Ezt olvasta már?

0

Fidesz: a kormánypártok az emberek kifosztása ellen akarnak fellépni

Az emberek kifosztásának megakadályozását szolgálja a kormánypártok következő jogalkotási javaslata, amely a hitelkárosultak ingatlanjának árverezési gyakorlatát érintené - közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Fidesz-frakció helyettes vezetője. (Pécsi Napilap)

Németh Szilárd méltánytalannak nevezte a bankok és követeléskezelők gyakorlatát, amely szerint az árverezésen az ingatlan akár az értékének 50 százalékáért is elvihető valakitől, de azt is, hogy a folyamat két fordulóban, akár 120 nap alatt lezárulhat.

Emlékeztetett: az első fordulóban az ingatlant az értékének 70, ha pedig nem talál gazdára, akkor a második körben 50 százalékán bocsátják árverezésre. Felháborítónak tartotta, hogy aki így veszíti el a lakását, annak akár a folyamat végén is maradhat még hiteltartozása.

Hangsúlyozta: a hiteleket fizetni kell, de a bajba jutottakkal nem lehet megtenni, hogy mindenüket elvegyék. Felvetődik a kérdés, hogy a bank körültekintően járt-e el akkor, amikor hitelt adott valakinek - fogalmazott.

Hozzátette: a Fidesz és a KDNP szociális munkacsoportja hamarosan megoldási javaslatot kínál erre.

Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője a parlamenti eheti bizottsági munkájával kapcsolatban elmondta: a gazdasági bizottság második alkalommal tesz kísérletet a metróbotrány érintettjeinek meghallgatására. Mint mondta, Horváth Csaba és Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettesek, valamint Gy. Németh Erzsébet, az akkori fővárosi MSZP-frakció vezetőjét várják a testület elé.

Kijelentette: a megtóbotránnyal kapcsolatban egyre megdöbbentőbb információk látnak napvilágot, az arról szóló jelentés utal arra, hogy tiltott pártfinanszírozás is megvalósulhatott, és a metrópénzek egy pénze az MSZP pártkasszájában is landolhatott.

Németh Szilárd a nemzetbiztonsági bizottság munkájáról szólva elmondta: a legfontosabb kérdés a titkosszolgálatok szerint továbbra is az illegális bevándorlás problémája.

Növekszik a határátlépési próbálkozások száma, ezért fontosnak nevezte a határvédelem megerősítését mind a jogi védelem, mind a műszaki határzár esetében.

Szólt Szél Bernadett (LMP) a nemzetbiztonsági bizottsághoz benyújtott javaslatáról is, amelyben az ellenzéki képviselő orosz befolyásszerzés vizsgálata érdekében albizottság felállítását kezdeményezte. Németh Szilárd hozzátette: amikor a képviselőnek meg kellett volna védenie a kezdeményezését a bizottság előtt, nem jelent meg az ülésen. Hozzátette: Szél Bernadett ezen kérdéseit minden alkalommal felteszi és azokra nemleges választ kap, "úgy látszik, a tényeket nem akarja tudomásul venni", albizottságra ezért szerinte nincs szükség.

A multinacionális vállalatok egyes országokba szállított eltérő minőségű termékeit érintő kérdésre Halász János azt mondta: a visegrádi négyek is összefogtak a kérdésben, ami európai szintre emelheti azt. Fontos csata lesz - mondta -, amiben, ha szükséges, akkor parlamenti eszközökkel is fellép a kormányoldal.

Az unión belüli határellenőrzést érintő kérdésre Németh Szilárd úgy felelt: a Fidesz nem tudja támogatni az abban meglévő kettős mércét. Hangsúlyozta: nem az uniós polgárokat kellene megállítani a határon, hanem az illegális bevándorlókat.

Az Európai Parlamentben zajlott hétfői, Magyarországot érintő migrációval kapcsolatos meghallgatásról azt mondta: a képlet egyértelmű, "Soros-finanszírozású nemzetközi szervezetek feljelentenek, bepanaszolnak", majd a szocialista, liberális, zöldpárti politikusok elítélik az országot, mert Magyarország azt képviseli, hogy az illegális bevándorlókat a határon kell megállítani, a határokat pedig meg kell védeni. Megjegyezte: megvan a haszna annak, hogy az európai határokat is védjük.

Az ügynökkérdésről szóló felvetést úgy kommentálta: valóban a Fidesz-KDNP-t érinti leginkább a kérdés, hiszen tagjaik közül figyelték meg a legtöbb embert. Hozzátette: az akták szabadon kutathatók, semmilyen intézkedésre nincs szükség. Azzal pedig, hogy "az egészet nem borítják ki a földre", a kommunista rendszer áldozatait védik - tette hozzá.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Most érkezett! Újabb orosz drónt lőttek le a határ mentén: nem lehet véletlen, ez már a harmadik pár napon belül

Negyvennyolc órán belül már a harmadik, az ország légterét megsértő pilóta nélküli légi járművet semmisítette meg a román légierő

A kormányváltás óta a leggyengébb a forint, de így is vissza tudott kapaszkodni

Bár a forint még mindig gyengébb a június eleji szintjénél, éves összevetésben továbbra is jelentős pluszban áll. Olvasd tovább:...

A rendőrség nyomoz a pécsi gyerekotthon tetejéről lezuhant 14 éves kislány ügyében – egyetlen felügyelő volt 11 gyerekre

Egy 14 éves lány lezuhant egy pécsi gyermekotthon tetejéről, miután kimászott egy tetőablakon. Az intézményvezető szerint aznap éjjel...

Ő lett a 201. Anna-bál szépe: képeken a gyönyörű győztes, Windisch Laura

2026-ban is megválasztották az Anna-bál szépét és udvarhölgyeit.

A 62 éves Russell Crowe-t hosszú hajjal és ősz szakállal lehetetlenség felismerni: így fest most a színész

Russell Crowe szinte felismerhetetlen mostani külsejével, nagyon másképp fest hosszú hajjal és ősz szakállal.

Súlyosbodik a háború: iráni hajót robbantott fel Ukrajna, egy ember meghalt

Ukrán támadás ért egy iráni hajót a Kaszpi-tengeren, egy tengerész életét vesztette, egy másik megsérült. Teherán agressziónak...

Napfogyatkozás: mutatjuk, mekkora sötétség várható Magyarországon

Emlékszel még az 1999-es jelenségre? 27 év után ismét teljes napfogyatkozás lesz látható Európából, Magyarországról részleges...

Már mióta vártak erre a nézők – a Netflix nagyon nagy dobással készül

Az eredeti film két főszereplője is visszatér a Hirtelen 30 készülő Netflix-remake-jében a forgatási fotók alapján, amit már nagyon...

Tizenhárom nap után fordulat az iráni háborúban

Donald Trump amerikai elnök pénteken arra utasította az amerikai fegyveres erőket, hogy ne hajtsanak végre újabb légicsapásokat Irán...

A GDP-ről, a külkereskedelemről, és a szálláshelyekről is közölnek adatokat a jövő héten

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a bruttó hazai termékről (GDP), a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a...

Van, ahol még tisztelet övezi Orbánt

Az ellenállás faiskolájáról és Trump meggondolatlanságáról szólnak vasárnapi lapszemléink.

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba

Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Bulvár

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

0






0