Főiskolai rangsor: hátul kullog az egészségügyi főiskolai kar
A Világgazdaság jelenteti meg idén azt a felsőoktatási rangsort, amelyet az Országos Felsőoktatási Információs Központ készíttetett. Ebből kiderül, hogy a pécsi egészségügyi főiskolások és orvostanhallgatók elégedettek a legkevésébé diplomájuk értékével a 4 nagy hazai egyetemi centrum tekintetében.
Az egészségügyi főiskolákra járó hallgatók közül összességében a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán értékelték a legmagasabbra a diplomájuk értékét. Egy kategóriában – a diploma hazai elismertsége vonatkozásában – szorultak a második helyre, ahol a szegedi főiskolások értékelése volt a legmagasabb (3,91). Ez utóbbi érdekessége, hogy az egyetemi rangsorok esetében is a szegedi orvostanhallgatók magasabbra értékelték diplomájuk hazai elismertségét, mint a pestiek, sőt e tekintetben még a négy kérdés alapján első helyezett Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karánál is jobb volt a szegedi orvostanhallgatók értékelése. Az orvosegyetemi rangsorokkal további hasonlóságok is megfigyelhetők: a Pécsi Tudományegyetemhez tartozó egészségügyi főiskolások a legalacsonyabb értékelést adták a négy nagy egyetemi centrum főiskolásai közül, hasonlóképpen a PTE orvostanhallgatóihoz. A legalacsonyabb pontértéket kapó Széchenyi István Egyetem Egészségügyi és Szociális Intézete más „súlycsoportot” képvisel, mint a patinás nagy orvosi egyetemek főiskolai karai, a hallgatói értékelések alapján azonban nagyjából azonos a megítélése, mint a többi esetében.
Agrártudomány
Általánosságban elmondható, hogy az agrárfőiskolák diplomáit két helyen, Szegeden az élelmiszer-ipari karon és Nyíregyházán, a többi főiskolához képest lényegesen jobbnak ítélik a hallgatók.
Gyakorlatilag holtverseny alakult ki: szinte hajszálra ugyanakkora összesített értékelést kapott a diploma értéke alapján a Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Főiskolai Kar és a Szegedi Tudományegyetem Szegedi Élelmiszer-ipari Főiskolai Kar hallga-tóinak megítélése. A különbség annyiban látszik, hogy míg a szegediek minden szempontból a legmagasabb vagy majdnem legmagasabb értékelést adták, addig a nyíregyháziak véleménye már hullámzóbb volt. Érdekesség, hogy a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kara, amely öszszesítve a legkevesebb pontot kapta, a diploma hazai és külföldi elismertsége szempontjából viszonylag magas értékelést kapott (a hazai elismertséget tekintve három intézményt is maga mögé utasított), azonban e két utóbbi szempontot az összesítésben csak fele akkora súllyal vették figyelembe.
Gazdaság
A gazdasági főiskolák diplomaérték szerinti rangsorán szembetűnő a Budapesti Gazdasági Főiskola minden karának, illetve kihelyezett képzéseinek egyértelműen kedvező hallgatói megítélése: a lista első öt helyén a BGF intézményei állnak. Érdekesség, hogy az összesítésben is első helyezett zalaegerszegi tagozat az intézménybe való bejutás, illetve a tanulmányok nehézségének értékelése révén lett első, itt valamivel kevésbé értékelték kedvezőnek a diploma hazai és külföldi elismertségét, ez egy kihelyezett tagozat esetében talán érthető is. A Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karon folyó képzés nehézségét jelzi, hogy a három, egymástól távoli helyszínen (Budapest, Salgótarján, Zalaegerszeg) szinte egyöntetűen, és a többi karhoz képest messze kimagaslóan értékelték a tanulmányok nehézségének fokát. A gazdasági főiskolák esetében az egyes szempontok megítélésében igen komoly különbségeket látunk: amíg a Nemzetközi Üzleti Főiskolán a diploma hazai és külföldi megítélése egyaránt a legmagasabb értéket kapta, addig a bejutás nehézsége szempontjából a NÜF-IBS a lista aljára, a 18. helyre került, s a tanulmányok nehézsége alapján is csak a középmezőnybe sorolható. Némileg hasonló a helyzet a Budapesti Kommunikációs Főiskolán, ahol a diploma külföldi elismertsége szempontjából az IBS- és a BGF-kar mögött van (a salgótarjáni kihelyezett tagozatot meg is előzve).
