Ezer százhalombattai lakásban nincs áram, meleg víz és fűtés
Ezer százhalombattai lakótelepi lakásban hajnaltól nincs áram, meleg víz, illetve fűtés egy trafóállomás és egy nagyfeszültségű vezeték meghibásodása miatt; a hiba elhárításán nagy erőkkel dolgoznak – közölte a város alpolgármestere pénteken az MTI-vel.
Sinka László tájékoztatása szerint a meghibásodás több közintézményt (például iskolákat) is érintett, ám ezeken a helyeken aggregátor beállításával időközben nagyrészt helyreállították a szolgáltatást.
Ezer lakótelepi otthonban azonban egyelőre szünetel az áramszolgáltatás, s mivel az ismeretlen eredetű elektromos hiba következményeként a távhőszivattyú-rendszer sem kap áramot, ezért ezekben a lakásokban meleg víz és fűtés sincs.
Az ELMŰ szakemberei nagy erőkkel dolgoznak a hiba okának feltárásán, illetve a javításon, a helyi polgári védelem és a városvezetés felkészült az érintett lakók ellátására - tette hozzá az alpolgármester.
mti

- Négy fél fel milliárdból távfűtött Győr a télen
- Biomasszával üzemelnek a kazánok Miskolc környékén
- A korábbi miniszterek a jövőben is segítenék az egészségügyet
- A római nők eszes üzletasszonyok voltak
- Nem tudja finanszírozni intézményeit a veszprémi önkormányzat
- A parlamentben szerdán kezdődik meg az új büntető törvénykönyv vitája
- Több mint 12 millió utast szállított a Wizz Air
- Mol: a hároméves program már az idén is javítja ez eredményt
- Mégis lesz Mecsek Rali
- Eltolták a május elsejét - képgaléria
- A fiatalok felé nyit a bécsi turizmus
- Holokauszt Emlékmenet
- Az eddig beérkezett szja-bevallások közül minden negyedik hibás
- Vörös festékkel öntötték le Horthy Miklós vasárnap avatott szobrát
- 13 év börtön Szandi gyilkosának
- Mi történik ma Pécsett? – május 16.
- Volt államtitkár kerülhet a PMFC élére
- 82 gyógyszerrel akarta megölni csecsemőjét
- Változik a vonatok közlekedési rendje a szombati munkanap-áthelyezés miatt
- Elhunyt Angster József
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Közös tereink – Uránváros
- Pályázati felhívás a Kultúrkert üzemeltetésére
- Előadás a szarvasgombáról
- Zárul, de folytatódik a Special Pécs projekt
- Elhunyt Páldi Ede
- Karbantartási munkák Pécs kisvízfolyásain
- Belváros, kedvellek! – Belváros, like!
- Fenntartható, zöld is - kék is…
- Pünkösdi zarándokvonatok 2008–2012.
- Gyorsjelentés az erdőtüzekről — az erdők védelmében





