Ezt olvasta már?


Ezeket az útszakaszokat kerülje el Pécsett!

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Pécsett 2015. március 18-án 15 és 16 óra közötti időben, valamint március és 19-én 12 óra 12 óra 30 perc közötti időben.


hirdetés

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy a fenti időszakban az alábbi ideiglenes forgalomkorlátozás lép életbe.

A járműforgalom elől szakaszosan és időszakosan elzárásra kerül március 18-án 15 és 16 óra közötti időben a 66-os számú főközlekedési út 5+550 km szelvényétől Pécsett a Komlói út - Zsolnay Vilmos út - Rákóczi út - Hungária utca - Petőfi Sándor utca útvonalon, az utcák menetirány szerinti jobb oldali forgalmi sávja, valamint az Alkotmány utca Petőfi Sándor utca és Alajos utca közötti szakasza.

Március 19-én 12 óra és 12 óra 30 perc közötti időben Pécsett a Dóm tér - Aradi vértanúk útja - Kálvária utca - Ágoston tér - Hársfa utca - Engel János utca - Zsolnay Vilmos utca (6-os főközlekedési út) - 6-os főközlekedési út 192 km szelvény közötti útszakasza.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy az érintett időszakban a megváltozott forgalmi rend szerint fokozott figyelemmel közlekedjenek.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Vérezni kezdtek az utasok egy indiai repülőn

Csaknem harminc utas sérült meg könnyebben, fülük, orruk vagy szájuk vérezni kezdett, mert egy indiai légitársaság repülőgépén a...

Trump volt ügyvédje már többször találkozott a Mueller-bizottság munkatársaival sajtóértesülések szerint

Amerikai sajtóértesülések szerint Michael Cohen, Donald Trump elnök volt személyes ügyvédje az elmúlt hetekben többször is találkozott...

Trump volt ügyvédje már beszélhetett az ügyészekkel

Sajtóhírek szerint Michael Cohen az elnök oroszországi ügyeiről is beszámolt.

"Hangtechnikus voltam, kereskedő lettem" - világhódító úton a magyar kürtőskalács

A streetfood divatba jöttével egy étteremhez képest minimális befektetéssel és szaktudással indítható gasztrovállalkozás gyakorlatilag...

Pusztító napvihartól tartanak a kutatók, ez ránk is hatással lesz

Remélik, hogy fel tudunk majd készülni rá.

Az elmaradt gólok miatt volt feszültség a MOL Vidi játékosaiban

A BATE Boriszov 2-0-ra nyert a labdarúgó Európa-liga csoportkörének első fordulójában. Meccs utáni interjúk.

Nem pótolja a fizetés az elvett cafetériát

A vállalkozások többsége úgy szeretné megtartani ezeket az elemeket, hogy az adóterheket ne hárítsa át a munkavállalókra, a felelős...

Nyolc bizarr design bútor, ami távolról sem az, aminek látszik

Kávéztál már lebegő asztalterítőről, szívesen rendeznél be home office-t az emeletre vezető lépcsőn, és mit szólnál, ha a...

Emelik az adót a Margitszigeten

Jövőre 1898 forintot kell fizetni négyzetméterenként.

Nyári Károly lánya férjhez ment - Nyári Edit és Dráfi Kálmán megadták a módját

Nyári Károly büszke apaként kísérte az oltár elé lányát, Editet, ez látszik a BEST címlapján. Mindez csak azért lehet meglepetés...

Kiírják a sorozatból a Barátok közt egyetlen meleg párját

Váratlanul érte a döntés a Barátok közt-veterán Józan Lászlót. Van azért még esély a visszatérésre, de egyelőre megköszönték a...

0

Sport

Meghalt Kulcsár Győző

A négyszeres olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója 77 évet élt.

Ha Ronaldo kiállítása hiba volt, akkor mit mondjunk erre a piros lapra?

Nem volt könnyű szándékosságot feltételezni, de a játékvezetőnek sikerült.

Ronaldo csapattársa úgy kifakadt, hogy utólag elnézést kellett kérnie

Emre Can olyat mondott, amit utólag ő is megbánt.

Nem tud akkorát hibázni a Ronaldót kiállító bíró, hogy kirúgják

Felix Brychnek már eddig is volt bőven a rovásán, mégis tolják rendületlenül.

Dzsudzsák Balázs már az új csapata mezében pózolt - képek

A magyar válogatott szélső segíthet az al-Ittihad Kalbának a bennmaradásban.

Vereséggel kezdett az EL-ben a helyzeteit elpuskázó Vidi

Nem bírt hazai pályán a BATE Boriszovval a magyar bajnok.

A földön fekvő kapust látva, elképesztő dolgot tett meccs közben Francesco Totti fia

Elképesztő sportszerűségről tett tanúbizonyságot Francesco Totti fia, Cristian Totti.

Elhunyt a négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző, Kulcsár Győző

Tanítványai közül Nagy Tímea és Szász Emese is olimpiai bajnok lett.

C. Ronaldo pirosat kapott első juvés BL-meccsén

A Bajnokok Ligája történetének legeredményesebb játékosa piros lapot kapott a Valencia elleni első fordulós csoportmeccsen.

