Ezt olvasta már?

0

Fejbe lőtt két ügyvédet - 2041-ben szabadulhat

Harminc évnél korábban nem szabadulhat a Pécsi Sörfőzde volt logisztikai igazgatója, akit előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés miatt ítélt nem jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetésre a Pécsi Törvényszék.

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

A 45 éves  B. Sándor 2011 nyarán pisztollyal végezte ki volt barátnőjét és annak új barátját a baranyai Romonyán. Sz. Ivett és V. Ferenc ügyvédeket. A logisztikai igazgató egy sportlövő pisztolyával végezte ki a szerelmespárt, több lövést adott le rájuk, majd mindkettőt közelről fejbe lőtte a nő családi házában.

A logisztikai igazgató azt állította a bíróságon, hogy nem akart gyilkolni, csak szerencsétlen baleset miatt lőtte le barátnőjét. Azt is mondta, hogy megbánta tettét. A székelyföldi születésű, román állampolgár a vád szerint előre kitervelte a gyilkosságot.

B. Sándor saját maga hívta a rendőrség ügyeletét, hogy feladja magát. Azt mondta, hogy öngyilkos lesz. Az ügyeletnek negyven percébe telt, hogy lebeszélje öngyilkossági szándékáról, így a férfi megadta magát a kommandósoknak.

A bíróság nem fogadta el a vádlott azon védekezését, hogy a vele sértőn beszélő "vetélytársával" erős felindulásból végzett, a nőt pedig vétlenül lőtte meg, amikor rálépett egy mobiltelefontokra és azon megcsúszott.

A büntetőtanács a büntetés kiszabásánál súlyosító körülményként vette figyelembe azt, hogy a vádlott az emberölés többszörösen minősített esetét követte el, illetve volt már büntetve gazdasági bűncselekmény elkövetése miatt. Enyhítő körülményként értékelte, hogy kiskorú gyermeke van, valamint a barátnője magatartását is, azt, hogy a nő rendre elodázta a kettejük problémáit tisztázó beszélgetéseket, ami fokozta a férfi indulatát.

Antal Gábor bíró az ítélet indoklásában kitért arra: a vádlott korábban fegyverével megfenyegette volt feleségét és később meggyilkolt barátnőjét is, előbbi kapcsán eljárás indult ellene, amelyet később megszüntettek. A bíró úgy vélte, ezek után "hiba volt", hogy a férfinál fegyver maradhatott.

Az ítélethirdetés után az ügyész a különös kegyetlenség minősítés megállapítása és a feltételes szabadságra bocsátás kizárása érdekében fellebbezett, a vádlott és védője három nap gondolkodási időt kért, így az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Hosszabb életet szeretnél? Kezdj el súlyzózni.

Főként a szív- és érrendszeri, valamint a neurológiai betegségek esetében előnyös.

Nyolc megyére adtak ki veszélyjelzést zivatarok miatt

A zivatarokat átmenetileg erősebb, akár viharos széllökések is kísérhetik.

Zelenszkij egy királyt hívna meg Ukrajnába

A király akár még az idén eleget tehet a kijevi meghívásnak.

Hajas Laci 15 évvel fiatalabb felesége gyönyörű nő: Judit mélyen kivágott felsőben pózolt mellette

Hajas Laci 15 évvel fiatalabb felesége, Judit elbüvőlő szépség.

Megtörte a csendet a Fidesz, elismerést várnak felülvizsgálat helyett

A lélegeztetőgépek beszerzése kapcsán a Fidesz kommunikációs igazgatója adott ki közleményt.

A tökéletes reggeli: Juharszirupos banánpalacsinta percek alatt

Csak néhány mozdulat, és már tálalhatod is ezt a laktató, fenséges reggelit. Ráadásul növényi tejjel és gluténmentes liszttel...

Esti döntés: Magyar Péter újabb fontos embert menesztett

A Magyar Közlöny hétfő esti számában megjelent miniszterelnöki határozat értelmében Magyar Péter miniszterelnök felmentette...

Közel 85 millió forintos megtakarítást vallott be Forsthoffer Ágnes

Az Országgyűlés elnöke egy réttel és egy gyümölcsössel is rendelkezi a vagyonnyilatkozata alapján. A dokumentumban élesen bírálta a...

A kis kórház paradoxona: politikai tabu, szakmai realitás – Sátoraljaújhely története

Levélben fordult Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszterhez Sátoraljaújhely polgármestere, aki azt szeretné, hogy az Erzsébet Kórház...

Magyar Péter: Hol van jobb helyen egy gyerek, drogkartelleknél vagy egy meleg párnál?

„Jöjjenek ki a magyar emberek hálószobájából, mielőbb!” – ezzel az üzenettel reagált Magyar Péter Rétvári Bence kérdésére a...

Magánerdők, tűzifa, bevételkiesés: megszólalt a miniszter a fakitermelési moratóriumról

Drágább lesz-e a tűzifa? Kompenzálják-e az erdőgazdaságokat? A komoly hullámokat vető bejelentés részleteiről kérdeztük Gajdos...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

0






0