Évértékelő - Orbán: Magyarország mindenek előtt
Magyarország mindenek előtt - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten, a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében, amelyben egyebek mellett arról is beszélt: a kormány klímavédelmi akciótervet fogadott el, 2020 és 2021 pedig az országépítés folytatása lesz.
A kormányfő beszédét azzal kezdte, hogy ma, száz évvel a trianoni halálos ítélet után azt jelentheti: "élünk, és Magyarország még mindig megvan".
Hozzátette: nem csak élünk, de ki is szabadultunk az ellenséges gyűrű szorításából.
Az újra nemzeti alapokra állított Szlovákiával, Szerbiával, Horvátországgal és Szlovéniával megtaláljuk a hangot, széles együttműködést, sőt szövetségeket is alakíthatunk - közölte a miniszterelnök.
A történelem újra megadta az esélyt, hogy a közép-európai népek - saját nemzeti érdekeik alapján - új szövetségi rendszert építsenek ki, és így a keletről és nyugatról fenyegető veszélyekkel szemben is megvédhetjük magunkat - mondta Orbán Viktor.
Arról is beszélt, minden felemelkedő nemzet sikertörténete az önbecsülés megerősítésével kezdődik, a bajba jutott országok polgárainak személyes önbecsülése pedig csak nemzetükével együtt térhet vissza. A felemelkedés kulcsa tehát a nemzeti önbecsülés helyreállítása - mondta.
Felidézte azt a 2010-es célkitűzést, hogy "bizonyítsuk be magunknak és a világnak, még mindig vagyunk valakik". "Úgy gondoltuk, vagy találunk egy utat, vagy csinálunk egyet. És mivel a Brüsszel és Washington által kijelölt utak nekünk nem voltak járhatóak, kénytelenek voltunk újat csinálni" - mondta, hozzátéve: tíz év után "kellő szerénységgel" azt mondhatja, "kitaláltuk és meg is csináltuk".
Az IMF-et hazaküldték, a hiteleket idő előtt visszafizették, létrehoztak 850 ezer munkahelyet, felszámolták az "ingyenélést", a pénzügyeket rendbe tették, a dolgozóknak megadták a tiszteletet és a megbecsülést, a családok megkapták az elismerést, a nagycsaládok nagy elismerést kaptak, megindították a nemzetegyesítést, és a határon túlra kényszerült magyar közösségeket összekötötték az anyaországgal - sorolta.
Kiemelte a kormányfő azt is, hogy a héten közzétett brüsszeli gazdasági jelentésekben egész Európa azt olvashatja: úgy tűnik, 2019-ben a magyar gazdaság nőtt a leggyorsabban az egész kontinensen.
Arról is beszélt, hogy "Magyarországot a volt kommunistákból álló kormány vitte csődbe liberális politikájával". "Ez a példa megerősíti azt a feltételezést, hogy olyan, hogy liberális, nincs is. A liberális nem más, mint diplomás kommunista" - fogalmazott, úgy folytatva: "ha megfogadtuk volna a tanácsukat, akkor most Magyarország egy kórteremben feküdne, IMF- és brüsszeli hitelek csövei lógnának minden végtagjából, és Soros György kezében lenne a hitelek csapja".
Úgy fogalmazott: ebben nincs semmi túlzás, "én, aki több mint harminc éve nyomom az ipart a politikában, saját szememmel láttam, hogy Soros György háromszor próbálta meg kifosztani Magyarországot".
Orbán Viktor szólt továbbá arról, hogy újra nemzeti konzultációra készülünk, amire "ismét a kényszer visz rá", és egyetértési pontokat kell létrehozni, hogy a kormánynak legyen mire ráállnia, legyen hol megvetnie a lábát.
A kormányfő hangsúlyozta: Európában az a helyzet állt elő, hogy a döntéshozóknak "az erőszakos bűnözők jogai fontosabbak lettek a törvénytisztelő emberek jogainál"; "gúnyt űznek az igazságból, a becsületes emberek egészséges életösztöneiből, és az áldozatok helyett az elkövetőket védenék".
