Ezt olvasta már?

0

Gandhi Gimnázium: vendéglátóként és vendégségben is helyt kellett állniuk

Budapesti, nemzetközi, valamint amerikai egyesült államokbeli vendégeket is fogadott az elmúlt hetekben a pécsi Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola.

Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézménye és a benne zajló oktató-nevelő munka iránt jelentős érdeklődés mutatkozik. Az iskolában lassan véget ér az idei tanév, de a programok továbbra is szinte egymást érték.

Ha az elmúlt egy hónap eseményeit vesszük górcső alá, egy újabb rangos siker kívánkozik az élre. Április 21-23-án Ózdon rendezték meg a XI. Arany János Kollégiumi Program Művészeti Fesztivált, melyen a Gandhi Hagyományőrző Együttes négy tagja is részt vett. Az alkalmi csapat olyannyira eredményesen mutatkozott be, hogy a hangszeres zene kategóriában 1. helyen zárt.

Ugyancsak képviseltette magát az iskola április első felében Komlón, a költészet napi helyi emlékműsoron, melyre a Belső Tűz Egyesület Napfény Tanodája hívta meg őket. A komlói diákok mellett így gandhisok előadásának is tapsolhatott a közönség. Emellett a budapesti Andrássy Egyetemen, az immár második alkalommal megrendezett Nemzetközi Roma Konferencián is szerepet vállalt az iskola: az április 8-i műhelymunka keretében a pécsi gimnáziumból Molnár Edit némettanár ismertette a Gandhi tevékenységét a Duna Romani Luma projektben, melyben tavaly előbb az iskola két tanulója töltött két hónapot a németországi Ulmban, majd októberben, diákcsereprogram részeként már heten utaztak ki oda két hétre, idén februárban pedig a Gandhi látott vendégül ulmi tanulókat. A kéthetes diákcsereprogramról a 9. évfolyamos Kovácsfalvi Fruzsina élménybeszámolót tartott a konferencián megjelentek előtt.

Még ugyanaznap egy másik meghívásnak is eleget tett az intézmény: fenntartójának képviselői mellett az iskola diákjainak és pedagógusainak egy csoportja is elutazott Budapestre, az immár hagyományos Cigánykerék – Roma Értékek Fesztiválra. Az eseményen – melynek fő célja az, hogy a kulturális megértésen keresztül közelítse egymáshoz a roma nemzetiséget és a többségi társadalmat – az előadók sorában fellépett a Gandhi Hagyományőrző Együttes is, sőt, a táncházat Orsós Krisztián személyében volt gandhis diák vezette.

Ami pedig a Gandhiba látogató vendégeket illeti, az ulmiak óta több másik csoportot is fogadott az intézmény. Előbb az Erasmus program keretében egy nemzetközi diákcsoport (2-2 török, ukrán és japán, valamint 1 belga diák) érkezett a gimnáziumba, hogy megismerje annak történetét, küldetését, valamint azokat a lehetőségeket, amelyeket csakis a Gandhi nyújt a tanulói számára regionális, sőt országos viszonylatban. Néhány nappal később viszont már egy amerikai egyetemistákból álló, 25 fős csoport érkezett az iskolába, akik a Fulbright csereprogramjának résztvevőiként érdeklődtek a pécsi gimnázium oktató-nevelő munkájáról. Április 28-án pedig egy Budapestről indult, a Mecsekben túrázó 30 fős társaság kereste fel a Gandhit, akik szerettek volna személyesen is megismerkedni az intézménnyel, hogy azt később meggyőződéssel ajánlhassák a környezetükben szerény körülmények között élő, tehetséges gyerekeknek, akik egyébként talán kiszorulnának az oktatásból. Déri Ildikó szerint a gimnázium fenntarthatósága szempontjából sokat jelent, hogy a különböző helyekről érkezett látogatók jó hírét viszik a Gandhinak, arról nem is beszélve, hogy a visszajelzéseik útmutatást és megerősítést adnak az iskolának, hogy miként dolgozzon a továbbiakban.

