Fiatal középhátvéddel erősített a Pécs
A 23 éves Takács Zsomborral erősítette meg hátvédsorát a másodosztályú Pécsi MFC.
Takács Zsombor ismét a másodosztályban bizonyíthat (Fotó: pmfc.hu)
Takács Zsombor a Dalnoki Akadémián kezdett el futballozni, majd az MTK, a Puskás Akadémia és a Ferencváros utánpótláscsapataiban szerepelt. Takács a 2017–2018-as szezonban két mérkőzésen a Ferencváros NB I-es keretében is szerepelt, de lehetőséghez ekkor még nem jutott. A következő bajnoki évadban azonban már nem maradt el az első osztályú debütálás, a fiatal hátvéd kezdőként végigjátszotta a Ferencváros Paks ellen 3–0-ra megnyert tavaszi bajnokiját. A ferencvárosi pályafutást két szezon NB II-es szereplés követte a Soroksár csapatában, ahol összesen 36 alkalommal lépett pályára a másodosztályban. A 2021–2022-es idényt Takács a BVSC-Zugló NB III-as csapatában töltötte, ahol 31 bajnokin szerepelt és két gólt szerzett.
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Bohata Ádám (Nagykanizsa – kölcsönből vissza), Hadaró Valentin (Kecskemét – kölcsönbe), Harsányi István (Szentlőrinc), Keresztes Barna (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Kovács Péter (Szolnok), Takács Zsombor (BVSC-Zugló), Terbe Botond (Vasas), Tóth-Gábor Kristóf (Haladás)
Távozók: Adamcsek Máté (Nyíregyháza), Bíró Bence (MTK – kölcsönből vissza, onnan Szeged-Csanád GA), Bukrán Erik (?), Hursán György (Haladás), Króner Martin (Soroksár), Geiger Norbert (Tiszakécskei LC), Sági Milán (Kecskemét), Zsemlye Balázs (Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza), Vukman Donát (?)
hírek innen, onnan
Meghalt Kiss Gábor villányi borász
Az országosan ismert borász 45 éves volt.
Kiderült, miért nem siet Németország az új klímaprogrammal: az EU-tól már nem jön figyelmeztetés
Carsten Schneider német környezetvédelmi miniszter csak jövő tavasszal mutatja be a német kormány klímaváltozással kapcsolatos...
Megjött a legfontosabb táblázat a 2026-os minimálbérről - Kiderült, mennyivel lesz nagyobb a bruttó összeg
Csütörtökön a felek aláírásával hivatalossá vált, hogy mekkora lesz a minimálbér összege 2026-ban és hogy hogyan alakul jövőre a...
Ez okozta valójában Ady Endre halálát, édesapja brutális dolgot mondott el titkos levelében
Ady Endréről évtizedek óta ugyanazt a tankönyv-szagú, idealizált képet ismételgetjük, de a valódi történet ennél sokkal sötétebb
Óriási pénzesőt hozott 2024: egyetlen forrásból 38,8 milliárd euró érkezett az EU kasszájába
Az Európai Bizottság elfogadta a 2025-ös szén-dioxid piaci jelentését, amely a 2024-es adatok és a 2025 első felének fejleményei alapján...
Nagyon durva fenyegetést küldött Putyin az ukránoknak: fuccs az összes béketervnek?
Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy Oroszország mindenképpen, akár katonai eszközökkel is meg fogja szerezni a kelet-ukrajnai...
Törvénymódosítással biztosítanák be Sulyok Tamást
Az államfő akadályoztatásáról nem dönthetne az új parlament az Ab nélkül.
Dráma az ünnepi vásáron: bedrogozott férfi okozott nagy felfordulást
A tettes felfeszítette a mobil büféket, és mindent elvitt, amit ért. Rendőrkézre került a drogos elkövető.
Feljelentést tesz a Szőlő utcai ügyben Dobrev Klára
A DK elnöke szerint pontosan tudják, kik azok, akik megvédték a lebukástól a javítóintézet korábbi igazgatóját, Juhász Péter Pált.
Jövő héten dönthet a parlament az ingyenesen felvehető készpénzösszeg megduplázásáról
A parlament törvényalkotási bizottsága a Bankszövetség tiltakozása ellenére elfogadta a javaslatot.
A magyar katolikus püspökök közleményben mentek neki a petesejt-donációnak
Az Országgyűlés decemberben szavazna a meddő párokon segítő eljárás engedélyezésén, de a püspöki konferencia szerint az rombolja a...
Sport
Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel
Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.
A női kézi-vb legdögösebb lányai
Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r
Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei
Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.
A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról
Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.
Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket
A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.
Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka
Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.
Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott
Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.
Virgil van Dijk visszavágott interjújában
A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.
Szalah döntheti el Szoboszlai sorsát Liverpoolban
Mire megy a címvédő a Premier League idei meglepetéscsapatával?
Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után
A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben
Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet
A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.
A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben
Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3
Bulvár
Ő lehet Orbán Viktor utóda? Döbbenetes dolgot szúrtak ki a miniszterelnök videóin
Szakértő elemezte a kialakult helyzetet.
Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga
Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.
Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter
December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí
„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont
„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v
Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük
Sok európai város nem a tisztaságáról híres.
Vége, ennyi volt. Négy év után kirúgták Pindroch Csabát a Magyarország, szeretlekből
Most érkezett a hír, már nem ő lesz a műsorvezető. Vajon mi áll a háttérben?
Élve égették az autójában a politikus fiát - Ukrajnában fogták el a tetteseket - Fotók
Élve elégették egy ukrán alpolgármester vagyonos fiát az osztrák fővárosban.
Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján
Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?
Óriási balhé Budapesten, egymás torkának estek az emberek a főváros intézkedése miatt
Az aluljárók kapcsán robbant ki a vita.
Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon
Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.
Török Gábor: Nem vagyok biztos abban, hogy a Fidesz jelenlegi helyzetében ez a legjobb stratégia
A Fidesz ugyanis nem a Tisza által vállalt tervekkel vitatkozik.
blogmorzsák
Nem lehet segíteni annak, aki nem akarja
"Okos ember, kreatív, életrevaló, tényleg sokra vihetné, mégse sikerül neki soha semmi. És nem hiszi el, hogy a pia miatt. Én se hittem el soha senkinek..."

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






