Évfordulót ünnepeltek egykori és mai körzeti tévések
Baráti, jó hangulatú összejövetelt tartottak a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójának alapító tagjai, egykori és jelenlegi dolgozói az egyik belvárosi étteremben, mivel az intézmény fennállásának 30. évfordulóját ünnepli. A rendezvényen rég nem látott kollégák, barátok találkoztak.
Gombár János: „Izgalmas kihívás és időszak volt”
Lapunknak három alapító tag nyilatkozott a kezdetekről, az 1970-es, 80-as évek televíziózásáról. Először Gombár János szerkesztő-riportert kérdeztük, aki a pécsi stúdió első adásának műsorvezetője volt 1976 novemberében: „Bevallom, hogy akkor, abban a pillanatban nagyon féltem ettől a kihívástól. Korábban rádiós voltam és annyit azért tudtam a televíziózásról, hogy több, mint képpel ellátott hang. Nem voltam benne biztos, hogy képes vagyok kiegészíteni a lényeget, és személyiségemmel hozzátenni a mondanivalóhoz. Euforikus hangulatban éltünk akkoriban, mert tudtuk, hogy valami más indul el, mint ami korábban fellelhető volt a médiában. Ez feledtetni tudta a saját bizonytalanságainkat, kétségeinket.”
Gombár János szerint egyáltalán nem igaz, hogy a 70-es évek, végén, a 80-as évek közepén párttagnak, az MSZMP-hez hűnek kellett lenni ahhoz, hogy valaki előbbre jusson a pályáján. Természetesen ettől függetlenül többször előfordult, hogy a párt beleszólt a stúdió szerkesztőinek munkájába, és olyan is, hogy más, igen nagy hatalommal rendelkező emberek tettek keresztbe produkcióknak. Például amikor Gombár arról készített filmet, hogy a görcsönyi tsz-ből két év alatt miért ment el ötven diplomás ember, a műsor vetítésének időpontjában a szövetkezethez tartozó négy faluban „véletlenül” áramszünet volt.
Sóvári Gizella: „Pécsett eltüntettük a televíziózás fehér foltjait”
Fontosnak tartottuk, hogy az alapító tagok közül Sóvári Gizella újságíró-közgazdász, az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójának egykori főszerkesztő-helyettese is kifejthesse véleményét.
„1976-ban a regionalitásnak még egyáltalán nem voltak hagyományai Magyarországon, ma sincsenek igazán. A Magyar Televízió vezetése számára viszont fontos volt a regionális szemlélet. Ahogy Békés Sándor stúdióvezető akkoriban megfogalmazta, a fehér foltokat kellett eltüntetni. Akkoriban Pécsett még nem volt sem városi, sem kábeltelevízió, valamint nemzetiségi műsorokat sem láthattak a tévénézők hazánkban. Az akkori főszerkesztő érdeme az is, hogy a fogyatékkal élő emberek számára is műsort indítottunk Sorstársak címmel.” Sóvári Gizella szerint nagyszerű volt az is, hogy a pécsi stúdióban lehetőséget kaptak azok a budapesti, valamilyen okból mellőzött alkotók is, akik később érdekes dokumentumfilmeket forgathattak. A fiatal újságírók rájöttek, hogy a „Hol élünk?”, „Hogyan élünk?” kérdése rendkívül fontos Dél-Dunántúlon is. Pécsett olyan történelmi témájú, nem mindennapi témákat boncolgató dokumentumfilmek is készültek, mint a Hűségesek című alkotás, amely sokak szerint sikeresen bizonyította, hogy nem minden németet terhel felelősség a nácizmus embertelenségei miatt, ennek ellenére a rendszert megtagadók közül is sokan felkerültek a kitelepítendők listájára. Hasonlóan érdekes vállalkozás volt az egykori Traktorista lányok felkutatása és megszólaltatása.
hírek innen, onnan
Nyolcan, köztük négy gyerek sérült meg egy New York-i lövöldözésben
Egy család éppen a házuk udvarán ünnepelt, amikor egy feketébe öltözött, símaszkot viselő ismeretlen a kerítéshez lépett, több...