Az egyik favorit kikapott, a címvédő simán nyert a Bajnokok Ligájában

A Manchester City meglepetésre otthon 21-re kikapott a BL-ben, közben a Real Madrid magabiztosan verte a tavalyi elődöntős AS Romát.

Sztárcsapathoz kerülhet a Viditől távozó klasszis

Hamar megtalálhatja új állomáshelyét.

Kemény küzdelem a pályán: megszületett az első gól a Vidi El-meccsén

Budapest A fehérorosz BATE Boriszov ellen kezdte meg az Európa-liga csoportküzdelmeit a Mol Vidi labdarúgócsapata. A székesfehérvári együttes nem feltett kézzel szeretne végigmenni a sorozaton, erről árulkodik a szerb vezetőedző, Marko Nikolics (39) meccs előtti nyilatkozata is.

0

Bulvár

Zseniális rendőrtrükkel szívatják az autósokat az M6-oson

Túl sok a szabálytalankodó, ezt találták ki ellenük.

Földönkívülinek tűnő lényt találtak Új-Zélandon

Egy család a partvidéken sétálva botlott bele a bizarr kreatúrába.

Szemérmes nők, szégyenlős férfiak - Mikortól engedjük be a párunkat a különféle intim szféráinkba?

Közös fürdés? Pisilés nyitott ajtónál? Saját cuccok beköltöztetése? Megvolt már?

Az anya szíve szakadt bele, mikor megmondta ötéves lányának, hogy hetei lehetnek hátra

Ne gyűjts pénzt jótékonyságra. Csak tölts időt a szeretteiddel, ameddig teheted!

György herceg tiszta Diana, döbbenetes a hasonlóság.

Vilmos és Katalin kisfia, a csöpp trónörökös az udvar szerint is egy az egyben a nagymamájára, Diana hercegnére hasonlít. A mosolyuk tényleg egyforma!

Egy napja dolgozott az autómosóban, az egész net élteti az akciójáért

Ez az első munkanap örökké emlékezetes marad.

Fontos ítéletet hozott a devizahitelek ügyében az Európai Bíróság

Az árfolyamkockázatot a kölcsönfelvevőre telepítő, nem jogszabályi rendelkezéseket tükröző, nem világosan megfogalmazott szerződési feltételek tisztességtelen jellege bírósági felülvizsgálat tárgyát képezheti mondta ki az Európai Bíróság

Várkonyi Andi csak úgy ragyog Terence Hill oldalán - A színészlegendával szelfizett

Mutatjuk Várkonyi Andrea és Terence Hill közös fotóját - a FEM3 stúdiójában készült.

Ez a 4 csillagjegy a megcsalást sosem bocsátja meg

Ezek a csillagjegyek sosem bocsátják meg a félrelépést. A megcsalás belőlük a lehető legrosszabb oldalukat hozza ki. A fájdalmat, ha látszólag túl is lépnek rajta, sosem felejtik el, és tesznek róla, hogy párjuk se vétsen ellenük többé. Nem biztos, hogy szakítanak, de az biztos, hogy megrendül a bizalmuk. Vajon te is köztük vagy? És a párod? A horoszkópból kiderülnek a részletek.

Érintésre halált okozó kábítószert találtak a Liszt Ferenc-repülőtéren

Rendkívül veszélyes, az érintésével is halált okozó méregnek számító kábítószert találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér postaforgalmában

Meredeken zuhan Magyarország külső adóssága

772 millió euró a folyó fizetési mérleg többlete a második negyedévben.

blogmorzsák

A demilitarizált övezet feltámadó vadvilága

A burjánzó és virágzó Koreai-félsziget e területe majd’ száz éven át folyamatos hatalmi harcok középpontjában volt, hatalmas ökológiai katasztrófát okozva ezzel.

Súlyos nemzetpolitikai és külpolitikai kudarcok

Érdekes, hogy Orbán Viktor mennyire merev volt a Sargentini-jelentésről szóló EU parlamenti szavazás előtti végjátékban.

5+1 fantasy-iskola, ahova szívesen beiratkoznánk

Ezeken a varázslatos helyeken lehet elsajátítani a mágia alapjait.

Gyurcsány ismét kisegítette Orbánt

Olyan lett ő már az ellenzék számára, mint Thürmer Gyula vagy Schmuck Andor.

Bombasztikus refrének, egyenesen a Szigetről

A zenéjük tíz éve volt divatos. Hogy lehetnek mégis ilyen népszerűek?

Borul a TV ipar az Apple miatt?

Megcsinálja az Apple azt, amit a Netflixnek se sikerült?

Az öntözővíztől pusztul el a virág?

Gondolhatnánk, hogy a szobanövényeknek mindegy, milyen vízzel öntözzük őket. Pedig nem.

„Nem értem a nők nyelvét“

„Szeretnék én is valakit, de az, hogy a kapcsolataim nem tartanak pár hónapnál tovább, nem rajtam múlik.“

Kötelező lett a fogmosás az oviban

Nemcsak a hazafias érzületre kell jobban odafigyelni mostantól az óvodákban. Sorra vettük, mi változik.

2,5 évig harcolt az apa gyermekéért

„Én még ilyen kitartást ilyen fiatal férfitől soha nem láttam.“

0






0