Ezt olvasta már?

Erdei iskola és teremtésvédelem Mátraverebély-Szentkúton

Hagyományteremtő jelleggel idén először került megrendezésre a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teremtésvédelmi Kutatóintézete és az esztergomi Temesvári Pelbárt...

0

Fiatalok raboltak ki késsel néhány óra leforgása alatt több embert Pécsen

Elfogták a rendőrök azt a fiatalokból álló társaságot, akik négy ember sérelmére követtek el bűncselekményeket Pécsen.


hirdetés

 

A rendőrségi közlemény szerint először arról érkezett bejelentés, hogy 2023. május 20-án 22 óra körül Pécsett, a Légszeszgyár utcában símaszkban hárman körbevettek egy férfit, majd egyikőjük egy késsel a kezében követelte, hogy adja át az értékeit. A sértett átadta a telefonját, a társaság pedig elhagyta a helyszínt.

A rendőrségi közlemény szerint nem sokkal később arról érkezett bejelentés, hogy 22 óra 30 perc körül egy nőt hárman megállítottak a Munkácsy Mihály utcában, késsel fenyegetve követelték az értékeit, majd a nő kezéből kitépték a mobiltelefonját is. A telefon tokjában benne volt a sértett személyazonosító igazolványa, valamint a bankkártyája is.

Tizenöt perccel később arról érkezett bejelentés, hogy ugyanabban az utcában egy pártól hasonló módon követelték az értékeiket, azonban ők nem adtak át semmit, az elkövetők pedig elszaladtak.

Az éjszaka során, május 21-én 0 óra 45 perckor a Kodály Zoltán utcában lépett oda a társaság egy nőhöz, majd szintén egy késsel fenyegetve követelték tőle, hogy adja át értékeit, a társaság egyik tagja pedig le is fújta valamilyen sprével. A sértett ettől hátrálni kezdett, elesett, és eltörött a karja.

A rendőrök a beszerzett információk alapján két órán belül Pécsett, a Zsolnay úton elfogták az elkövetéssel gyanúsítható fiatalokat, egy 18 éves pécsi nőt, valamint egy 14 éves fazekasbodai és egy 15 éves pécsi fiút. Előállításukat követően lefoglalták tőlük az elkövetési eszközöket, eltulajdonított tárgyakat, valamint a bűncselekmények elkövetésekor viselt ruházatukat is. A gyanúsítotti kihallgatáson mindhárman beismerték a bűncselekmények elkövetését, a rendőrök őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.

A Pécsi Rendőrkapitányság két rendbeli felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás elkövetése, továbbá két rendbeli felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás kísérlete, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés, okirattal visszaélés, valamint csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság elkövetése miatt nyomoz.

24.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

"Meglátjuk, mit tegyünk ezzel" - Vlagyimir Putyin vészjósló üzenetet küldött

Oroszország két-három napja csapást mért az ukrán katonai hírszerzés főhadiszállására - mondta el Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden...

Vera Jourová: Magyarországon továbbra is fennáll az európai értékek szisztematikus megsértésének veszélye

Az EU átláthatóságért és értékekért felelős biztosa közölte, a Bizottság semmilyen előrelépést nem lát választásokra...

Elégette Pochettino könyvét egy dühös Tottenham-drukker

Nem mindenki örül az argentin tréner angliai visszatérésének.

Olaszországi hajóbaleset: két olasz titkosügynök is a halálos áldozatok között

A vasárnap történt tragikus hajóbaleset következtében négy ember életét vesztette, most pedig kiderült, hogy a halálos áldozatok...

A magyar válogatott játékos mellett még hárman távoznak a Fehérvártól

Az NB I-es tagságát megőrző székesfehérvári klub a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy négy futballista is távozik az együttestől.

Több mint ezer kiló kokain behozatala miatt indult eljárás a válogatott támadó ellen

A korábbi Ajax-játékos, az 50-szeres holland válogatott Quincy Promes ellen két szállítmány, összesen 1370 kilogramm kokain behozatala...

„Hogy beparkoljuk a buszt? Ez nevetséges” – az AS Roma csapatkapitánya

A Sevilla elleni Európa-liga-döntőre készülő AS Roma csapatkapitánya, Lorenzo Pellegrini szerint nem a bunkerfutballnak, hanem a taktika...

Ez nem semmi – ennyi profittal zárta a tavalyi évet a Ferencváros

Noha a személyi jellegű ráfordítások 7-ről 9 milliárdra nőttek, az FTC a tavalyi naptári évet 1,324 milliárd forintos nyereséggel...

Dárdai Bence és a német válogatott döntőbe jutott a magyarországi Eb-n

A német U17-es válogatott – Dárdai Bencével a soraiban – 5–3-ra legyőzte a lengyeleket a Magyarországon zajló U17-es labdarúgó...

Bestiális gyilkosság Mosonmagyaróváron, megölte a feleségét egy férfi

Ahogy arról a Nap Híre is beszámolt, május közepén megölte a feleségét egy mosonmagyaróvári férfi.

Már 170 éve hajtjuk rendületlenül a Singer varrógépet

Amilyen a ruházkodásban a Levi’s márka, olyan örök ikon a ruhakészítésben a ma 170 éves Singer varrógép.

Sport

Kiderült, mikor dőlt el Suhajda Szilárd sorsa

Már az eltűnése pillanatában tudták a hegymászók, hogy nagy a baj.

