Ezt olvasta már?

0

Felújították a mecseki barlangokat

Befejeződött a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi kezelésében lévő több barlang, köztük az Abaligeti-barlang és a Tettyei-mésztufabarlang, valamint földtani alapszelvények fejlesztését célzó projekt megvalósítása.

A KEHOP-4.1.0 - Élőhelyek és fajok természetvédelmi helyzetének javítása, a természetvédelmi kezelés és bemutatás infrastruktúrájának fejlesztése című konstrukció keretein belül megvalósított projekt eredményeként közel 350 ha kiterjedésű élőhely került jobb védettségi állapotba. A projekt megvalósítása 158,27 millió Ft Európai Uniós vissza nem térítendő támogatás felhasználásával történt.

A projekt keretében az élettelen természeti értékekkel kapcsolatos fejlesztések valósultak meg. Így került sor a 2018-ban több mint 53 ezer látogatót fogadó Abaligeti-barlangban a világítási rendszer korszerűsítésére, a szükséges kőzetállékonysági megerősítésekre, valamint a barlangi patakot, a barlang levegőjét, élővilágát nyomon követő monitoring rendszer kiépítésére. Tavaly közel 13 ezer látogatót fogadott a Tettyei-mésztufabarlang, ahol ugyancsak korszerűsítésre került a világítási rendszer, valamint átadásra került egy új, interaktív kiállítás is, amely 2018-ban elnyerte az Év digitális ökoturisztikai élménye díjat. Egyúttal mindkét barlang bejárati környezete is megújult.

Ugyancsak a projekt részeként került lezárásra a Mecsek és a Villányi-hegység területén 11 barlang és üreg, valamint a Szársomlyón 3 egykori bauxittáró. A lezárások célja a denevérek élőhelyének védelme és a személyi biztonság megteremtése volt. A lezárások megvalósítására úgy került sor, hogy az a területen élő denevérállomány mozgását nem korlátozza.

A védett földtani értékek közül a cserkúti Czana-dombot, a magyaregregyi Vár-völgy tanösvényt, valamint a villányi Templom-hegyen található földtani alapszelvényeket érintette a projekt. Ezen természeti értékek alaposabb megismerését teszik lehetővé a projekt keretében megújult, frissített tartalommal ellátott tanösvénytáblák. A villányi Ammonitesz-tanösvényhez kapcsolódóan parkoló épült, továbbá a tanösvény állomásai között pihenőpontokat alakítottunk ki a turisták számára.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, 158,27 millió Ft támogatás felhasználásával.

 

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Többször figyelmeztette a hütte tulaját Szentpéteri Eszter – a csúszós padló okozta a vesztét: „Hetekig kell térdrögzítőt hordanom”

Hetekig lábrögzítővel kell élnie, miután másfél hete balesetet szenvedett Szentpéteri Eszter. A Tények műsorvezetője ugyan egy síelős...

Légiósok: Schäferék veretlenek maradtak a Bundesligában, Baráth csapatkapitány lett azonnal - videó

A VfB Stuttgart hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Schäfer Andrást is foglalkoztató Union Berlinnel vasárnap a német...

15 dolog, amiért boldogtalan vagy és amin sürgősen változtatnod kell

Veled is előfordult már, hogy visszatekintettél néhány évvel ezelőttre, és rá kellett jönnöd, hogy feleslegesen aggódtál olyan sokat...

Nem is játszott, mégis mérföldkőhöz ért a magyar labdarúgó pályafutása

Kugyela Zalán először került be a felnőtt meccskeretbe.

Mínusz 21 fokkal indul a hét, de a végére nagyot enyhül az idő

Az Alföldön tartós, sűrű köd nehezíti majd a közlekedést. A hét második felében pedig a csapadék is megérkezik, ami helyenként...

Ő volt a világ leggazdagabb embere: Elon Muskot is kenterbe veri

A történelem leggazdagabb emberének vagyonát elképesztő méretű hadsereg óvta.

Elképesztő módon védte ki a fegyveres rablást a pénztáros

Furcsa, de nagyon hatékony módját választotta a védekezésnek az a pénztáros, akire Körmenden fegyvert fogott egy férfi. Péntek este egy...

0

Sport

Ezt már a Liverpool-szurkolók sem bírják cérnával, Szoboszlai szóba sem került

Arne Slot újra magyarázkodni kényszerült, miután csapata nem bírt az újonc Burnley-vel.

Kikapott az olimpiai döntős a férfi kézi Eb-n

A szegedi légiós kettő, a veszprémi öt góllal járult a sikerhez.