Zente sorstársai ma már akár teljesen tünetmentesen élhetnek: óriási esélyt kaptak az SMA-s gyerekek az újszülöttkori szűrővizsgálattal
Pár éve még gyógyszeres kezeléssel is legfeljebb csak megállítani lehetett állapotuk folyamatos hanyatlását, ma viszont már...
Matuzsálemek vánszorognak a hazai síneken
Egész Európában Magyarországon a legmagasabb a vasúti járművek átlagos életkora - közölte Vitézy Dávid a GKI Gazdaságkutató Zrt....
A Sopro nyerte a Kisvárdai Fesztivál fődíját, Mohácsi Jánost is díjazták
A Szatmárnémeti Északi Színház Sopro – Suttogás a sötétben című előadása nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának...
Dráma dráma hátán Silverstone-ban, Leclerc a futamgyőztes, de Russell a legnagyobb nyertes
Antonelli autója megadta magát, Verstappen kiesett, Hamiltont feleslegesen vitték ki.
Oktatási ombudsman: alapjogot sérthet, ha a tanár vagy az iskolaőr átkutatja a diákok táskáját
A 2024-ben bevezetett mobiltelefon-szabályozás óta számos iskola szigorúbb ellenőrzéseket vezetett be, ám az Oktatási Jogok Biztosának...
Miért olyan fáradtak a mai szülők? Pedig nem alszanak sokkal kevesebbet
A kutatások szerint a mai szülők nem alszanak sokkal kevesebbet, mégis jóval kimerültebbek. A szakértők szerint ennek több oka is van.
Egyesült a Foxpost és a Packeta: így változik a csomagfeladás
A csomagfeladás és a fizetés módját is érinti, hogy összeolvadt a Foxpost és a Packeta.
Végéhez közeledik az amerikai aratás: súlyos termésveszteségek
Hamarosan befejeződik az őszi keményszemű vörös búza aratása az USA-ban. A gyors betakarítás nem jó jel: rendkívül nehéz...
Nem csak Bochkorék vásároltak külföldön ingatlant: tudja, hogy a világ melyik táján tölti az egész telet úgy, ahogy van Egri János?
Hódít a spanyol életérzés, egyre több magyar híresség vásárol magának a spanyol Riviérán ingatlant. Benidorm az egyik legnépszerűbb...
Halottnak nyilvánították a másfél éves kisfiút, majd órákkal később élve találták meg a kórház hullaházában
Megdöbbentő eset borzolja a kedélyeket az Egyesült Államokban. Az ügyben több vizsgálat indult; a rendőrség a szülők ellen is...
17 éves magyar pilóta robbantott a Forma-3-ban: hazai pályán lett második
Molnár Martin hazai közönség előtt szerezte meg első dobogós helyezését: második lett a brit Forma-3 hungaroringi futamán. A 17 éves...
Sport
Elbúcsúztunk a foci-vb legundorítóbb csapatától
Elnézést az itthoni Paraguay-szurkolóktól. Már ha vannak.
Jön a nyolcaddöntők egyik legjobban várt meccse – Mai program a foci-vb-n
Jön a harmadik és a negyedik nyolcaddöntő.
Kylian Mbappé kineveti a Real Madridot, óriási balhé Spanyolországban
A spanyol sajtó és a szurkolók is nekimentek a francia klasszisnak.
A foci-vb legszexibb szurkolója megmu-tatta magát, aztán durván nekiment a játékvezetőnek
Beszólt a foci-vb legszexibb szurkolója.
Két óriási rangadó jön a foci-vb-n – Ez döntheti el a mérkőzések sorsát
Szinte lehetetlen megjósolni az eredményt. Emlékezetes lesz a Brazília–Norvégia, és az Anglia–Mexikó mérkőzés.
