Ezt olvasta már?

0

Felfüggesztette végrehajtói pozíciójából Lukács Tamást, a kar volt alelnökét, Pécs egyik végrehajtóját

Tízmilliós nagyságrendű kenőpénz elfogadásával gyanúsították meg Völner Pált, az Igazságügyi Minisztérium azóta lemondott államtitkárát az elmúlt évek egyik legsúlyosabb kormányzati korrupciós botrányában.

A Magyar Bírósági Végrehajtó Karhoz kapcsolódó, összességében százmilliós nagyságrendű visszaélés-sorozat legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követheti.

 

Felfüggesztették végrehajtói pozíciójából Lukács Tamást, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korábbi alelnökét, aki még Schadl György elnök idején volt a szervezet második embere – tudta meg az rtl.hu. Ellene a fő korrupciós botrányban nem emeltek vádat, egyelőre nem tudni, hogy mi indokolta a felfüggesztését.

Az rtl.hu megkérdezte a Központi Nyomozó Főügyészséget, hogy van-e folyamatban olyan nyomozás, amelyben a pécsi illetékességű végrehajtó érintett. Névre szólóan Lukács Tamásról nem adhatott tájékoztatást az ügyészség, annyit viszont elismertek, hogy van olyan ügy, amelyben egy pécsi végrehajtói iroda vezetője érintett.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Karnak törvényi kötelezettsége, hogy naprakészen vezesse a végrehajtók nyilvántartását, ebből pedig az látszik, hogy a pécsi végrehajtók közül egyedül Lukács Tamást helyettesíti valaki felfüggesztés miatt. Általánosságban elmondható, hogy az ügyészségnek hivatalból tájékoztatnia kell a kar hivatalvezetőjét, ha eljárást indított valamelyik végrehajtó ellen, ekkor pedig a kar felfüggeszti az érintett személyt a pozíciójából. Azt tehát nem tudhatjuk, hogy a felfüggesztett Lukács Tamás ellen folyik-e eljárás, csupán annyit, hogy egy pécsi végrehajtói iroda vezetője ellen igen – írta az rtl.hu.

Lukács Tamás 2016-ban alapította végrehajtói irodáját, amely a tavalyi évben csaknem 100 millió forint nyereséget ért el, a hét év alatt pedig több mint 580 millió forint volt az iroda adózott eredménye. A végrehajtói kar alelnöki pozíciójáról idén tavasszal mondott le a teljes elnökséggel együtt. Az új elnökség tagjai közé nem jelöltette magát.

Alelnökként a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar első embere lett, miután az ismertté vált korrupciós botrányban letartóztatták Schadl Györgyöt. Lukács Tamást azonban akkor semmivel sem gyanúsították meg, így szabadon folytathatta a munkáját, sőt az újonnan kinevezett végrehajtók előtte tettek esküt is. (Ez jogilag aggályos lehet, mert a törvény szerint a ceremóniát csak az elnök előtt lehetne megtartani, de Schadl György börtönben van. Volt, aki megtámadta a kinevezések jogszerűségét, ha igazat adnak neki, az összes újonnan hivatalba lépett végrehajtó döntése megkérdőjelezhető lesz.)

Lukács Tamásról korábban az rtl.hu megírta, hogy az egyik vizsga alkalmával Schadl György kérésének engedve „kardoskodott” egy felkészületlen vizsgázó mellett. Ez nem volt egyedi eset, Schadl György ugyanis a nyomozati anyagok alapján rendszeresen megpróbált protekciót intézni, a nyomozati papírok alapján több minisztériumból is kértek tőle segítséget. Lukács Tamás a vizsga után sajnálkozva mondta telefonon Schadl Györgynek, hogy hiába küzdött, leszavazták őt az értékelés során, azaz a vizsgázó végül megbukott. Pedig állítása szerint ő mindent megtett, a nyitókérdése például az volt, hogy mi a kedvenc témaköre?

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Divinyi Zsombor: Nem vagyok senkinek a strómanja

Az Országgyűlés Hivatalának élére kiválasztott Divinyi nyilatkozatot küldött a Telexnek. Nem volt felkészülve arra, hogy politikai...

Hivatalosan is megerősítették, hogy sikeresen végrehajtotta első nyílttengeri indítását a kínai Gravity–1 hordozórakéta

A pályára állított kilenc műholdat földmegfigyelési, kereskedelmi és technológiai tesztfeladatokra kívánják felhasználni.

Megerősítve: Kuznyecov veszi át az NB III-as alakulat irányítását

Az NB III-as Békéscsaba bejelentette Csakfoci korábbi értesüléseit, miszerint Kuznyecov Szergej veszi át a csapat irányítását.

Hátrányból fordított a Nyíregyháza, legyőzte az Újpestet az NB I szezonnyitó mérkőzésén

A csaknem negyven percig 1-1-es döntetlenre álló találkozót a hajrában a lila-fehérek nyáron igazolt kapusának, Szappanos Péternek a...

A 20 legijesztőbb horrorfilm, amit csak az igazán bátrak bírnak végignézni

Olyan horrorfilmeket gyűjtöttünk össze, amelyek nem az olcsó ijesztgetésre építenek, hanem a bőrünk alá mászó, hosszan velünk maradó...

Romeo Beckham kiköpött édesapja

Romeo Beckham kiköpött mása a híres édesapjának! A 23 éves modell kísértetiesen hasonlított az egykori angol válogatott futballistára,...

Milliárdok is múlhatnak a vagyonértékelésen

A vagyonadó bevezetése a kormány egyik kiemelt választási ígérete volt, a részletszabályok kidolgozása jelenleg is zajlik. A várható...

Semjén KDNP-indulása is opció a kétharmados vereség után – 1984 és a politikai címkék hatalma

Semjén Zsolt szerint a kétharmados vereség új helyzetet teremtett, ezért a KDNP-nek egy arányos választási rendszerben önálló indulásra...

A tiéd is köztük van? Ez az a 10 jövőálló szakma, amivel biztosan nem maradsz munka nélkül 2026 után sem

A mesterséges intelligencia térhódítása alatt is szükség lesz ezekre a munkakörökre.

Drámai bejelentés egy magyar fociklubtól, már a hétvégi bajnokikat sem tudják vállalni

A dunaújvárosi labdarúgás jövője kritikus ponthoz érkezett – kétségbeesett felhívást tett közzé a klub.

Sári Évi meglepő dologba feküdt bele Garábon – fotó, videó

Sári Évi életre szóló élményt osztott meg a követőivel. A színésznő Garábon járt, ahol nem akármilyen kalandban volt része:...

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Tankcsapda: Fejes Tamás elindította a videót, de közben intim dolog történt a háttérben

A Tankcsapda énekese, Lukács Laci pont csinált valamit a háttérben, és ezt szóvá is tette.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Nálad megvan még? A fiatalok szerint ez a retró tárgy hamarosan újra minden otthonban ott lesz

Kinek jutott volna eszébe néhány évvel ezelőtt, hogy egy rég elfeledett használati tárgy ismét a lakberendezési trendek élére kerülhet? Pedig a Z generáció ismét bebizonyította, hogy ami tegnap még ósdinak szám

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

0






0