Ezt olvasta már?

0

Gazdája mellett lőtték ki Whiskyt

Kutyasétáltatás közben, gazdája mellett lőtt ki egy vadász egy kutyát nem messze Pécstől, a Malomvölgyi kiránduló övezetben. Csak néhány méteren múlt, hogy a felelőtlen vadász nem a gazdikkal végzett.


Rozália (60) kedvencének fényképével

Rozália fia Laci a labrador-vizsla keverékével rendszeresen járt ki a Malomvölgyi pihenőövezetbe. Ezen a vasárnap délutánon is a szokásos körúton tartott Whisky nevű 4 éves kutyájával, amikor eldördült a lövés. – Éppen a kocsin támaszkodtunk és beszélgettünk a másik kutya gazdájával, a kutyák egymással játszottak néhány méterre tőlünk, amikor egy durranás hallottam, majd Whisky összerogyott. Még 3-4 percig szenvedett, mint kiderült golyós puskával lőtte nyakon a vadász, akivel utána jól össze is vesztem, még neki áll feljebb, hihetetlen, jó hogy nem engem lőtt le – mondta a Pécsi Napilapnak László. – A család kedvenc kutyája volt, nagyon ragaszkodott hozzánk, hiszen talált kutya volt, nem értjük miért kellett kilőni, világosan látszott, hogy nem kóborol, gazdái ott vannak – mondta a Pécsi Napilapnak Rozália (60) a kutya gazdája.

Képgaléria (kattintson a képre!):


Whisky - még fiatalabb korában

A vadász egyelőre nem adott pontos magyarázatot a cselekményére, csak azt hajtogatta, hogy kóbor kutyának nézte az állatot.  Az állat gazdája azonnal rendőrt hívott, de a vadász autóba ült és elhajtott. A rendőrök a rendszám alapján a lakására mentek és elfogták, a fegyverét elvették, majd gyanúsítottként kihallgatták – mondta a Pécsi Napilapnak Zsobrák Péter rendőrségi szóvivő. O. Józsefet hiába kerestük, nem kívánt nyilatkozni.

PNL/FG






0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Külföldön robbant a bomba: 3 millió eurós ajánlat érkezett a Fradi-csatárért - sajtóhír

Állítólag Bamidele Yusuf az azeri Qarabag kívánságlistájára került fel, a klub - a hírek szerint - 3 millió eurót sem sajnálna a...

Gyerekek a hőségben: komoly egészségügyi kérdés lett a nyári sportolásból

A hőségben végzett sportedzések ma már komoly élettani kihívást jelentenek, különösen az utánpótláskorú gyermekek számára. A...

Akkorákat pöfög Mamma Etna, hogy hajnalig lezárták a cataniai repülőteret

Ha az ön gépét is átirányították a vulkán miatt, írja meg nekünk kalandjait!

Cristiano Ronaldo elismerte: ez az utolsó vébéje

Cristiano Ronaldo megerősítette, hogy a 2026-os világbajnokság lesz pályafutása utolsó vb-je - jelentette a Sportsnet vezető kanadai...

Kislányával a karján fulladt a Dunába egy 31 éves apa a ráckevei strandon

Péntek délután történt a tragédia egy kijelölt fürdőhelyen, ahol egy 31 éves férfi a Dunába fulladt. Míg a vele lévő hároméves...

Barlangba költöztek Polgár Árpádék

Polgár Árpád és Polgár Tünde a görög szigetvilágba, a rendkívül népszerű Szantorinire utaztak, ahol egy tengerre néző...

Gyurcsány Ferenc veszélyt lát

Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán az osztrák író és esszéista, Robert Musil 1937-es gondolatait idézve az úgynevezett „intelligens...

Tisztázta Netanjahu, milyen a viszonya Trumppal

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Libanonban élő vallási közösségek Izrael védelmét keresik a Hezbollah síita fegyveres...

Jön a héten a Trump-Zelenszkij csúcstalálkozó

Donald Trump amerikai elnök a héten Törökországban, a NATO-csúcstalálkozón találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy új...

Zelenszkij nagyszabású orosz támadásokra számít a NATO-csúcs előtt

Az ukrán elnök ismételten légvédelmi eszközöket kért Ukrajna partnereitől: "minden késedelem a rakéták szállításában...

