Ezt olvasta már?

0

Ez ismét: mind, mind Pécsi kesztyű!

Október 1-jén délután kettő órakor újra megnyitotta kapuit a Pécsi kesztyű márkabolt, több, pécsi kesztyűgyártó cég együttműködésével. A megújult márkabolt Pelényi Margit Ybl-díjas pécsi építésznek köszönhetően a város legfrissebb üzleti belsőjével büszkélkedhet.

A pécsi kesztyűgyártás az 1860-as években Hamerli János által alapított műhellyel kezdődött és az ő nevéhez fűződik az iparág helyi felvirágoztatása is. A XX. század 30-as éveiben jelentős mennyiséget termeltek exportra is, a gyárban 181 ezer pár kesztyűt készítettek, a pécsi üzletben ebből mindösszesen 4400 párt árultak.

A Pécsi Kesztyű új márkaboltjának megnyitója a Ferencesek utcájában (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

A gyár túlélte a világháborút és az államosítást is, folyamatosan fejlődött, bővült. Megőrizték a pécsi kesztyű világhírét. Már az USA-ban és Japánban is ismerték a márkát. A kesztyűkhöz kizárólag angol bárányok bőrét használták és nem a pécsi bőrgyár termékeit.

Miután a gyár tönkre ment, a régi dolgozók által működtetve 30-34 kesztyűgyártó vállalkozás működött tovább, amiből mára hat-nyolc cég maradt. Az olcsó tömeggyártással még ma is fel tudják venni a versenyt a kiváló minőségű kis szériában gyártott kesztyűkkel. A Pécsett gyártott kesztyűk alig 5-10 százaléka kerül itthon értékesítésre.  A főleg exportra készült kesztyűk a legnevesebb olasz és francia divattervezőkkel együttműködve készülnek és ma is méltán világhíresek.

Civil kezdeményezőként idén tavasszal Hegyi Zsuzsa, Pécs kreatív és turisztikai értékeinek, hagyományainak ápolója indítványozta a kesztyűs cégek összefogását. A vezetőket nem kellett sokat győzködni az ötlet megvalósításához. Az együttműködés első lépcsőjeként tehát egy közös üzletet nyitottak a még ma is működő "pécsi kesztyűsök". A kivitelezéshez kapóra jött, hogy a Ferencesek utcájában üresen állt az egykori legnagyobb kesztyűs cég, a Hunor volt mintaboltja.

A közös bemutatkozás gyakorlati megvalósítását szívesen támogatta a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara. A gazdasági önkormányzat közreműködik az üzlet kibérlésében, a termékek egységes megjelenítésének kialakításában.

"Nagy örömmel fogadtuk az együttműködés hírét, hiszen több nemzetközi példa is mutatja, hogy a hagyományápoló helyi cégek csak összefogva képesek érvényesülni a piaci versenyben. A közös bemutatóüzlet csak az első lépés lehet, hiszen klaszterbe szerveződve további előnyöket kovácsolhatnak maguknak a bekapcsolódók az alapanyag-beszerzés, illetőleg a megfelelő minőségű szakember-utánpótlás területén - így beszélt a jövőről dr. Síkfői Tamás, a kamara titkára.

A kezdeményezés hírének hallatán a gazdasági önkormányzat sürgősen levédette a '80-as években fogalommá vált "Pécsi Kesztyű" szlogent, amit az alakuló gazdasági szakmai közösség védjegyként adományozhat majd a jövőben tagjai számára.

A jelenleg működő nyolc pécsi kesztyűs közül első körben három - az OK Magyar Kesztyű, a Szom-Hor Kft. és a Gant Kft. - egyből csatlakozott a kezdeményezéshez. Közülük a legnagyobb az OK Magyar Kesztyű, amely pécsi gyárában közel százharminc főt foglalkoztat, és szinte csak exportra termel. A többi, kisebb cégek együttes munkaerőigénye körülbelül ennyi, tőlük a magyar piacon kívül Oroszországba, Finnországba, az unió tagállamaiba szállítják a minőségi pécsi kesztyűket. A kisebb manufaktúrák közül több is nagy divatcégekkel is kapcsolatban áll, egyedi megrendelésre néhány tucatos szériákat is készítenek.