Természettudomány
Az egyetemisták körében készült felméréshez hasonlóan – és más képzési területektől eltérően – a főiskolai természettudományi szakok a hallgatók körében kiegyensúlyozottnak számítanak mind a diploma értékét meghatározó egyes változók között, mind pedig az egyes intézményekbe járó hallgatók értékelésében: nincsenek kiugróan magas vagy alacsony mutatók. Az intézményi átlagoktól jelentősebb eltérés csak a Nyíregyházi Főiskola Természettudományi Főiskolai Kara esetében figyelhető meg, itt a hallgatók körében a diploma hazai és külföldi elismertsége volt jelentősen alacsonyabb, mint a többi intézmény esetében.
Bölcsészettudomány
A különböző főiskolai rangsorok közül talán a bölcsész szakos hallgatók diplomájuk értékéről alkotott véleménye közelít egymáshoz leginkább. Mind a négy intézmény mind a négy kérdésre adott válasza a 3,0 és 3,5 közötti tartományba esik. Kivételt az ELTE BTK-diploma külföldi elismertségére vonatkozó értékelés jelent, ahol a négy intézmény 3,73-os átlagához képest a pesti bölcsészek ugyanezt jóval alacsonyabbnak ítélték meg (2,93). Szembetűnő, hogy a nagy tudományegyetemekhez tartozó főiskolai képzések diplomájának értékét magasabbnak ítélték a diákok, mint a kisebb vidéki települések főiskolái esetében. Kiegyensúlyozott a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar értékelése, három esetben is első, míg az összesítésben második helyen lévő ELTE BTK a diploma értéke kapcsán már vegyes képet mutat.
Műszaki
A többi képzési területhez hasonlóan a műszaki főiskolák hallgatói is legkedvezőbben tanulmányok nehézségét (3,20) és a diploma hazai elismertségét (3,21) értékelték, legkevésbé pedig a bejutás nehézségét (2,74). A képzési terület sokszínűségére utal, hogy az összesítésben elsőnek bizonyult Szent István Egyetem Ybl Miklós Műszaki Főiskola Kar csak egy változó mentén ért el legjobb helyezést (tanulmányok nehézsége: 3,77). Ha külön csak a diploma (hazai és nemzetközi) elismertsége alapján vizsgálnánk meg a sorrendeket, az Ybl Miklós Főiskolai Kar csak negyedik lenne, míg a Budapesti Műszaki Főiskola karai között „háziverseny” lenne a dobogós helyekért: a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Főiskolai Kar egyértelműen a legjobb helyezést érné el, a 2. és 3. helyen pedig másik két kar, a Neumann János Informatikai és a Bánki Donát Gépészmérnöki Kar versengene.
Tanító-, óvóképző
A tanító- és óvóképző intézményekbe járó hallgatók más képzési terület diákjaihoz képest jóval alacsonyabb értékeket adtak meg az egyes kérdésekre, s ez összefügghet a pedagógusszakma társadalmi presztízsének csökkenésével is. Az egyes változók közül a diploma hazai elismertsége volt még a legmagasabbra minősített szempont. Különösen szembetűnő és elgondolkodtató lehet, hogy a tanító- és óvóképzésben eleve nem várható, hogy a hallgatók magasan értékeljék a diploma külföldi elismertségét (2,98), hiszen a képzés döntően a hazai viszonyokra készít fel, azonban az intézménybe való bejutás nehézsége még ennél is alacsonyabb átlagos értéket kapott (2,74). Karonként vizsgálva kimagasló értékelést kapott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvónőképző Főiskolai Kara, minden változó vonatkozásában két-három tizeddel jobb mutatói vannak, mint az utána következőnek, ráadásul az ELTE „mögött” állóknak koránt sincs mind a négy mutató vonatkozásában kiegyensúlyozott értékelése.