A rendkívül alattomos futballt bemutató Paraguay Franciaország ellen már nem tudott meglepetést okozni
A favorit az utolsó percekig nem lehetett nyugodt, de megtette azt, amire Németország nem volt képes.
Éjjel történt a foci-vb-n: Mbappé beérte Messit, a franciák egy gólt rúgtak, de ott vannak a 8 között
Másodikként Franciaország jutott be a világbajnokság legjobb nyolc csapata közé.
Megüzenték Szoboszlainak, egyelőre ne is álmodjon a liverpooli csapatkapitányságról
Szoboszlai Dominik lehetne a Liverpool következő legendás vezére, de még várnia kell.
Itt tér vissza a kispadra Jürgen Klopp, egy magyart is visz magával
Teljes szabadságot kap a munkához.
Ferran Torrest beáldozza az FC Barcelona, világsztár leigazolásán dolgoznak a katalánok
Julián Álvarez a célpont, mindent megtesznek érte a Camp Nouban.
A Viagra használata is szóba kerülhet az angoloknál a foci-vb-n
Jól olvastad, de nem azért kellene, amire gondolnál.
A kíméletlen helyzetkihasználás vb-negyeddöntőt ért Marokkónak
Elsőként Marokkó jutott be a világbajnoki negyeddöntőbe.
Bulvár
Török Gábor: Ha a Fidesz korlátozná, vagy felfüggesztené a parlamenti munkát, azzal véget vethetne Magyar Péter látványos parlamenti szerepléseinek
Végiggondolta az elemző, mit léphet most a Fidesz.
Elfogadták a törvényt. A 13. és a 14. havi nyugdíj így jár
Tizenharmadik és tizennegyedik havi nyugdíj: mutatjuk, ki jogosult a két pluszjuttatásra.
7 vármegyénket áztatják vasárnap a zivatarok, lassul a felmelegedés, úton a következő hidegfront - Időjárás-előrejelzés
Napokig tartó zivatarjelenségek várhatóak, néha nyári viharokkal.
Megerősítették, hogy az egész Európai Unióban először Magyarországon jelent meg a kőrisrontó karcsúdíszbogár
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért a Nébih a szükséges növényegészségügyi intézkedések részeként fokozott ellenőrzést rendelt el.
Elbúcsúztunk a foci-vb legundorítóbb csapatától
Elnézést az itthoni Paraguay-szurkolóktól. Már ha vannak.
Alkoholt ihatott, ezért küldték haza munkából percekkel a halálos ütközés előtt a dunavecsei ámokfutót
Két sofőr vesztette életét egy frontális karambolban az 51-es főúton, miután az egyikük egy beláthatatlan kanyarban kezdett előzni. A vétlen autóban egy 55 éves férfi ült, vele utazó vejét életveszélyes állapo
„Dögölj meg.”: Orbán Viktor szélsőjobbos harcostársa is újra a patrióták elnöke lett
Éves pártkongresszust tartott szombaton a szélsőségesnek tartott AfD a németországi Erfurtban, ahol újraválasztották Orbán Viktor európai patrióta pártszövetségesét, Alice Weidelt és Tino Chrupallát t ...
Megtudtam, hogy a kolléganőm többet keres nálam – Ezt csináltam utána
Egy véletlenül megszerzett információ felforgatta a munkahelyi életemet. Rájöttem, hogy a fizetésemelésért magamnak kell kiállnom.
Magyar Péter és Kapitány István akcióban, drámai energetikai helyzet, változásokat készít elő a Tisza kormány
Lendületben a Tisza-kormány. Magyar Péter miniszterelnök és Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter reformokra készül.
Méltatlanná vált a fideszes képviselő, újat választanak a helyére
Időközi önkormányzati választást tartanak 2026. július 5-én, vasárnap Ráckevén. A voksolást azért írták ki, mert a képviselő-testület két egyéni választókerületében (a 02-es és a 06-os számúban) is megü

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.







