Folytatódik a Pécsi Cirfandli Esték
Vásáry Tamással és Dóczi Tamással találkozhatunk
A 2017/18-as évadhoz igazodóan „Pécsi Cirfandli Esték" címmel, havi rendszerességű beszélgetéssorozat során két meghívott Kossuth-, vagy Széchenyi-díjas vendéggel egy pohár pécsi cirfandli mellett Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, Pécs országgyűlési képviselője beszélget.
A 2018. március 21-én, szerdán 18:00-kor a Magtár Látogatóközpontban kezdődő beszélgetés résztvevői: Vásáry Tamás, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas zongoraművész, karmester és Prof. Dr. Dóczi Tamás, Széchenyi-díjas idegsebész.
Vásáry Tamás, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas zongoraművész, karmester
Csodagyerekként indult, már gyermekkorában rendszeresen adott zongorakoncerteket. 10 évesen Dohnányi Ernő tanítványa, 14 évesen megnyeri a Zeneakadémia Liszt-versenyének első díját. Gát József és Hernádi Lajos tanítványaként művészdiplomáját 1953-ban szerzi meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora tanszékén. Kinevezik Kodály Zoltán tanársegédjének a Zeneakadémia szolfézs tanszéken. 1961-ben mutatkozik be Londonban a Royal Festival Hallban, mely elindítja nemzetközi karrierjét. Ettől kezdve évi átlag 100 hangversenyt ad a világ legfontosabb zenei központjaiban (London, Párizs, Berlin, Bécs, Róma, Madrid, Lisszabon, Luxemburg, Stockholm, Oslo stb.) 1962-ben Széll György mutatja be New Yorkban a Carnegie Hallban.
Karmesterként több mint 100 zenekarral dolgozott, (pl. Berlin Philharmoniker, New York Philharmonic, Washington National, Dallas , Detroit, Houston, Baltimore, Denver, Londoni Filharmonikus Zenekar, Londoni Szimfonikus Zenekar, Royal Filharmonikus Zenekar, Philharmonia Zenekar, Orchestre National de France, Santa Cecilia (Roma), Torino Rai, Spanish National, stb. Két angol zenekar igazgatója és első karmestere: Northern Sinfonia (1979-1982), Bournemouth Sinfonietta (1989-1997).
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának főzeneigazgatója (1993-2004). A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának örökös tiszteletbeli főzeneigazgatója 2004-től.
Prof. Dr. Dóczi Tamás, Széchenyi -díjas idegsebész.
1967-ben érettségizett, majd felvették a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karára, ahol 1973-ban szerzett orvosi diplomát. Ezt követően az egyetemen a II. számú Sebészeti Klinikáján kapott állást, ahol 1977-ben általános sebészeti szakvizsgát tett. 1990-91-ben a Zürichi Egyetemi Klinikán idegsebész főorvos volt. 1992-től a Pécsi Orvostudományi Egyetem Idegsebészeti Klinikájának tanszékvezetőjévé nevezték ki, egyetemi tanári beosztásban. A tanszéket az egyetem 2000-es reorganizációja (a Janus Pannonius Tudományegyetemmel való összevonás) után is megtartotta. A tanszék vezetését 2014 végén adta át, így összesen huszonkét évig irányította az Idegsebészeti Klinika munkáját. 2015-től a klinikán egyetemi tanár. 1997 és 2000 között Széchenyi professzori ösztöndíjjal kutatott.
Nemzetközi színtéren a European Association of Neurossurgical Societies kutatási bizottság tagja (1987-1995), majd 1999-ig elnöke, 2003-ig pedig alelnöke volt. 2007 és 2010 között pedig a tagi bizottság elnökeként tevékenykedett. 1984-ben az amerikai Congress of Neurological Surgeons, 1994-ben az Academia Eurasiana Neurochirurgica, 1996-ban a német Arbeitsgemeinschaft der deutschprachigen neurointensiv Therapeuten tagja lett. Emellett az Acta Neurochirurgia és a Neurosurgical Reviews című folyóiratok szerkesztőbizottságaiba is bekerült. Több mint százhúsz tudományos közlemény szerzője vagy társszerzője. Publikációit magyar, angol és német nyelven adja közre.
