Ezt olvasta már?

Handó: a bíróságok az ügyfelekért vannak

A bíróságok nem önmagukért, hanem az ügyfelekért vannak - jelentette ki Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke pénteken a Pécsi Közigazgatási ...

0

Évet értékelt Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Európa fejlettsége elegendő ahhoz, hogy megfékezze a kontinensre irányuló népvándorlást, azonban Brüsszelből a védelem szándéka is hiányzik. - Pécsi Napilap -


hirdetés

A kormányfő vasárnap a Várkert Bazárban tartott tizennyolcadik, több mint egyórás évértékelő beszédében a kvótareferendum mellett érvelve kijelentette, Magyarország nem hagyja, hogy mások ráerőltessék elhibázott bevándorláspolitikájuk keserű gyümölcseit. "Nem akarunk és nem fogunk bűnözést, terrorizmust, homofóbiát és antiszemitizmust importálni Magyarországra" - mondta, aláhúzva azt is, Magyarországon nem lesznek törvényen kívüli városnegyedek, zavargások, és "nem fognak bandák vadászni feleségeinkre és leányainkra".

 

A miniszterelnök szerint az újkori népvándorlás miatt nemcsak az elért eredmények, hanem a biztató jövő lehetősége is veszélybe került. Veszély fenyegeti a pénzügyi stabilitást, a gazdasági felzárkózást, a nemzeti külpolitikát, a helyreállított közrendet és a nemzeti kultúrát - sorolta, hozzátéve: veszélybe kerültek gyermekeink éppen kibontakozó európai életlehetőségei is.

Szerinte a 2015-ös év véget vetett azoknak az időknek, amelyekben Európa védettségét és biztonságát készpénznek lehetett venni.

Európa jövőjét azonban - folytatta - első helyen nem azok veszélyeztetik, akik ide akarnak jönni, hanem azok a politikai, gazdasági és szellemi vezetők, akik a kontinenst az európai emberekkel szemben megpróbálják átalakítani. Úgy fogalmazott, Brüsszelben és néhány európai fővárosban a politikai és a szellemi elit világpolgár, szemben az emberek nemzeti érzelmű többségével. Így jött létre - mondta - "a világtörténelem legbizarrabb koalíciója az embercsempészek, a jogvédő civil aktivisták és az európai csúcspolitikusok között arra, hogy tervezetten ideszállítsanak sok millió migránst".

Hangsúlyozta ugyanakkor: még nem késő, hogy Brüsszelben is megértsék, szembe kell nézni a valósággal, el kell engedni a "délibábos álmokat". A valóság pedig az, hogy sok európai országban már régóta épül a párhuzamos társadalmak világa, amely visszaszorítja a "mi világunkat", az ideérkezőknek ugyanis "eszük ágában sincs átvenni a mi életformánkat, mert a sajátjukat életrevalóbbnak tartják" - fejtette ki a miniszterelnök.

A kormányfő abszurdnak nevezte azt, amit az Európai Unió csinál, és ahhoz hasonlította, mintha egy ütközés előtt álló hajó kapitánya nem elkerülni akarná a katasztrófát, hanem elkezdené kijelölni a nemdohányzó csónakokat.

Érthetetlennek minősítette azt is, hogyan épülhetett le az EU-ban az önvédelem természetes ösztöne, hiszen lenne mit megvédeni: Európa keresztény, szabad és független nemzetek együttélése.

A védendő értékek közé sorolta a férfi és nő egyenjogúságát, a szabadságot és felelősséget, a fair versenyt és szolidaritást, a büszkeséget és alázatot, az igazságot és irgalmat. "Ezek vagyunk mi, ez Európa. Európa Hellász és nem Perzsia, Róma és nem Karthágó, kereszténység és nem kalifátus" - mondta, majd hozzátette, ebben nincs semmilyen rangsor, csak különbség.