Közölte: ez a veszedelmes jelenség Magyarországot is elérte, és komoly vitákra, nemzetközi erőpróbákra számíthatunk.
A miniszterelnök kifejtette: külföldről finanszírozott, "s persze a Soros-hálózathoz tartozó szervezetek és felbérelt ügyvédeik a jogvédelemmel visszaélve perek tömkelegét indítják, hogy a magyar emberek pénzéből komoly összegeket fizettessenek erőszakos bűnözőknek és persze maguknak is. A perek sokasága, 12 ezer per milliárdokba kerül. Nem nézhetjük ezt tovább tétlenül" - hangoztatta.
A gyöngyöspatai helyzetről azt mondta: éppen akkor pattant ki az ügy, amikor a cigány családok elindultak az életmódváltás útján, segély helyett munkából élnek, rendesen nevelik a gyerekeiket, és ezzel kivívták mindannyiunk elismerését. Ebbe az ígéretes folyamatba "vágott bele a villám" azzal a bírói ítélettel, amely szembefordította egymással a gyöngyöspataiakat. A bírói eljárást kezdeményező szervezetet szintén Soros György pénzeli - tette hozzá.
Kiemelte: továbbra is hiszünk abban a Magyarországban, amely minden magyar biztonságos otthona, és mindenkinek megadja a jó élet lehetőségét, továbbra sem tűrjük el, hogy a származás, az etnikum stigmát vagy hátrányt jelentsen, de előnyt és előjogot sem adhat, a pénzért pedig származásra való tekintet nélkül mindenkinek meg kell dolgoznia.
Az elmúlt 10 évet értékelve Orbán Viktor kijelentette: a tények azt mutatják, hogy az utolsó 10 év volt a legsikeresebb 10 az elmúlt 100 év magyar történetében.
Úgy fogalmazott: a magyar elszokott attól, hogy sikeres népként tekintsen magára. Hobónak van igaza: "oly sokáig voltunk lenn, hogy nem is tudjuk, milyen fenn" - idézte.
Az eredményeket kifejtve Orbán Viktor hangsúlyozta: a külső és belső egyensúly megtartása melletti fenntartható növekedés egyetlen másik évtizedre sem volt jellemző az elmúlt 100 év során. Mindez úgy, hogy európai mércével mérve a vagyoni egyenlőtlenségek mérsékeltek maradtak, vagyis a növekedés előnyei a társadalom széles rétegeihez is eljutottak - jegyezte meg.
A sérülékeny csoportokat, fiatalokat, 50 év felettieket, gyermeket vállaló nőket, alacsonyan képzetteket sikerült munkához juttatni. A bérek is megindultak felfelé, a minimálbér és a garantált bérminimum értéke megduplázódott, 2019-ben minden idők legtöbb beruházásáról született döntés, és tavaly megdőltek az exportrekordok is. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: lakosságszámot tekintve a világ országai között Magyarország a 94. helyen áll, de exportban a 34.
Mindezt egy tízmilliós ország érte el. Van-e nyilvánvalóbb bizonyítéka a tehetségnek és a szorgalomnak? - tette fel a kérdést.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy azok, akik a magyar pedagógusokat, az oktatást és szakképzést "gyepálják", lehetnének mértéktartóbbak is. Azok a munkások, szakemberek, mérnökök ugyanis, akik itt, Magyarországon a világ legmodernebb gyárait működtetik, "mind a mi iskoláinkból és egyetemeinkről kerültek ki" - hangoztatta.
Az elmúlt 10 évben "megtanultuk azt is, hogy Európa nem Brüsszelben van. Európa mi vagyunk, és nem kell megfelelnünk a megfáradt brüsszeli elitnek. (...) Korábban azt hittük, Európa a mi jövőnk, ma már tudjuk, hogy mi vagyunk Európa jövője" - fogalmazott.