Kapcsolódó cikkek:
Egyetemi rangsor: a pécsi közgáz és jogi kar az élvonalban
hírek innen, onnan
Halálos villamosbaleset Milánóban: épületbe csapódott a szerelvény, több tucat sérült - videó
Egy ember meghalt, mintegy negyvenen pedig megsérültek, amikor kisiklott és egy üzlet kirakatába rohant egy villamos Milánó belvárosában.
Figyelem, leállás jön az egyik legnagyobb hazai bank rendszerében
Mutatjuk, ami kiderült
Kamilla hihetetlen dolgot kért Katalintól: a hercegné teljesen összetört, Vilmos mit sem tudott az egészről
A brit királyi család tagjai kifelé egységet mutatnak, ám a palota falai mögött olykor nehéz, személyes döntések születnek. Egy ilyen,...
Nem Marco Rossinak üzent, magát ostorozza a válogatott támadó + videó
Bárány Donát célja, hogy újra bekerüljön a magyar válogatott keretébe.
Májfóbiája miatt majdnem kiesett a versenyből a Séfek Séfe küzdőszellemű nagymamája
Oláh János Gellértné Piroska, "Piro" nagyon nehéz megpróbáltatáson ment keresztül a Séfek Séfe péntek esti részében. A nagymamának...
Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton
Elfogták az elkövetőt.
Ha így alszol el minden este, évekkel rövidítheted meg az életed: ez a szokás alattomosan rombolja a szívedet
Az alvás az egyik legfontosabb regeneráló folyamat a szervezet számára, mégis sokan észrevétlenül olyan szokásokat alakítanak ki,...
Ez a világ legrosszabb minőségű hala, ennek ellenére egész Európában árulják
Olcsó, de megéri az egészségünket kockáztatni?
Fico telefonon egyeztetett Zelenszkijjel az olajellátásról
A szlovák miniszterelnök azt írta, a beszélgetés megerősítette, hogy ő és Zelenszkij eltérően ítélik meg a vezetékrendszer állapotát.
Brad Pitt újabb gyomrost kapott: Angelina Jolie másik fia, Maddox is eldobta apja családnevét
A 24 éves Maddox új fejezetet nyitott az életében.
„Nem tettem semmi rosszat” – Bill Clintont is meghallgatták az Epstein-ügyben
A volt amerikai elnök azt is állította, hogy nem látott semmit.
Sport
Bulgáriában súlyos vádakkal álltak elő a Fradi sikere miatt, dühöng a helyi sajtó
Égbekiáltó játékvezetői hibáról írnak a bolgár sajtóban, szerintük ráadásul nem először fordult elő.
Kisorsolták a nyolcaddöntőket a BL-ben, a Real Madrid most is megkapta a Man. Cityt
Idén is összecsap a Bajnokok Ligájában a két sztárklub.
Postafordultával válaszolt az UEFA: nem hagyják annyiban a magyarokat megsértő Kompany szavait
Aleksander Ceferin nem söpri a szőnyeg alá a kínos ügyet.
Megvan a Ferencváros Európa-liga-nyolcaddöntős ellenfele
A magyar bajnok Portugáliában harcolhatja ki a bravúrt jelentő újabb továbbjutást.
Slot lesújtó hírt közölt Wirtzről, Szoboszlai játékára ez nagy hatással lehet
A Liverpool szombaton 16 órakor a West Ham Unitedet fogadja a Premier League-ben.
Sorsoltak az Európa-ligában, a Fradi a könnyebb ellenfelet kapta
Megvan a Ferencváros nyolcaddöntős ellenfele.
