Felavatták a Raiffeisen Bank új fiókját Pécsett
Ünnepélyes keretek között, szeptember 18-án avatták fel a pénzintézet új, Rókus u. 1. szám alatti fiókját. Az eseményen Gonda Tibor, Pécs alpolgármestere, valamint dr. Szabó László, a Raiffeisen Bank ügyvezető igazgatója mondott köszöntő beszédet.
A bank Dél-Dunántúlon dinamikus fejlődést mutat, ebben a régióban fiókjai Pécsen kívül Kaposváron, Szekszárdon, Siófokon, Mohácson, Dombóváron is megtalálhatók. Az új pécsi, Rókus u. 1. szám alatt megnyílt fiók 6 fővel kezdte meg működését, s ez a létszám folyamatosan bővül majd. Az új fiók teljes körű szolgáltatásokkal áll a lakossági és vállalati ügyfelek rendelkezésére, akik munkaidőn túl, napi 24 órában önkiszolgáló terminál és ATM automata segítségével intézhetik pénzügyeiket.
Az avató ünnepségen Gonda Tibor, Pécs alpolgármestere rövid köszöntőjében elismerő szavakkal méltatta a bank kiemelkedő szponzorációs tevékenységét. Utalt rá, hogy a Raiffeisen az idei évben immár negyedik alkalommal támogatta a Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT), valamint 2005 óta a Pécsi Tavaszi Fesztivál rendezvénysorozatát is. A pénzintézet támogatását élvezi a Filharmónia-Raiffeisen Bérlet komolyzenei koncertsorozata, melyet a 2006-2007-es évadban ismét Pécsett, Kaposváron és Szekszárdon is látogathatnak a zenekedvelők. A bank emellett nem feledkezik meg a sportról sem, hiszen már több ízben szponzorálta a PVSK női kosárlabdacsapatát. A „Raiffeisen Menza Diákszámlal” pedig olyan megoldásokat kínál, melyekkel a felsőoktatásban résztvevők mindig kényelmesen intézhetik bankügyeiket.
Dr. Szabó László, a Raiffeisen Bank ügyvezető igazgatója az avatáson elmondta, hogy az alpolgármester által felsorolt tények jelzik, az intézmény közéleti szerepvállalása tettekkel bizonyítható. Az igazgató hozzátette: idén nem ez volt az utolsó fióknyitás a városban, azonban részleteket az új helyszínről nem kívánt elárulni.
hírek innen, onnan
A Meta és a DeepMind szövetsége nulláról tervezne élő sejteket az MI segítségével, de a szintetikus vírusok veszélye mindent felülírhat
Kísérletezés helyett digitális tervezés a biológiában A szintetikus biológia történelmi fordulóponthoz érkezett, ahol a generatív...
24 szem csokoládéért kérnek közel 50 ezer forintot – Meghan Markle új terméke kiverte a biztosítékot
Meghan Markle idén sem aprózza el a karácsonyi készülődést: saját márkája egy különleges adventi naptárral rukkolt elő, az ára...
Már a New York Post is a dekoltázst kerülő fociedzőről ír
Világszerte virálissá vált a cseh fociedzőről készült videó, amelyen kétségbeesetten igyekezett nem a riporterre nézni a meccs után.
Bocsánatot kért az RTL Gryllus Dorka "összeomlása miatt"
Gryllus Dorka az RTL Reggeli című műsorában viselkedett zavartan a hét elején, pár nappal később kiderült, hogy az egész jelenet...
205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz
A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az...
Óriási fáraószobrok kerültek elő Egyiptomban
Két monumentális ókori szobor maradványait tárták fel Egyiptomban, miután egy helyi lakos hieroglifákkal díszített kőtömböt talált a...
Szexkereskedelemmel vádolják Trump egykori miniszterjelöltjét
Két nő indított szövetségi polgári pert Matt Gaetz volt republikánus kongresszusi képviselő ellen, akit Donald Trump 2024-ben...
Feljelentést tett Kapitány István az előző kormány szálláshelyfejlesztési programja miatt
Feljelentést tett a gazdasági és energetikai miniszter az előző kormány 475 milliárd forintos szálláshelyfejlesztési programja kapcsán...
Volánbusz-ügy: Szivek Norbert letartóztatását meghosszabbították, Jellinek Dánielét megszüntették
Az indoklás szerint a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja Jellinek Dániel, az Indotek Group vezérigazgatója és Szivek...
Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
Diplomáciai fellépéssel vették le Kerkez Milost az ukrán ellenséglistáról, de a családtagja ellen folytatódik a hajsza
Törölték a magyar védő adatlapját a hírhedt nyilvántartásból Lekerült Kerkez Milos az Ukrajna ellenségeit nyilvántartó...
Figyelmeztetnek a kutatók: a házimacskák egy része emberre is veszélyes parazitát hordozhat
Egy friss kutatás szerint a Giardia nevű bélparazita jóval több házimacskát érinthet, mint azt sok gazdi gondolná.
Sport
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották
Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik
Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.
Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban
A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.
Az edző dühöng, a kapus szerint jogtalan volt a 11-es, a cseh sajtó a Fradit magasztalja
Borbély Balázs meglepte a Plzent.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga
Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt
Bulvár
Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort
Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az
Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben
Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b
Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi
A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.
Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek
A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.
Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol
Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...
Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.
Elérte a Földet egy rejtélyes rádiójel, amely már akkor útnak indult, amikor az univerzum még csak 3 milliárd éves volt
2007 óta már több mint tízezer gyors rádiókitörést észleltek, és ezek viselkedése meglehetősen változatos: vannak rendszeresen ismétlődő, időnként újra felbukkanó, illetve csak egyszer észlelt jelek is.
Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál
A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.
A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
A reggeli italok nemcsak a szervezet hidratáltságára lehetnek hatással, hanem a telítettségérzetre és a vércukorszintre is. Mutatjuk, melyik a 10 legjobb reggeli ital a jó vércukorértékekért.
Ferihegyi takarítás: Orbán Viktor öccse a választás után kiszállt a stratégiai bizniszre hajtó cégből
Lapunk úgy tudja, a közbeszerzés eredményét egyelőre kartellgyanú miatt nem hirdették ki.
Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek
Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.
Újszülöttet hagytak egy telefonfülkében: 32 évvel később olyat tett, amitől az egész világ meghatódott
Az egész 1994. április 30-án, kora hajnalban történt Nyugat-Londonban. Egy védtelen, újszülött csecsemőt hagytak egy hideg telefonfülkében. A baba állapota egyre romlott, azonban a sors közbeszólt. Joe Campbell akko

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.









