Felső- és középkategóriás autókat vesz a NAV
Összesen 235 személygépjármű szállítására írt ki nyílt közbeszerzési eljárást nyolc részteljesítésre bontva a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - ismerteti a Napi Gazdaság csütörtöki száma.
hirdetés
A NAV jelenleg több mint 1400 gépjárművet használ - tájékoztatta a lapot az adóhivatal -, ezek között felső- és középkategóriás autók is vannak, amelyek egy részét most lecserélik, alapvetően a bűnügyi, bevetési, revizori, illetve végrehajtási szakterületeken. A kiírt beszerzéssel kizárólag a 10 évnél idősebb, illetve több mint 200 ezer kilométert futott autókat cserélik le, ami a teljes gépjárműpark 16 százaléka.
A felhívásból kiderül, az országosan kiemelt termékekre vonatkozó állami normatíva szerint a felső-közép 7. és 8. kategóriába (a legmagasabb a 9.) valamint a közép 6. kategóriába sorolt járműveket vásárolnak, a legtöbbet kombi és limuzin típusú személyautókból, továbbá legfeljebb 35 terepjárót, 10 bevetési személygépjárművet és egy vezetői autót (ez a felső-közép 8. kategóriába sorolt jármű csúcskategóriás is lehet). A pályázóknak teljes körű garanciát kell vállalniuk az autókra legalább 36 hónapra vagy 150 ezer futott kilométerig, ajánlatot augusztus 21-ig lehet tenni.
mti
hírek innen, onnan
Most kaptuk: Borzalmas gyilkosság a határnál - azonnal szörnyethalt az áldozat
Szóváltás után történt az eset.
Igaz történet: egyszer csak kikívánkozott a lelkem a testemből
Akadnak emberek, akiknek a lelke már elhagyta a testüket, de visszatért belé. Pisch Ferencnek, a bakonysárkányi Szent István Templom gondnokának is volt már testen kívüli élménye. Szívműtétje közben fölülről látta saját magát és a...
Zalai gól nélkül az NB III-ban
A labdarúgó NB III Bakony-csoportjában a pünkösdi hétvégén a 24. fordulót játsszák.
NHL: egyenlítettek a Cápák
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) nyugati főcsoport-elődöntőjében a San José Sharks egy hosszabbítás után aratott győzelemmel szépített a Los Angeles Kings elleni párharcban.
Bedák Zsolt győzelmi nyilatkozata
Visszatérése óta a második mérkőzésén bizonyított Bedák Zsolt: a budapesti ökölvívó szombat este Kecskeméten lépett kötelek közé, és egyhangú...
A pünkösd szakrális politikuma
A Lélek vezetése minden politikai ideológiánál tartósabbnak és hathatósabbnak bizonyul" Szalay László Pál teológiai eszmefuttatása az ünnepre készülve.
Készülődés a nemzetközi menekült napra
Közös emlékezésre szólít az Európai Egyházak Konferenciája és az Európai Egyházak Bevándorlásügyi Bizottsága azokért, akik egy méltóságteljesebb élet reményében menekültek Európába, de a veszélyes úton életüket vesztették.
Inkriminált gép kétes hírű üzletember repülőgépén utazott az elnök
Egyre nagyobb hullámokat ver Costa Ricában Laura Chinchilla elnök asszony körül az a botrány, amely amiatt pattant ki, hogy a politikus egy a drogmaffiával hírbe hozott kolumbiai üzletember magán repülőgépén utazott a közelmúltban...
Újra iszik Pataky Attila
Pataky Attila két év óta nem ivott egy korty alkoholt sem. Elhatározásában csak A Kör, az Edda-musical bemutatója ingatta meg, ahol alkohollal oldotta a feszültséget.
Ezt tedd nyáron, hogy egyenletesen barnulj, és elkerüld a leégést
Néhány bevált tipp segítségével egész nyáron gyönyörű barna árnyalatban ragyoghat a bőröd.
Magyarok nyerhetik a brit tehetségkutatót
Könnyek és ováció fogadta a magyar Attraction előadását, és most mindenki rájuk fogad.
Nem tud aludni? Adunk néhány tippet!
Életünk közel egyharmadát alvással töltjük, nagyon nem mindegy tehát, hogy valódi, elegendő pihenést hozó, új erőt nyújtó nyugalomban van-e részünk, vagy nyűgös forgolódással, rossz álmokkal, felriadásokkal töltjük az éjszakát.
Sport
Kilencedik helyen zárt a salzburgringi időmérőn Michelisz Norbert
Michelisz Norbert a kilencedik helyen zárta a túraautó világbajnokság salzburgringi versenyének időmérő edzését, amely elég furcsa körülmények között ért véget. A Zengő Motorsport pilótája kiegyensúlyozottan versenyzett, a szabade...
Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden
A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...
Egy félidőn át partiban volt a Szeged a Veszprémmel
A címvédő MKB Veszprém nyerte a férfi kézilabda NB I bajnoki döntőjének első mérkőzését. A veszprémiek 33-23-ra verték a Pick Szegedet, amely egy félidőn át komoly nyomást tudott gyakorolni a bajnokra. A második játékrészben aztán...
Audikat kapnak Győrben a győztesek?
Katarina Bulatovic aláírt a női kézilabda BL-győztes Győr csapatához, érkezik Bódi Bernadett is, s újabb egy évre marad a védekezés Görbicz Anitája, a francia Raphaelle Tervel mondta a klub elnöke a DIGI Sport Reggeli Start című ...
"Gyerünk gyerekek, gyerünk, az isten szerelmére!" - A sydneyi kajak négyes a Re-...
Mondják, a nosztalgia felmelegít. Nekünk sincs más célunk a Re-Playerrel, mint ahogy William Parrish, azaz Sir Anthony Hopkins mondta a Ha eljön Joe Blackben egy csipetnyi borzongást, egy leheletnyi sóhajt, vagy némi nevetést cs...
Videó: Ronaldo és Mourinho sem vette át ezüstérmét az elvesztett Király-kupa utá...
A La Sexta spanyol tévécsatorna felvételein jól látszik, hogy sem Cristiano Ronaldo, sem pedig José Mourinho nem vette át ezüstérmét az Atlético Madrid ellen elszenvedett kupadöntő után. A Realt a díjak átadásakor Aitor Karanka ké...
Skaliczki győzelemmel búcsúzna Szegedtől
Szombaton elkezdődik a két győzelemig tartó MKB VeszprémPick Szeged férfi kézilabda bajnoki döntő. Az alapszakaszban elért jobb helyezésének köszönhetően a veszprémiek élvezhetik a pályaelőnyt, ami azt jelenti, a csongrádiaknak le...
Juhász Roland szerint mindenki a Vidi ellen mutatná meg
Ma este fél hétkor a Kaposvár ellen lép pályára a Videoton labdarúgó csapata. A fehérváriak előtt csupán egy cél lebeg, legyőzni a Rákóczit és megőrizni a tabellán elfoglalt második helyet. Juhász Roland szerint ez így első ránézé...
A Fradi nyerte az örökrangadót Győrben
A Ferencváros 2-0-s győzelmet aratott Győrben az MTK Budapest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában, a szombati örökrangadón.
Daganattal kezelik a Barca edzőjét New York-ban
A jövő héttől ismét New Yorkban kezelteti magát Tito Vilanova, a spanyol bajnok FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője.
A Videoton nyert és három ponttal megelőzte az MTK-t
A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján.
Bulvár
A világ legveszélyesebb tengerpartja - sokkoló videó!
A nyaralást egy becsapódó repülőgép zavarhatja megtémakör: Egyebek, kategória: Egyebekfejlesztő: Baleset a tengerpartonméret: 0 kB(teljes, idegen nyelvű)
Szeretnéd tudni, ki voltál előző életedben? - Három árulkodó dolog
Nem is gondolnád, milyen könnyen közelebb juthatsz a válaszhoz, ki voltál előző életedben.
Ez aztán furcsa fordulat! Mégis ByeAlex nyerte a nemzetközi versenyt
Bár a kihirdetett eredmények szerint a 10. lett ByeAlex, kiderült, mégis ő a nyertes.
Mintha ikrek lennének! Megszólalásig hasonlít a magyar énekesnő és a hollywoodi ...
Nem csak Hilary Duffnak van magyar hasonmása.
Nem szégyenlősködött! Palvin Barbi egy szál bugyiban mutatta meg magát - Képek!
Palvin Barbi merész képeken pózol egy magazin felkérésére.
Trafik: Havas Henrik élő adásban kért bocsánatot Varga Miklóstól
Az előadóművész pedig a műsor végére revideálta véleményét trafikügyben.
Kiderült Alex titka
Előzményes oka van annak, hogy Nyíregyháza felé autózom megtekinteni Játékország magyarhoni fellegvárát. Az előzmény pedig emberöltőnyi: a történet 1932-ben kezdődik, vagy tán még egy kicsit előbb is
Videó: rácsukódott a kertkapu a Lamborghinire
És nem is akárkijére: Kanye West Aventadorját egy barátja hozta el a szervizből, a végállomás Kim Kardashian háza volt. A gonosz kertkapu azonban túl gyorsan csukódott, így a bal oldalon keletkezett mély karcok miatt lehet visszav...
