Fogd A Kezem: nemes ügyért, nagykövetekkel is
Az alapítvány különleges termékeket, festményeket és naptárt is kínál
Ne várd meg a segítéssel az év végét! – erre szólít fel a pécsi Fogd A Kezem Alapítvány, amely kampányával nem csak a még idén CSR akcióban gondolkodó cégeket célozza meg, de mindenki mást is, aki érdeklődik a különleges, értékes, de még az értékükön is túlmutató termékek, ajándékok iránt.
A szervezet, amely már több mint három évtizede segíti értelmi fogyatékossággal élő felnőttek társadalmi beilleszkedését, fontos fejlesztéseihez szeretne forrásokhoz jutni.
Ők minden tőlük telhetőt megtesznek, de vannak olyan terveik, céljaik, amelyek megvalósítását nem tudják önerőből megoldani – magyarázza a Fogd A Kezem Alapítvány kuratóriumi elnöke. Tóth Péter sorolja, milyen fejlesztéseket és miért kellene véghez vinniük: szükségük lenne pl. egy újabb járműre, mert már napi szintű gondot okoz, hogy eleget tegyenek a szállítási igényeknek. Az idősödő, illetve munkába járó szülők ugyanis sokszor nem tudják elkísérni az alapítvány klienseit, akik önállóan pedig nemigen tudnak pl. buszra szállni és utazni; ha viszont otthon maradnak, ott csak kallódnak. Ám egy ilyen jármű 6-8 millió Ft-ba kerül. A napközi épületének teljes belső és külső festése csak egy-másfél milliós beruházást jelentene, forrás hiányában mégis már hosszú évek óta csak csúszik. És ugyanígy a tálalókonyha tankonyhává alakítását is megoldanák egymillió forintból, hogy a klienseik ott főzhessenek, fejlesszék az önellátó képességüket – de sajnos ezt a költséget sem tudják vállalni.
A legfontosabb cél viszont – emeli ki a vezető – a lakóotthonuk férőhelybővítése: – Ebben a 9 személyes intézményben lassacskán halaszthatatlanná válik, hogy további egy szobát és fürdőszobát alakítsunk át, illetve ki – mondja Tóth Péter. – Pedig az lehetővé tenné az ellátottjaink hozzátartozóinak átmeneti elhelyezését betegség, kórházi lábadozás után. Erre éves szinten már rendszeres, összesen több hónapos igény mutatkozik, ráadásul időről időre azzal is megkeresnek bennünket, hogy a szülő elhalálozása miatt, a tartós elhelyezés megoldásáig fogadjunk be értelmi fogyatékossággal élő, 40-50 éves embereket, nehogy az utcára kerüljenek. Ám a férőhelybővítés 5-6 millió Ft-ba kerülne, és nincs pénzünk a megvalósítására.
A Fogd A Kezem ezért is keresett új utakat ahhoz, hogy előteremtse a szükséges forrásokat. Egyrészt bíznak abban, hogy gazdára talál az a 100 db Treszner Jótékonysági naptár, amely pécsi grafikusművészek közreműködésével készült, és az adományokból befolyt összeg az alapítványhoz kerül. Emellett nagy reményeket fűznek ahhoz, hogy a szintén pécsi RG-STÚDIÓ önként és ingyen továbbfejlesztette a szervezet webshopját, melybe mostanra feltöltötték az alapítvány kliensei által készített számos kerámiatárgy (házszámtábla, dísz), magpapír, esküvői dekoráció, vászontáska, gyertya, sőt festmény fotóját is.
– Társadalmi felelősségvállalás keretében évről évre vállalunk hasonló feladatot, megmozdulást – mondja Erős Gábor, a cég tulajdonosa. – Láttam, hogy a Fogd A Kezem szakemberei milyen fontos és felelősségteljes munkát végeznek, ezért a kollégáimmal úgy döntöttünk, nekik is segítünk. A webshopot mindenkinek figyelmébe ajánlom, aki szereti a különlegest, a szépet, az értékeset – ráadásul aki ezen termékek közül vásárol, az azzal a szívmelengető jóérzéssel is gazdagodik, hogy az alapítvány nemes ügyét, fontos céljainak megvalósulását is támogatta vele.