Összegzése szerint a Kárpát-medencéből ma erő sugárzik. Ez az erő abból a felismerésből fakad, hogy magyarnak lenni jó, felemelő és ígéretes dolog. "A mi nemzetünk tudja: Magyarország az első" - mondta.
Orbán Viktor beszédében bejelentette: a kormány a héten klímavédelmi akciótervet fogadott el, megalkották azt a programot, amellyel elérik, hogy 2030-ra a Magyarországon előállított villamos energia 90 százalékban szén-dioxid-mentes legyen.
A kormányfő kiemelte: komoly lépéseket kell tenni, hogy megvédhessék, amit elértek, "fenyeget a klímaválság, a demográfiai hanyatlás és baljós árnyak gyülekeznek az európai gazdaság fölött is."
Úgy látja, "a klímavédelem politikai divattá lett", a sok üres beszéd pedig lerontja az ügy komolyságát. Pedig ideje beszéd helyett cselekedni - mondta.
Megjegyezte: a klímavédelmi programból az is látszik, hisznek abban, hogy 2030-ban ez még rajtuk lesz számon kérhető.
Kifejtette: július 1-jével megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását és megbüntetik a szennyezőket. Betiltják az egyszer használatos műanyagok forgalmazását, lehetővé teszik az üveg- és műanyag palackok, valamint a fémdobozok visszaváltását - sorolta. Hozzátette: megvédik a folyókat a külföldről ide érkező hulladékoktól.
Orbán Viktor kitért rá: szigorúan fognak fellépni a Magyarországon működő multinacionális cégekkel szemben, előírják, hogy környezetbarát technológiákat alkalmazzanak. Emellett a következő két évben 32 milliárd forinttal támogatják a kis- és középvállalkozások megújuló energiatermelését.
Közölte: minden újszülött után tíz fát ültetnek, 2030-ra elérik, hogy az ország erdővel borított területe 27 százalékra növekedjen. A következő 10 évben meghatszorozzák a naperőművek kapacitását. Támogatni fogják az olcsó elektromos autók megjelenését és használatát, valamint 2022-től csak elektromos buszok forgalomba állítását fogják megengedni a városi közlekedésben - mondta.
Hangsúlyozta: bevezetik a Zöld Államkötvényt, a kormány vállalja, hogy az ebből befolyó pénzt csak klímabarát programokra fordítja.
A családvédelmi akciótervről tájékoztatva Orbán Viktor közölte: több mint százezren jutottak hozzá a babaváró hitelhez, amely a 10. legnépszerűbb kifejezés volt, amire az internetezők rákerestek.
Megkezdődött a négygyermekes anyák jövedelemadó-mentessége, ami 40 ezer család életét teszi könnyebbé - hívta fel a figyelmet a kormányfő.
Bár nem szerepelt a családvédelmi akciótervben - folytatta -, de "sikerült a meddőség elleni küzdelemben is egyet, sőt kettőt is előre lépni". A legfontosabb az volt, hogy mindenki számára elérhetővé, vagyis ingyenessé tegyék a vizsgálatokat és beavatkozásokat, sőt a gyógyszereket is. Ma az állami szolgáltatók minden hozzájuk fordulót el tudnak látni - közölte.
Azt is jó hírnek nevezte, hogy 2010-2018 között 90 ezerrel több gyermek született, mint abban az esetben született volna, ha minden maradt volna a 2010-es tendenciák medrében.
"Tudom, hogy a négygyermekes anyák után a háromgyermekes anyák számára is előbb vagy utóbb be kell vezetni az szja-mentességet. Azt is tudom, hogy a szülés utáni első félévben ma az anyák az előző évi átlagkeresetük 70 százalékát kapják, és ezt 100 százalékra kellene emelni, s akkor a szülést követő első félévben több pénzhez jutnának, mintha nem szültek volna" - mondta.
