Eurovíziós Dalfesztivál - Kialakult a magyar döntő mezőnye
Kialakult az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulóját kiválasztó finálé mezőnye: a szombati második elődöntőből a zsűri Gyurcsik Tibort, Veres Mónikát és a Király testvéreket, a nézők szavazatai Fábián Julit és Zoohackert juttatták tovább.
Az első helyen a Gyurcsik Tibor által előadott Back In Place című dal (szerzők: Szabó Zé és Johnny K. Palmer) végzett, mögötte a Veres Mónikától hallott This Love (Molnár Imre, Chris Landon, Taryn Murphy), valamint a Király testvérek, Linda, Ben és Viktor által énekelt Untried című szám (Pras Michael, Roy Hamilton és Király Linda szerzeménye) lett döntős.
Az m1 és a Duna World csatornán az A Dal című műsor keretében élőben közvetített második elődöntőben a tíz dal elhangzása után a nézők sms-ben szavazhattak a negyedik továbbjutóra, aki Fábián Juli és Zoohacker lett a Like A Child című dallal (szerző: Palásti Kovács Zoltán és Fábián Juli). A zsűriben Wolf Kati, az Eurovíziós Dalfesztivál tavalyi magyar indulója, Csiszár Jenő rádiós műsorvezető, Rakonczai Viktor zeneszerző és Rákay Philip, az m1/m2 intendánsa kapott helyet.
A jövő szombati nyolcas döntőbe már korábban bejutott a Compact Disco a Sound of Our Heart című dallal, Heincz Gábor "Biga" a Learning To Let Góval, Molnár Ferenc Caramel a Visionnel, illetve a tévénézők voksaival Tóth Gabi a Nem kell végszó című számmal. A február 11-i fináléban fog eldőlni, melyik szám képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon Bakuban május 22. és 26. között.
Idén 43 ország vesz részt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett versenyen. A dalfesztivált ezúttal azért rendezik Bakuban, mert tavaly Düsseldorfban egy azeri duó, Ell és Niki nyert Running Scared című dalával. Az már eldőlt, hogy a Magyarországot képviselő dal a május 22-i első elődöntőben fog elhangzani. Az idei versenyen olyan dalok indulhatnak, amelyeket 2011. szeptember 1. előtt nem publikáltak, és koncerten sem hangzottak el. Nem szerepelhet a versenyben feldolgozás, és a dalok legfeljebb három perc hosszúak lehetnek.
Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a legjobb magyar helyezést Bayer Friderika érte el, aki Jeney Szilveszter szerzeményével, a Kinek mondjam el vétkeimet? című dallal 1994-ben negyedik lett Dublinban. A korábbi győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John vagy a Shadows együttes, az izraeli Ofra Haza és az egykor svájci színekben induló, kanadai Céline Dion.
MTI/Fotó: Zih Zsolt

- Hatvan programot kínál a ma kezdődő első pécsi Zsolnay Fesztivál
- Bemutatták az Egyszer volt… című filmet a washingtoni magyar követség holokauszt-emlékhónapja jegyében
- A „Bor' anyja” hozta meg a sikert a pécsi táncosoknak
- A Slow Design jegyében rendezik meg az idei Design Hetet
- Új fesztivál Pécsett - hétvégétől irány a Zsolnay Kulturális Negyed
- „Fogadd a dolgokat gőg nélkül, válj meg tőlük könnyű szívvel!”
- Megnyílt a Zsolnay család- és gyártörténeti kiállítás - képgaléria
- Reggae északról
- Mégis lesz Mecsek Rali
- Eltolták a május elsejét - képgaléria
- A fiatalok felé nyit a bécsi turizmus
- Holokauszt Emlékmenet
- Az eddig beérkezett szja-bevallások közül minden negyedik hibás
- Vörös festékkel öntötték le Horthy Miklós vasárnap avatott szobrát
- 13 év börtön Szandi gyilkosának
- Mi történik ma Pécsett? – május 16.
- Volt államtitkár kerülhet a PMFC élére
- 82 gyógyszerrel akarta megölni csecsemőjét
- Változik a vonatok közlekedési rendje a szombati munkanap-áthelyezés miatt
- Elhunyt Angster József
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Közös tereink – Uránváros
- Pályázati felhívás a Kultúrkert üzemeltetésére
- Előadás a szarvasgombáról
- Zárul, de folytatódik a Special Pécs projekt
- Elhunyt Páldi Ede
- Karbantartási munkák Pécs kisvízfolyásain
- Belváros, kedvellek! – Belváros, like!
- Fenntartható, zöld is - kék is…
- Pünkösdi zarándokvonatok 2008–2012.
- Gyorsjelentés az erdőtüzekről — az erdők védelmében






Nekem az előző adásban tetszett az a dal, amit az a szemüveges srác énekelt. Tovább is jutott a magyar döntőbe. Én őt küldeném az Eurovízióra!