Ezért éri meg az online gyógytorna
2020-ban sajnos egyre kevesebb győzködésre van szükség ahhoz, hogy belássuk: a személyes találkozóknak, akár családról vagy barátokról van szó, az otthonról kimozdulásnak, a tömegközlekedésnek, egy rendelő, kórház vagy klinika meglátogatásának valós veszélyei lehetnek.
Elsősorban a COVID-19 néven elhíresült koronavírusra gondolunk. Azonban a vírus, bár teljes
egészében átírta (legalábbis egyelőre) az életünk több fontos részét, például azt, hogy hogyan
dolgozunk, hogyan találkozunk, hogyan közlekedünk (elég belegondolni, milyen furcsán néztünk volna maszkot viselőkre egy évvel ezelőtt?!), nem oldotta meg gyakorlatilag semmilyen
problémánkat.
Új módszerek problémáink megoldására
Ennyi változás közepette nem is annyira hihetetlen, hogy rengeteg dolog, ami ha nem is
lehetetlennek, de kuriózumnak számított néhány hónappal ezelőtt, ma már bevett szokás.
Gondolhatunk az online videós beszélgetésekre szülőkkel, nagyszülőkkel, unokákkal vagy az egyre népszerűbbé váló élelmiszer házhozszállítására, de itt közel sincs vége a listának. Olyan
tevékenységeket is elvégezhetünk az internet segítségével, amelyek eddig talán eszünkbe sem
jutottak. Ilyen az online gyógytorna is.
Az online gyógytorna előnyei
A legnyilvánvalóbbon már túl vagyunk: jelenleg elkerüljük a fertőzés veszélyét. De ez nem minden. Könnyen lehet, hogy az online gyógytorna túl fogja élni a világjárványt, mivel több más előnnyel is jár. Nem kell időt szakítani az oda- és hazautazásra, az otthon kényelmében lehet elvégezni a gyakorlatokat, biztonságban. Azon felül, hogy nem kell kimozdulnia otthonról, így is részesülhet egy profi gyógytornász kezelésében.
Minden gyógytorna gyakorlat elvégezhető online?
Bizonyos dolgok elvégezhetők online, akár nagyon komplex feladatok (gondoljunk arra, hányan tértek át a home office-ra), más, egyszerűbbek azonban lehetetlenek így. Nincs ez másképpen a
gyógytornával sem. Szerencsére a legtöbb mozgásszervei sérülés, műtét utáni rehabilitációs gyakorlat elvégezhető otthon, online kapcsolaton keresztül, de ki kell jelentenünk, hogy ezek kevésbé hatékonyak, mint személyesen. Apropó, home office: az üléssel járó munka kapcsán felmerülő enyhe fájdalom (elsősorban nyak, hát, derék) videóhíváson keresztül is kezelhető, azonban nagyon erős, sugárzó fájdalom (általában kar vagy láb), esetleges szédülés vagy zsibbadás esetén orvosi kivizsgálás, majd azt követő személyes gyógytorna gyakorlatok javasoltak. Azonban nem csak a szűk értelemben vett gyógytorna végezhető internetes kapcsolattartáson keresztül, hanem McKenzie módszer, a szegmentális stabilizáció tréning és még sokan mások. Mielőtt eldöntenénk, hogy online vagy offline (személyesen) végezzük majd a gyógytorna kezelést, „találkozást”, mindenképpen érdeklődjünk, hogy mi érhető el panaszainkra.
Hogyan néz ki egy online gyógytornás kezelés?
Csakúgy, mint a személyes találkozón, az első online alkalom az állapot felmérésével, kikérdezéssel, mozgásvizsgálatokkal telik. A részletes konzultáció alapján egy személyes online terápiás terv kerül kialakításra: ha az online gyógytorna járható út. A második alkalomtól már a gyakorlatokon van a hangsúly, ezután nagy hangsúly fektetődik a tanácsokra és a kezelőlap dokumentációjára.
(x)
hírek innen, onnan
A főzési hiba, amitől keserű lehet a cukkini – pedig könnyű elkerülni
A cukkini kesernyéssé válhat, ha túl forró serpenyőben sokáig pirítjuk. Mutatjuk, hogyan marad enyhe, szaftos és kellemes ízű minden...
Lakástűzzel indult a hétvége hajnalban – két macska és egy kutya volt a 7. emeleti panellakásban
Tatabányán, a Sárberki lakótelep egyik 10-emeletes társasházában szombat hajnalban tűz ütött ki egy 7. emeleti lakásban, amihez nagyobb...