Megemlítette Orbán Viktor a fiatalok körében bevezetett ingyenes nyelvvizsgát és KRESZ-vizsgát is, hozzátéve, hogy ezt ki kellene terjeszteni a gyesen, gyeden lévő édesanyákra is.
Azt is mondta a kormányfő, hogy 2020-ban és utána is erőinket a munkahelyek megőrzésére kell fordítanunk, a munkahelyeket egyszerre kell megőrizni és korszerűsíteni, mert ha munka van, minden van.
Orbán Viktor kifejtette: az európai gazdaság, azon belül is leginkább az eurózóna térsége, egyszerűen megállt, és a magyar áruk 85 százaléka éppen ezekbe az országokba irányul. Az ő bajuk tehát a mi bajunk is - tette hozzá.
Azt mondta: 2019-ben a német ipari termelés jelentősen csökkent, de a magyar 5-tel nőtt. 2020-ban és talán még utána évekig is erőinket a munkahelyek megőrzésére kell fordítanunk. Tudjuk, hogy ilyenkor adót kell csökkenteni, erre készülünk most is, a kisvállalkozási adót és a munkát terhelő adót csökkenteni fogjuk. A nyugdíjak értékét meg fogjuk őrizni, hiszen erről állapodtunk meg a nyugdíjasokkal - közölte.
Kiemelte: a világban a verseny sosem szűnik meg, de Európa mintha ki akarna szállni a versenyből, korlátozni akarja a versenyt az unión belül, és az adózás, a munkavállalás és a szolgáltatások tekintetében is. Néha úgy lehet érezni, hogy "a nyugatiak nem tanultak a mi történelmünkből, és nem tudják, hogy a szocializmus tönkreteszi a nemzeteket" - fogalmazott.
A miniszterelnök szerint ha Magyarországot, a magyar adórendszert, szociális rendszert, munkaerőpiacot "beleszabályozzák az európai egyesült államok gazdasági rendjébe", akkor a mi fejlődésünk is megáll. Ezért kell csínján bánni az euró bevezetésével is, "ne üljünk fel olyan vonatra, amelyről nem tudjuk, hogy hová megy" - vélekedett.
A kormányfő közölte továbbá, 2020 és 2021 a kormányzati munka, az országépítés folytatása lesz.
Úgy folyatta: "látjuk, hogy az ellenzék már most készülődik. Fű, fa, virág, tücsök és bogár is bekerülhet a csapatukba, csak valahogy visszakapaszkodhassanak a hatalomba. Már próbálgatják a közös szerelést is. Az eredmény még felemás, egészen avantgárd kombinációkat láthatunk. Alul kisnyilas gatya, fölül vörös mellény, rajta szivárványszínű kitűző".
"Az a feladatunk, hogy a nemzetet felkészítsük a következő években ránk váró nagy próbatételekre" - hangsúlyozta Orbán Viktor, úgy fogalmazva: "csak annyit akarhatunk, de azt akarjuk is, hogy a magyarok abban a jólétben és biztonságban élhessenek és gyarapodhassanak a saját hazájukban, amelyet megérdemelnek elődeink és a maguk munkájának s áldozatainak fejében".
Ilyen 100 év után itt állni annak bizonyítéka, hogy az Úristennek még tervei vannak ezzel az országgal. Illő tisztelettel csak annyit mondhatunk, készen állunk a hívásra, készen állunk a következő százéves utazásra. "Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött" - zárta szavait.
Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke a miniszterelnök beszéde előtt kiemelte, amióta az évértékelők alkalmából összegyűlnek, soha nem jöttek még reményvesztetten, hanem mindig vállalva a felelősséget, melyet a polgári, nemzeti, kereszténydemokrata közösséghez tartozás jelent. Ez a felelősség nem korlátozódik a kormányzás időszakaira, ehhez a közösséghez tartozni életformát jelent, és nem valamilyen konjunkturális dolog.