A valósággal szemben nem létezhet szabadság, egyéni és közösségi boldogulás, csak politikai kokainmámor, kudarcok, cinizmus és önpusztítás. "Talán ezért bolyong oly sok jobb sorsra érdemes, emelkedett szellemű és boldogtalan liberális politikus Brüsszel utcáin" - fogalmazott.

Orbán Viktor beszédében sürgette a magyar határvédelmi vonalak megerősítését, egyúttal arról tájékoztatott, hogy a védekezés eddig 85 milliárd forintba került, és csak "a saját bugyellárisunkra számíthatunk".

A kormányfő közölte: új katonai egységeket küldött a határra, készenléti szolgálatot rendeltetett el Bács-Kiskun és Csongrád megyében, és utasította a honvédelmi, valamint a belügyminisztert, hogy készítsék elő védvonalak építését a magyar-román határon. Ha kell, Szlovéniától Ukrajnáig teljes hosszúságban védekezünk - nyomatékosította.

"Brüsszelnek, az embercsempészeknek és a migránsoknak is meg fogjuk tanítani": Magyarország szuverén ország, ide csak úgy lehet belépni, ha betartják a törvényeket, és engedelmeskednek az egyenruhásoknak - mondta.

A miniszterelnök kifejtette, a kormány népszavazási kezdeményezése nem a már eldöntött és Magyarország által a bíróságon megtámadott kvótáról szól, hanem az új, márciusban napirendre kerülő európai bevándorlási rendszer kötelező betelepítési kvótája ellen hívja csatába Magyarország polgárait. Úgy fogalmazott, Brüsszelt meg kell állítani, mert "holdkóros bevándorláspolitikájával" szembe megy a nemzeti szuverenitással, az emberek akaratával.

Orbán Viktor a mai kor szimbólumának nevezte a kötelező betelepítési kvótát, ami magába sűríti mindazt, ami szétfeszíti az európai népek szövetségét. A kvótákat ugyanis az unionisták, vagyis az EU-t az "európai egyesült államokként" elképzelők támogatják, míg a szabad nemzetek Európáját akarók hallani sem akarnak arról.

Hangsúlyozta, Magyarországnak össze kell szednie a bátorságát, mert Brüsszel pénzügyi megtorlással is fenyeget, amiért az "európai demokrácia ősforrásához", a népszavazáshoz nyúlt annak meghatározására, kivel akar együtt élni. "Kvittek vagyunk, nincs mit egymás szemére hányni" - üzent a miniszterelnök az uniónak, hozzátéve, Magyarország egyetlen fityinggel sem tartozik azután, hogy 45 évnyi kommunizmus után legyengülve megnyitotta kapuit a nyugati vállalatok előtt, akik összességében annyi pénzt vittek ki az országból, amennyit az unió beküldött.

A népszavazás mellett érvelve kiemelte, hogy Brüsszel nem fordulhat szembe az európai néppel. "Az Európai Unió nem lehet afféle Szovjetunió újratöltve" - fogalmazott, majd hangsúlyozta, Európát minden gyengesége ellenére sem fogják megtagadni, ugyanakkor azt sem akarják, hogy Európa, ezeréves értékeit feladva térdet hajtson a vízönszerű emberáradat előtt.

---

Orbán Viktor beszélt kormánya külpolitikai alapvetéseiről is, ezek közé sorolva első helyen a békét, az együttműködést, a kereskedést, a kölcsönös befektetéseket, a kedvező regionális egyensúlyt és a nemzeti érdekek melletti kiállást. Szerinte a magyar külpolitika három tájolási pontja Berlin, Moszkva és Ankara. Ezért - mondta - nem szabad engedni belerángatni magunkat sem német-, sem orosz-, sem törökellenes nemzetközi akciókba, a Nyugaton gyakran közkedvelt, "erkölcsi felsőbbrendűségre alapozott politika" nem magyar érdek.

Ez a külpolitika nehezebb, mint "láthatatlanul meglapulni egy gazdaállat puha, meleg és szőrös hátán, de biztosabb méltóbb 1100 éves Kárpát-medencei történelmünkhöz".

