Fényszenzációk, mint sehol a világban – jön a Zsolnay Fényfesztivál!
Immár negyedik alkalommal, közel 170 ingyenes kültéri és beltéri programmal, bámulatos fényfestésekkel, fényinstallációkkal, utcaművészeti produkciókkal és koncertekkel vár Magyarország első számú fényművészeti attrakciója, a pécsi Zsolnay Fényfesztivál!
A tavaly több mint 70.000 látogatót vonzó esemény idén június 27-30. között várja a különleges fényélményekre vágyókat Pécs belvárosában.
A Zsolnay Fényfesztivál az ország első és egyetlen fényfesztiválja. A Közép-Európában egyedülálló rendezvényen az éj leszállta után hazai és külföldi művészek térspecifikus fényalkotásai ejtik ámulatba a látogatókat Pécs hangulatos utcáin, terein, belső kertjeiben és templomi homlokzatain. Ismerősnek hitt helyek, ódon és modern épületek, zöld parkok és lombok öltöznek milliónyi pixelpontból szőtt alkalmi fénykosztümbe.
- Pécs négy napra nemcsak a fény városa lesz, hanem a kulturális figyelem középpontjává válik Magyarországon – mondta dr. Hoppál Péter, Pécs országgyűlési képviselője, miniszteri biztos az eseményt bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón.
A fesztivál leginkább várt programja a nemzetközi élvonalban is jegyzett háromdimenziós Zsolnay Light Art Fényfestőverseny. Ennek keretében a Tiszta fény hívószóra készült mozgó, 3D-s fényalkotások keltik életre a Székesegyház monumentális falait. A megmérettetésre idén is a világ legkülönbözőbb tájairól érkeztek pályamunkák – többek között Kínából, Franciaországból, Mexikóból és Spanyolországból –, melyek közül 10 alkotás szállhat versenybe a fődíjért. A győztes ráadásul részt vehet a világ legjobbjaiból álló Győztesek Ligáján, az iMapp Bukarest fényfestőversenyen.
A versenyalkotásokon kívül különlegességként még egy látványosság elevenedik meg a Székesegyházon: Bordos László Zsolt világhírű fényművész, az épületvetítést robotlámpákkal kiegészítve, olyan egyedi fényalkotást hoz létre, amire Magyarországon még nem volt példa.
Az új helyszínekkel bővülő, közel 30 állomáson végigvezető Fény Útja esténként káprázatos csodavilággá varázsolja Pécs belvárosát. Az érdeklődők találkozhatnak analóg és digitális technikán alapuló fényalkotásokkal, statikus és interaktívan irányítható installációkkal egyaránt. Megcsodálhatják, ahogy fényvirágok nyílnak a fák törzsein, sétálhatnak a legmodernebb technikákkal életre keltett fénylő felületek között, vagy éppen az immár hagyományosan a Janus Pannonius utca járdájára vetített varázslatos Fényszőnyegen. Megmozdulnak a Barbakán falai, kinetikus szerkezetek segítségével mozgásba lendülnek a Színház tér épületei, és egy ötméteres fénylő medveállatka is felbukkan majd a fesztivál totemállata, a Pixelbogár mellett, ami a Szent István téri szökőkút környezetében éled újra. Idén száz éve nyitotta meg kapuját a 20. század legnagyobb hatású művészeti iskolája, a németországi Bauhaus, több alkotás is erre a jubileumra reflektál. A hazai alkotók mellett, finn, spanyol, brazil és mexikói művészek munkái teszik nemzetközivé a Fény Útját.
- Amikor évekkel ezelőtt megálmodtuk közösen a Zsolnay Fényfesztivál gondolatát, még csak bíztunk a sikerben. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ez valósággá vált Pécsett. A cél azóta is változatlan: életre szóló élményt nyújtani és új megvilágításba helyezni Pécs értékeit – számolt be dr. Őri László, Pécs alpolgármestere.
A pécsi Fényfesztivál sajátossága, hogy nemcsak az éj leszállta után kínál izgalmas látnivalókat, hanem nappal is számos programmal várja a látogatókat. Az utcaszínházi programban magyar fellépők mellett Costa Rica-i, német, francia, spanyol, holland, olasz és argentin művészek előadásaival is találkozhatunk. Harmadik alkalommal ad otthont a fesztivál a Magyar Zsonglőrtalálkozónak, ahol a szakmai programok mellett a közönség számára is nyitott zsonglőriskolában lehet betekintést nyerni a zsonglőrködés rejtelmeibe.
A fesztivál zenei programja idén a Színház térre összpontosul. Két arcát mutatja majd a helyszín: a nappali koncertek színes világzenei felhozatallal várják az érdeklődőket, majd este, a Fény Útja felkapcsolása után olyan különleges atmoszférájú zenei produkciók várhatóak, melyek elektronikus és akusztikus hangszerek fúziója által születnek. A nappali zenei program kiemelkedő fellépője a hazai blues fenomén Little G Weevil, az argentin Aguamadera és az olasz Vagatrio, míg az éjszakai program zenei csemegéi között említhetjük a japán Kenta Hayashi fellépését, a Brooklyn Gypsies visszatérő koncertjét, a hazai színeket erősítő Iamyank, vagy épp az Óperentzia koncertjét.
A fesztivál különleges színfoltjai közé tartoznak a nappali fényprogramok, melyek során a fény természetével ismerkedhetnek az érdeklődők, a legaktívabbak pedig idén is világító díszeket készíthetnek maguknak a Fénybütyköldében.