Narancsszínű figyelmeztetés: itt heves zivatarok lehetnek
Az esernyőt is viheti a vihar.
ByeAlex divatot teremtett Malmőben
ByeAlex nagy népszerűségnek örvend a svédek körében, nem csak a Kedvesem című daláért rajonganak az Eurovíziós Dalfesztiválra látogatók, de sapkájával és szemüvegével is divatot teremtett.
Fordulat Csobot Adél és Istenes Bence kapcsolatában
Már nem csak Bence nagyszülei kedvelik az X-Faktor friss műsorvezetőjének választottját. Adél az anyósát is levette a lábáról.
10 dolog, amit soha ne mondj a férjednek - Nagy hibát követnél el
Szeretnéd megőrizni a szerelmet és a békét a házasságotokban? Ezeket a mondatokat kerüld!
blogmorzsák
Jobbközép párt?
A gondolat jó, hovatovább helyes, de önmagában nem több, mint ferráris Magnumnak az ellenfél, meg a csaja akit meg kell menteni tőle.
Különleges plakát
a gyermekbántalmazás ellen
Más üzenetet közvetít attól függően, hogy milyen magasságból nézi az ember.
A homok csodálatos városa
A kínai Dunhuang, a „homok városa", valaha
a Selyemút egyik fontos állomása volt, ma már elsősorban a turistákból él.
Hö úr gyűjteményének évszázados teái
Hö úr Kína legértékesebb öreg tea gyűjteményével rendelkezik, amely rangot nyugodtan kiterjeszthetjük az egész világra.
Samsung: galaktikus nyereség
Úgy tűnik, idő kérdése, és az Android helyett már Samdroidot kell majd írni.
Az első magyar bulvárlap
A Budapest c. napilapot 1877-ben alapították,
az újságot rikkancsok is árulták.
Kisgatyában piáló Dave Gahan
Exkluzív fotók, izgalmas sztorik '85-ből, Pestről, az első szocialista Depeche Mode-koncertről.
A nyugdíjasok fogságában
„Amikor gyerek voltam, egy nyugdíjasra két munkavállaló jutott. Mire nyugdíjba megyek,
két nyugdíjasra egy munkavállaló jut majd.”
Így épült a kettes metró
Vargha Ákos fotóalbumában tobzódhatunk az építéshez, építőkhöz és az elkészült vonalhoz, illetve az állomásokhoz kötődő képekben.
Még több offshore hátterű
EU-támogatott cég került elő
Ciprusi, seychelle-szigeteki, szingapúri tulajdonú cégek is kaptak 2012-ben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen keresztül uniós támogatásokat.
Elő a savazós bácsival!
Két férfit keresnek, közös jellemzőjük a galamblelkűség és a kémia, meg a "békemenet".

- További forinterősödést hozhat, ha lesz török kamatvágás
- Erősödött a forint délelőtt
- Kritikusabbak lettünk az egészségügyi szolgáltatásokkal
- Nem került vissza a Richter a MSCI-be
- A Big data követi lépteinket!
- Halló, itt a jövő. A Kulcs-Soft már mobilra tart
- Kétmilliárdos alternatív-energetikai beruházás a Mátrai Erőmű ipari parkjában
- Műholddal figyelik a vaddisznókat a Balaton-felvidéken
- Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak
- "Pécs ledarálja a Siófokot"
- Beolvad a Tettye Forrásház Zrt.-be a Pécsi Vízmű Zrt.
- Fidesz: folytatódik a rezsicsökkentés politikája
- A baloldalon totális a káosz
- Orbán: Európa problémája a gyengülő versenyképesség
- Újabb részletek a pécsi pénzváltós gyilkosságról
- Új bűnmegelőzési program indult egy Pécsi iskolában
- Schmitt még küzd a doktorijáért
- Szili Katalin: az együttműködés erősíti a nemzetet
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Pécsett is hódít a Rukkola
- Vándorgyűlést rendez a történelmi társulat
- Legyen újra természetes az uránvárosi KRESZ-park és környéke!
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Török segítség Pécs oszmán építészeti értékeinek ápolására
- Sikerrel zárult a pécsi akció
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Aszpik - Alkotói piac
- Forgalmi rend változások Pécsett
- Elhunyt Székely György színháztörténész
- Kocsis Zoltán egyelőre nem vezényel és zongoraestet sem ad Pécsen
- Expedíciózz a háztartásban! - Ismét Pécsen






Reszkessetek vállalkozók lessz még több razzia, ellenőrzés hogy behajtsák az új autók árát!!!!