A kormányfő beszédében hosszan értekezett arról is, szerinte hol tart ma Magyarország. Mint mondta, sok idő telt el a rendszerváltás óta, ő már mintegy 30 éve "gályázik" a politikában. "Sok víz lefolyt a Dunán, itt állunk őszülő rendszerváltók megfürödve", így nem lehet csodálkozni azon, ha találgatások röppennek fel a nemzedékváltásról. Ám "mielőtt az utánunk következő nemzedéknek átadnánk a zászlót, még tartjuk egy kicsit" - fogalmazott, Takler Ferenc borászt idézve.

Szerinte most lehet cselekedni, alkotni, most van értelme bátornak lenni, "kitartóan szedni a lábunkat", menni előre céltudatosan, önbizalommal. Most épül, épülhet ugyanis az, amit polgári Magyarországnak, polgári berendezkedésnek, nemzeti-keresztény korszaknak, "magyar országnak" gondolunk - mondta. Megjegyezte, a polgári oldal a harmadik kormányzati ciklus felénél tart, azt azonban nem tudni, ez a tíz év a polgári korszak mekkora hányada. "Kolumbusz sem tudta, amikor az Atlanti-óceán közepén hajózott, hogy akkor járt felúton" - fogalmazott.

Visszatekintve a kiegyezés idejére a kormányfő arról beszélt: Magyarország 50 év alatt a sikeres európai országok közé jutott, és "ha a bécsi udvar (...) nem ránt magával bennünket is a háborúba, ki tudja, még mire lettünk volna képesek". Ezzel összevetve a mai magyar világot azt mondhatni, hogy itt még nem tartunk, mert még csak 26 év állt rendelkezésre a rendszerváltás óta - fejtette ki.

A Horthy-rendszer "mérőszalagjával" is meghatározhatnánk mai helyzetünket - folytatta -, "ez azonban veszélyes ingovány, vizenyős, lápos, lidérces vidék". Annyit mondhatni - jegyezte meg -, 21 "békeév" kevés volt akkor ahhoz, hogy kiadjuk magunkból a teljesítményt.

A második világháborút követő kommunista rendszerről szólva annyit mondott: a jelenlegi életünk legfontosabb "találós kérdése" az, "ha 45 évig megyünk befelé az erdőbe, hány évig tart, hogy kijussunk belőle".

Közölte: az ország 2014-ben - miután a kormány konszolidálta a költségvetést és "hazaküldte" az IMF-et - lezárta a stabilizáció korszakát, új szakaszt nyitott, "repülőrajtot" vett, és megindította a gazdasági felzárkózást. Jelezte, a kabinet az idén a felvett kölcsönből "az utolsó huncut garast is" visszafizeti az EU-nak. "Összességében ott tartunk, hogy visszaszereztük az esélyt egy újabb történelmi felzárkózáshoz". A kormány 5 év alatt 35-ről 15 százalékra csökkentette a személyi jövedelemadót, 1300 milliárd forintot hagyott a családok zsebében, 25 százalékkal mérsékelte a rezsit, és másfélszeresére nőtt a legalacsonyabb bér - sorolta.

Szólt arról is, hogy az állami és a magánszektorban is csak olyan béremelés támogatható, amelynek megvan a gazdasági fedezete, ami a gazdaság növekvő teljesítményéből származik.

A következő évek egyik legfontosabb feladatának a gazdasági versenyképesség javítását nevezte, mert szerinte annak üteme nem elégséges és tartóssága sem biztosított. A szükséges intézkedésekre példaként említette az adó- és bürokráciacsökkentést, az életszerűbb szakképzést, a gyorsabb ítélkezést, valamint a technológia fejlesztést.

Orbán Viktor emellett megköszönte és elismerte a tanárok és egészségügyi dolgozók munkáját, majd megjegyezte, noha a béremelések folyamatosak és jelentősek, nem elégségesek. "Sovány vigasz, hogy ez ma Magyarországon szinte minden szakmával így van" - fogalmazott, majd kiemelte, Magyarország ma azt tudja vállalni, hogy minden évben mindenki léphet egyet előre, a lépések hosszát, vagyis a béremelések mértékét és ütemét a gazdaság teljesítménye szorítja keretek közé.

