Ezt olvasta már?

0

Ezek a legkedveltebb megtakarítási formák Magyarországon

Biztonságra törekszünk és minimálisat kockáztatunk, még akkor is, ha alacsony a hozam, vagy inkább magasabb kockázatot vállalunk a nagyobb nyereség reményében? Mutatjuk, a magyar lakosság körében leggyakrabban keresett megtakarítási formákat előnyökkel és hátrányokkal együtt.

 

Alacsony kockázat és alacsony hozam

Alapvetően két lehetőség közül lehet választani. Az egyik ilyen lehetőség, egy biztonságos megtakarítási forma kiválasztása, melyen nagy valószínűséggel sem bukni, sem nyerni nem lehet sokat. Hazánkban ez a típus sokkal népszerűbb a nagy kockázatú, de nyereség esetén magas hozamú megtakarításokkal szemben, ugyanis az emberek általános hozzáállása az, hogy a fáradtságos munkával megkeresett pénzükből veszíteni semmiképpen sem szeretnének. Jelenleg, sajnos a hozam a történelmi mélyponton álló a 0,9%-os jegybanki alapkamatnak köszönhetően kifejezetten alacsony. Ezért lényeges, hogy egy megtakarítás hozama legalább a jelenlegi 3-3,5%-os infláció mértékével lépést tudjon tartani, hiszen egyébként könnyedén előfordulhat, hogy magtakarításunk veszít a vásárlóerejéből.

Az alacsony kockázatú megtakarítási formák közé tartozik a megtakarítási számla, mely szinte minden banknál elérhető. Jellemzően folyamatos utalással lehet növelni a megtakarítást. Előnye, hogy nagyon biztonságos, a hozam viszont eleve minimális (0,2-0,4% közötti), ami azt jelenti, hogy a jelenlegi infláció mértéke mellett -3% körüli lesz a reálhozamunk. Az elmúlt évek egyik legnépszerűbb kezdeményezése, az államilag támogatott lakástakarék volt, amellyel szerződésenként éves szinten akár 72000Ft-ot is lehetett kapni megtakarításonként. Az alacsony kockázatú, kiemelkedő hozamot nyújtó lehetőség tavaly október óta a megszűnt állami támogatás kiesésének következtében szintén negatív reálhozamot eredményez. Az állampapírok szintén közkedvelt megtakarítási formák, s van olyan brókercég, például a Random Capital Zrt., ahol a kínálatáóban többféle futamidejű és típusú állampapír is szerepel és ahol ezen felül a számlanyitás és a számlavezetés költségeivel sem kell számolni.

Magas kockázat és magas hozam

A másik lehetőség az olyan megtakarítási forma, mely magasabb kockázattal jár, de nyerni is többet lehet rajta. Ebbe a kategóriába esnek a nagyobb kockázatot magukban hordozó és magasabb szakértelmet igénylő részvények, vagy az ETF tőzsdén kereskedett passzív befektetési alapok. Szintén a befektetők kedvence az ingatlanpiac, hiszen manapság hatalmas a kereslet mind a budapesti, mind más magyarországi ingatlanok iránt is. A megtakarítások szempontjából a reál hozam mellett az adóoptimalizálást és a költségminimalizálást is érdemes szem előtt tartani. Ezen tényezőket mérlegelve kifejezetten előnyös lehet a TBSZ (Tartós Befektetési Számla), melyről akár teljes egészében lehetséges a termelt hozamot adómentesen felvenni, vagy a NYESZ (Nyugdíj-előtakarékossági számla), ahol állami támogatás jár a tárgyévi befizetett adó után.

(X)







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Katalin hercegné csillogó, kék estélyi ruhájára nem találunk szavakat: tiarában ragyogott Vilmos oldalán

Katalin hercegné egy kék színű Jenny Packham estélyiben lopta el a show-t a windsori kastélyban.

Jó hírt kaptak a boltosok: tényleg egyre többet vásárolnak a magyarok

2025. októberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 3,1%-kal...

Kisebb elmozdulások a nyugat-európai tőzsdéken

A keddi kereskedést követően a szerdai is vegyesen alakult a nyugat-európai tőzsdéken: a Stoxx600 kevesebb, mint 1 pontot erősödött, a...

Agrometeorológia: folytatódik a talaj töltődése nedvességgel

Nagyobb hideg nélkül, a talajban kellő nedvességtartalom mellett erősödhetnek az Alföldön a gyengébben kelt őszi kalászos állományok,...

Ezt az 5 dolgot tedd meg télen, hogy elkerüld a sérüléseket

Akár sportolni készülsz, akár a mindennapokat szeretnéd a tél szempontjából biztonságossá tenni, érdemes tájékozódnod a leggyakoribb...

Török Gábor meglepő előrejelzést tett közzé a választásokról

Az elemző a júliusban készült prognózisát vetette össze a mostanival.

