Fidesz: a baloldal eltörölné a pedagógus-béremelési programot
A Fidesz szerint ha a baloldal hatalomra kerülne, nemcsak a rezsicsökkentést törölné el, hanem a 66 százalékos pedagógus-béremelési programot is.
Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője szombaton, Pécsen sajtótájékoztatón azt mondta, öröm, hogy Magyarország soha nem látott pedagógus-béremelési programot hajthat végre, de a baloldal ennek bejelentése óta zavar- és hisztériakeltést művel, amely nélkülöz minden erkölcsi alapot.
A politikus hangsúlyozta: a Gyurcsány-Bajnai korszakban mélyen a diplomás átlagbérek alá került a pedagógusok fizetése. "Abban a korszakban több száz iskola bezárása miatt több tízezer pedagógus állása szűnt meg, Bajnai Gordon kormánya pedig egyetlen tollvonással a tanárok egész havi fizetését elvette" - tette hozzá.
Hoppál Péter rámutatott: mivel Magyarország azon OECD-országok közé tartozik, ahol az egyik legalacsonyabb a pedagógusok keresete, "ezt a helyzetet sürgősen orvosolni kellett". "Most, hogy az ország már végre jobban teljesít gazdaságilag, erősek vagyunk, eljött az ideje, hogy az egészségügyi dolgozóké után a pedagógusok béremelése is sorra kerüljön" - hangsúlyozta.
A Fidesz szóvivőjének szavai szerint a pedagógus béremelési programhoz kapcsolódóan ugyanakkor "elképesztő reakciók" érkeztek a baloldalról. "A szocialisták érvelésükkel odáig mentek, hogy levezették, csökkenni fog a tanárok fizetése, Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője pedig azt mondta, a béremelés egy átverés" - közölte Hoppál Péter.
A fideszes politikus emlékeztetett rá, hogy a béremelés nagy részét már szeptembertől megkapják a tanárok, ezzel szemben Bajnai Gordon egy-két hónappal ezelőtt még 15 százalékos béremelés mellett érvelt, a szocialisták reakciójából pedig az derült ki, hogy az ő programjukban nincs ilyen béremelés. "Úgy tűnik, megint káosz van a baloldalon, amelynek szereplői ebben a kérdésben sem egyeztettek" - fűzte hozzá.
Hoppál Péter hangsúlyozta: a jelek arra mutatnak, ha a baloldal hatalomra kerülne, az általa képviselt szélsőséges gazdaságpolitikája "zátonyra futtatná" a pedagógusok most induló béremelési programját.
A szóvivő furcsának nevezte, hogy a PDSZ pénteki sajtótájékoztatóját, amelyen egy demonstráció szervezését jelentették be, az Együtt-PM sajtóosztálya szervezte, és kiderült: egy májusi, Hallgatói Hálózat által tartott akció mögött, amikor utcára akarták vinni a pedagógusokat, a Bajnai-gárda azon prominensei állnak, akik a Fidesz-székház elleni "erőszakos balhét" végrehajtották.
"Nyilvánvaló tehát, hogy a baloldal gyűlöletkampányt indított a pedagógusok körében, hergeli őket, ezért a felszólítjuk a baloldalt, fejezze ezt be" - fogalmazott Hoppál Péter.
hírek innen, onnan
Végre kiderült az igazság a brit hírszerzésről: Trump embere tiszta vizet öntött a pohárba
A napokban több amerikai és brit médiaportál is foglalkozott azzal az értesüléssel, hogy a brit katonai hírszerzés teljesen leállította...
Az államcsőd tornácán küldött Ukrajnának több milliárd eurót Brüsszel
Miközben az IMF kongatja a vészharangokat egy esetleges ukrán államcsőd miatt, az Európai Bizottság újabb csaknem 6 milliárd eurót...
A Real Madrid játékosa megvédte Lamine Yamalt
Dean Huijsen felejthetetlen 2025-ös évet tudhat maga mögött. Inigo Martínez sérülése után váratlanul debütált a spanyol válogatottban,...
Rába Tímea: „Fontos, hogy a békét, a szeretetet és a hitet meg tudjuk őrizni”
Az egykori modell és műsorvezető nem számított arra, hogy a liberális tábor ilyen intenzív támadásokkal reagál majd, amikor nyíltan...
Egész életében rosszul sütötte a csirkét – és ezzel az egészségét kockáztatta
Ön meg szokta mosni a csirkét?
„Gulyás Gergely nem egy szakszervezeti vezető meghívását utasította vissza, hanem a 27 ezer fővárosi önkormányzati dolgozót képviselő sztrájkbizottságnak fordított hátat”
A Miniszterelnökséget vezető miniszternek a kormányinfón volt jelenése, ahol elmondta: helytelennek tartja, ha egy szakszervezeti vezető...
Magyar Péter őszinte vallomása: „Lehet, hogy naiv voltam"
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke arról beszélt, miért fordult szembe a NER-rel, mit gondol Orbán Viktorról és hogyan látja saját...
Az amerikai külügyminiszter még mindig másra emlékszik, mint Szijjártó Péter
Csak egy évre szól Magyarország szankciómentessége – szerinte.
Halálra késelte szomszédját – megdöbbentő ők miatt gyilkolt a 71 éves férfi
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 71 éves férfi ellen, aki halálra késelte egy XIII. kerületi társasházban, és...
Anglia idilli rejtett gyöngyszeme, amit senki sem ismer
Szinte felfedezetlennek számít.