20 ezer eurós pénzbírságot kapott a Ferencváros játékosa
A zöldasztal mellett is akadt egy jelentős felvonása a Ludogorec elleni Európa-liga-csatának.
Gróf Dávid fejben már a büntetőre készült a Fradi El-meccsének őrült hajrájában
Noha a Fradi 2-0-ra legyőzte és kiejtette a Ludogorecet, a rendes játékidő végén a vendégek majdnem büntetőt kaptak.
Liverpool: Sallai az Anfielden? Ma eldől az ő sorsa is
A Galatasaray biztosan angol csapat ellen folytatja a BL-t.
A Ferencváros a két „rossz” közül a kevesbé rosszat kapta, Kubatov Gábor gyorsan reagált
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pénteken a BL-sorsolás után az Európa-ligában is elkészítette a nyolcaddöntő párosítását.
Marco Rossi véleményt mondott Robbie Keane-ről és Kovacevic honosításáról is
A magyar válogatott szövetségi kapitánya a Fradiról beszélt a Ludogorec elleni meccs kapcsán.
Az idény végén visszavonul a Győri ETO csapatkapitánya
A 32 éves játékos szerint egyáltalán nem volt könnyű a döntés.
Bulvár
NER-es vállalkozók próbálják megszerezni a lómenhely földjeit
Azokat a szénabálákat pár héttel korábban még a Tisza Párt vezetői görgették.
Orbán Viktor: Megtámadtak bennünket
Élőben a miniszterelnök péntek reggeli interjúja.
Gyászzenét sugároznak a TV2 helyett közel 10 ezer magyar háztartásban: meglepő az oka
Különös dolog fogadja a tévén azokat, akik a TV2 Csoport csatornáit szeretnék nézni sok hazai háztartásban.
Szolnok vármegye sokkban, halomba hevertek az út mellett, ezreket rázott meg a bizarr eset
Szolnok vármegyében olyan dolgot láttak, ami miatt sokkos állapotba került a lakosság.
Az emberek közé zuhant az épület homlokzata az Andrássy úton - Sokkoló videó
Sokkoló felvétel készült arról, hogy az emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja szerda délután az Andrássy úton.
Ilyen valójában Orbán Viktor, olyan ember beszélt róla, aki nagyon közel volt hozzá
Orbán Viktorról ilyen valójában.
Leszámolnak a bediktálással, jönnek az új lakossági fogyasztásmérők
Szerencsen gördülnek le az új mérők, a fogyasztásmérés új korszaka kezdődik.
Meglepő, mit tesz a csípős étel a szervezeteddel – ezt jó tudni.
A csípős ételek hatása a szervezetre: előnyök és kockázatok.
Vége. 20 év után másodszor válik a férjétől a magyarok kedvenc énekesnője
Úgy tűnik, ismét véget ért egy álompár kapcsolata. A világsztár énekesnő, Pink és az extrémsportoló, Carey Hart húsz évnyi házasság után – és nem először – a különválás mellett döntöttek.
Amíg aludt, kitört egy újabb háború
Pakisztán afganisztáni célpontokat bombázott.
Olyan kihívó ruhában jelent meg az esküvőn a menyasszony, hogy minden vendég lesütötte a szemét: még a vőlegény is fülig vörösödött
Minden nő álma, hogy vakító ragyogású, egyúttal stílusos és elegáns menyasszonyi ruhában mondhassa ki a boldogító igent. De mi a helyzet akkor, ha az ifjú ara nem az eleganciára és a stílusosságra, hanem a merés
blogmorzsák
A sötétség és zűrzavar világló regénye
Kevesen robbantak be így és ennyire a magyar irodalom élvonalába, mint Kardos G. György.
Egy egész nemzedék új csúcsa lett a Volkswagen modellje
Egészen különlegesre sikerült az ID.7 Tourer.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






