Ezt olvasta már?

0

Faképnél hagyták a magyar expópavilont a kínai dolgozók

Fizetésük elmaradása miatt munkaidejük befejezte előtt elhagyták a magyar pavilont a sanghaji expón a kínai műszaki dolgozók és a takarítók, de a biztonsági személyzetet sikerült a pavilonvezetésnek visszatartania - tudta meg az MTI Sanghajból szerdán.

A kabinet felvette a kapcsolatot a kínai állammal és az EXPO képviselőivel az ügy mihamarabbi tisztázása, illetve megoldása érdekében, reagált az eseményekre a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

A kínai üzemeltető így figyelmeztette adósát, a területért felelős magyar alvállalkozót, az Expo Trade Kft.-t a tartozására. A fizetések azt követően álltak le, hogy a megrendelő - jelenleg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) - nem folyósítja az üzemeltetés fedezetét. A sanghaji Tien Ji (Tian Yi) vállalat ezért legutóbb e hét elején bekérte Dégen István pavilonigazgatót, akinek egyébként érdekeltségébe tartozik a kft., s felszólította arra, hogy záros határidőn belül teljesítse fizetési kötelezettségét.

A kínai vállalat vezérigazgatója, Csiang Csie-jung (Jiang Jieyong) szeptember 7-i keltezéssel levelet is írt az Expo Trade-nek. Az MTI birtokába került másolat szerint Csiang emlékeztet rá, hogy már többször küldött fizetési felszólítást a magyar cégnek, s kitér arra, hogy teljesítette a sanghaji főkonzulnak tett ígéretét: biztosították a világkiállítás magyar nemzeti napján a folyamatos működést. Ezzel szemben - szól az írás - a rákövetkező hétre ígért fizetés elmaradt.

A vezérigazgató két utolsó lehetőséget ajánl fel a helyzet rendezésére. Az egyik a szeptember 13-i határidővel történő fizetés, a másik pedig, hogy szeptember 10-ig komoly - a pavilon főbiztosa által írásban megerősített - ígéret születik a szeptember 17-ig teljesítendő kifizetésre. A Tien Ji ugyancsak megerősítést vár arra vonatkozóan, hogy hasonló késedelem a jövőben nem fordul elő.

"Amennyiben e megoldások valamelyike nem teljesül, sajnálattal tájékoztatjuk önöket arról, hogy munkánkat a magyar pavilonban befejezettnek tekintjük" - írja Csiang Csie-jung vezérigazgató, aki levele végén jelzi, hogy ez az utolsó felszólítás és, hogy reméli: a jövőben folytatódhat a cégek közti jó együttműködés. Dégen István pavilonigazgató korábban elmondta, a kéthavi tartozás meghaladja a 35 ezer eurót, vagyis a kifizetetlen számlák összege közel tízmillió forint, de összetartozásuk az alvállalkozóknak megközelíti százezer eurót. Az áprilisi és májusi kifizetéseket az Expo Trade megelőlegezte.

Az üzemeltető kínai vállalat az MTI információi szerint levelet küldött Martonyi János külügyminiszternek is, amelyben segítségét, közbenjárását kérik. Az MTI úgy tudja: csütörtökön az expóközpont irodájába egyeztető megbeszélésre hívták az érintett magyar és kínai feleket.

Tekintettel arra, hogy a magyar kormány számára fontos Magyarország részvétele a Világkiállításon, a kabinet felvette a kapcsolatot a kínai állammal és az EXPO képviselőivel az ügy mihamarabbi tisztázása, illetve megoldása érdekében - áll a az MTI-hez a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által eljuttatott közleményben. A tájékoztatás szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium írásban tájékoztatta az EXPO hivatalos képviseletét, hogy a korábbi nyilatkozatoknak megfelelően minden igazolt és jogos költséget a minisztérium kész kifizetni a megfelelő dokumentáció benyújtását követően. A KIM azt is hangsúlyozta: amíg ezek a dokumentumok átnyújtásra nem kerülnek, addig a magyar állam nem fog közpénzből finanszírozni.

A tárca felhívja a figyelmet - ahogy azt már korábban is közölték - a Genexpo 2010. Hungary Kft. alvállalkozója, az Expo Trade Kft. sem tudja tételesen elszámolni a szerződéseikben vállalt kötelezettségeiket. "Már korábban is elmondtuk, hogy az eddig csak másolatban átadott dokumentumok között több irat felismerhetetlen és azonosíthatatlan. Számos olyan tétel szerepel bennük, amelyhez a számlákat még másolatban sem csatolták, így a rendelkezésre álló iratok továbbra sem szolgálhatnak a kifizetés alapjául" - áll a közleményben.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Lezuhant az amerikai hadsereg helikoptere a Hormozi-szorosnál

Egyelőre nem világos, hogy a helikoptert az iráni hadsereg lőtte-e le.

Kapitány István a leggazdagabb tiszás képviselő: Maseratija és spanyolországi nyaralója is van

A gazdasági és energetikai miniszter leadta első vagyonnyilatkozatát, amelyben milliárdos befektetései mellett egy spanyolországi ingatlant...

Új veszély jelent meg Magyarországon, miközben összeomlott az infláció

Májusban 1,8 százalékra lassult az infláció.

Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció

1,8 százalék lett a májusi infláció az áprilisi 2,1 százalék után.

A Pentagon kőkemény döntést hozott

A Pentagon feketelistájára idén eddig 15 kínai válallat került föl.

Váratlant húz az RTL: ismert politikus is szerepelhet az Árulók új évadában

Korábban még élesen bírálta a kereskedelmi csatornákat.

Devizavásárlás okosan: így használhatod ki a banki kedvezményeket

A hazai bankok a neobankok mintájára egyre több ügyfélnek biztosítanak többnyire havi 600 000 forint körüli kedvezményes devizaváltási...

Relatív elszegényedés: ezért szakadt le a nyugdíjak növekedése a bérekétől

A svájci indexálás megszüntetése az oka a nyugdíjasok relatív elszegényedésének, ugyanis a jelenlegi, inflációkövető rendszer, bár a...

Milyen legyen az új közmédia? Megszólalt Jakupcsek Gabriella

Papp Dániel távozása után egyre többen beszélnek arról, hogyan lehetne újra hiteles és nézett a magyar közmédia. Szabó Stein Imre...

Itt a hét legfontosabb adata – így reagál a forint

Májusban 1,8 százalékot emelkedtek az árak az előző évhez képest a KSH friss statisztikája szerint – ez a várakozásoknál alacsonyabb...

Íme Katy Perry dögös új párja: egy politikusba szeretett bele

Katy Perry és politikus szerelme között szikrázott a levegő a vörös szőnyegen.

Pozitív elmozdulás az ukrajnai háború lezárásában: Zelenszkij fontos részleteket osztott meg

Az ukrán elnök szerint megköszönte az amerikai küldötteknek, hogy a következő hetekben aktívan részt kívánnak venni a békefolyamat...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

blogmorzsák

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0






0