótól délre.
Riasztották a NATO-gépeket, óriási támadást indított Oroszország: megelőző intézkedésekre volt szükség
Lengyelország NATO-vadászgépeket és légvédelmi rendszereket aktivált szombat hajnalban, miután Oroszország nagyszabású drón- és rakétatámadást indított Ukrajna ellen.
Megrázó bejelentés: az életéért küzd az ismert műsorvezető
Szörnyű dolgot jelentett be közösségi oldalán.
Kardiológus: A vakságot és a teljes bénulást is kockáztatjuk, ha nem kezeljük a magas vérnyomást
A magas vérnyomás az egész életünket derékba törheti, ha nem kezeljük megfelelően. Szakértő segítségével jártunk utána, miként teszi tönkre szervezetünket ez a veszélyes betegség.
Kunetz Zsombor: 21 orvost fenyegetett meg kirúgással a főigazgató a Szent Imre kórházban, felsőbb szinten is be kellett avatkozni
Hat szakorvos is távozhatott. A szakértő szerint belső átcsoportosítással próbálja a vezetőség kezelni a helyzetet, az azonban komoly ellenállásba ütközött.
Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük - Ledöbbensz az első helyezetten
Elkészült a világ tíz legkoszosabb városának listája, amelyen egy magyar település is szerepel. A turisták véleményét vették a kutatás alapjául.
„Tizenhárom éves koromban hálózott be, rendszeresen molesztált, mindenféle szexuális tartalmakat kellett nézzek, segíteni neki szexuális dolgokban” – Juhász Péternél szólalt meg eg...
Juhász szerint Tuzson Bence „kőkeményen a pedofilvédőknek dolgozik”.
„Kislányom, nagyon ordenáré vagy!” – összecsaptak a generációk a kecskeméti DPK-rendezvényen
Találkoztunk az „új Fidesz generáció” narancssárga nyakkendős fiataljával is.
Politikai földrengés Észak-Korában, új vezetője lesz az országnak, nem is akárki
A Kim-dinasztia hatalma megingathatatlan, de érdekes az utódlás kérdése.
Erről az ismerős számról keresnek a csalók, minden pénzed viszik, ha kattintasz
A telefonszám szinte minden telefonban benne van, ezért különösen fontos vigyázni a legújabb csalás során.
blogmorzsák
Molnár Tamás visszavisz a Myspace-érába új lemezén
Másfél évvel a Sehovasevaló után megjelent Molnár Tamás harmadik szólóalbuma, a rapmetál, a pop-punk és a lírai énboncolgatás között ingázó MYSPACE.
A zongoristák Mount Everest-je: a Wohltemperiertes Klavier
Kevesen és ritkán vállalkoznak rá, hogy bemutassák Bach mesterművét, de Borbély László ezt is bevállalta.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






