Fidesz: a baloldal ismét túladóztatná a vállalkozásokat
A Fidesz szerint a baloldal adócsökkentés helyett ma is túladóztatná a vállalkozásokat és a munkaadókat, amivel ismét versenyképtelenné tenné a vállalkozásokat és elvenné a béremelés lehetőségét. (Pécsi Napilap)
Halász János, a kormánypárti frakció szóvivője kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a baloldal a magas adókkal tönkretette, vegetálásra ítélte a magyar vállalkozásokat, ami miatt azok nem tudták fejleszteni a béreket. A legtöbb embernek kilátástalan volt a helyzete: a szocialisták miatt félmillió ember került utcára, megduplázódott a munkanélküliség, beruházások maradtak el, és még a munkavállalók is elszegényedtek - fejtette ki, hozzátéve, ebből is látszik, hogy a balliberális kormányok nem sokra becsülték a munkát.
A frakciószóvivő kiemelte: a Fidesz ezzel szemben az adócsökkentés pártján áll, mert így több pénz marad a családoknál, emelkednek a bérek, növekszik a gazdaság. "Ezért idén is folytatjuk az adócsökkentéseket" - jelentette ki Halász János, példaként említve, hogy a társasági adót azért mérséklik, illetve a kisvállalkozások adókedvezményeit azért bővítik, hogy emelkedhessenek a bérek.
Az új év tehát a vállalkozásoknak is újabb adócsökkentéssel indul, ami a baloldal kormányzása alatt nem volt így, akkor ugyanis az új év megszorításokat és adóemeléseket hozott a kis- és közepes vállalkozásoknak, miközben a "multik ezer milliárdokat sepertek ki az országból" - mondta Halász János, aki szerint ez a politika tönkretette a gazdaságot, a béreket ráadásul a mostani duplájának számító személyi jövedelemadó is csökkentette.
Hangsúlyozta, a baloldal ma sem támogatja az adócsökkentéseket, az elmúlt években ugyanis sorra elutasították a családokat és a munkaadókat segítő adócsökkentéseket. Halász János aláhúzta, legutóbb decemberben Gyurcsány Ferenc DK-elnökhöz és a szocialistákhoz hasonlóan Vona Gábor, a Jobbik elnöke sem szavazta meg a kormány tehercsökkentési javaslatait.
Halász János kérdésre megerősítette az Origo információját, amely szerint a Fidesz február 15-17. között Visegrádon tartja kihelyezett évadnyitó frakcióülését, amely a szokásoknak megfelelően Orbán Viktor miniszterelnök, a kormánypárt elnöke politikai értékelésével kezdődik. A tanácskozáson a tavaszi parlamenti ülésszak fontos kérdései kerülnek napirendre: ezek egyike a migrációs kérdés, amely Európát és Magyarországot továbbra is veszélyezteti, a másik fontos témakör pedig a 2018-as költségvetés, amelyet idén is tavasszal fogadhat el az Országgyűlés - fejtette ki a szóvivő.
hírek innen, onnan
Bevezetik a kötelező karácsonyi bónuszt - ez minden dolgozónak jár
Sokak számára az idei ünnepi szezon a vártnál is izgalmasabb lehet – nemcsak az ajándékozás, hanem a fizetések miatt is. Szlovéniában...
Nátha, influenza vagy Covid? Így tudod megkülönböztetni, melyikkel van dolgod
Megint itt a megfázásos szezon, és egyre többen köhögnek, tüsszögnek, fájlalják a torkukat. De honnan tudhatod, hogy „csak” egy...
Veszélyben a készpénzt rejtegetők. A KP-nak vége, mi lesz akkor?
A magyar háztartások körében továbbra is kiugróan magas a készpénz otthon tartásának aránya, ami komoly pénzügyi és biztonsági...
Ne dőlj be: így lopják el a pénzed, ha rossz helyen fizetsz kártyával – Mutatjuk, hogyan akarnak kifosztani
Hiába kényelmes és gyors a bankkártyás fizetés, vannak helyzetek, amikor inkább érdemes elővenni a jó öreg készpénzt. A csalók...
1500 eurót talált egy bankautomata közelében: „Fogalmam sem volt, hogy ennyi az enyém lehet belőle”
Óriási sokkot kapott tőle.
Donald Trump lemondta a budapesti csúcstalálkozót, és brutálisan lesújtott Putyin olajbirodalmára
Pedig az amerikai elnök élvezi a beszélgetéseket „Vlagyimirrel”.
Ezekkel az egyszerű iPhone-beállításokkal jelentősen növelhető az akkumulátor üzemideje
Az iPhone-ok technológiája folyamatosan fejlődik, mégis sok felhasználó tapasztalja, hogy készüléke egyre gyorsabban merül.
Tragédia történt a Villarreal–Manchester City BL-mérkőzés előtt
Az angol klub egyik szurkolója elhunyt a Villarreal és a Manchester City (2–0) keddi Bajnokok Ligája-mérkőzése előtt.
Lamine Yamal bemutatta a barátnőjét Hansi Flicknek
A Barcelona magabiztos, 6–1-es győzelmet aratott az Olympiacos felett a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában, a mérkőzés után pedig...
A Sporting fordítással aratott nagy győzelmet a Marseille ellen
A Sporting második győzelmét szerezte meg a Bajnokok Ligájában, miután az alapszakasz 3. fordulójában hátrányból fordítva a lisszaboni...