A magyar sportoló ijesztő esése után azonnal le kellett állítani az Eb-futamot

Riválisa elsodorta a Fradi rövidpályás gyorskorcsolyázóját, aki a palánkba csapódott az Európa-bajnokságon.

Balhé a kézilabda Eb-n: a torna sztárja beleszállt az edzőbe, földrengés jöhet

A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.

Az Újpestet lenyomva, 3 millió euróért találhatta meg Varga utódját az FTC

Szlovén források szerint eldőld a kérdés, klubrekordot dönt a magyar bajnok.

Egy éve Kecskemétre készült, ha nincsenek az amerikaiak, talán sosem lesz rekorder

A zöld-fehérek nem lehetnek elég hálásak a New York Citynek, sem a futballista bizonyítási vágyának.

Edzője már nyilvánosan kritizálja, rövidesen megszabadulhat klubja a magyar válogatott védőtől

Bár ősszel a kapitányi karszalagot is megkapta, az edzőváltással megjárta.

Döbbenetes edzői baki után a kézilabda Eb egyik esélyese a kiesés szélén

Két válogatott már bejutott a legjobb tizenkettő közé.

Venus Williams visszatért az Australian Openen, teljes összeomlás lett a vége + videó

Venus Williams öt év után visszatért az Australian Openen, a közönség állva tapsolta őt.

Bulvár

A holnapi nap brutális lesz, és senki sem lesz kivétel alóla

Január harmadik hétfőjét az év legnyomasztóbb napjának tartják, ami könnyedén maga alá temethet minket. Ne hagyd, hogy ez történjen!

Orbán Viktortól ezt kapta születésnapjára Tóth Gabi, kíméletlenül lecserélték

Január 17-én ünnepelte születésnapját a magyar énekesnő, azonban amit a miniszterelnöktől kapott ajándékba arra igazán nem számított.

Titkos orosz kórház áll Magyarország közepén, a látványtól azonnal padlót fogsz

Valami egészen különlegeset felejtettek itt, hátborzongató a hidegháborús látvány.

Belepiszkált a kormány az özvegyi nyugdíjba: mutatjuk, mekkora összeg jár

Így változik az özvegyi nyugdíj feltételrendszere 2026-ban, ennyit kapnak az érintettek az új szabályok alapján.

Ez a csillagjegy lesz 2026 legnagyobb nyertese: pénz, siker és szerelem vár rá

Ez az év nem a kapkodásról szól, hanem arról, hogy a befektetett energia végre kézzelfogható eredménnyé válik és egy csillagjegy számára ez lesz a valóság.

Ezzel átrajzolnák a régiónkat, Magyarország most hatalmasat szakíthat

Egy üzlet, ami Orbánéknak is aranyat érhet.

A volt osztrák kancellár szerint a liberálisként indult Orbán abszurd világba sodródott

A magyar miniszterelnök, Viktor Orbán vétói nem tudják megállítani az EU fejlődését – nyilatkozta Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár. A poitikus szerint az EU-nak függetlenné kell válnia az orosz gáztól

Szülészeti erőszak egy apa szemével: Próbáltam megteremteni azt a világot, amiben lennie kellett volna

Az apák szerepét és megélését méltatlanul elhanyagoljuk, amikor a szülésekről beszélünk, pedig lehet, hogy éppen az ő bevonásuk, felkészítésük segítene mindenkinek kezelni a nehéz helyzeteket.

Újabb gyomros Robert Ficoéktól a felvidéki magyarságnak, kegyetlen dolgot terveznek véghezvinni

A jó kormányzati kapcsolatok ellenére számos intézkedés tragikus hatással van a felvidéki magyarságra.

3 étel és ital, ami pajzsként véd a hasnyálmirigyrák ellen

A hasnyálmirigy a szervezetünk egyik legfontosabb szerve. Nemcsak az emésztőenzimek termeléséért felel, hanem az inzulin és más hormonok kibocsátásával szabályozza a vércukorszintet, segíti az anyagcserét és fennt

Nincs víz, benzin és áram a karibi országban, ráadásul Kubánál csak Ukrajna veszít több lakost

A venezuelai események nyomán ismét kiéleződött az amerikai-kubai feszültség. Bár a szigetet a kommunisták vaskézzel tartják kézben, a gazdaság összeomlóban van, ráadásul az elmúlt öt évben Ukrajna után Kuba

Trumpnak sikerült összevesznie legfontosabb szövetségesével

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint teljességgel helytelen, hogy Washington büntetővámokkal fenyegeti a Grönland hovatartozásával kapcsolatos amerikai-dán viszály ügyében Dánia mellett felsorakozó NATO-szövets

0






0