Fölszállott a páva - Ma van a tehetségkutató első elődöntője
Ma tekinthetik meg a nézők a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató első elődöntőjét 19 óra 30 perctől a Duna Televízióban.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza idén a Fölszállott a páva különleges évadával, A Döntők Döntőjével várja a nézőket. A népzenei és néptáncos tehetségkutatóban az előző évadok legjobbjai mérik össze tudásukat.
Az első elődöntőben táncegyüttes kategóriában a budapesti Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes, az erdélyi Bekecs Néptáncegyüttes és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, míg az énekes szólisták között a budapesti Bodó Tímea Emese, az egri Fekete Borbála, valamint a zentai Sőregi Anna és Komáromi Kristóf lép színpadra. A szóló és párostánc kategória képviseletében a nagyecsedi és dombrádi páros, Bulyáki Anett és Oszlánszki Patrik, a jászberényi Balogh Károly és a békési Okányi Mihály, a hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában pedig a felvidéki Pósfa Zenekar, a bajai Danubia Tamburazenekar és a mezővári Kovács Dániel mutatkozik be.
Ebben az évben újdonság, hogy most a közönség szavazatain múlik, mely produkciók jutnak a december 21-i döntőbe. A nézők az eddig megszokott módon, alapdíjas SMS-ben küldhetik el szavazataikat a 06-20/30/70-44-22-999-es telefonszámra. Emellett a MediaKlikkPlusz applikáción keresztül is lehet szavazni.
A szavazással kapcsolatos részletes információk és a versenyzők kódjai a www.mediaklikk.hu/pava oldalon is megtalálhatók. A nézők szavazataival négy produkció jut tovább, a zsűri pedig további két fellépőnek adhat szabadkártyát, így a tizenkét induló közül hat folytathatja a versenyzést a középdöntőben.
A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze lesz, mellette idén is Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője értékeli a produkciókat.
A műsort ebben az évadban is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.
hírek innen, onnan
Villámgyors, egyedényes ázsiai tészták, akár maradékból is – így nyomd le a zacskós rament
Nem bonyolultabb, mint egy paprikás krumpli.
Tovább csökkent a bruttó átlagbér, 740 ezer forint volt augusztusban
Júliushoz képest 4900 forinttal mérséklődött a teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresete a KSH szerint. A dolgozók fele azonban...
Az olló, amit törésig nyitottak – a szimfonikus zenekari világ láthatatlan valósága
„Hogyan visszük át a szerelmet a túlsó partra, ha épp mi magunk is megfulladunk?” Mekkorák az aránytalanságok a szimfonikus...
Felgyorsult a drágulás Európában, Magyarországon az egyik legalacsonyabb az infláció
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után....
Gulácsi után újabb futballista otthonát rabolták ki Spanyolországban: "A világon semmilyen anyagi érték nem fontosabb a családom életénél"
Antony is arról számolt be, hogy betörtek a házába, miközben a brazil szélső a Real Betis színeiben a Porto ellen játszott a Bajnokok...
Rappersztár mellett tűnt fel Dárdai, de ennek most aligha örült
Jól elbeszélgettek a Hertha győztes meccse alatt.
Jön az új KATA, extra kedvezményekkel csábítanak a bankok
A cégek és vállalkozók számláiért egyre nagyobb kedvezményeket hajlandóak adni a bankok, és ez a KATA újbóli kiterjesztése lendületet...
Ijesztő jelenség: meghalt egy ember Magyarországon nyugat-nílusi lázban
Az eddigi legintenzívebb nyugat-nílusi láz szezonját regisztrálták idén az Európai Unióban: az Európai Betegségmegelőzési és...
Nem kell megütnie ahhoz, hogy bántalmazzon – a kapcsolati erőszak láthatatlan formái
Nem minden bántalmazás jár lila foltokkal, karmolásokkal. Nem mindig vannak pofonok, zúzódások vagy hangos veszekedések, mégis...
Egy rendőr az ügye elsikálását ígérte egy 17 éves lánynak, majd megkérdezte, megcsókolhatja-e
A Magyar Helsinki Bizottság nyújt jogi képviseletet az ügyben.
Hétszer adta el ugyanazt a jegyet a válogatott meccsére, a rendőrök mentek érte
A hét vásárló közül csak egyvalaki jutott hozzá a belépőhöz, a többiek hoppon maradtak.
Október 23: Zelenszkijt díszvendégnek hívta Magyar Péter
Mindel jel arra mutat, hogy az ukrán elnök jövő héten Budapestre látogat. Volodomir Zelenszkij a magyar kormány vendégeként kapott...
Sport
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Újabb dermesztő részletek derültek ki Gulácsi Péterék elleni fegyveres rablásról: 73 millió forintos vagyonnal léptek meg az elkövetők
A támadók 40 percet töltöttek a kapus és családja ingatlanában.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben
Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját
Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Újra lecsap a PSG, 70 millió euróért vinnék a Barca-sztárt
Luis Enrique ezúttal egy védőt nézett ki magának.
Bulvár
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van
A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek
Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka
Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi
A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.
Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek
Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.
Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”
Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország
Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek
A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.
Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés
Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!
Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol
Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...
Felfüggesztik ügyészi állásából a KNYF aranykonvojügy miatt lemondó vezetőjét
A legfőbb ügyész jogkőrében ideiglenesen eljáró legfőbb ügyész újabb fegyelmi eljárást is kezdeményezett Frücht Pál ellen.
blogmorzsák
8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod
Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?
Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb
Igaz, a története majdnem száz éves.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






