GVH: átverte szerencsejátékosokat a máltai cég - 345 milliós bírságot kapott
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 345 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a máltai bejegyzésű és ottani szerencsejáték-felügyeleti engedéllyel rendelkező Lottoland cégre.
Mert szándékosan megtévesztette a fogyasztókat, amikor gyakorlatilag egy az egyben, vagy minimális névváltoztatással lemásolta a Szerencsejáték Zrt. egyes játékait - jelentette be szerdán a versenyhivatal.
A vállalkozás a honlapján úgy reklámozta játékait, hogy a fogadók azt gondolhatták, a Szerencsejáték Zrt. szolgáltatásait veszik igénybe. A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) 2023 szeptemberében letiltotta az érintett honlapot.
Ismertették: a GVH 2022 őszén indított versenyfelügyeleti eljárást a Máltán bejegyzett Deutsche Lotto- und Sportwetten Limiteddel szemben. A vizsgálat feltárta, hogy a máltai cég a Szerencsejáték Zrt. Hatos Lottó, Skandináv lottó, Kenó játékok szolgáltatásaihoz nagy mértékben hasonlító játékokat - "Hatoslottó Plusz", "Skandináv lottó+", "Keno24/7" - az EUROJACKPOT játékok esetében pedig teljesen névazonos szolgáltatásokat is - "EUROJACKPOT", "EUROJACKPOT GO" - reklámozott.
A cég emellett vagy egyáltalán nem, vagy pedig félreérthető módon jelenítette meg a szolgáltatást ténylegesen nyújtó, honlapot üzemeltető vállalkozást, azaz a saját cégnevét és elérhetőségét, így a fogadók azt sem tudhatták, hogy pontosan kivel is állnak jogviszonyban, lehetetlenné téve ezzel jogaik gyakorlását - mutatott rá a GVH.
A bírság összegének meghatározásakor a GVH Versenytanácsa súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a megcélzott fogyasztói kör egy része szerencsejáték-függősége miatt különösen sérülékeny, a jogsértő gyakorlat több éves időtartamát és intenzitását is, a vállalkozás felróható magatartását és azt, hogy egy időben több jogsértő fogyasztói tájékoztatást is közölt. A GVH a bírság összegének megállapításához azt is figyelembe vette, hogy a vállalkozás a határozat elleni jogorvoslati jogáról lemondott.
A GVH eljárása alatt az SZTFH 2023. szeptember 7-i határozatával 365 napra hozzáférhetetlenné tette a vállalkozás weboldalát Magyarországon.
Az SZTFH aktív szerencsejáték-felügyeleti tevékenységének keretében folyamatosan ellenőrzi az illegális online szerencsejátékokat, az ellenőrzések alapján bírságot szab ki, illetve elrendeli az érintett honlapok és a szerencsejáték-szervezéshez használt bankszámlák blokkolását.
Az SZTFH felhívja a figyelmet arra is: az ilyen oldalak - amellett, hogy nem vetették alá magukat a kiskorúakat és sérülékeny csoportokat védő szigorú magyar előírásoknak - a játékosok személyes és banki adatainak védelmét sem biztosítják. Az SZTFH hangsúlyozza, hogy a korlátozásokat követően az engedély nélküli oldalakon elért nyeremények kifizetése is bizonytalanná válik.
A Szerencsejáték Zrt. a jogsértő gyakorlatok miatt beperelte a Lottoland üzemeltetőjét és vele szemben jogerősen védjegybitorlási pert nyert.
A közleményben felidézik azt is, hogy az SZTFH-val szorosan együttműködve a GVH az elmúlt időszakban fokozott figyelmet fordít a szerencsejátékok piacain folytatott megtévesztő kereskedelmi gyakorlatokra. A nemzeti versenyhatóság 2023 áprilisában zárta le eljárását a Sport & Tip sportfogadás-tanácsadó oldallal szemben, amelyben megállapította, hogy a cég megtévesztően reklámozta szolgáltatásait biztonságos pénzkereseti lehetőségként a fogyasztók számára.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy a Magyarországon engedéllyel rendelkező szerencsejáték-szervezők listája az SZTFH honlapján ismerhető meg.
MTI
hírek innen, onnan
Drasztikus hőlépcső csap le vasárnap az országra: a szakorvos elárulta, kiknél okozhat súlyos rosszullétet a hirtelen fordulat
Megdőlnek a hosszútávú prognózisok A rövid távú meteorológiai adatok jelentősen felülírják a korábbi hosszútávú kilátásokat,...
Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát
A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...
Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia
Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...
Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót
Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...
Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson
Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...
EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények
A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett
Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...
Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"
Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.
Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek
Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.
Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét
Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...
Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell
A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
A lehető legrosszabb hírt kapta Mourinho: kiderült, hogy Vinícius Júniort hány meccsre tiltották el a hajhúzós piros lap miatt
A brazil szélső nem játszhat a Barcelona elleni klasszikuson sem.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Mourinhóba és Viníciusba is beleszállt az olasz foci nagyszájú megmondóembere
Antonio Cassano ezúttal sem fogta vissza magát.
A futball 10 csodagyereke, aki még azelőtt kiégett, hogy kihozta volna magából a maximumot és feljutott volna a csúcsra
Nem könnyű a következő Messinek, Pelének vagy Maradonának lenni.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Bulvár
Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját
Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár
Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót
Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.
„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon
Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