A miniszterelnök szólt arról is, "akik ma világvégét kiáltanak a Klik néhány milliárdos adóssága miatt, azoknak nem kell aggódniuk: ha elbírtunk az IMF-fel, ha megbirkóztunk több mint 1200 milliárd forintnyi önkormányzati adóssággal, akkor egy Klik sem foghat ki rajtunk".

A kormányfő beszélt arról is, hogy 2010-hez képest 40 százalékkal több pénz jut az egészségügyi alapellátásra, emellett több mint 500 milliárd forintot fordítottak kórházak fejlesztésére, aminek köszönhetően a vidéki intézmények többségében 21. századi körülmények uralkodnak. Megerősítette ugyanakkor, hogy a fővárosban szükség van egy új nagy kórházra.

Beszédét a "Hajrá Európa, hajrá magyarok!" felkiáltással zárta.

Orbán Viktor előtt Balog Zoltán köszöntette a megjelenteket a Várkert Bazárban. Az emberi erőforrások minisztere arról beszélt: ha nem hoznak jó döntéseket és azokat nem lesz erejük jól végrehajtani, akkor a válság, az Európán kívülről jövő migráció, tönkre teheti mindazt, amit az elmúlt időszakban építettek.

A Várkert Bazárban tartott évértékelőn mások mellett jelen volt Schmitt Pál korábbi államfő, Kövér László házelnök, Tarlós István főpolgármester, Martonyi János volt külügyminiszter, Balázs Péter és Sasvári Sándor színművészek, Pitti Katalin operaénekes, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint Kun Miklós történész.

Kora délután négy, "Liberálisok" feliratú, kék dzsekit viselő fiatal férfi érkezett a Várkert Bazár bejáratához, akik két tükröt tartottak, amelyen "Bele tudtok még nézni? LIFT-Liberális Fiatalok Társasága" felirat volt olvasható.







0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Doszpot Evelin majdnem belehalt a második terhességébe - Szívszorító vallomást tett

Doszpot Evelin számos egészségügyi problémával küzdött meg második terhessége alatt.

30 százalékkal csökkent a csecsemőhalandóság

Magyarországon nagyjából 9 százalék körül van a koraszülés aránya, s a cél, hogy ezt a nyugat-európai szintre szorítsák vissza.

Indul a roham a magyar boltokban: így szúrhatod ki a lehúzós karácsonyi akciókat

Összegyűjtöttük a legjobb tippeket és stratégiákat, hogy elégedetten távozhass a boltból!

Megváltozott a kilogramm definíciója

Elfogadták a kilogramm új definícióját pénteken a Párizs melletti Versailles-ban a több mint ötven ország tudósainak részvételével...

Lovren továbbra is képtelen leszállni Sergio Ramosról

Dejan Lovren a Bajnokok Ligája-döntő után egyszerűen képtelen nem foglalkozni Sergio Ramosszal.

Ilyen szégyentelen bunkót még sosem videóztak szirénázó mentő mögött

Amikor kérdőre vonták, még ő volt pofátlan.

Kedves aggódó rokonság! Ezzel művészet lenne elesni

Csodák nincsenek, de a háromkerekű Yamaha Niken elképesztő dolgokat művel kanyarban. Esőben, motoros szezonon kívül is.

Ha alkatrész kellett, vitték, de elfelejtettek fizetni: tízmilliós bankhitelbe hajszolta a Szeviép Lipták Tibor cégét

Szeged - Jövő héten dönt első fokon a csődbűntett miatt indult Szeviép-perben a Szegedi Járásbíróság. A vádlottak, akik tagadják...

14 mosógépben is mosható dolog, amit ma még kézzel tisztítasz

Dobd be őket a gépbe, spórolj időt és energiát!

Baronits Gábor élő műsorban smárolta le Puskás Peti barátnőjét - az X-Faktor mentora már reagált is rá

A Csak show és más semmiben történt a kicsit talán túl élethűre sikerült jelenet.