A pécsi Fogd A Kezem Alapítvány mindezen felül a közösségi médiában és a sajtóban is igyekszik jobban megmutatni magát, mint idáig, és a kapcsolatrendszerét is bővítené. Ennek érdekében nagyköveti programot is indított: a már említett Erős Gábor mellett Fodor Zsóka színésznő, Kutyáncsánin Jevrem, a HR-Rent Kft. belföldi üzletágvezetője, Lipics Zsolt színész, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, Pánovics András, a PTI Communications Kft. ügyvezető tulajdonosa, ifj. Ranga László és Ranga Péter raliversenyzők, valamint Siptár Dávid, a PTE Kancellári Hivatal Fejlesztési és Gazdaságkapcsolati Főosztályának vezetője is vállalták, hogy arcukat adják a szervezet forrásszerző kampányához.
hírek innen, onnan
Az első fesztiváljukon egyből négy díjat nyertek Molnár Áronék
A megalakulása óta először vendégeskedett fesztiválon a Loupe Színházi Társulás, és mindjárt elvitt négy díjat. A néhány éves,...
Átadták az FBI-nak a magyar pedofilt, négy évig bujkált a hatóságok elől
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőn közölte, hogy az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) kérésére kiadták azt a...
Magyar Péter egy pillanatra George Clooneynak képzelte magát, miután megkóstolta a világhírű bledi krémest
Tito villájában kávézgatott.
Az utolsó pillanatban otthagyta a Liverpoolt a szurkolók kedvence
Másik országban folytatja.
Megjelent a határozat, mennyi pénzből gazdálkodhat idén a vagyonvisszaszerzési hivatal
Közreadták, mire mennyit költhet a szeptember elején felálló szervezet.
Megdőlt a fővárosi melegrekord hétfőn
A korábbi rekord 35,6 fok volt.
Arthur Melo hazatért, a Santos játékosa lett.
Sok mindent elmond a formájáról a szerződése hossza...
„Ott álltam leizzadva, lef.sva, véresen” – Élete legrosszabb castingjáról mesélt Janklovics Péter
Janklovics Péter korábban színészi castingokra is járt, amelyek közül legalább az egyik maradandó élménynek – vagy legalábbis remek...
Sokan ezt nem tudják, amikor beülnek egy gyógymedencébe
A gyógyvizes fürdőkben általánosságban a közömbös – más néven indifferens – hőmérsékletű medencék jelentik az egyik...
Kiderült, kiket jelöl a Tisza-frakció a Független Közmédia Testületbe
Bujdosó Andrea közlése szerint nem politikai delegáltakat, hanem felkészült szakembereket jelölnek a közmédia tulajdonosi jogait gyakorló...
Önnek is van Darwin-dudora? – Így nézheti meg
Egykor fontos szerepe volt.
200 ezer hordó radioaktív hulladékot dobtak az Atlanti-óceánba - kiderült, mi történik, ha szivárogni kezdenek
A hordók jelenleg erősen romló állapotban vannak.
Sport
Nagy a baj, a Fradi kasszájából több száz milliót húzhatnak ki
A Ferencváros támadója, Lenny Joseph megsérült Felcsúton. Oda az üzlet?
A Manchester Citynél végleg lemondtak a magyar válogatott tehetségéről, idegen országból próbálhat üzenni Marco Rossinak
Korábban az egyik legtehetségesebb magyar támadónak látszott, egyre nagyobb bajban van.
Djokovicsot húsz éve nem érte ekkora szégyen a teniszpályán
Az év utolsó Grand Slam-tornája hozta el a mélypontot.
„Kezelnél végre, és abbahagynád a hülyéskedést?” – botrányt okozott egy teniszező, aki nem értette, miért nem kap ápolást
A szabályok értelmében a görcs miatt nem jár orvosi időkérés, de ő fájdalmakra panaszkodott. Aztán kiesett a US Openen.
Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára
Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.
100 millió euróért venné meg a Liverpool sztárját a Manchester City
Ez lehet a transzferhajrá legnagyobb meglepetése.
Cody Gakpo megy, ez a klasszis érkezik a Liverpoolhoz
Az Anfielden úgy számolnak, hogy a holland csatárt a Manchester City le fogja igazolni.
Kisebb pánik Esbjergben, jövőre távozhat a világ legjobb kézilabdázója
Henny Reistad még nem hosszabbított Esbjergben, édesapja állítólag már keresi neki a megfelelő csapatot.
Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!
Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.
El a kezekkel Kele Jánostól!
Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.
Dráma a US Openen: Djokovic rosszul lett, az első fordulóban véget ért a tornája
A szerb klasszis 20 év után kapott ki egy Grand Slam-torna első körében.
„Meg kell állnom, hogy rendbe jöjjek” – mondta Fucsovics, miután kiesett a US Open első fordulójában
Úgy érzi, pihenőt kell tartania, ez lehet egy hónap, vagy év is.
Bulvár
Hősként ünneplik Amerikában az anyát, aki megfojtotta három gyermekét: így vált a kultúrharc jelképévé Lindsay Clancy
A gyilkos anya ügye sokkal árnyaltabb, mint elsőre tűnik.
Kiderült, kik buliztak Orbán Ráhelék influenszer-partiján, ami 3 milliárd forintba került az adófizetőknek
Orbán Viktor veje, a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Dorothea Hotelben is foglaltak szállást a résztvevőknek.
Megdöbbentő hívást kapott a rendőrségtől Ruszin-Szendi Romulusz, azonnal döntött a sorsáról
Váratlanul megkereste a rendőrség Ruszin-Szendi Romuluszt egy rendkívül durva internetes támadás miatt. A miniszter meglepő döntést hozott az ügyben.
Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”
Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.
„Ekkora hibát még nem követett el” – Márki-Zay Péter kíméletlenül nekiment Magyar Péternek
Márki-Zay Péter szerint Magyar Péter élete legnagyobb politikai hibáját követte el Unger Anna kinevezésével. Óriási a felháborodás a Tisza Párt körül.
Várkonyi Andrea miatt ezért állt a forgalom Tihanyban: utólag elnézést kért az Instagramon
Várkonyi Andrea teknősmentése Tihanyban nem maradt észrevétlenül. Megállt a forgalom is miatta.
„Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését
Az államtitkár posztja alapján a korábban Szijjártó Péter vezette tárca a „jó” kategóriába sorolta a „használatra alkalmatlannak” minősített lélegeztetőgépeket is.
4 napig telefon nélkül voltam egy vidéki faluban – soha életemben nem éreztem ilyen lelki nyugalmat
Nem gondoltam volna, hogy mindössze négy nap elég lesz ahhoz, hogy rájöjjek, mennyire zajos lett az életem.
Kipróbáltam a japán rendrakási módszert – egy hónap alatt többet tanultam magamról, mint vártam
Azt hittem, a KonMari-módszer csupán néhány praktikus rendszerezési ötletet ad majd – egy hónap után viszont egészen más lett a véleményem. Nemcsak a lakásom lett átláthatóbb, hanem arra is jobban figyeltem, mi a
Ha ilyen a vércsoportod, figyelj: a kutatók szerint nagyobb veszélyben lehet a szíved, mint gondolnád
A vércsoport olyan biológiai tulajdonság, amelyet a születésünk pillanatában kapunk, és amely egész életünkben velünk marad, és akár a szívünkre is hatással lehet.
Nem a rizs és nem is a bulgur: ezt a különleges köretet edd, ha fogyni akarsz
Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.
3 csillagjegy, akikkel elképesztő sikerek történnek
Az biztos, hogy van úgy, hogy az ember már majdnem elengedi azt, amiért hónapok óta dolgozik. Nem azért, mert már nem akarja eléggé, hanem mert túl sokáig nem érkezik visszajelzés.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