Pár nap és megváltozik az üzemanyag összetétele a magyar benzinkutakon
A benzinkutakon is megkezdődött a téli időszámítás. A magyarországi töltőállomásokon november közepétől már csak hidegre...
Mit nevezünk mitrális prolapsusnak?
A mitrális prolapsus (rövidítve MVP) egy viszonylag gyakori, többnyire jóindulatú szívbillentyű-eltérés, amelyet sokan véletlenül,...
Sport
28 éve várunk arra, ami most jöhet, de az 1997-es emlékek rettenetesek
1997 novemberében játszottunk először vébé-pótselejtezőt, a jugoszlávok összesítésben 12-1-re ütötték ki Csank János csapatát.
A világ egyik legjobb csatárával pótolná Lewandowskit a Barcelona
A Barcelonánál Robert Lewandowski pótlásán dolgoznak.
Gyászban teljes Katalónia, a Barcelona elnöke kioltotta a remény lángját
Joan Laporta egy pillanat alatt zúzta szét a fanatikusok nagy álmát.
Napra pontosan tíz éve megállt az élet Magyarországon
2015. november 12-én halt meg Fülöp Márton, a 24-szeres válogatott labdarúgó.
A Kúrián elmeszelték Jakabos Zsuzsannát és társait: bukták a többmilliós jutalmat
Tízmilliós jutalmak helyett még a világjátékokon sikeres sportolóknak kell fizetniük.
Marco Rossi az ostobaságról beszélt, ami a magyar válogatott vesztét okozhatja Jerevánban
A kapitány előre kiemelte, nem keres majd kifogásokat Jerevánban.
Szoboszlai előbb óriási felső lécet lőtt, majd a kapusnak adott gólpasszt Jerevánban – videó
Csütörtökön jön a világbajnoki selejtező.
Hogyan vívhatja ki a pótselejtezős kvalifikációt a magyar csapat Örményországban?
Csütörtök 18:00-kor Jerevánban találkozik Magyarország válogatottja Örményországgal. A 2026-os világbajnoki selejtezők utolsó előtti fordulójában óriási jelentőséggel bíró összecsapás lesz ez. Az élen áll
A Fradi középpályása is kimaradt az utolsó pillanatban a jereváni keretből
Marco Rossinak három nevet kellett lehúzni a listájából, egy jelent közülük kisebb meglepetést.
Magyar invázió: határon innen és túlról ezer drukker érkezett a meccsre.
A közép-európai idő szerint 18 órakor kezdődő Örményország elleni világbajnoki selejtezőn nem lesz hiány magyar szurkolóból: a Vazgen Szargszjan Köztársasági Stadion vendégszektora zsúfolásig megtelik. Persze
A Bayern már döntött Manuel Neuer sorsáról
A bajorok meg akarják hosszabbítani a klasszis kapusuk szerződését, aki még fontolgatja a pályafutása befejezését a szezon végén
Minden szegletében a szovjet időket idézi az örmény-magyar meccs stadionja + videó
A magyar válogatott még nem játszott ebben a stadionban, de Loic Negonak nincsenek jó emlékei innen.
Bulvár
Ez volt az Orbán-interjú legkeményebb kérdése, azonnal lekeverték a műsor közben
Rónai Egon megpróbálta zavarba hozni a miniszterelnököt.
Öldöklő harc indult zárt ajtók mögött a Kremlben, Vlagyimir Putyin szembefordult az oligarcháival
Pénz kell a háborúhoz, és ezt nem fél elvenni a gazdasági elittől.
Döntött a kormány – itt van Orbán Viktor bejelentése
A Harcosok Klubja csoportjában jelentette be.
Ha nem dobtad ki, most szerencséd van: visszatér a ’90-es évek csúcskütyüje
Az elmúlt években szinte minden visszatért, ami valaha elavultnak tűnt.
Döbbenetes videón az óriási híd összeomlása – Folyóba zuhant a frissen átadott építmény
758 méter hosszú Hongqi hídon szerencsére senki nem tartózkodott, amikor összeomlott.
Óriási a riadalom a magyar boltokban: a vásárlóknak teljesen elegük van abból, ami a kasszáknál folyik
2025 októberében ismét érezhető áremelkedés söpört végig a boltokon, amit éves, de azért bizonyos termékeken havi szinten is csúnyán megérezni.
Búcsúzik a Házasság első látásra, ez lesz helyette a TV2-n
Végre megtudták a rajongók, hogy mikor kell búcsúzniuk a Házasság első látásra jelenlegi évadjától.
Telex: Orbán Viktor szemrebbenés nélkül hazudik
A lap közleményben reagált arra, hogy miniszterelnök miért nem ad interjút a Telexnek.
A Tisza appjának egyik letöltője szerint a rendőrök próbálták rávenni, hogy a rendszergazdákat jelentse fel
Folytatódnak a Tisza Világ körüli bonyodalmak.
Elemzők az Orbán-interjúról: a kormányfő már csak annyit ajánl, hogy nélküle rosszabb lenne
Politikai elemzők mondták el lapunknak, hogy látták a miniszterelnök ATV-s szereplését.
Ennyi fok legyen a lakásban télen, különben nagy baj lehet, egy angol tudós olyan számot mondott, amire kevesen számítottak
Télen a fűtésről illetve az egészségedről is dönthetsz helyesen – de vajon hány foknál válik veszélyessé a hideg otthon?
Dobrev Klára: Győztünk, Orbán Viktornak lépnie kell
Így Magyarországon a munkavállalók továbbra is méltó módon meg tudnak élni.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






