Ezt olvasta már?

0

Facebookos jótékonysági licitre fel! – A pécsi gyermekonkológiának segíthetünk

Aláírt mez Dárdai Pál futballedzőtől, Dibusz Dénes kapustól és Nagy László kézilabdázótól, vagy épp dedikált labda Iványi Dalma pécsi kosaras ikontól – ez csak néhány azon 17 rangos sportereklye közül, amelyeket a Pécsi Tudományegyetem sportirodája ajánl fel nemes célra.

Jótékonysági árverést hirdettek, melynek bevétele megkönnyítheti a PTE Gyermekgyógyászati Klinika Onkohematológiai Osztályán folyó munkát.

Egyetemi sportélet szervezése és jótékonyság – ez a két dolog teljesen megfér egymás mellett a PTE Sportiroda tevékenységében. A 2013 szeptembere óta működő egység elsősorban egyetemi hallgatókat versenyeztet, illetve terel a tömegsport, szabadidősport irányába. Ám különösen ebben az évben számos karitatív kezdeményezés is kötődött a nevéhez: – Hogy miért segítünk? Egyszerűen mert mi ÍGY élünk – de mondhatom ezt úgy is, hogy mert mi így ÉLÜNK – fogalmaz az iroda vezetője. Hári József felidézi, hogy idén jótékonysági futásokat, sőt, táncgálát is szerveztek, melyek együttesen mintegy 6 millió forint bevétellel tették könnyebbé a támogatott célok megvalósulását. – A szeptemberi, „Fuss a rákgyógyításért!” elnevezésű megmozdulásunk kedvezményezettje épp a pécsi Eurakvilo Alapítvány volt – folytatja –, amelynek most ismét segíteni szeretnénk – ezúttal azokkal a sportereklyékkel, amelyek az irodánk birtokában vannak. Örömünkre szolgál, ha ily módon mi is, valamint a licitálók is hozzá tudnak járulni daganatos gyermekek gyógyulásához.

 

A szóban forgó alapítvány immár kilenc éve dolgozik kis betegek felépüléséért. Az Eurakvilo a PTE Gyermekgyógyászati Klinika Onkohematológiai Osztályának háttérszervezete – azé az egységé, amely a hét magyarországi gyermekonkológiai centrum egyike, s ahol évente 30-40 újonnan diagnosztizált rosszindulatú daganatos, illetve leukémiás gyermeket kezelnek. Az alapítvány legfőbb célja az osztállyal kapcsolatba került, a dél-dunántúli régióban élő gyermekek kezelésének minőségbéli javítása, az életük megkönnyítése, napjaik szebbé tétele, valamint a gyógykezelés befejeztével a hétköznapi életbe való visszatérésük megsegítése.

 

Az Eurakvilo munkájának eredményességét tehát most mindenki segítheti, aki a https://www.facebook.com/events/459313238118613/ oldalon licitál a PTE Sportiroda által felajánlott ereklyék bármelyikére. Az árverés nyilvános, és egyszerűen működik: az egyes sportrelikviák leírása és a kezdő licit az adott fotó mellett szerepel. Licitálni ott, kommentben lehet, akár 1.000 Ft-onként is. A jótékonysági akció már zajlik, s a szervezői egészen december 30-án 18 óráig várják a felajánlásokat.

 

– Már a lehetőségért is nagyon hálásak vagyunk, s külön öröm, hogy a PTE Sportiroda idén immár másodszor szervez megmozdulást az Eurakvilo Alapítvány javára – mondja dr. Ottóffy Gábor, a klinika osztályvezető főorvosa, aki egyben a szervezet kuratóriumi elnöke is. – Mivel pedig napjainkban a daganatos gyermekek 75-80%-a sikeresen gyógyítható, kijelenthető, hogy a gyermekonkológia elsősorban az életről szól – így pedig számunkra és a betegeink számára kicsit talán még többet jelent a már általam is hallott „Mert mi így élünk” jelmondat.  Köszönjük szépen a segítséget!

 

A jótékonysági árverés további részletei a megadott Facebook-oldalon találhatók. A szervezők ezúton is köszönetet mondanak az ereklyék felajánlásáért a következőknek: Bódi Focisuli, Hári József, Krizsán Nikolett, Magyar Korcsolya Szövetség, Marsalkó Péter, MLSZ Baranya Megyei Igazgatósága, Ordonics Tibor, Pécsi Kajak-Kenu Club – Csaba András, PTE PEAC – dr. Ács Pongrác, PVSK-Veolia, Veres Erzsébet Ágnes.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Drasztikus hőlépcső csap le vasárnap az országra: a szakorvos elárulta, kiknél okozhat súlyos rosszullétet a hirtelen fordulat

Megdőlnek a hosszútávú prognózisok A rövid távú meteorológiai adatok jelentősen felülírják a korábbi hosszútávú kilátásokat,...

Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát

A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...

Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson

Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...

EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények

A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"

Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.

Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek

Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0