Érdekesség: A pécsi kesztyűgyártó vállalkozások ma már leginkább exportra dolgoznak, a legnevesebb olasz és francia divattervezőkkel (Cerutti, Louis Vuitton) együttműködve. A közelmúltban a baranyai megyeszékhelyen készült például a dán királyi család és a manapság oly népszerű Lady Gaga kesztyűkollekciója is.

Most tehát, végre a pécsiek is megismerhetik ezeket a termékeket.  A márkabolt megnyitóján közel száz kézműves kesztyű modell volt látható, Magyarországon így együtt először itt. A megnyitón részt vettek a gyártó cégek vezetői is.

PNL







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Feljelentést kellett tennünk, hogy kiderüljön, hogyan kezelte valójában a sajtót a Szijjártó-féle külügy

Szijjártó Péter egészen abszurd dolgokat állított a sajtószabadságról. Nem hagytuk annyiban, és három év után ennek meg is lett az...

Független újságírók helyett a Külügyminisztérium odavezényelt munkatársait ültették be Szijjártó Péter sajtótájékoztatóira

Ki volt adva, hogy a minisztérium különböző szervezeti egységeitől hány főnek kellett statisztálni a miniszteri szerepléseken. A...

Nem hittek a szemüknek a nézők, elnyelte a föld a gólszerzőt

Brazíliában minden megeshet, még a föld is megnyílhat a stadionban.

Teljes útzár Vác és Verőce között: Több autó csapódott egymásba, egy ember életét vesztette

Frontális ütközésben életét vesztette egy 65 éves nő vasárnap délután a 12-es főúton Vác és Verőce között

Ezért csomagolják egyre többen alufóliába a kulcsukat és a pénztárcájukat

Bár elsőre furcsa konyhai hóbortnak tűnhet, egyre többen csomagolják alufóliába az autójuk okoskulcsát vagy tesznek belőle egy darabot a...

A bosszú elnöke?

Különös érzés lehet a hatalom védősáncai mögül kipenderítve attól rettegni, hogy mások is ugyanolyanok, mint amilyenek ők voltak.

Extrém szárazság: duzzasszunk vagy ne duzzasszunk?

Úgy tűnik, vízszintemelésre szükség van, de nem mindegy, hogyan. Szakmai vita következik.

Sarolta hercegnő már most divatikon – két legutóbbi megjelenése is ezt bizonyítja

Sarolta hercegnő minden nyilvános szereplésével egyre inkább bebizonyítja, hogy nemcsak a brit királyi család egyik legkedveltebb tagja,...

Magyar Péter megkapta az év egyik legjobb gazdasági hírét, a magyarok mégsem érzik: ezért nem lélegezhet fel a pénztárcánk

Alig tíz éve nem volt olyan alacsony a magyar infláció, mint júliusban: a fogyasztói árak mindössze 1,2 százalékkal haladták meg az egy...

Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról

Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a somogyi faluból, amely kenterbe...

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn és kedden kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása...

0

Sport

Veszélyes jelenetek a Fradi-Real Madridon, a biztonságiaknak kellett beavatkozniuk

Néhányan nem tudták, hogy nem illik hergelni a Fradi-tábort. Lila-őrültek.

Kegyetlen betegség végzett Lionel Messi édesapjával, különleges helyen hunyt el a családfő

Kiderült, hogy milyen súlyos kor támadta meg Jorge Messi egészségét, már a világbajnokságon sem lehetett ott.

Szoboszlainak követeléseket írtak, Kerkezt hibáztatják a Liverpool újabb vereségéért

Máris kezdhet aggódni a Liverpool új edzője? Ez zsinórban a második vereség volt.

115 millió eurós ajánlatot kapott a Real Madrid Arda Gülerért

A PSG vinné a spanyolok török játékosát.