Sok téren lemaradtunk szomszédainkhoz képest vasúton, és Vitézyék tervével sokat behozhatunk
Megnéztük, mennyire maradtunk le az elmúlt években Lengyelországhoz, Csehországhoz, Szlovákiához és Romániához képest vasúti...
Tusványoson mindenki Orbán Viktor beszédére vár – Ezt remélik tőle a résztvevők - videó
Az áprilisi választási vereség óta nagy nyilvánosság előtt még egyszer sem szólalt mag Magyarország korábbi miniszterelnöke, Orbán...
Veszélyes hőkupola közelít, rendkívüli terhelés vár a frontérzékenyekre - erre számítson a hétvégén
A meteorológiai előrejelzések szerint a jövő héten egy kifejezetten veszélyes hőkupola éri el térségünket. Az időjárásra és a...
Politikai tornádó közeleg az újságírók korrumpálása miatt – Titkos kifizetésekkel, kézpénzért vásárolhatott kedvező sajtómegjelenéseket egy brit lobbicég
Újságíróknak ajánlott pénzt ügyfeleit kedvező színben feltüntető cikkekért a CT Group – derült ki a Guardian négy hónapos...
Hegedűs Zsolt: Elfogadhatatlan a pécsi sürgősségi klinikán történt betegbántalmazás
A miniszter szerint a klinika nem a sajtóhírek miatt kezdett el foglalkozni az esettel.
Ez az a szokás, amit ideje lenne elengedned – a csillagjegyed szerint
Az asztrológia szerint minden csillagjegynek van egy jellemző mintázata, amit érdemes lehet elengedni a fejlődés érdekében.
„Lehet, hogy téged visz el a szuperügyészség” – a demokráciáért aggódik a Fidesz Tusványoson
Kevesebb, mint száz napja kormányoz a Tisza, de Orbán Viktor szerint máris véget ért a demokrácia Magyarországon, kiépült az önkény....
Fia 2,2 milliós juttatásának felét követeli az anya, a meny váratlan lépéssel válaszol
Egy többmilliós, elfeledett megtakarítás került elő, ám a kapzsi anyós azonnal lecsapott rá. A meny azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
Nekiment a Fővárosi Állatkert a Nagycirkusznak, szakmai munkájuk akadályozásáról beszélnek
Súlyos konfliktus robbant ki a Fővárosi Állatkert és a Fővárosi Nagycirkusz között. Az állatkert péntektől kitelepülést szervez az...
Még várat magára a kánikula és csak elszórtan lehet eső
Vasárnap nagyobb eséllyel alakulhat ki zápor zivatar.
Sport
Gulácsi Péter szenzációs átigazolásával van tele az internet
LaLiga, BL, here we go.
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool
Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.
Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók
Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.
Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon
Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Hiába a Mol, nincs annyi pénz, mint a Fradinál - Dárdai kimondta, mitől lehet élcsapat az Újpest
Aki nem vezér, zseni vagy melós, annak nincs helye Újpesten.
Hazatér az NB I-be az egyik legtöbbet emlegetett magyar légiós
Ez komoly meglepetés.
Gyorshajtáson kapták, és pozitív lett a kokaintesztje a vb-n szereplő futballistának
50 kilométer/órával túllépte a megengedett sebességhatárt.
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
Kereshet új klubot – közölte José Mourinho a Real Madrid sztárjával
Máshol rendszeresen játszhatna.
Bulvár
Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is
Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.
Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből
Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.
Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató
A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.
Népharag zúdult a fiatal lányra, mert nem adta át a kifizetett helyét a repülőn: a munkahelyéről is kirúgták miatta
Egy gyerek szeretett volna az ablak mellett ülni.
Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el
Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.
Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István
Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld
Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást
Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához
Takarítónőnek utaztak ki Németországba, másnap reggeltől valóságos pokol lett az életük
Öt fő ellen emeltek vádat.
Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.
Dagad a botrány Magyar Péter leköpése miatt: a miniszterelnök a hibás a történtekért
Leköpték Magyar Péter miniszterelnököt a Nyugati pályaudvaron. Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint orbitális hibát vétett a személyvédelem. Tényleg a miniszterelnök hibázott?
Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem
Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz
Gulácsi Péter szenzációs átigazolásával van tele az internet
LaLiga, BL, here we go.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






