Ezt olvasta már?

0

Gazdája mellől lőtték ki a pécsi Whiskyt - kártérítési per

Kutyasétáltatás közben, gazdája mellett lőtte agyon egy vadász a család kedvencét a Malomvölgyi kiránduló övezetben 2010 májusában. A kutya gazdája a napokban polgári kártérítési pert indított, a vadász és társa hamis tanúzásért és a hatóság félrevezetéséért felelhet. A kilövés jogos volt?

- Nem történt állatkínzás, mert Whisky nem szenvedett amikor O. Jozsef barátjával P. Károllyal kilőtte, ezért a nyomozóhatóság úgy ítélte meg, hogy nem történt bűncselekmény, vagyis a renőrség elfogadta az elkövető azon védekezését, hogy vadász területen jogosan lőtte le a vizslát. Az sem számított, hogy O. Jánosnak nem volt fegyverviselési engedélye, hisz már lejárt, de a meghosszabbítás folyamatban volt. Arra is fény derült, hogy a férfi vadászati naplója hamis volt, azaz utólag lett kitöltve. A bejegyzésben ez állt; "duvadazni voltam", de azt elflejtette, hogy ebben az időszakban vadászati tilalom volt - mondta a Pécsi Napilapnak Sabacz Rozália, Whisky egyik gazdája.

Mint kiderült, O. János és P. Károly többször módosította vallomását, amely nem volt összhangban, ezért ellenük a hatóság félrevezetése és hamis tanúzás miatt jelenleg is folyik eljárás. - Vagyoni és nem vagyoni kárérítés miatt polgári perben keressük igazunkat, mert nem tudjuk elfogadni, hogy egy kutyafuttató övezetben csupán szórakozásból házi kedvenceket lőjjön ki egy "vadász" - tette hozzá Sabacz Rozália.

Korábban írtuk:

Gazdája mellett lőtték ki Whiskyt







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Meglepő mélységbe zuhant a film, amit annyira vártunk

A film a hetedik hétvégén kikerült a TOP-10-ből, ezzel beérte a Solo és Az utolsó Jedik eredményét.

Miért változnak meg a barátságok az életkor előrehaladtával, és miért nem feltétlenül baj ez?

Ahogy telnek az évek, a barátságaink is átalakulnak. A szakértők szerint ez sokszor nem a kapcsolat végét, hanem egy új életszakasz...

Tragédia a ráckevei dunai strandon, karján gyermekével fulladt a vízbe egy 31 éves édesapa

Életét vesztette egy 31 éves férfi péntek délután Ráckevén, miután hároméves kislányával a karján merült el a Dunában a kijelölt...

Már a drágulás felelősét keresik, most épp félreérthetetlenül mutogatnak az Apple-re a memóriahiány miatt

Hónapok óta memóriahiány sújtja a félvezetőipart, ennek következtében dráguló termékekkel szembesülnek a boltokban a vásárlók. A...

Lázár János egykori helyettese lett Áder alapítványának főigazgatója, Freund Tamás is helyet kapott a kuratóriumban

Az MTA nemrég leköszönt elnöke kuratóriumi tagságáról lemondott Martonyi Jánost követte.

NB I: Közleményt adott ki rutinos csatáráról az MTK

Marin Jurina nem tartott az MTK Budapest szlovéniai edzőtáborába utazó kerettel.

A közel-keleti válság bizonytalanságai ellenére kissé bővült a nemzetközi turizmus

A nemzetközi turisták száma 2 százalékkal nőtt 2026 első negyedévében, a márciusi közel-keleti válság növekvő zavarai bár kissé...

NATO-csúcsra utazik Magyar Péter – de a hivatalos program után más tervei is vannak

A miniszterelnök a NATO-csúcson képviseli Magyarországot, de annak lezárulta után még több napot Törökországban tölt majd, azt is...

Robbant a cukiságbomba: Zebrabébi született a Fővárosi Állat- és Növénykertben! – fotók

Hatalmas örömhírt jelentett be vasárnap a Fővárosi Állat- és Növénykert a közösségi oldalán: megérkezett az állatkerti óvoda...