Kiderült, milyen súlyos betegség okozhatta Lionel Messi édesapjának halálát

A világbajnokság vége felé még úgy tűnt, javult az állapota.

Kisfiával látogatott ki az FTC–Real Madrid-mérkőzésre az olimpiai bajnok vízilabdázó

Az óriási érdeklődést kiváltó eseményre a jegyek több tízezer forintba kerültek.

Magánrepülővel érkezett Lionel Messi az édesapja temetésére

Felesége és gyermekeik is vele utaztak.

Bulvár

Összehaverkodtam a szomszédommal – és ez volt életem legnagyobb hibája

Amikor új lakásba költöztem, az egyik legnagyobb félelmem az volt, hogy rossz szomszédokat fogok ki. Nem sejtettem, hogy a kedves, segítőkész szomszédommal való szoros barátság lesz az, ami miatt végül azt kívánom

A kádak kora lejárt? Erre cserélik őket egyre többen 2026-ban

Évtizedekig a kád számított a fürdőszoba megkerülhetetlen elemének, most azonban egy új megoldás hódít. Nemcsak modernebbnek tűnik, de a lakberendezők szerint praktikusabb és tágasabb hatást is kelt.

Eltorzult az arca, annyira megverték a TV2 női sztárját: sokkoló képek készültek róla

Szabó Franciska az Exatlon Hungary sztárja volt, a Power Slap nevű versenyen verték meg brutálisan.

Áderék konferenciáikkal és film-fesztiválokkal, az Orbán-kormány tagjai pocsolyatérképpel...

A korábban a vízgazdálkodásért felelős egykori fideszes kormánytagokat kérdeztük arról, hogy Lázár János szerint brutális valóságot jelent a vízhiány, a kormány pedig hibázott.

A férfi nem hitt a szemének, mikor kinézett az ablakon: szenvtelenül henyélt a párkányán ez az apró vendég

Egy apró állat olyan otthonosan viselkedett, hogy nehéz nem mosolyogni rajta.

Gundel Takács Gábor a köztévés távozásáról: "Sajnálom, hogy így kellett eljönnöm"

Gundel Takács Gábor szerint nagy szükség lenne egy jól működő közmédiára, szórakoztató és hírműsorokra egyaránt.

Életveszélyes trükk terjed a Szigetre tartók között, a rendőrség azonnal lépett

A Duna alacsony vízállása miatt sokan gyalog vágnának át a folyón a Szigetre, a hatóságok szerint ez életveszélyes. A Életveszélyes trükk terjed a Szigetre tartók között, a rendőrség azonnal lépett bejegyzés e

Áll a bál a közmédia körül, mert kiszivárgott egy durva megszorítást tartalmazó titkos koncepció – Lekapcsolási terv borzolja a kedélyeket az osztrák ORF-nél

Kiszivárgott tervek szerint az osztrák közmédia (ORF) több földfelszíni vételi állomást is lekapcsolna, ami mintegy 64 ezer háztartást érinthet .

Boldogsághoroszkóp: 3 csillagjegy, akiknek végre jóra fordul a sorsa

Végre fordulhat a kocka három csillagjegy életében. A boldogsághoroszkóp szerint a nehézségek után kedvezőbb időszak jöhet, amely új lehetőségeket és régóta várt megkönnyebbülést tartogat.

Veszélyes jelenetek a Fradi-Real Madridon, a biztonságiaknak kellett beavatkozniuk

Néhányan nem tudták, hogy nem illik hergelni a Fradi-tábort. Lila-őrültek.

blogmorzsák

Nagysebességgel Moszkva és Szentpétervár között

A két város közötti távolság mintegy 650 kilométer, így szinte adja magát a gyors és modern vasúti kapcsolat kialakulása.

Jelentés az életveszély árnyékából

Hét pontban az EU-ban a munkaerő szabad áramlásával is előidézett helyzet miatti hazai egészégügyi gondokról.

0






0