Mindössze 17 évesen világbajnok lett Márton Luana

Ez volt az első felnőtt világbajnoksága.

19 évesen meghalt a magyar focikapus

Küzdött, ameddig csak tudott.

Vérig sértődött Oliver Kahn, miután a Bayern München kirúgta

De nemcsak az egykori csodakapus, hanem a sportigazgató Haszan Szalihamidzsics is lapátra került. Mi volt a bűnük? Elmondjuk.

Olaszországban lett edző az NB I történetének egyik legnagyobb botrányhőse

Az NB I kétszeres gólkirálya Magyarországon kezdte meg edzői pályafutását.

Benzemát vonzza a szaúdi csábítás, egy kieső csapatból pótolhatja a Real Madrid

Újabb topcsatár, sőt aranylabdás köthet ki Szaúd-Arábiában.

70 millióért igazolhat világbajnokot a Liverpool

A Liverpoolnak meg kell erősítenie a középpályáját, és úgy tűnik, rögtön a transzferszezon elején lépnek a vörösök.

Lando Norris azzal viccelődött, hogy Max Verstappen kék zászlót kap miatta

Max utálta volna a helyzetet, Norris pedig pont ezért imádná.

Legutóbb 0–4-ről fordítottak, most pedig egy 123. perces góllal feljutottak

Óriási menetelés után jutott fel a Sheffield Wednesday.

Hoeness: Hiba volt foglalkoztatni Kahn-t.

A klub tiszteletbeli elnöke kendőzetlenül beszélt arról, hogy mekkora baklövés volt kinevezni a kapuslegendát.

Bulvár

Ennyibe kerül egy Everest-expedíció

70 éve jutott fel először ember a világ legmagasabb hegycsúcsára. A legendás helyet már rengetegen meghódították, nem keveset fizetve az élményért. Akár több tíz milliót is elkérhetnek a serpák egy expedíción

Parkinson-kórt okozhatnak ezek a szerek: sokan használják őket

A kutatók különös kapcsolatot véltek felfedezni a Parkinson-kór és bizonyos szerek használata között.

Brutális vihar csap le ma az országra: Ezekre a megyékre adtak ki riasztást, itt kell készülni az ítéletidőre

Ismét nem ússzuk meg szárazon a napot, az ország túlnyomó területén brutális zivatarra kell készülni, mutatjuk a térképet.

Ha letöltötted, most azonnal töröld. Lehallgatja a telefonokat ez az alkalmazás, 15 percenként készít felvétel...

Ha ez az alkalmazás rajta van a telefonodon, jobban teszed, ha most azonnal letörlöd.

Tágra nyitotta a kaput Magyarország az oroszok legszorosabb szövetségese előtt

Úgy utazgatnak az EU-ba az oroszok, mintha nem is lenne háború Ukrajnában, és ez nem a magyar vízumkiadásnak köszönhető. Azért így is megtaláltuk a különutas magyar külpolitika lenyomatát.

Így rendelkezett a lakásáról Lang Györgyi

Az énekesnő haláláig egy 110 négyzetméteres, három szobás, a Hősök tere közelében található ingatlanban lakott. A számára érzelmileg fontos ingóságok sorsát is előre elrendezte.

Nem fogod elhinni, hogyan rendelkezett Lang Györgyi a vagyonáról: Mindenét rájuk hagyta

A Pa-Dö-Dö énekesnője 2023. május 20-án hunyt el, közeli hozzátartozói nem voltak, azonban mint kiderült, a távoliak sem részesülnek majd örökségéből, az énekesnő ugyanis másképp rendelkezett.

Lagzi Lajcsi mellé került a toplistás magyar bűnöző, akit most kapcsoltak le

Szabadnapos rendőr lépett akcióba egy vidéki kocsmában.

Nem véletlen, hogy magyar katonák kerültek főszerepbe a koszovói összecsapásban

A magyar kontingens mostanra a harmadik legnagyobb Koszovóban, a tömegoszlatásra kiképzett és a hétvégében bevetett egység pedig csak magyarokból áll.

Magyar nyár 50 évvel ezelőtt: a kedvenc retro képeink

Visszamentünk jó 50-60 évet az időben, és a Fortepan képei között válogatva megtaláltuk a kedvenc retro pillanatainkat megidéző fotókat.

Ezért nem találhatták meg Suhajda Szilárdot a serpák a szakértő szerint

Kollár Lajos szerint könnyen elképzelhető, hogy a magyar hegymászó rossz irányba indult el az agyi ödéma miatt és lezuhanhatott.

Kerti virágok nevei képekkel – Segítünk felismerni a legnépszerűbb fajtákat

Láttad már, tudod, hogy ismered is, de nem jut eszedbe a neve? Ebben segítünk most. Kerti virágok nevei képekkel – ebben a válogatásban garantáltan megtalálod.

blogmorzsák

Így nyaralt Kádár és Castro a Balatonon

Aliga II-re a pártvezetésen kívül szinte csak Hofi Géza léphetett be. Miközben óriási cigányzenés, ökörsütéses bulik folytak, Kádár a klímás villájában ette a krumplis tésztát.

Nézd meg, ezt érdemes - a hét legjobb kínai kütyüs akciói

Pizzasütőtől az fejhallgatón át a robotporszívóig minden van!

0







0