Ezt olvasta már?

0

Fiatalok EUrópában – szakmai konferencia Pécsett

A Sopianae Egyesület, a Europe Direct | Baranya Megyei Európai Információs Pont, a Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzata és a Jean Monnet Kiválósági Központ szakmai védnökségével IV. Fiatalok Európában címmel szakmai konferenciát rendez Pécsett.

A konferencia célja a tudományos alapokon nyugvó, tudományágak közötti párbeszéd elindítása az Európai Unió és a csatlakozás előtt álló országok fiatal értelmiségek körében. Hazánkban a most felnövő generáció egyben az a korosztály, akik már egész életüket európai uniós polgárként élik le. Ez komolyan meghatározza lehetőségeiket és kötelezettségeiket is, melyek ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy a saját sorsukat alakítani képes, céltudatos emberekké váljanak.

A tagországokban élők pontos ismeretekkel rendelkeznek az Európai Unió adottságairól, a csatlakozási szándékkal rendelkező országok fiataljai pedig új szemlélettel járulhatnak hozzá a kétoldalú, de közös célú kommunikációhoz. A közös munka eredményeként, az eltérő szemszögből megközelített problémákat szintetizálva, közelebb juthatunk az egységes és még jobb, közös Unió megteremtéséhez.

A konferencia fő témája a Római Szerződés aláírásának 60. évfordulója alkalmából az európai integráció elmúlt hatvan évének eredményei a gazdasági fejlődés, a jogrendszer, a tudományos innováció, a fenntarthatóság és az esélyegyenlőség terén.

 

SZEKCIÓK

  • Geo- és Energiapolitikai szekció
  • Jean Monnet Interdiszciplináris szekció
  • Jog- és Politikatudományi szekció
  • Jogtudományi szekció
  • Közgazdaságtudományi szekció
  • Oktatás és Neveléstudományi szekció

 

A két napos program során rangos szakmai plenáris és szekció előadások teremtenek lehetőséget a doktorandusz hallgatók és fiatal kutatók számára kutatási területük bemutatására, amely mellett a kulturális, szabadidős programok színesítik a rendezvényt.

A Sopianae Egyesület és a Europe Direct | Baranya Megyei Európai Információs Pont közös szakmai munkája hosszú évekre nyúlik vissza. Az együttműködés, a közös munka célja, hogy a fiatalok törzstananyagon túlnyúló tudásanyagának bővítése, fókuszban az Európai Unióval kapcsolatos ismereteik szélesítésére. Megismerkednek az Európai Unió történetével, működésével, az életüket meghatározó lehetőségekkel, kihívásokkal, a legaktuálisabb témákkal. Teljes jogú európai uniós polgárként hosszú távon élni tudnak a lehetőségekkel, erősödő állampolgári aktivitásuk és javuló érdekképviseleti lehetőségeik hosszú távon pedig garantálja növekvő szerepünket a gazdasági fejlődésben.

 

Az elfogadott, lektorált tanulmányokat nyomtatott konferenciakötetben publikáljuk.

 

Plenáris előadások

SCHANDA Tamás János

európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár

 

Dr. MOHAY Ágoston PhD

adjunktus, tanszékvezető Pécsi Tudományegyetem ÁJK

 

Prof. Dr. KAPOSI Zoltán

Pécsi Tudományegyetem KTK

 

A megnyitót követően kerül sor a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke kitüntető díjának át-adására a Sopianae Egyesület részére. A díjat Nagy Csaba a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke adja át.

 

A PROGRAM WEBOLDALA:

http://fiatalokeuropaban.hu/







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kertész ismerősöm figyelmeztet. Már 12 foknál érdemes lépni, különben nem biztos, hogy túlélik a telet a növényeid

Ahogy közeledik a tél, egyre fontosabbá válik a kertben és a teraszon tartott növények védelme.

Mérik az autósok sebességét Pilisvörösváron, de itt mégsem büntetnek: riasztó kép rajzolódott ki

Érdekes statisztikát osztott meg Pilisvörösvár önkormányzata két helybéli utca sebességmérőiről.Noha ezek a berendezések mérik a...

DINK-effektus: A lifestyle-őrölet, ami elárasztotta a TikTokot

„Nincs gyerek, kétszeres jövedelem, végtelen szabadidő” – nagyjából így lehetne összefoglalni a DINK (Dual Income, No Kids) életmód...

A csendes gyulladás rejtett tünetei, amiket a stressznek tudsz be, pedig a megoldás a tányérodon lehet

A csendes vagy krónikus gyulladás nem jár akut lázzal, pirossággal vagy nyilalló fájdalommal, mint egy elfertőződött seb vagy egy...

Véres mészárlás a hírportálok között – A 10 legnagyobb látogatottsági visszaesést elszenvedő sajtótermék

Jelentősen visszaesett az Egyesült Államok legnagyobb hírportáljainak internetes forgalma. Az ötven leglátogatottabb híroldal közül...

Kilenc perc alatt feltölt az új BYD – de hol lesz hozzá töltő?

A villanyautóval megtett hosszú út tervezésekor könnyen fontosabbá válik a pihenőhely, mint maga az úti cél. Hol lesz szabad töltő,...

Milliárdos tétel az asztalon, ami belülről feszítheti szét Budapestet

A parkolóüzemeltetési vita alapját meghatározó adatokhoz jutott lapunk.

Eső, fagy, napsütés – ilyen lesz a hétvégi időjárás

A hétvégén is csendes, őszi idő várható, több-kevesebb napsütéssel és jellemzően 13-19 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel,...

Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál

A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.

18 fokkal kecsegtet az időjárás, de estére kellemetlen fordulat jön

A napsütés mellett 18 fok is lehet, estére azonban északkelet felől felhők érkeznek, és helyenként gyenge csapadék is kialakulhat. A 18...

Újabb hírek érkeztek XIV. Leó pápa állapotáról, eddig kell kórházban maradnia

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű...

Ennyi pénz hiányzik havonta a magyar családoknak – friss kutatás mutatja meg a valóságot

Havi átlagosan 266 ezer forinttal több nettó jövedelemre lenne szükségük a magyar háztartásoknak a kényelmes megélhetéshez. Bár egyre...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

Bulvár

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

„Börtönbe küldeni Orbán Viktort, Szijjártó Pétert, Nagy Mártont – ezen dolgoztam ma délelőtt is” - kihallgatta Tordai Bencét a rendőrség Paks II-ügyben

Feljelentőként hallgatták meg a volt országgyűlési képviselőt a Nemzeti Nyomozó Irodában a paksi atomerőmű tőkeemelése kapcsán. A politikus dokumentumokat nyújtott be a hatóságnak, amelyek szerinte az előző kor

0






0