Millie Bobby Brown felnőtt, és ezt ideje elfogadnunk

Cserfes, cuki kislányként ismerte meg a világ a Stranger Thingsben, Millie Bobby Brown pedig mára szókimondó és céltudatos nővé érett....

Crohn-betegség: ez a teszt megmutatja a kockázatot – Csupán néhány perc kitölteni

A Crohn-betegség diagnózisát csak egy szakember tudja egyértelműen felállítani, néhány kérdés megválaszolásával azonban felmérheted,...

0

Sport

Elbúcsúztunk a foci-vb legundorítóbb csapatától

Elnézést az itthoni Paraguay-szurkolóktól. Már ha vannak.

Kylian Mbappé kineveti a Real Madridot, óriási balhé Spanyolországban

A spanyol sajtó és a szurkolók is nekimentek a francia klasszisnak.

Két óriási rangadó jön a foci-vb-n – Ez döntheti el a mérkőzések sorsát

Szinte lehetetlen megjósolni az eredményt. Emlékezetes lesz a Brazília–Norvégia, és az Anglia–Mexikó mérkőzés.

A rendkívül alattomos futballt bemutató Paraguay Franciaország ellen már nem tudott meglepetést okozni

A favorit az utolsó percekig nem lehetett nyugodt, de megtette azt, amire Németország nem volt képes.

Éjjel történt a foci-vb-n: Mbappé beérte Messit, a franciák egy gólt rúgtak, de ott vannak a 8 között

Másodikként Franciaország jutott be a világbajnokság legjobb nyolc csapata közé.

Megüzenték Szoboszlainak, egyelőre ne is álmodjon a liverpooli csapatkapitányságról

Szoboszlai Dominik lehetne a Liverpool következő legendás vezére, de még várnia kell.

A Viagra használata is szóba kerülhet az angoloknál a foci-vb-n

Jól olvastad, de nem azért kellene, amire gondolnál.

Dráma dráma hátán Silverstone-ban, Leclerc a futamgyőztes, de Russell a legnagyobb nyertes

Antonelli autója megadta magát, Verstappen kiesett, Hamiltont feleslegesen vitték ki.

Bulvár

Megerősítették, hogy az egész Európai Unióban először Magyarországon jelent meg a kőrisrontó karcsúdíszbogár

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért a Nébih a szükséges növényegészségügyi intézkedések részeként fokozott ellenőrzést rendelt el.

Elbúcsúztunk a foci-vb legundorítóbb csapatától

Elnézést az itthoni Paraguay-szurkolóktól. Már ha vannak.

„Dögölj meg.”: Orbán Viktor szélsőjobbos harcostársa is újra a patrióták elnöke lett

Éves pártkongresszust tartott szombaton a szélsőségesnek tartott AfD a németországi Erfurtban, ahol újraválasztották Orbán Viktor európai patrióta pártszövetségesét, Alice Weidelt és Tino Chrupallát t ...

Megtudtam, hogy a kolléganőm többet keres nálam – Ezt csináltam utána

Egy véletlenül megszerzett információ felforgatta a munkahelyi életemet. Rájöttem, hogy a fizetésemelésért magamnak kell kiállnom.

Alkoholt ihatott, ezért küldték haza munkából percekkel a halálos ütközés előtt a dunavecsei ámokfutót

Két sofőr vesztette életét egy frontális karambolban az 51-es főúton, miután az egyikük egy beláthatatlan kanyarban kezdett előzni. A vétlen autóban egy 55 éves férfi ült, vele utazó vejét életveszélyes állapo

Méltatlanná vált a fideszes képviselő, újat választanak a helyére

Időközi önkormányzati választást tartanak 2026. július 5-én, vasárnap Ráckevén. A voksolást azért írták ki, mert a képviselő-testület két egyéni választókerületében (a 02-es és a 06-os számúban) is megü

Magyar Péter és Kapitány István akcióban, drámai energetikai helyzet, változásokat készít elő a Tisza kormány

Lendületben a Tisza-kormány. Magyar Péter miniszterelnök és Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter reformokra készül.

0






0