Rámutatott: nemzeti, keresztény, polgári, ez a három dolog együtt, ígéretes együttállás, magasabb rendű tettvágy. Balog Zoltán úgy fogalmazott: kereszténynek lenni, hazafiság nélkül gőgös, globális világpolgárság. Hazafinak lenni kereszténység nélkül pogányság, és ha mindenből kihagyják a polgári erényeket, azt az élet minősége szenvedi meg. Ha ez a három együtt van, akkor öntudatos, önálló gondolkodású, keresztény magyarok vagyunk - fűzte hozzá.
Kitért arra: jó összetartozni, jó idetartozni, jó, hogy Magyarországon nincs szükség külön engedélyre, nem kell kihaló fajokat védő igazolvány ahhoz, hogy magyarok, fehérek, heterók, keresztény nők és férfiak lehessünk - fogalmazott. Mi magyarok, ha keresztények vagyunk, tiszteletben tartjuk minden ember méltóságát - tette hozzá, kiemelve, a kereszténység iránti gyűlöletkeltés a világ számos táján pusztít, amit nem szabad eltűrni.
A Várkert Bazárban idén is megtöltötték a termet a vendégek, sokan állva követték a kormányfő huszonkettedik évértékelő beszédét. A pulpitus mögött magyar zászlókat állítottak fel, és szintén a nemzeti lobogót és a Szent Koronát vetítették ki a teremben körbe a falakra. A szónoki emelvényen a Nekünk Magyarország az első! felirat volt látható.
hírek innen, onnan
Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás
Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több...
Lehet tisztítani a vesét? Mutatjuk mit egyél, ha valóban támogatnád a szervet
A vesék egészségének megőrzésében a táplálkozás hangsúlyos, nem mindegy, hogy milyen tápanyagokat viszel be a szervezetedbe.
Tisza-kormány: fellélegezhetnek a devizahitelesek, és kiderült, mennyi pénzről mondanak le a képviselők
Kedden folytatódik az Országgyűlés munkája, ahol várhatóan több részlet is kiderülhet az uniós források felszabadításához...
Brutális hőséggel indul a nap, de már a kanyarban a hidegfront – ekkor érkezik
A keddi időjárás továbbra is nyárias arcát mutatja, sok napsütésre és nyári melegre lehet számítani. A nap második felében ugyanakkor...
Generációváltást ígér az új elnök – kik lehetnek az Ökumenikus Segélyszervezet új kampányarcai?
Nagyon fontos, milyen értékeket képviselnek a szervezettel kapcsolatban levő ismert, híres emberek, és azok kompatibilisek-e a szervezet...
A kormány megtette az első lépést a szabad tankönyvválasztás visszaállítása felé
„Szeretnénk, ha a pedagógusok több szakmai lehetőség közül választhatnának” – mondta Lannert Judit oktatási miniszter.
Magyar Péter is felült a nyuszimotorra, alaposan kiosztotta volt barátját a Parlamentben
Magyarország miniszterelnöke semmirekellő, naplopó tolvajokról beszélt, régen volt már ilyen dühös.
Letarolták a mezőnyt a zalaiak: Molnár Tamás lett az ország legfelkészültebb erdésze
A 2026-os Év Erdésze Verseny országos döntőjét Molnár Tamás, a Zalaerdő Zrt. munkatársa nyerte. A szakmai megmérettetésen az erdészek...
Most érkezett: így változott a forint árfolyama
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Magyarország első unikornisa nem egy tech cég lett, hanem egy politikai startup
Kövesdi Gábor sorozatvállalkozó, közösségi finanszírozási szakértő írása. Magyar Péter az elmúlt két évben többször is...
Üzent a devizapiac: mutatjuk, hol tart most a forint
Minimálisan mozdult csak a magyar fizetőeszköz kedd reggelre.
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
"Jó lennék benne" - nem hiszed el, ki pályázik Sulyok Tamás helyére
El tudja magát képzelni a pozícióban.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