Űrszemétnek tűnő tárgyak miatt lezártak egy strandot Ausztráliában

A hatóságok három veszélyesnek kezelt objektumot hordókba zártak. Vélhetően egy rakétaindításból származnak. 

0

Sport

Elbúcsúztunk a foci-vb legundorítóbb csapatától

Elnézést az itthoni Paraguay-szurkolóktól. Már ha vannak.

Kylian Mbappé kineveti a Real Madridot, óriási balhé Spanyolországban

A spanyol sajtó és a szurkolók is nekimentek a francia klasszisnak.

Két óriási rangadó jön a foci-vb-n – Ez döntheti el a mérkőzések sorsát

Szinte lehetetlen megjósolni az eredményt. Emlékezetes lesz a Brazília–Norvégia, és az Anglia–Mexikó mérkőzés.

A rendkívül alattomos futballt bemutató Paraguay Franciaország ellen már nem tudott meglepetést okozni

A favorit az utolsó percekig nem lehetett nyugodt, de megtette azt, amire Németország nem volt képes.

Éjjel történt a foci-vb-n: Mbappé beérte Messit, a franciák egy gólt rúgtak, de ott vannak a 8 között

Másodikként Franciaország jutott be a világbajnokság legjobb nyolc csapata közé.

Megüzenték Szoboszlainak, egyelőre ne is álmodjon a liverpooli csapatkapitányságról

Szoboszlai Dominik lehetne a Liverpool következő legendás vezére, de még várnia kell.

Trump keze a FIFA-ig is elér? Mégis pályára léphet a nyolcaddöntőben a kiállított amerikai gólvágó.

Egy évre felfüggesztették a bosnyákok ellen piros lapot kapó támadó eltiltását.

A Viagra használata is szóba kerülhet az angoloknál a foci-vb-n

Jól olvastad, de nem azért kellene, amire gondolnál.

Bulvár

Elfogadták a törvényt. A 13. és a 14. havi nyugdíj így jár

Tizenharmadik és tizennegyedik havi nyugdíj: mutatjuk, ki jogosult a két pluszjuttatásra.

Megerősítették, hogy az egész Európai Unióban először Magyarországon jelent meg a kőrisrontó karcsúdíszbogár

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért a Nébih a szükséges növényegészségügyi intézkedések részeként fokozott ellenőrzést rendelt el.

Elbúcsúztunk a foci-vb legundorítóbb csapatától

Elnézést az itthoni Paraguay-szurkolóktól. Már ha vannak.

„Dögölj meg.”: Orbán Viktor szélsőjobbos harcostársa is újra a patrióták elnöke lett

Éves pártkongresszust tartott szombaton a szélsőségesnek tartott AfD a németországi Erfurtban, ahol újraválasztották Orbán Viktor európai patrióta pártszövetségesét, Alice Weidelt és Tino Chrupallát t ...

Megtudtam, hogy a kolléganőm többet keres nálam – Ezt csináltam utána

Egy véletlenül megszerzett információ felforgatta a munkahelyi életemet. Rájöttem, hogy a fizetésemelésért magamnak kell kiállnom.

Tusványos: meg akarta leckéztetni a Fidesz a kormányfőt, ám végül ők kaptak kosarat

Közeleg a „polgári jobboldal” által évtizedek óta jegyzett Bálványosi Szabadegyetem menetrendszerű, nyári eseménye: fő attrakcióként eddig Orbán Viktor kormányfőként nyitotta meg Tusványoson a Fidesz ...

Nagy fordulat jöhet a nyugdíjaknál: alapjaiban írhatnák át a rendszert 

Válaszút elé került a magyar nyugdíjrendszer: Bán András szerint el kell dönteni, munkaalapú marad-e, vagy segélyalapúvá válik. A Nagy fordulat jöhet a nyugdíjaknál: alapjaiban írhatnák át a rendszert  bejegyz

Méltatlanná vált a fideszes képviselő, újat választanak a helyére

Időközi önkormányzati választást tartanak 2026. július 5-én, vasárnap Ráckevén. A voksolást azért írták ki, mert a képviselő-testület két egyéni választókerületében (a 02-es és a 06-os számúban) is megü

Magyar Péter és Kapitány István akcióban, drámai energetikai helyzet, változásokat készít elő a Tisza kormány

Lendületben a Tisza-kormány. Magyar Péter miniszterelnök és Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter reformokra készül.

0






0