Forrás: Pécsi Újság
hírek innen, onnan
Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség: holttestet találtak Miskolcon
Miskolcon, a patakban volt egy holttest.
Emberrablás a nyílt utcán: anyát és kisbabáját tuszkolták be egy kocsiba - Videó
A 24 éves nőt és egyéves gyermekét erőszakkal kényszerítették az autóba. Az emberrablás miatt riasztották a rendőrséget!
Hálapénz: ekkora ajándékért nem büntethetik meg az orvost 2026-ban
Mivel fejezhetjük ki köszönetünket, ha nem pénzzel?
Magyar Péter bejelentette: újra a bíróság előtt a tiszás „adóemelésről” szóló Index cikk
A politikus Facebookon számolt be erről.
Ez a 3 decemberi takarítási trükk felgyorsítja a karácsonyi készülődést
Ha te is úgy érzed, hogy a takarítás több időt és energiát vesz igénybe, mint szeretnéd, akkor itt van három egyszerű, de hatékony...
Sokan elkövetik: ez a 3 hiba életveszélyes helyzeteket okozhat karácsonykor
Rengeteg a baleset karácsony környékén az otthonokban, de mind elkerülhető lenne.
Mikor lehet volán mögé ülni egy súlyos betegség után?
Pontatlan ítéletek helyett biztonságosabb döntések: új magyar módszer segíti a stroke-on átesettek vezetési alkalmasságának...
Házasság első látásra: kiderült, együtt maradt-e Dani és Kármen
A Házasság első látásra nézői az ő kapcsolatukban bíztak a legjobban.
Könyörtelen mai kaszinóvilágba repít Scorsese és társai
Egy tőle nem túl távol álló műfajjal áll elő Martin Scorsese, a Milliárdok nyomában alkotóival karöltve. Kaszinós sorozat készül,...
Sosem látott képek kerültek elő Epstein hírhedt magánszigetről
A felvételek a Virgin-szigeteki magánszigeten készültek.
Jézus közzétette a 12 apostol nevét
Jakabról elkezdték terjeszteni, hogy veri a feleségét és a gyerekeit, igaz, ezt viszonylag könnyen cáfolta, hiszen ő nőtlen, és arról...
Elhunyt Kiss Gábor borász
A Villányi borvidék és a hazai borvilág egyik jelentős borásza 45 éves volt.
Sport
Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel
Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.
A női kézi-vb legdögösebb lányai
Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r
Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei
Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.
A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról
Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.
Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket
A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.
Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka
Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.
Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott
Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.
Virgil van Dijk visszavágott interjújában
A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.
Szalah döntheti el Szoboszlai sorsát Liverpoolban
Mire megy a címvédő a Premier League idei meglepetéscsapatával?
Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után
A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben
Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet
A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.
A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben
Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3
Bulvár
Ő lehet Orbán Viktor utóda? Döbbenetes dolgot szúrtak ki a miniszterelnök videóin
Szakértő elemezte a kialakult helyzetet.
Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga
Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.
Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter
December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí
„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont
„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v
Ne lepődj meg, ha pénzt kapsz a semmiből: december 4-10. között törleszti a karmikus adósságot az Univerzum ennek a 3 jegynek
Te köztük vagy?
Vége, ennyi volt. Négy év után kirúgták Pindroch Csabát a Magyarország, szeretlekből
Most érkezett a hír, már nem ő lesz a műsorvezető. Vajon mi áll a háttérben?
Élve égették az autójában a politikus fiát - Ukrajnában fogták el a tetteseket - Fotók
Élve elégették egy ukrán alpolgármester vagyonos fiát az osztrák fővárosban.
Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük
Sok európai város nem a tisztaságáról híres.
Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján
Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?
Óriási balhé Budapesten, egymás torkának estek az emberek a főváros intézkedése miatt
Az aluljárók kapcsán robbant ki a vita.
Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon
Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.
Csapást mértek a Barátság vezetékre, megszólalt Orbán Viktor
Robbanást okozó szerkezetet hoztak működésbe.
blogmorzsák
Nem lehet segíteni annak, aki nem akarja
"Okos ember, kreatív, életrevaló, tényleg sokra vihetné, mégse sikerül neki soha semmi. És nem hiszi el, hogy a pia miatt. Én se hittem el soha senkinek..."

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






