Ezek lehetnek egy kezdő vállalkozás buktatói
Többéves alkalmazotti lét után a saját vállalkozás indítása során egyszerre munkálkodhat bennünk az izgatottság, a kirobbanó motiváció és bizony a félelem is. Valódi hullámvasút ez az időszak – ahol buktatókkal sem árt számolni, amelyeken könnyű elcsúszni.
Ha szeretnénk, hogy gördülékenyen induljon – és folytatódjon – ez az időszak, hogy sikeres saját vállalkozást tudhassunk magunkénak, akkor nem árt ismerni a veszélyeket és betartani néhány „alapszabályt”.
Melyek egy saját vállalkozás előnyei?
Egy saját vállalkozás egyszerre jelentheti a szabadság, az anyagi függetlenség és az önmegvalósítás lehetőségét. Szemben az alkalmazotti lét kötöttségeivel, vállalkozóként akkor és annyit dolgozhatunk, ahogy azt magunkkal szemben elvárjuk. Saját vállalkozást indítva a munkára fordított idő különválhat a megkeresett pénzmennyiségtől is. Megfelelő üzleti modellt választva olyankor is pénzt kereshetünk, amikor alszunk, szórakozunk vagy épp nyaralunk.
Szintén a vállalkozásindítás mellett szólhat előnyként a helyfüggetlenség lehetősége. Különösen online céget indítva leszünk szabadok: dolgozhatunk akár otthonról, egy közösségi irodából a világ bármely pontján, vagy egy pálmafa árnyékában is koktélt szürcsölgetve.
Persze az előnyök mellett buktatói is lehetnek egy újonnan indított vállalkozásnak – ezekkel pedig jobb előre tisztában lenni, hogy még időben sikerüljön elkerülni őket.
Milyen buktatókkal kell számolni?
Az egyik megkerülhetetlen buktató az anyagiak kérdése. A legtöbb vállalkozásnál ugyanis arra vezethető vissza a bukás oka, ha nem sikerül „kihozni a matekot”. A nullszaldós vagy mínuszos bevétel azért is roppant kellemetlen, mivel a vállalkozásindítás egyik fő mozgatórugója az anyagi függetlenség. Persze ha kifutunk a pénzből, mentőövként a kezdő vállalkozói hitel és más konstrukciók is jelenthetnek mentőövet. Ideális esetben viszont ilyen típusú anyagi segítség nélkül is sikerülhet boldogulni – mégpedig folyamatos aggódás és álmatlan éjszakák nélkül.
Szintén problémaforrás, ha nem a megfelelő vállalkozásötlet megvalósítása mellett döntünk. Hiába egy az érdeklődésünkhöz közelálló iparág és tevékenység, ha nincs belőle érdemi bevétel. Szintén komoly nehézségek forrása lehet, ha túl nagy a verseny az általunk választott piacon. A vállalkozásötlet mellett az üzleti modellen is könnyű elcsúszni. Tudatos stratégia és kimunkált koncepció hiányában a vállalkozásunk jövőjét ingatag lábakra helyezzük. Az online vagy offline értékesítés, a marketing, a hatékony időmenedzsment és a pénzügyek ismerete egytől egyig kulcsfontosságú készség vállalkozóként. Ehhez kell társulnia nem kevés motivációnak és kitartásnak.
Fontos, hogy ne dőljünk be a könnyed pénzszerzés hamis ígéreteinek! A vállalkozói lét nem feltétlenül csak láblógatásból és néhányórás munkahetekből áll. Persze el lehet jutni eddig az ideális állapotig, ehhez viszont nem kevés befektetett munkára van szükség.
Szintén buktató lehet, ha nem jól reagálunk a felmerülő problémákra. Egy vállalkozó életében a problémamegoldás mindennapos. A kulcs az, hogy ne ragadjunk le a nehézségeknél. Koncentráljunk inkább a megoldásra!
Csapatban dolgozva vegyük körbe magunkat dolgozni akaró, motivált, felkészült munkatársakkal! Bízzunk bennük és a közreműködésükben! Építsük a kapcsolatrendszerünket is! Az egyik legnagyobb veszély vállalkozóként az, ha magányosan elszigetelődve nem tudunk kihez fordulni segítségért. A legfontosabb pedig, hogy a legnagyobb nehézségek közepette se adjuk fel. Egy vállalkozás életében gyakran követik egymást hullámhegyek és hullámvölgyek. Igyekezzünk tanulni a hibáinkból és kerülni őket a következő alkalommal!
Kérjünk segítséget!
Az anyagi, szakmai és tanácsadói segítség egyaránt aranyat érhet egy kezdő vállalkozás életében. Például a kezdő vállalkozói hitel akár tartalékként is elkülöníthető arra az esetre, ha szűkebb idők jönnének a bevételek alakulását tekintve. Hozzáadott értékkel bírhat a szakmai vagy tanácsadói segítség is. Többek között a marketing, az értékesítési stratégia, a pénzügyek vagy a folyamatok kérdéseiben. Egyáltalán nem szégyen tehát segítséghez folyamodni. Figyeljünk viszont arra, hogy megbízható forrásból kérjük az anyagi vagy szakmai támogatást! Járjunk utána a szóba jöhető lehetőségeknek alaposan, vagy érdeklődjünk az ismerőseink körében!
Mi kell tehát a kezdő vállalkozások buktatóinak az elkerüléséhez?
Legyen bennünk nagy adag elszántság és motiváció! Döntsünk tudatosan a vállalkozásötlet, illetve az üzleti modell kérdésében! Támogassuk meg mindezt azzal, hogy jól eladható termék vagy szolgáltatás értékesítéséből igyekszünk bevételt generálni!
Közben pedig tartsuk észben, hogy anyagi forrásként olyan lehetőségekhez is folyamodhatunk, mint például a kezdő vállalkozói hitel. Ha pedig minden feltételt adottnak gondolunk, akkor merjünk elindulni.
hírek innen, onnan
Drasztikus hőlépcső csap le vasárnap az országra: a szakorvos elárulta, kiknél okozhat súlyos rosszullétet a hirtelen fordulat
Megdőlnek a hosszútávú prognózisok A rövid távú meteorológiai adatok jelentősen felülírják a korábbi hosszútávú kilátásokat,...
Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát
A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...
Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia
Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...
Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót
Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...
Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson
Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...
EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények
A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett
Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...
Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"
Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.
Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek
Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.
Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét
Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...
Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell
A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
A lehető legrosszabb hírt kapta Mourinho: kiderült, hogy Vinícius Júniort hány meccsre tiltották el a hajhúzós piros lap miatt
A brazil szélső nem játszhat a Barcelona elleni klasszikuson sem.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Mourinhóba és Viníciusba is beleszállt az olasz foci nagyszájú megmondóembere
Antonio Cassano ezúttal sem fogta vissza magát.
A futball 10 csodagyereke, aki még azelőtt kiégett, hogy kihozta volna magából a maximumot és feljutott volna a csúcsra
Nem könnyű a következő Messinek, Pelének vagy Maradonának lenni.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Bulvár
Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját
Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár
Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót
Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.
„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon
Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