Nehéz ezt feldolgozni: aggasztó részletek derültek ki Bruce Willis betegségéről

A hollywoodi legenda, Bruce Willis állapota egyre romlik, már nem képes kommunikálni. Felesége, Emma Heming Willis őszintén beszélt a...

Ugyanannyian tartják alkalmasnak Magyart, mint Orbánt

Fej-fej mellett a két pártvezető a Mediánnál.

A magyarok lecserélik a ruhatárat – életjelet adott a kiskereskedelem

Főként a nem élelmiszer-kiskereskedelem bővülésének köszönhetően növekedett a kiskereskedelmi forgalom októberben – a ruhaüzletekben...

Még ma aláírhatják a minimálbérről szóló megállapodást, az Orbán-kormány ejtett egy ígéretet, a munkavállalók csalódottak

Megszületett a jövő évi megállapodás a minimálbérről, ami messze elmarad a tavaly ígért szintektől, de sokkal nagyobb, mint, amit a...

11 döbbenetes karácsonyi szokás a világból, amikről nehéz elhinni, hogy léteznek

Összegyűjtöttük a tizenegy legkülönlegesebb hagyományt, melyek megmutatják, milyen sokszínű az ünnep a különböző kultúrákban.

0

Sport

„Jelentős anyagi kárt okozott" – az Újpest jogi eljárást indít André Duarte ellen

A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy André Duarte jogellenesen bontotta fel munkaszerződését, így a klub megindította a szükséges jogi eljárásokat.

Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

Ezért tiltották el Kós Hubertet az Európa-bajnokságtól, klasszisunk nagyon hiányzik

Bob Bowman nem engedte haza olimpiai bajnokunkat az Eb-re, helyette mást talált ki neki.

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r

Szalah döntheti el Szoboszlai sorsát Liverpoolban

Mire megy a címvédő a Premier League idei meglepetéscsapatával?

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Rákbeteg a legendás futballista, gyűjtés indult a méregdrága gyógykezelésre

300 000 euró, csaknem 120 millió forint a terápia ára.

Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után

A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben

A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben

Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3

Virgil van Dijk visszavágott interjújában

A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.

Ez volt a Slot-korszak vége? Az újonc is megtréfálta Szoboszlai Dominikékat

A válogatott csapatkapitánya négy lövéssel és két kulcspasszal jelentkzett, sikert ez sem ért.

Bulvár

Elmetszette lánya zaklatójának a nyakát egy édesapa a HÉV-megállóban, vádat emeltek ellene

A zaklatót szeméremsértéssel és garázdasággal vádolták meg.

Varga Barnabás távozik a Fraditól, megírták mennyit fog keresni az új klubjánál - Igaza van a szakértőnek?

A magyar válogatott és a Ferencváros sztárja a legjobban kereső focistánk lehet.

Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga

Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.

Több mint 250 dolgozóját mérgezte meg a HR-igazgató, aki a mai napig HR-esként dolgozik és nem vonták felelősségre

A férfi mérgezett kávéval és teával kínálta áldozatait, majd visszaélt vele, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a nők. A HR-igazgatót a lebukása után sem ítélték el jogerősen, és a mai napig a szakmában

Magyar Péter: Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak, kiderült, hazudtak a Szőlő utcai rémről szóló jelentésükben

A Tisza Párt vezetője szerint a kormány cinikusan hazudott a magyarok szemébe. A politikus szerint menniük kell, miután kiderült, hogy kiskorú fiúkat is molesztálhattak az intézményben.

A hálapénz helyett újabb „ügyeskedés" terjed az egészségügyben

„Az oligarchák még mindig ott vannak, tevékenykednek, és csatornázzák a betegutakat.”

Nem a liszt, a cukor vagy a só az: ez az összetevő igazi méreg a testnek

Miközben figyelünk arra, hogy kerüljük a fehér lisztet, a túlzásba vitt sózást vagy a cukros süteményeket, gyakran elfelejtjük: van egy jóval alattomosabb összetevő, amit szinte minden nap fogyasztunk — és ez az,

„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont

„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v

Kálloy Molnár Péter egy hónapig nem azt a kezelést kapta, amit kellett volna – mondta egy közeli barátja

Az Alma együttes vezetője szerint a színész februárban fordult orvoshoz, de csak később derült ki a súlyos betegsége. A család és a barátok végig bíztak a felépülésében, november második felében azonban össze

Akkorára nőtt a feszültség a Moszkvában fordító magyar tolmács egyesületében, hogy lemondott az elnök

Vaspál Veronika nem szeretett volna közzétenni közleményt a történtekről, a board többsége viszont nem akar hallgatni.

Élve égették az autójában a politikus fiát - Ukrajnában fogták el a tetteseket - Fotók

Élve elégették egy ukrán alpolgármester vagyonos fiát az osztrák fővárosban. 

blogmorzsák

10 tudatos ajándéktipp karácsonyra

A tudatos vásárláshoz hoztunk most pár értékes ajándékötletet, mert a kis keresztény könyvkiadóknál igazi kincsek várnak.

0






0