Felesleges matekok Pécsett a Mellár-Kővári párharc körül
A pécsi Fidesz szerint nem igaz, hogy többen szavaztak volna a baloldalra, mint a jobboldalra április 3-án a pécsiek közül.
A pécsi Fidesz szerint „fake news”, hogy többen szavaztak volna a baloldalra, mint a jobboldalra április 3-án a pécsiek közül. Állításuk szerint Mellár Tamás a magyar lakcímmel rendelkező, de külföldön élők szavazatával nyert, ami a logikájuk alapján azt jelenti, hogy Pécsen tulajdonképpen a Fidesz nyert - hangzott el az ATV Híradójában.
Mellár Tamás fideszes kihívója azt mondta, hogy kiélezett verseny volt, de a 200 szavazat - amennyivel az ellenzéki jelölt nyert - az nagyon minimális.
„A Fidesz nyert Pécsett abban a tekintetben biztosan, hogy 2019-nél sokkal jobb eredményt tudtunk elérni, ez kétségtelenül így van. Számszerűen egy paraszthajszállal most még a baloldali jelöltek több szavazatot kaptak, tehát mondom 200 szavazattal fél százalékról sem beszélünk, kiegyenlített erőviszonyok vannak, de nem ez lesz a lényeg asszem, a jövőben, hanem az hogy a megbízott képviselő milyen lobbierőt fog tudni felmutatni, és milyen munkát fog végezni a parlamentben”
- magyarázta Kővári János.
Mellár Tamás úgy véli, teljesen mindegy, ki kire szavazott, a lényeg az, hogy voksolt. Mint mondta, blődség azt nézni, hogy melyik szavazó, hol lakik vagy épp külföldön dolgozik. Én 1153 szavazattal nyertem Kővári János előtt és a külföldön leadott szavazatok száma az 870 volt és ha az 1153-ból kivonjuk a 870-et és tegyük fel ezek nem számítanak semmit, akkor is van egy szűk 300-as előnyöm. Tehát nincs olyan számítás, ami azt mutatná, hogy én a külhoniakkal nyertem” - érvelt az ellenzék megválasztott országgyűlési képviselője.
Forrás:
Népszava
hírek innen, onnan
„Csak az számított, hogy minél több közpénzt toljanak ki” – Vitézy Dávid részleteket árult el a mohácsi híd átvilágításáról
98 százalékos előleget fizetett a megbukott kormány a NER-es kivitelezőnek.
Komoly füttyel fogadták Donald Trumpot az NBA-döntőn, de ő csak mosolygott
Hangos füttyszóval és tiltakozó bekiabálásokkal fogadta a közönség Donald Trump amerikai elnököt az észak-amerikai kosárlabdaliga...
Magyar Péter azt ígéri, titkos kormányhatározatokat mutat be arról, hogy Orbánék menekülttábort akartak építeni Vitnyéden
A Fidesz ezt évek óta tagadja.
Az RTL volt vezérigazgató-helyettese lesz a közmédia átalakításáért felelős miniszteri biztos
Grósz Juditot nevezte ki Tarr Zoltán miniszteri biztosnak a közmédia átalakításának vezetésére. A szakember feladata a politikai...
Itt vannak a vagyonnyilatkozatok: érdekes részletek derültek ki több képviselőről
Több képviselőnek is van külföldi ingatlanja, és politikai oldaltól függetlenül páran felvették a babaváró hitelt. Ez derül ki az...
Vitézy szerint még a választások előtt százmilliárdokat utaltak Szíjj László cégének a mohácsi híd építésére
A miniszter szerint önmagában egy új mohácsi híd építése még védhető döntés lett volna, de a túlméretezett kialakítás már...
K&H: a magyar hozamokba még nincs beárazva az euróbevezetés
Történelmi összevetésben is alacsony volt az első 5 hónapban a drágulás Magyarországon – hangzott el a K&H Bank keddi...
Fontos változás az üzemanyagáraknál – átírta a kormány a szabályokat
A kormány módosította a védett üzemanyagár rendszeréhez kapcsolódó szabályozást, amely a benzin és a gázolaj árának...
Csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban
Már a tizennegyedik egymást követő hónapban nőttek a globális félvezető-eladások havi szinten.
Minden idők legerősebb El Niñója jöhet idén
A korábbi, 2015-2016-os és 1997-1998-as rekordok könnyen lehet, hogy mehetnek a süllyesztőbe.
Vádat emeltek Biró Ferenccel, az Integritás Hatóság elnökével szemben
Hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt.
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