Az Egyesült Államok új szankciókat jelentett be, mert Oroszország nem tesz eleget a békéért
Az Egyesült Államok jelentősen növelte a legnagyobb orosz olajvállalatok elleni szankcióit, és felszólította Oroszországot az azonnali...
Ó, de nagyot kapunk az október végétől. A meteorológusok alig hiszik el, hogy mi jön
Megérkezett a jövő hét időjárásának az adatsora.
Sport
Óriási pofonba szaladt a Ferencváros az Európa-ligában
A portugál Benfica a 36. percben eldöntötte a mérkőzést.
Mi a jó ég történik a Liverpoollal?
Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd
Az MLSZ megbüntette Gróf Dávidot
A Ferencváros kapusa, Gróf Dávid súlyos sportszerűtlenség miatt 4 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban és pénzbüntetésben részesült.
Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző
Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.
Drámai győzelmet aratott a magyar válogatott
A magyar U18-as labdarúgó-válogatott egy 91. percben szerzett góllal aratott 1-0-s győzelmet a bosnyák korosztályos csapat felett a Telkiben rendezett szerdai felkészülési mérkőzésen. A győztes találatot a cserekén
Egyszerre botrányos és kabaréba hajló küldöttgyűlésen buktatták meg a síszövetség elnökét
A téli olimpia előtt 107 nappal elnöke és elnöksége sincs a sportágat irányító honi szervezetnek.
Slot otthon hagyta az egyik sztárját, újabb csapás a Liverpool csapatára
Szoboszlai Dominikék nehéz helyzetben várják az Eintracht Frankfurt elleni ma esti BL-meccset.
Lefújták a Barcelona történelmi meccsét
A La Liga sajnálkozik, Barcelonában eközben örülnek.
Bajban a Liverpool, kulcsjátékosa nem tudja vállalni a Bajnokok Ligája-mérkőzést
A Manchester United elleni derbin sérült meg.
Fájdalmas büntetés vár Gróf Dávidra, amiért fellökte az újpesti labdaszedőt
Az FTC vezérigazgatója kijelentette, hogy a rutinos kapus szerződésében is vannak olyan tételek, amik fájnak.
Szoboszlai-show a BL-ben: gól, gólpassz és szenzációs teljesítmény
Megszakadt a Liverpool negatív szériája, köszönhetően többek között Szoboszlai Dominiknak is.
Bulvár
Havonta találkozott Semjén Zsolttal a szexuális zaklatással vádolt Hilarion metropolita a volt asszisztense szerint
Semjén Zsolt felesége állítólag receptet is kért az egykori asszisztenstől.
Kitört az üzemanyagválság: maximálták, mennyi benzint lehet venni
Mennyiségi korlátozást vezettek be az üzemanyagokra Oroszországban az egyre súlyosabb ellátási zavarok miatt.
Kitört a botrány Vlagyimir Putyin gépe miatt – Moszkva terrorral vádolja Varsót
Mélyponton a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok.
Halott felesége titkos holmijai között kutakodott a gyászoló férfi: majdnem elájult attól, amit felfedezett
A feleség rákbetegségben hunyt el, az összetört szívű özvegy pedig épp a nő személyes holmijait szemrevételezte, amikor valami igazán hátborzongatóra bukkant.
Megmutatták Rubik Ernő 2 milliárdos házát belülről, ilyet még nem láttál soha
Most bárki beköltözhet a legendás magyar feltaláló egykori villájába, a luxustól és a méretektől garantáltan eldobod az agyad.
A magyar színész 17 évig sztár volt a tévében: 61 évesen villanyszerelőkkel dolgozik
Gazdag Tibor ma a színészet mellett villanyszerelőkkel és még egy másik pályán is dolgozik.
5 hely, ahol sose fizess bankkártyával: ellopják a pénzed
A csalók minden lehetőséget megragadnak arra, hogy mások pénzéhez jussanak.
Csak férfiakkal bújt ágyba a jóképű színész, de a Dallas Pamelája elcsábította: később egy nővel alapított családot
Anthony Perkinsnek Victoria Principal volt az első nő az életében.
Ez a reggeli a 100 évig tartó élet kulcsa - Nem a tojás vagy a zabkása a kutatók szerint
A hosszú élet szakértője, Dan Buettner elárulta, mi a tökéletes reggeli kombináció, ha hosszú, egészséges életet szeretnél élni.
Donald Trump végre elmondta, miért nem találkozik Vlagyimir Putyinnal Budapesten
Kedden futótűzként söpört végig a magyar és a nemzetközi sajtón a váratlan hír: a közeljövőben mégsem találkozhat egymással Donald Trump és Vlagyimir Putyin, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljana
Ezt a nőt szereti Bochkor Gábor: 20 évvel fiatalabb szépséget el is jegyezte a pletykák szerint
Bochkor Gábor és párja a pletykák szerint egy ideje már jegyben járnak.
Itt a lengyelek rendkívüli bejelentése a budapesti Putyin-Trump csúcs előtt, kemény ami következik
Annyira azért nem lesz egyszerű megszervezni a találkozót.
blogmorzsák
Nagy csigatészta teszt
Legújabb vaktesztünkön a vasárnapi húsleves elmaradhatatlan részét, a csigatésztákat értékeltük.
Ilyen zenét Magyarországon senki más nem tud
Szombaton Dalmata Daniel est a Magyar Zene Házában!
A dark mezőny újabb tagja
A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is


- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.