A Cigányság világnapja apropóján cigány népismereti vetélkedőt is tartottak a gimnáziumban, ahol időközben javában zajlottak-zajlanak az ilyenkor, a tanév végén esedékes programok is: a ballagást május 5-én tartották, 8-án pedig itt is megkezdődtek az érettségi vizsgák. Ez utóbbiról Déri Ildikó igazgató előzetesen azt mondta, a választható tantárgyak sorából ismét népszerűnek bizonyultak a kimondottan a Gandhira jellemző tárgyak, így a cigány népismeret, a beás és a lovári nyelv is – ez pedig szerinte újabb bizonytéka annak, hogy a diákok megtalálták számításaikat az iskolában. Ami pedig a Gandhit jövőre kezdő tanulókat illeti, a gimnázium nappali tagozatára első körben (mert a pótfelvételi eljárás még vissza van) 54 gyereket vettek fel, akiknek többsége az AJKP keretében induló két előkészítő osztályba kerül.

A Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskolának, Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézményének célja változatlanul az, hogy minél több hátrányos helyzetű, de tehetséges gyerek válassza – olyan, akiből az iskola segítségével majd a társadalom értékes tagja, új ismeretekre nyitott, de a hagyományaira is büszke felnőtt válhat.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Nyugodt légkörre vágysz? 5 dolog, amit soha ne hagyj a nappaliban lefekvés előtt

Nem kell minden este nagytakarítást tartanod ahhoz, hogy másnap rendezettebb otthon fogadjon. Néhány apróság elpakolása is sokat...

Mindenkit sokkolt Petra és Joci végső döntése a Házasság első látásra fináléjában

Sokáig az évad egyik legígéretesebb párosának tűntek, az utolsó hetekben azonban egymás után kerültek elő a problémák.

A befektetők már látják, elég nagy a baj, új „beteg embere” van Európának: jöhet egy újabb euróválság?

Franciaországot egyszerre szorítják a kötvénybefektetők, a növekvő kiadások és az utcai tiltakozások. A francia államnak úgy kellene...

Normális a lihegés lépcsőzés után, vagy figyelmeztető jel?

Szinte mindenkivel előfordul, hogy néhány emelet megmászása után szaporábban veszi a levegőt. De vajon ez teljesen normális, vagy akár...

Antibiotikumkúra után minden borul? Ezek a tünetek jelezhetik a bajt

Egyes bakteriális fertőzések esetén elkerülhetetlen a gyógyuláshoz az antibiotikumkúra. Csakhogy közben olyan folyamatok is elindulhatnak...

„Pócs János! Kár tagadni a letagadhatatlant” - Molnár Áron súlyos dolgokat állít a képviselőről

A színész-aktivista szerint két helyi civil szervezet éveken át párhuzamosan vett fel állami támogatást a jászapáti aratónapra. A...

Nagy bejelentés a katáról: Kibővítik a rendszert, de politikai össztűz alatt az új adószabályok

Százezer kisadózónak hozhat fordulatot az új kata-rendszer januártól, miközben az ellenzékbe szorult Fidesz és KDNP éles adóemelést...

Herceg Erika elismerte, hogy ki hibázott a Megasztár botrányában

Nyilvános videóban tisztázta a felelősséget a Megasztár mentora A TV2 tehetségkutatójának legutóbbi válogató adása után...

Népszerűségi verseny: Magyar előnye rekordmagas Orbánnal szemben

Egy kutatásban Magyar Péter százból 63, Orbán Viktor pedig 25 pontot kapott.

Nagyon durvát mondott Donald Trump Volodimir Zelenszkijről

Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nehezebb tárgyalópartner, mint orosz hivatali kollégája, és mostanra...

„Az a nagyon durva homofóbia, ellenséges hangulat, ami a gyámhatóságot jellemezte, megszűnt”

A kormányváltásnak tudja be több azonos nemű pár, hogy előrelépés történt örökbefogadásuk ügyében; van, aki ugyanannál a...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

0






0