Jövőre a kilogramm is mást jelent

A mindennapi életben nem jelent változást, hogy átalakítják a Nemzetközi Mértékegységrendszert, amelynek alapegységei ezentúl...

0

Sport

Elküldhetik a Bayern München puccsistáit, már a lehetséges utódok is megvannak

Egy hete még arról írtunk, hogy a Bayernnél odáig fajult a káosz, hogy a rutinos játékosok egy része az edzőt fúrja. Akkor nem sok jó jósoltunk Niko Kovacnak, most kicsit más irányt vett az ügy.

Luis Enriquének elege lett De Geából

A spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a horvátok elleni vereség után új kapussal számol a kezdőben.

Kínos pillanatok a pályán: szurkoló rúgott gólt a magyaroknak az észtek helyett

Budapest Kínos közjáték zavarta meg a MagyarországÉsztország (2-0) Nemzetek Ligája-meccset.

Na ez kínos: ezért ne jógázzunk a kutyánk előtt - videó

Nem mindennapi videó látott napvilágot az egyik videómagosztó oldalon. A videó rávilágított arra, hogy mennyire veszélyes mozgásforma a jóga.

Lionel Messi és a Real Betis elleni fantomgól

Az argentinnak beírtak egy gólt, amit 45 perccel később rúgott meg.

Elhagyta egy játékos a magyar válogatottat

Friss hírek Marco Rossi csapatáról.

Mi lett vele? Ezzel telnek a napjai, egészségi állapotáról is beszélt a legendás magyar edző

Budapest Garami József (79) közel a nyolcvanhoz is a labdarúgás megszállottja.

A kézilabda-BL lemossa a pályáról a Nemzetek Ligáját

Egymást után három magyar csapat találkozója is képernyőre kerül szombaton.

Hollandia visszatért az élvonalba, a németek kiestek onnan

A hollandok a világbajnoki címvédő franciákat is legyőzték, így akár csoportelsők is lehetnek.

Cseh László: A FINA vezetői fordítva ülnek a lovon

Kiakadt a magyar úszósport legendája a nemzetközi szövetségre.

David de Gea is szerepet játszik a Manchester United mélyrepülésében?

A Manchester United tavalyi második helyezése a bajnokságban nem tükrözte a csapat valós erejét.

0

Bulvár

Véget ért ez is. Ördög Nóra férje számolt be róla

Ördög Nóra és családja Törökországban, azon belül is Isztambulban töltöttek pár napot. Felfedezték a várost, de a hajókirándulás sem maradhatott ki. Ám elérkezett az utazás vége, ráadásul Nórit szólította a kötelesség. Siettek haza, hiszen Nórinak ma a Csak show és más semmi színpadán kell tündökölnie.

Hatalmasat villantott Horváth Éva. Nem hiszed el, mit mutatott

Horváth Éva és Köllő Babett nagyon dögös produkcióval készülnek a Csak show és más semmi újabb fordulójára. Szexi pillanatokból és fenékrázásból nem lesz hiány. Éva egy popsimutogatós fotóval korbácsolta fel követőinek érdeklődését.

Most jött a hír, műtétje után elhunyt a legendás magyar dalszerző

Elhunyt csütörtökön a legendás magyar dalszerző, Siliga Miklós, akinek halhatatlan alkotásai többek között Poór Péter és Kovács Erzsi, Csongrádi Kata hangján szólaltak meg, és csengenek még ma is ott a magyar táncdalkedvelők fülében.

Simicska-Orbán háború: megszólalt a kirúgott Hír TV-s

A Hír TV volt tulajdonosának, Simicska Lajosnak a visszavonulásáról is beszélt egy interjúban Kálmán Olga. A televízió egykori műsorvezetője utalt arra, hogy az egykori oligarcha azért dobhatta be a törölközőt, mert nem tudta elérni céljait, és értelmetlennek látta a további küzdelmet. Korábban egyik segítője szintén azt mondta, hogy Simicskának nem volt más választása, mint a cégeinek eladása.