A fesztiválon olyan új programelemek is helyet kapnak, mint például a tematikus filmvetítések és live actek: az AV Composers esteken valós idejű „képzenészet”, azaz élőben létrejövő audiovizuális alkotások várják a látogatókat az Apolló Mozi vetítőtermébe.
Az újdonságok között rendhagyó helyszíneket is köszönthetünk, melyek közül az egyik legérdekesebb az ÁRKÁD Pécs Bevásárlóközpont, ahol egy nappali és egy éjszakai fényalkotást lehet majd megcsodálni.
A Pécsi Galériában szintén igazi kuriózum várja a látogatókat: Vály Sándor Finnországban élő magyar képző- és médiaművész kiállítása. A Fényfesztivál alkalmából a Pécsi Galéria számára készülő Gótikus hologramok című installációja különös kísérlet térrel és idővel. Vály harminc éve hagyta el Magyarországot, azóta most először állít ki itthon. A kiállítás a Fényfesztivál „prológusaként” június 22-én nyílik és egy hónapig látogatható.
- A nemzetközi sikerek nyomán úgy döntöttünk, hogy minden évben egy adott országból „fénynagyköveteket” hívunk a fesztiválra, elsőként Finnországból – számolt be Vincze Balázs, a fesztivált szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője. Ennek keretében a FinnAgora, a magyarországi finn kulturális, tudományos és gazdasági intézettel együttműködve a Helsinkiből érkező fénynagykövetek megismertetik a látogatókat az északi gondolkodásmódot tükröző fényszimbolikával a Finn Focus program keretében.
Az ingyenes fesztiválon aki még több élményre vágyik, azt várja a Fény Útja Extra, amelynek kiemelt helyszínei és exkluzív programjai egy karszalag megvásárlásával látogathatók.
Részletek: www.fenyfesztival.hu www.facebook.com/zsolnayfenyfesztival
hírek innen, onnan
Lángolt a belvárosi ruhaüzlet – Tűzbogár visszatért gyönyörködni a helyszínre
Egy ruhaüzlet kirakata előtt gyújtott tüzet egy 37 éves férfi, majd visszatért a helyszínre, hogy gyönyörködjön a tűzoltók...
Ölelés, kézfogás, távolságtartás – videón, ahogy az ülésterembe érkező Volodimir Zelenszkij üdvözölte az uniós vezetőket
A politikusok gesztusai sokat elmondtak arról, kivel milyen viszonyban van az ukrán elnök.
Kimondta az amerikai tábornok: a következő nagy háború már az Egyesült Államok területét is felperzselheti
Számolni kell azzal, hogy a következő háború esetén már az Egyesült Államok területén található katonai bázisokat, utánpótlási...
Feloszlatná a XII. kerületi képviselő-testületet egy Kovács Gergellyel kritikus hegyvidéki képviselő
Régóta feszült a polgármester viszonya több, korábban vele szövetséges képviselővel is.
Divat helyett praktikum: Deák Rebeka őszintén az Ázsia Expressz felkészülésről
Október 19-én dupla epizóddal indul a TV2 Ázsia Expressz című műsora, amelyben Deák Rebeka a párjával, közösen vág neki az embert...
Óriási átverés az új egészségtrend? Ezt teszi a szervezeteddel a méregdrága csodavíz
A funkcionális víz lett a wellness iparág új kedvence, de a kritikus fogyasztó számára ez inkább pszichológia. Míg a gyártók csodát...
Súlyos balesetet okozhat egy temus gyerekjelmez, visszahívták
A nindzsajelmez tartozó túl hosszú szalagokban könnyű megbotlani és be is akadhatnak. A fogyasztóvédelmi hatóság azt kéri, hogy a...
Ezt a budapesti éttermet imádni fogják a kisgyerekes szülők: Befogadó vendéglátásért indít kampányt a Salve
A Salve pizzéria-hálózat tulajdonosával Varga Giulietta-val beszélgettünk a befogadó vendéglátás kampányról.
IPhone-od van? Ezt a beállítást ellenőrizd, hogy ne kerüljenek veszélybe az adataid
Egy kényelmi funkció is biztonsági kockázatot jelenthet. Ha iPhone-t használsz, érdemes átnézned a Wi-Fi-beállításokat, hogy elkerüld a...
Laptopokat loptak el a Megafon irodájából
A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.
91 évesen is a McDonald’sban dolgozik – mi a titka?
Eric Edwards 91 évesen is részmunkaidőben dolgozik egy McDonald’s étteremben és esze ágában sincs nyugdíjba vonulni. A brit férfi egy...
5 rejtett viselkedés, amivel a toxikus emberek észrevétlenül irányítják a környezetüket
Öt rejtett manipulációs módszer, amellyel a toxikus emberek észrevétlenül befolyásolják a környezetüket.
Sport
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját
Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.
Az edző dühöng, a kapus szerint jogtalan volt a 11-es, a cseh sajtó a Fradit magasztalja
Borbély Balázs meglepte a Plzent.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Bulvár
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van
A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek
Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka
Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi
A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.
Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek
Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.
Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”
Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország
Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek
A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.
Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol
Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...
Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés
Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!
Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben
Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b
Felfüggesztik ügyészi állásából a KNYF aranykonvojügy miatt lemondó vezetőjét
A legfőbb ügyész jogkőrében ideiglenesen eljáró legfőbb ügyész újabb fegyelmi eljárást is kezdeményezett Frücht Pál ellen.
blogmorzsák
8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod
Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?
Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb
Igaz, a története majdnem száz éves.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