Kétszeresére nőtt a vöröshagyma ára, 3450 forint egy kilogramm dióbél - Zöldségpiaci jelentés

A Budapesti Nagybani Piacon a 45. héten a belpiaci 70 mm-nél nagyobb átmérőjű barna héjú vöröshagymát kilogrammonként 158 forintért, a tavalyi azonos heti árának több mint kétszereséért, a 4070 mm átmérőjű lila héjút pedig 200 forintért értékesítették. A belpiaci dióbél 3450 forint/kilogramm ára 8 százalékkal haladta meg a tavalyi azonos hetit.

Megállítottak a rendőrök egy Lambót, ők sem hitték el, amit találtak

Ha valami ilyesmi kerül elő az utastérből, az több, mint meglepő.

Fog-e nálad esni a hó hétvégén? Friss térkép mutatja meg

Vasárnap éjjel jön az első hóesés. Az előrejelzés alapján több helyen is lehet hótakaró hétfőn.

Nem semmi. Így vágott vissza hűtlen vőlegényének egy menyasszony az esküvőn

Az internetet szélsebesen bejárta az a történet, amiben egy menyasszony az esküvője napján tudta, meg hogy megcsalták. Azonban ő nem hagyta annyiban a dolgot.

Így nézett ki a postás egy hónapja, azóta csak Mekis kaját eszik. Fotó

Napi 7500 forintjába kerül a 29 éves férfinek, hogy "életmódot" váltott.

Újabb elképesztő fordulat: elrabolták a Magyarországra szökött macedón exkormányfőt?

Zoran Zaev macedón miniszterelnök szerint lehetséges, hogy hivatali elődje, Nikola Gruevszki nem önként távozott az országból, hanem elrabolták.

blogmorzsák

Az olasz város, ami megfullad a turizmustól

A világörökség mindent feledtet, még azt is, hogy a tömegtől nem tudsz kettőt lépni és a rendőr sem a büntetésre utazik rá!

Sterbinszkyt adod?

Faterodéknak alap, és lehet, hogy a te mixedet is kiválasztja.

Einstein legfontosabb kérdése, a piac akarata és a harmadik lehetőség

A tőkepiaci kereskedők számára az egyetlen lényeges dolog azt kitalálni, hogy "mit akar a piac”.

"Tartsuk meg a két lépés távolságot!"

Nem hétköznapi látvány, ahogy Macron Trump combján pihenteti kézfejét.

Megfázás vagy influenza?

Nemcsak a nevükben van eltérés, de a tüne­te­ikben és kezelésükben is! Tanuld meg azono­sí­tani őket, hogy tudd, hogyan szabadulhatsz meg tőlük!

Elkelt Michael Jackson egykori otthona

Az egészen pazar New York-i lakásért 32 millió dollárt fizetett új tulajdonosa.

Ezért húzták gyerekek luxusautón a máltai plébánost

Sok embernek elakadt a szava, amikor meglátta a világot bejárt fotót.

A villatörténelmi éjjel, ami­kor még Greg is újat látott

Olyasmi történt a villában, amit az erotikus filmművészet ked­ve­lői még sokáig emlegetni fognak.

Kálmán Olga ismét a nyilvánosság elé lép

Sokak szerint bizonyára Vona Gábor intézte el neki és Havas Henriknek is a visszatérést.

Színészek, akik látványosan unják a Marvel Univerzumot

Bár a nézőknek nagyon bejön ez a marvelesdi a moziban, vannak színészek, akik korántsem lelkesednek érte ennyire.

Ajánlott cukorbevitel és a csokik

Akár 1 kis szelet csokival is több cukrot vihetünk be a szervezetünkbe az ajánlott napi maximális mennyiségnél!

Chilis, csokis mexikói burrito

Sokan megijednének, hogy mit keres a csokoládé egy húsos ét­elben - de csak addig, amíg meg nem kóstolják a végeredményt.

0






0